Mit tegyünk azon a negyven napon át, amikor ott vagyunk a magunk „pusztájában”? Fontos kérdés ez, mert ha az ember egyedül marad, ha nincs semmi különösebb feladata, munkája, akkor összefolynak a napok, akkor szétesik az ember maga is. Olyan időseknél, akik egész életüket szorgalmas, aktív munkával töltötték, szoktam látni telezsúfolt határidőnaplót. Hétfő: mosás, kedd: bevásárlás, szerda: barátok meglátogatása… Sokszor nem csak egy délelőtti és egy délutáni program, hanem órára pontosan lebontva. Mert attól, hogy valaki nyugdíjba megy, és mostantól nem valaki más osztja be az idejét, még ugyanúgy égető szüksége van arra, hogy strukturálva legyenek a napjai.
Amikor Dietrich Bonhoeffert, a nagy német teológust a II. világháború idején börtönbe zárták, ő a börtönben, magánzárkájában, szigorú napirendet követett. Megvolt az ideje a reggeli áhítatoknak, a tudományos munkának. És akkor kiderül, hogy egy magánzárka tulajdonképpen nem is különbözik olyan nagyon a hétköznapoktól.
A pusztában töltött negyven napot ki kell tölteni valamivel. A legjobb Isten Igéjével kitölteni. Mit vinnék magammal egy magánzárkába, ha az volna a feladatom, hogy kibírjak ott néhány napot, mint a nemrég említett kísérletben? A Bibliát. Egészen biztos a három szükséges tárgy közt ott volna a Biblia. Talán egy tollat és egy füzetet még.
Mert ha az Ige vezeti az embert, az tökéletesen strukturálja is, és teljessé is teszi az ember napjait. Akkor nem kezd el zuhanni az ember mindenféle lelki kapaszkodók és mankók nélkül, amiket egyébként a hétköznapokban botladozva alkalmazni szoktunk.
De az Igét elolvassa az ember, és igazából, nem szokott benne új dolgokat felfedezni. Ismerem, ezt is ismerem, unalmas, régi, ez már volt… És továbblapozzuk. Hát felfedezhetünk-e valami újat egy olyan igeszakaszban, amit már legalább 10-szer olvastunk? Mint itt, ebben a Lukács evangéliuma-szerint megkísértés-történetben.
Sokszor valóban figyelmetlenek vagyunk, mint mikor elfelejtjük lecsavarni a kupakot az üvegről, és úgy töltjük bele a frissen facsart narancslét. Gyorsan akarunk túlesni rajta, és csak valami körülbelül, valami nagyjából, valami hátha jut el hozzánk Isten határozott gondolatából. Mit egy kedves barátomnál, aki betegsége miatt nagyon nehezen tud beszélni. Sokszor hirtelen akarna mondani valamit kis unokájának, de csak valami érthetetlen szófoszlányok lesznek belőle. Akkor a kisfiú kinyitja nagy, kerek szemeit, megfogja a nagymama karját, és azt mondja neki: „Mama, l a s s a n!” És úgy sikerül. Mert úgy nem a régi összetört beidegződések működnek, hanem a kiélesített figyelem és tudatosság.
Ezt a célt is szolgálja, amikor az Igét nem csak magyarul, hanem eredeti nyelven, görögül vagy héberül is olvassuk. Mert legtöbben nem tudunk olyan jól sem héberül sem görögül, hogy csak úgy rutinból átfussunk rajta. Meg kell nézni minden szót a szótárban, kikeresni, miféle nyelvtani alakban szerepel ez ott, és az adott nyelven ez a nyelvtani alak mit is jelent… Például megtehetjük ezt ezzel a mi böjti igeszakaszunkkal is. Úgyis van rá időnk, ezért adatott a 40 nap.
Nem egy ördöngősség ma már, ezt mindenki megteheti. A görög fordítás elérhető az interneten. Magyarul is, de én az angol változatot szoktam használni, mert itt teljesebb a szótár. (Kedves volt egzegézis tanáraimnak üzenem, hogy természetesen használom a Nestle-Alad-féle kis könyvecskét is, nekem a kék van meg, a 27. kiadás, – nem, az újabbat még nem vettem meg –, és a Varga Zsigmond szótárat is meg szoktam nézni, szeretem is nagyon, most is megnéztem, hogy ne írjak túl nagy hülyeséget. Csak erre nem tudok itt hivatkozni, mert másoknak elég nagy valószínűséggel nincsen ilyenjük otthon.)
A következő helyről másolom ki a görög mondatot:
https://biblehub.com/text/luke/4-1.htm
Ἰησοῦς δὲ πλήρης πνεύματος ἁγίου ὑπέστρεψεν ἀπὸ τοῦ Ἰορδάνου, καὶ ἤγετο ἐν τῷ πνεύματι ἐν τῇ ἐρήμῳ (Lk 4,1)
„Jézus pedig telve Szentlélekkel visszatért a Jordántól, és vezetve volt a Lélek által a pusztában.” Valahogy így fordítanám szó szerint. Mert van itt ez a szó: „ἤγετο” (így olvassuk: égeto), a nyelvtani elemzésben ezt látjuk: a szótári alak: ἄγω (ágó) azt jelenti, hogy vezet, visz, kísér… A szótár 2.c. szakaszában explicit hivatkozás is van Lk 4,1-re, mint az ige olyan jelentésére, amikor láthatatlan erők és hatások hajtják, ösztönzik az ember tudatát. Jézust a Szentlélek láthatatlan ereje és hatása készteti arra, hogy a pusztába akarjon menni.
Még érdekesebb, amit a nyelvtani alakból kiolvashatunk. A lehető legtömörebb rövidítéssel, a táblázat jobb szélső sorában ez áll: „V-IIM/P-3S”. A rövidítés kifejtése így néz ki. V: ige. I: imperfectum. I: indicativus. P: passzív. 3. személy. S: egyes szám. Azaz, a megnevezett személlyel a múltban megkezdtek egy cselekvést, és az folyamatosan zajlott. Jézust a Lélek kivitte a pusztába, és negyven napon át folyamatosan vezette!
Nem csak úgy, ahogy azt mi szoktuk megélni, hogy az Úristen kidob az Édenkertből, és azt mondja, hogy na, ember, aki ettél abból a gyümölcsből (ami egyébként nem alma volt, mert ma már nem találhatunk ilyen gyümölcsöt sehol, mert az csak az Édenkertben terem), szóval, most hogy ettél ebből a gyümölcsből, leveszem rólad a kezem, boldogulj, ahogy tudsz, az én áldásom, vezetésem és jelenlétem nélkül! Teremjen neked a föld tövist és bogáncsot!
Jézus nem így került a pusztába, ahogy mi megérdemelten termeljük és újratermeljük magunk körül folyton a pusztát hitetlenségünk és lelketlenségünk miatt. Hanem Ő az, aki a pusztában forrásokat fakaszt, mert a Lélek a negyven napon át folyamatosan Vele van, egyetlen pillanatra sem hagyja magára.
És Jézus Krisztus azért lett emberré, azért vonult ki a pusztába, hogy ezt a lehetőséget mi is megkaphassuk. Hogy ne mi magunk legyünk a pusztulás okozói, az ősbűn örökletes átka miatt, Istentől való elszakítottságunk miatt, hanem életet tudjunk vinni ebbe a kiszáradó, szomjazó világba. Ha magunkkal visszük az Ő Igéjét, és segítségül hívjuk Szent Lelkét, hogy minket is folyamatosan vezessen abban a pusztában, amelybe mennyei Atyánk akaratából belecsöppentünk, akkor Jézus Krisztustól erőt kapunk, akkor Őáltala, az Ő hűségéből, szeretetéből, az Ő hatalmából életet vihetünk a többiek közé.
Szánjuk rá az Ige mélyebb megértésére az időt. Szenteljük oda figyelmünket. Van időnk, hogy lassan olvassunk.