Mit tegyünk azon a negyven napon át, amikor ott vagyunk a magunk „pusztájában”? Fontos kérdés ez, mert ha az ember egyedül marad, ha nincs semmi különösebb feladata, munkája, akkor összefolynak a napok, akkor szétesik az ember maga is. Olyan időseknél, akik egész életüket szorgalmas, aktív munkával töltötték, szoktam látni telezsúfolt határidőnaplót. Hétfő: mosás, kedd: bevásárlás, szerda: barátok meglátogatása… Sokszor nem csak egy délelőtti és egy délutáni program, hanem órára pontosan lebontva. Mert attól, hogy valaki nyugdíjba megy, és mostantól nem valaki más osztja be az idejét, még ugyanúgy égető szüksége van arra, hogy strukturálva legyenek a napjai.
Lukács evangéliuma - 40 nap a pusztában
2020 Nagyböjt idején Lukács evangéliumából Jézus pusztai megkísértésének története került elém vezérfonalnak, társnak. 40 napon át egy-egy kis írás született ugyanebből a textusból.
1 Jézus Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és a Lélek indítására a pusztában tartózkodott 2 negyven napon át, miközben kísértette az ördög. Nem evett semmit azokban a napokban, de azok elmúltával megéhezett. 3 Az ördög pedig így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré. 4 Jézus így válaszolt neki: Meg van írva, hogy „nem csak kenyérrel él az ember”. 5 Ezután felvitte őt az ördög, megmutatta neki a földkerekség minden országát egy szempillantás alatt, 6 és ezt mondta neki: Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. 7 Ha tehát leborulsz előttem, tied lesz mindez. 8 Jézus így válaszolt neki: Meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.” 9 Ezután elvitte őt az ördög Jeruzsálembe, a templom párkányára állította, és ezt mondta neki: Ha Isten Fia vagy, vesd le innen magad, 10 mert meg van írva: „Megparancsolja angyalainak, hogy őrizzenek téged, 11 és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” 12 Jézus így válaszolt neki: Megmondatott: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet.” 13 Amikor mindezek a kísértések véget értek, eltávozott tőle az ördög egy időre (Lukács 4,1-13).
Ha alaposabban szemügyre szeretnénk venni az Igét, és szeretnénk jobban érteni, hogy miről is van itt szó, nem elég annyit tudni, amennyi itt le van írva. A szavaknak ugyanis soha nem annyi a jelentése, amennyit egy szótárban találunk. Amikor kimondok egy szót, az minden esetben úgy működik, mint egy szimbólum. Gondolatok, asszociációk, érzések, indulatok sokaságát ébreszti fel bennünk.
Azért, hogy szó ne érje a házelejét, mégiscsak belekukkantottam a kis kék, szívem csücske könyvecskébe, a Nestle-Aland-féle Görög Újszövetségbe. Szeretem benne azokat a gyönyörű görög betűket, sosem tudok betelni a látvánnyal. Volt esztétikai érzéke annak, aki ezt a betűtípust megalkotta. Nézem, nézem, mazsolázgatom a kritikai apparátust – először szerettem volna készíteni róla egy fotót, de aztán gondoltam, inkább nem ijesztgetek vele senkit, úgy néz ki, mint egy gépi kódokkal kitöltött adatbázis, amit véletlenül valahogy a nyomtatóra küldtek. Szóval, nézegetem, nézegetem: „2 ˹p) σατανα D pc e sys” ez van odaírva. Hát ez meg mi az ördög?
Szokták tanítani, hogy a Biblia írásai egyben irodalmi művek is. Ha kezébe veszi egy nyelvész, egy irodalmár, automatikusan a saját módszereivel fogja olvasni. Észre fogja venni például, hogy ennek a kis szakasznak szerkezete van. Van bevezetés, három szimmetrikus esemény, majd következik a befejezés. Vissza-visszatérő motívum, más-más változatban: Elvitte őt az ördög, és ezt mondta neki: Ha Isten Fia vagy…
„Amikor mindezek a kísértések véget értek, eltávozott tőle az ördög egy időre” – írja a 13. vers. „Egy időre”? Még Jézus se tudta egyszerűen úgy kiütni az ördögöt, hogy többet talpra ne álljon? Vajon nekünk sincs esélyünk örökre megszabadulni az ördögtől, és a kísértésektől?
Itt most szándékosan elkövetek egy hibát a gondolatmenetben.