Ez a 26. nap, hogy Lukács evangéliumából, annak is ebből a szakaszából, a mai napra magamnak konkrét tanácsot, üzenetet – parancsot próbálok kihámozni. Olyan természetesnek vettem, hogy persze, a Szentírást veszem elő, mint térképet, ha nem tudom, hogy hogyan tovább az életben.
Lukács evangéliuma - 40 nap a pusztában
2020 Nagyböjt idején Lukács evangéliumából Jézus pusztai megkísértésének története került elém vezérfonalnak, társnak. 40 napon át egy-egy kis írás született ugyanebből a textusból.
1 Jézus Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és a Lélek indítására a pusztában tartózkodott 2 negyven napon át, miközben kísértette az ördög. Nem evett semmit azokban a napokban, de azok elmúltával megéhezett. 3 Az ördög pedig így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré. 4 Jézus így válaszolt neki: Meg van írva, hogy „nem csak kenyérrel él az ember”. 5 Ezután felvitte őt az ördög, megmutatta neki a földkerekség minden országát egy szempillantás alatt, 6 és ezt mondta neki: Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. 7 Ha tehát leborulsz előttem, tied lesz mindez. 8 Jézus így válaszolt neki: Meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.” 9 Ezután elvitte őt az ördög Jeruzsálembe, a templom párkányára állította, és ezt mondta neki: Ha Isten Fia vagy, vesd le innen magad, 10 mert meg van írva: „Megparancsolja angyalainak, hogy őrizzenek téged, 11 és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” 12 Jézus így válaszolt neki: Megmondatott: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet.” 13 Amikor mindezek a kísértések véget értek, eltávozott tőle az ördög egy időre (Lukács 4,1-13).
Az előző gondolatban arra próbáltam választ találni, hogyan lehet az ember ilyen vakmerő, hogy hinni kezdi, hogy „praedicatio verbi Dei est verbum Dei”, hogy egy közönséges ember szószéken megszólaló szava olyan súlyú, mintha Isten maga beszélne. Nem veszélytelen ez a gondolat. Sőt, azt hiszem, a világtörténelemben, és az egyház történetében valószínűleg sokkal többször éltek vissza ezzel a gondolattal, mint ahányszor valóban megtörtént volna ez a csoda.
28. nap, huszonnyolcadik gondolat. És azt hiszem, azok, akik abból a tradícióból jöttek, ahol „bizonyságot” szoktak tenni, már egészen elkönyveltek engem hitetlennek. Mi is ez a bizonyságtétel, amire ők várnak? Az, hogy életemnek volt egy pillanata, ami vízválasztó. Onnantól fogva, akárhányszor magamról beszélek, mindig van egy „előtte” és egy „utána”. Életemnek ezt a pillanatát azért mesélem el újra meg újra, barátok közt, és nagy gyülekezeti nyilvánosság közt is, hogy a többiek is törekedjenek erre az élményre, és az ő életükben is megjelenjen az „előtte” és „utána”. Megtérés. Mi is ez?
A 40 napos pusztai kísértés Jézus életében felkészülés az igehirdetésre. Láttuk az előbbi gondolatokban, hogy mennyi probléma adódhat abból, ha valaki ezzel a kitüntetett pozícióval visszaél. Gőgös, magukat isteneknek képzelő emberek, hirdetnek valamit úgy, mintha Isten szava volna. Egyesek fenntartják a jogot maguknak, hogy kivegyék az ember kezéből a közvetlen istenkapcsolatot, és úgy gondolják, hogy csak rajtuk keresztül van joga az embernek Istenhez fordulni. Isten nevében elkövetett kegyetlenségek – a jó cél érdekében. Az élő Isten helyett valamiféle elvek számonkérése.
Nem emberi akaratnak kell megszólalnia, amikor ezt az Igét olvassuk, nem közönséges ember példáját kell követnünk, amikor ezt az Igét magyarázzuk. Hanem az élő Isten szavát kell meghallani belőle. Erre vállalkozunk, ahányszor kezünkbe vesszük a Szentírást.
De, ha ilyen súlyos dologra vállalkoztunk, vajon nem volna-e jó valahogy bebizonyítani, hogy a Szentírásnak ez a szakasza valóban Isten megmásíthatatlan, igaz, eredeti, hiteles szava? Hogy aztán már így, egy ilyen bizonyítás után, bizalommal mondhassuk, hogy „Tegye áldottá az Úr az Ő Igéjének meghallgatását, szívünkbe fogadását és megtartását”.