Van egy történet a Mahábháratában, ami sok ahhoz hasonló elemet tartalmaz, amit Jézus pusztai tartózkodásairól, böjtjeiről és imádságairól tudunk. Kitekintve a hindu hitvilágra, olvassunk bele ebbe a félig valós, félig legendás, de a jóga révén irreális elemei ellenére is a mennyei világgal valóban érintkezésben álló történetbe. Fegyverekről van itt is szó, mennyei fegyverekről. Bár másféle fegyverekről, mint amilyeneket Jézus használt, itt támadó fegyverekről van szó, amik végül a hindu eposzban a világ pusztulását okozzák. – Legalább 3000 éves elbeszélésről van szó, 500 millió hindu vallási-kulturális kincse. Ki tudja hány ezer évvel ezelőtti történetet beszél el. Volna mit kutatni India partjainál az elsüllyedt városokban. Talán egy ugyanolyan csodálatos világ tárulna fel a régészek előtt, mint amilyen azok előtt feltárult, akik a Biblia vagy az Iliász alapján kezdtek ásni, és hatalmas városokat fedeztek fel a görög partoknál vagy a Közel-Keleten. Távoli hitvilág, mégis akadnak bőven áthallások a két történet között. A különbség ég és föld, de Jézus lelki harcának, és a mi harcunknak a megértéshez is közelebb kerülhetünk, ha ismerjük más vallások hagyományait is. Nem teszem meg ezt az összehasonlítást itt, mert szabad játszani az Igével, összehasonlítani, mérlegelni, megkeresni a párhuzamokat, és mérlegelni az eltérések komoly üzenetét.
(A következő idézet a https://www.vajramutthi.org/ oldalról származik, 2020.03.13-án.)
Ardzsuna a pratiszmriti mantráknak köszönhetően, melyeket menet közben végig mormolt magában, szédítő sebességgel haladt az erdei ösvényeken. Az erdőlakó teremtmények nem győztek szétszaladni az útjából, ahogy íját lövésre készen tartva elszáguldott mellettük. Már az első nap végén megérkezett a Mandára-hegyhez, s nekivágott ormainak. A kéklő csúcs felé vezető út mentén számtalanféle tarka virágot, fát, valamint csillogó sziklákra aláhulló, kristálytiszta vízeséseket látott. Sziddhák, csaranák, gandharvák és más mennyei lények játszadoztak a kellemes erdei ligetekben. A levegő virágillattól volt nehéz, s egzotikus madarak dala visszhangzott mindenütt.
A hegycsúcs felé félúton egy széles fennsíkhoz ért. Ardzsuna körülhordozta tekintetét a tájon. A hely éppen alkalmasnak látszott rá, hogy ott maradjon lemondásokat végezni. Tudta, hogy a félisteneket csak akkor pillanthatja meg, ha ők hajlandók felfedni magukat előtte, ehhez pedig előbb el kell merülnie a jóga és a meditáció gyakorlásában. Amint a mennyei vidékben gyönyörködött, egyszer csak egy hangot hallott, mely mintha az égből szólna hozzá.
— Állj! — parancsolta a hang.
Amikor első meglepetéséből felocsúdott, Ardzsuna egy bráhmanát pillantott meg maga előtt az egyik fa tövében. Teste szinte lángolt a lelki ragyogástól. Összetapadt hajfürtjei rendezetlenül omlottak széles vállára, és egyszerű háncsruhát viselt.
— Ó, gyermek, ki vagy, hogy fegyveresen és páncélban jössz ide? A vidéket békés bráhmanák lakják, erőszakra itt nincs szükség. Dobd el az íjad — mondta.
Ardzsuna tisztelete jeléül meghajolt a bráhmana elõtt, majd bemutatkozott. Egyúttal azt is a tudomására hozta, hogy nem hajlandó megválni fegyvereitől. A bráhmana ekkor elmosolyodott, s felfedte kilétét: Indra, a mennyek királya állt Ardzsuna előtt.
— Fiam, nagy örömömre szolgál, hogy láthatlak — mondta. — Kérj tőlem valami áldást.
Ardzsuna nagyon megörült. Ha maga a nagy Indra jött elé, akkor küldetését minden bizonnyal siker koronázza majd.
— Ó, magasztos, szeretném megtanulni tőled az isteni fegyverek forgatásának művészetét — válaszolta összetett kézzel.
— Mi szükséged fegyverekre? — mosolygott rendületlenül Indra. Amit itt látsz, az már jóformán a menny. Mi az, amit a harccal el akarsz érni? Csak egy szavadba kerül, s én nyomban a boldogság birodalmába emellek.
Ardzsuna tisztelettudó volt, ám határozott:
— Uram, nem vágyom mennyei élvezetekre. Fivéreim egy kietlen erdőben várják visszatértemet. Teljesen rám bízták magukat. Hogy hagyhatnám cserben őket a saját boldogságomért?
Amikor Indra látta, hogy Ardzsunát milyen szomorúsággal tölti el a testvéreire való emlékezés, vigasztalón így szólt:
— Ó, gyermek, akkor keresd fel a hatalmas félistent, Sivát. Ha sikerül a színe elé járulnod, minden vágyad valóra válik.
Ekkor Indra eltűnt, Ardzsuna pedig maga maradt a fa alatt, ahol az előbb még isteni atyja ült. Ardzsuna nem vesztegette az időt, nyomban az aszkézis gyakorlásába merült. Íját a fa törzsének támasztotta és levette páncélját. Miután megfürdött egy közeli hegyi patakban, a környéken növő hosszúszálú fűfélékből kezdetleges ruhát készített magának, amit a dereka köré kötött, majd kusafüvet szórt a földre, és leült meditálni. Elméjét Sivára összpontosította, s a szent óm szótagot kezdte vibrálni. Teltek a napok, majd a hetek, miközben ő rendületlenül ült egyhelyben. Ételt alig vett magához, elméjét és érzékeit teljesen az irányítása alá vonta. Amikor eltelt így egy hónap, felállt, a magasba nyújtotta karjait, s ebben a testtartásban folytatta meditációját. Naponta háromszor fürdött, enni pedig mindössze egyszer evett egy héten. Egy újabb hónap után fél lábra állt, csak száraz leveleken élt, s a légzését már oly mértékben uralta, hogy minden órában csak egyszer vett levegőt. A kumbhaka nevű módszer segítségével végül teljesen beszüntette a légzését.
A környéken élő nagy risik hamarosan felfigyeltek Ardzsuna lemondásaira. Kegyetlen aszkézisének hatalmával olyan lelki erőket szabadított fel, hogy már-már veszélybe került az univerzum fennállásának rendje. A risik, akik kitalálták, mire vágyik Ardzsuna, egy emberként járultak Siva színe elé.
— Ó, Mahésvara, ó, mindenható! — fohászkodtak a félistenhez. — Nézd, milyen szigorú lemondásokat végez Ardzsuna a Mandára-hegyen! Attól félünk, ha nem állítja meg valaki, az egész világot elpusztítja. Urunk, nálad keresünk oltalmat. Arra kérünk, kegyesen próbáld megfékezni őt.
Siva áldásra emelte kezét és így válaszolt: — Ne féljetek! Még ma teljesítem Ardzsuna vágyát.
A megkönnyebbült bölcsek távoztak, Siva pedig nyomban vadásszá változott; magas termetével, aranyló bőrével fénylő hegyhez hasonlított. Hitvese, Umá, s megannyi női szellem társaságában szállt alá a földre, akik mindannyian vonzó alakot öltöttek magukra. Amint megérkeztek Ardzsuna tisztására, ragyogó fénybe vonták az egész tájat, melyre furcsa nyugalom ereszkedett: a madarak abbahagyták dalukat, s még a fürge patakok is némán folytak tovább.
Ebben a pillanatban egy hatalmas mennyei démon érkezett a tisztásra, s a meditáló Ardzsuna láttán feltámadt benne a harci düh: egy hatalmas vadkan képében, hangos fújtatással rárohant. Ardzsuna tágra nyitotta félig lecsukott szemét, s mérgesen meredt a sebesen közeledő vadra. Egy másodperc múlva már fel is kapta íját, s egy nyílvesszőt feszített a húrra.
— Gonosz pára! — kiáltotta. — Nem tudom, ki vagy, de mivel meg akarsz sebezni, habár én semmit nem ártottam neked, átküldelek a Halál birodalmába!
Amint azonban éppen kilőtte volna a nyilát, a háta mögött felhangzott egy másik hang.
— Megállj csak! Az a vad az enyém! Én láttam meg először, és már meg is céloztam a nyilammal.
A hangra fittyet hányva, Ardzsuna kilőtte nyilát, de ugyanabban a pillanatban Siva is kilőtte az övét. A két nyílvessző egy mennydörgésszerű csattanással egyszerre fúródott a vágtató vadkanba. A fájdalmában felüvöltő démon holtan esett össze, s fokozatosan visszanyerte természetes alakját.
Ardzsuna körülnézett, és meglátta a vadászt. Rámosolygott, de amikor megszólalt, a hangja szigorú volt:
— Ki vagy, és mi keresnivalód van itt hölgyek társaságában? És legfőképpen: miért lőtted le ezt a ráksaszát, akit először én vettem célba? Ekkora sértést nem hagyhatok annyiban! Az életeddel kell fizetned érte!
Siva közelebb ment egy pár lépést. — Te csak ne aggódj miattunk — válaszolta. — Vadászok vagyunk, itt lakunk az erdőben. Éppenséggel én kérdezhetném tőled, hogy ki vagy. Fejedelmi sarjnak tűnsz, aligha vagy idevalósi.
Ardzsuna lövésre készen tartotta íját. — Egyetlen hű társam a Gándíva, s itt élek, félelmet nem ismerőn. Láthatod, hogy ezzel a hatalmas démonnal is könnyedén végeztem. Siva nevetésben tört ki. — Ezt én öltem meg, nem te. Én pillantottam meg először, s az én nyilam terítette le, úgyhogy nincs mire olyan büszkének lenned. Kettőnk közül pedig én vagyok az, akit sérelem ért. Készülj fel, mert kilövöm rád villámsebes nyilaimat. Védd ki őket, ha tudod!
Mielőtt még Siva felemelhette volna íját, Ardzsuna süvítő nyílzáport zúdított rá — a nyílvesszők azonban egytől egyig eltűntek Siva testében. A félisten saját nyilaival válaszolt, de Ardzsuna ügyesen kivédte a támadást. A Pándava számolatlanul lőtte ki a nyilakat ellenfelére, de azok hatástalanok maradtak a szokatlan vadásszal szemben. Ardzsuna hitetlenkedéssel vegyes tisztelettel meredt rá.
— Ez már igen! — kiáltotta a csodálat hangján. — Eddig nem sok emberrel találkoztam, aki sértetlenül ellen tudott volna állni a Gándívából kilőtt nyilaimnak. Ardzsunát most már kezdte furdalni a kíváncsiság, hogy ki lehet a titokzatos ellenfél. Az biztos, hogy a vadász valami mennyei lény, sőt, talán maga Siva. Lehet, hogy a nagy isten látogatta meg álruhában. De akárki volt is, támadóként jött, ezért kötelessége volt megküzdeni vele. Ardzsuna tudta: ha az idegen nem Siva, csak idő kérdése, és végez vele. Megint felemelte íját, s újabb sorozat halálos nyilat lőtt ki rá, melyek ismét csak eltűntek a vadász testében. Ardzsuna százával és ezrével lőtte ki a nyílvesszőket, anélkül, hogy azok a legkisebb sebet ejtették volna ellenfelén. Legnagyobb ámulatára egyszer csak látta, hogy mindeddig kifogyhatatlan tegezei kiürültek.
Ardzsuna csodálattal szemlélte rendíthetetlen ellenségét. A vadász csak állt és mosolygott, s úgy látszott, egyáltalán nem sebzik meg a nyilak. Ardzsuna ekkor odarohant hozzá, és ütlegelni kezdte a Gándívával. A vadász meg se rezzent. Hirtelen elkapta Ardzsuna íját, s azt is behúzta a testébe. Ardzsuna gyorsan a kardjáért nyúlt, és lesújtott Siva fejére, a kard azonban egyszerűen darabokra tört.
Ardzsuna mindent bevetett, hogy legyőzze a vadászt. Fákat tépett ki, azzal próbálta agyonütni, majd hatalmas sziklákat dobott rá. Amikor ezekkel is kudarcot vallott, a puszta öklével ment neki. A vadász visszaütött; Ardzsuna úgy érezte, mintha villám sújtott volna le rá. Ekkor erős karjai közé fogta, és megpróbálta kipréselni belőle a szuszt. Siva is megragadta őt, s összekapaszkodtak. Testükből füstgomoly és szikrák csaptak ki, amint hihetetlen erővel dulakodtak.
Az istenek istenének hatalmas erejű szorításában Ardzsuna előtt elsötétült a világ. Tetőtől talpig elkékült, és ájultan térdre esett. A párviadal szabályainak megfelelően Siva ekkor hátralépett. Ardzsuna kisvártatva magához tért, s tekintetét a még mindig sértetlen vadászra emelte. Most már biztos volt benne, hogy csakis a magasztos Siva lehet. Véresen és elcsigázva leborult ellenfele előtt. Földből csinált egy Siva-képet, és virágszirmokkal imádni kezdte. Látta, hogy a vadászt is virágok borítják el. Ardzsunát határtalan boldogság töltötte el. Valóban a nagy istenség állt előtte!
Siva ekkor az egész fennsíkot betöltő, mennydörgő hangon így szólt Ardzsunához:
— Elégedett vagyok veled, Ardzsuna. Nincs még egy harcos, aki bátorság és eltökéltség dolgában felvenné veled a versenyt, erőd pedig majdnem akkora, mint az enyém. Hamarosan megszerzed az összes fegyvert, melyekre ellenségeid legyőzéséhez szükséged lesz. Most pedig felfedem előtted valódi formámat.
Ardzsuna összetett kézzel, tisztelettudón leborult Siva előtt, amint az felvette eredeti alakját. Amikor megpillantotta az önragyogó, háromszemű istenséget, nagy szigonyával, kékes nyaka körül az isteni kígyóval, Ardzsuna imádkozni kezdett hozzá, s a bocsánatáért esedezett, amiért rátámadt. Siva megnyugtatta, hogy már rég megbocsátott neki. Visszaadta Ardzsunának a Gándíva íjat, s megígérte neki, hogy a tegezei megint kifogyhatatlanok lesznek.
— Most pedig kérj tőlem valamit — mondta, s áldásra emelte kedvező jelekkel ékes kezét.
— Kérlek, taníts meg fegyvered, a Pasupata használatának tudományára — mondta Ardzsuna.
Siva bele is egyezett, és beavatta Ardzsunát azokba a mantrákba, melyekkel meg lehetett idézni a fegyvert. Miután elmondta őket, meg is jelent a Pasupata emberi alakban, s a Pándava szolgálatába ajánlotta magát. Siva ezután így szólt Ardzsunához:
— Most pedig indulj el a mennyekbe! Ott majd a többi isteni fegyvert is megkapod. Én most elmegyek.
Az ámuló Ardzsuna szeme láttára Siva kíséretével együtt a levegőbe emelkedett. A Pándava még sokáig nézett utánuk, alig akarta elhinni, hogy ekkora szerencse érte. Aztán egyszerre egy lángoló fénykört pillantott meg az égen. A fénykör fokozatosan formát öltött, s Ardzsuna látta, hogy Indra közeledik égi elefántja, Airávata hátán. Az istenség a közeli hegygerincen szállt le; vele volt az összes vezető félisten is. Úgy ragyogtak, mint megannyi nap, az egész vidéket fénybe vonták.
Villámcsapásként felcsattanó hangján Indra így szólt:
— Ó, bűntelen Ardzsuna, hamarosan nagy dolgokat viszel majd végbe az istenek javára. Az összes istenség át fogja neked adni a fegyverét. Ezután el kell jönnöd a mennyekbe, s ott majd megtanítalak minden harci tudományomra.
Indra parancsára a félistenek egyesével odamentek Ardzsunához, és átadták neki fegyvereiket. Ezután Indrával együtt távoztak, Ardzsuna pedig egyedül maradt a fennsíkon. Hirtelen fülsiketítő hang hallatszott az égből. Amikor felnézett, egy hatalmas szekeret látott leereszkedni, melyet több száz aranyszínű paripa húzott. Ahogy felé száguldott, olyan volt, mintha ketté akarná szelni az égboltot. Az ágyúval, kardokkal, lövegekkel, buzogányokkal és lángoló villámokkal felszerelt jármű Ardzsuna mellett állt meg. A kocsihajtó leszállt és így szólt:
— Mátali vagyok, Indra kocsisa. Azért jöttem, hogy magammal vigyelek az istenek királyának lakhelyére.
Ardzsuna tiszteletét ajánlotta a Mandára-hegynek, majd felszállt a csodálatos szekérre, s az mindjárt az égbe emelkedett. Hamarosan el is érte a magasabb szférákba vezető mennyei ösvényeket. Ardzsuna minden irányban ezernyi égi járművet pillantott meg. Látott még számtalan fénylő planétát, ragyogó risiket, s csatában megölt harcosokat, akik mennyei formát kaptak. Mátali elmondta, hogy ők a földről csillagoknak látszanak.
A szekér fokozatosan közeledett Indra második napként ragyogó bolygója felé, melyet illatos szellők hűsítettek s mennyei fák és virágok borítottak. A levegőből kecsesen sétáló sziddhákat és más, tökéletességet elért lényeket lehetett látni a gyönyörű tájon.
Ardzsunának a szája is tátva maradt a csodálkozástól a bolygó lenyűgöző pompája láttán, mire Mátali megjegyezte:
— Ide istentagadók nem tehetik be a lábukat. Ó, tisztalelkű, csak olyanok juthatnak el ebbe a birodalomba, akik áldozataik és lemondásaik révén méltóvá váltak rá — hősök, akik sohasem hátráltak meg a csatában, risik, akik szigorúan betartották fogadalmaikat. A bűnösök még álmukban sem pillanthatják meg. Íme, ez Amarávatí, Indra székvárosa.
A szekér áthaladt egy csillogó mennyei drágakövekkel díszített aranykapun, majd az elbűvölő ligetekkel teli, Nandana nevű híres gyönyöradó kerten, ahol az istenek szépséges apszaraszok társaságában múlatták az időt. A legkülönfélébb pompás kastélyok mellett haladtak el, míg végül Indra hatalmas palotájához értek. Ardzsunát itt gandharvák fogadták, s elragadó dalokkal magasztalták. Bráhmanák és dalnokok védikus himnuszszavától kísérve ezután Indra elé vezették, aki nyomban leszállt trónusáról, és atyaian átölelte. Az istenek királya széles aranyüléséhez vezette és maga mellé ültette Ardzsunát, s vigasztaló szavakkal biztosította afelől, hogy ő és fivérei hamarosan visszakapják királyi rangjukat. Ezután különféle nektári ételeket és italokat hozatott neki, vacsora közben pedig ének- és tánctudományukkal gandharvák és apszaraszok gondoskodtak szórakoztatásáról. Végül egy lakosztályba kísérték, amit kifejezetten a számára rendeztek be.
Ardzsuna megkezdte életét Indra káprázatosan gazdag lakhelyén. Isteni atyja megtanította a mennyei fegyverek tudományára, melyeket csak a félistenek ismertek, különös tekintettel saját fegyvere, a Vadzsra-villám használatára. Indra utasítására a gandharvák királyától, Csitraszénától a mennyei tánc és ének fortélyait is elsajátította. Atyja elmondta, hogy ez a tudás egyszer még nagy hasznára válik.
Öt év telt el így. Ardzsuna ezalatt mindig csak száműzetésben lévő fivéreire, a kockajátékra meg a Draupadí ellen elkövetett sértésekre gondolt. Habár felfoghatatlan élvezetek vették körül, elméje mindig nyugtalan volt — szerette volna már viszontlátni fivéreit. Ahogy távozásának ideje egyre közeledett, egy este Urvasí, Indra egyik apszarasz-társnője látogatta meg. Amikor ajtajában meglátta a zavarba ejtően gyönyörű hölgyet, Ardzsuna meghajolt és szerényen lehunyta a szemét.
— Kérlek, fáradj beljebb és foglalj helyet — mondta zavartan. — Minek köszönhetem látogatásodat e kései órán?
Urvasít Indra kérte meg rá, hogy keresse fel Ardzsunát, a félisten ugyanis észrevette, hogy többször is rápillantott az apszaraszra a gyülekezetben. Miután a mennyei hölgy illedelmesen mosolyogva mindezt előadta, így szólt:
— Azért jöttem, hogy a szolgálatodra legyek. Ó, hős, ha meglátlak, s tengernyi erényedre gondolok, Kámadéva kerít a hatalmába. Add át magad nekem, s csillapítsd a vágyam!
Ardzsuna szinte eszméletét vesztette a mennyei hölgy mámoros illatától, de uralkodott érzékein, és kerülte az apszarasz tekintetét. Miközben Urvasí beszélt, befogta a fülét.
— Ó, áldott hölgy — válaszolta —, sohasem tudnálak feleségemmé fogadni. Nem tudok másként tekinteni rád, mint anyámra.
Ardzsuna elmondta, hogy csak azért nem tudta levenni róla a szemét, mert csodálattal töltötte el a gondolat, hogy sok ezer évvel azelõtt feleségül ment egyik kiváló őséhez, akinek fiat szült — Ardzsuna egyik híres ősatyját.
— Hogy is tudnék így házastársi kapcsolatra lépni veled? — kérdezte.
Urvasí mosolya szinte bearanyozta Ardzsuna szobáját.
— Nem kell attól tartanod, hogy ezzel bűnt követsz el. Az apszaraszokat nem kötik a világi erkölcs szabályai. Mi bárkivel szabadon léphetünk kapcsolatra az itt lakók közül. Dinasztiádnak más leszármazottai is élvezték bájainkat, s erre most neked is alkalmad nyílik — felelte a hölgy sokat ígérőn. A hangja olyan volt, mint ezernyi aranycsengettyű csilingelése.
Urvasí kérlelte Ardzsunát, hogy ne utasítsa vissza, de ő képtelen volt beleegyezni. Világosan a hölgy tudomására hozta, hogy nem tud másként tekinteni rá, csak mint anyjára. Urvasít vérig sértette, hogy megtagadták a kérését; remegett az indulattól. Finom szemöldökeit összevonta, s dühösen kifakadt:
— Mivel visszautasítottál egy nőt, aki atyád parancsára jött, egy nőt, akit megsebeztek a szerelem nyilai, veszítsd el férfiasságod, s élj nők között!
A magából kikelt apszarasz ekkor felpattant és kiviharzott a szobából. Ardzsuna első megdöbbenésében nyomban Indrához sietett, és beszámolt neki a történtekről. Indra nevetve csak annyit mondott:
— Gyermekem, az biztos, hogy nem sokan rendelkeznek a tiédhez fogható önfegyelemmel. Az átok miatt pedig ne aggódj: száműzetésetek tizenharmadik évében nagy hasznát látod majd. Miután egy évet eltöltöttél eunuchként, vissza fogod nyerni férfierődet. Indra megígérte neki: másnap megteszi a szükséges előkészületeket, hogy visszatérhessen a földre, mire Ardzsuna igen megkönnyebbült. Köszönetet mondott Indrának, és visszament a szobájába — többé nem is gondolt az átokra.