Szokták tanítani, hogy a Biblia írásai egyben irodalmi művek is. Ha kezébe veszi egy nyelvész, egy irodalmár, automatikusan a saját módszereivel fogja olvasni. Észre fogja venni például, hogy ennek a kis szakasznak szerkezete van. Van bevezetés, három szimmetrikus esemény, majd következik a befejezés. Vissza-visszatérő motívum, más-más változatban: Elvitte őt az ördög, és ezt mondta neki: Ha Isten Fia vagy…
Az ördög különböző perspektívákba, nézőpontokba állítja Jézust, hogy tekintse meg saját életét. És ezek a nézőpontok legitim nézőpontok, nekünk is látnunk kell Jézust ezekből az optikákból. És valóban Jézus legfontosabb tulajdonsága, amit ezekből a nézőpontokból látni kell, az, hogy Ő Isten Fia.
Kicsoda Isten Fia? Tehetjük fel a kérdést, és a jó teológus különféle optikákból írja le ezt a „fogalmat”. Isten Fiának van valami köze a kenyérhez. Isten eledelt ad az élőlényeknek, az állatoknak és az embereknek. Tehát Isten Fiának is van ilyen tulajdonsága, hogy kenyeret tud adni az éhezőknek. Igaz kijelentés. „Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség” – mondjuk mennyei Atyánkról. És ha Övé, akkor Isten Fiának is ugyanaz az ország, hatalom és dicsőség jár. Ha Isten Fia vagy, tiéd kell legyen minden hatalom és dicsőség – mondja az ördög, és igaza van! Ha Isten Fia vagy, akkor halhatatlan vagy, akkor nem árt neked semmi, mert Isten is örök, halhatatlan Isten. Hát nem igaza van ebben is az ördögnek?
Az ördög jó teológus. Egyvalami hiányzik belőle, az, hogy leboruljon Isten előtt, és Őt magasztalva gyönyörködjön Istenben, és az Ő Fiában, az Úr Jézus Krisztusban. És mivel ez hiányzik, az egész teológiája ördögi lesz, feje tetejére állított. Minden igazsága ellenére halálos.
Mert kiváltságosnak tünteti fel Isten Fiát a többi ember közt, miközben Jézus Krisztus szolgálata pontosan arról szólt, hogy engedelmes volt, emberként. Végigjárta az emberi élet mélységeit, hogy egyikünk se mondhassa, hogy nála nem járt mélyebben Jézus. Ő nem uralkodni jött, hanem szolgálni. Aki első akar lenni, az legyen mindenki rabszolgája. És ezt ő teljesen komolyan vette. Mindnyájunkért jött, rabszolgának, saját testét, életét, lelkét osztotta szét közöttünk, hogy nekünk életünk legyen. Ő maga kisebbé lett, egészen a kereszthalálig, hogy mi növekedjünk általa.
Nem önmagának adott kenyeret, hanem az ötezer embernek. Ő maga pedig csak azután evett, hogy az ötezer ember jóllakott, összegyűjtötték a maradékot, és amikor tanítványai is jóllaktak. Ő nem hatalmat és dicsőséget, exúsziát és doxát kért, nem felhatalmazást és azt, hogy mások felsőbbrendűségének kijáró hódolattal boruljanak le előtte, nem formális, hivatalos királyi hatalmat kért, amit fegyverrel, félelemmel lehet kikényszeríteni, hanem erőt, dünamiszt. Olyan erőt, amit a vérfolyásos asszony is megsejtett, amikor elég volt lopakodva, titokban Jézus ruhája szegélyét megérintenie, hogy Jézusból kiáradjon ez a gyógyító erő, és az asszony örökre megszabaduljon betegségéből és kitaszítottságából. Erről az erőről az ördög semmit sem tud. És ez nagyon nagy baj, ha mi is hitetlenségünkben megfeledkezünk róla, hogy elsősorban ez a mi „fiúságunk”, hogy ilyen erőket élünk bele a világba. És az ördög azt is tévesen értelmezi, hogy Jézus nem halhatatlanságot kapott, hanem még annál is nagyobb hatalma van: a halál sem tudja Őt fogva tartani. Neki hatalma van arra, hogy odaadja az életét, és hatalma van arra, hogy visszavegye az életét, és feltámadjon. Jézusnak bátorsága és ereje volt meghalni és feltámadni. Így Isten Fia a mi Urunk.
Bizony, a mi feladatunk is hasonló, mi is hasonló Lelket kaptunk, ami nem felhatalmazásra és öntömjénezésre szól, hanem gyógyításra, önmagunk szétosztására mások közt, hatalmat kaptunk arra, hogy elviseljük a szenvedést, másokért. Mégse gonoszodjunk meg, hanem megmaradjunk mennyei Atyánk szeretett gyermekeinek, akiben Ő gyönyörködik.
„Amikor pedig közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe, és követeket küldött maga előtt. Azok útnak indultak, és betértek a samaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De nem fogadták be, mivel Jeruzsálembe szándékozott menni. Látva ezt tanítványai, Jakab és János, így szóltak: Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket!? De Jézus feléjük fordult, megdorgálta őket, és ezt mondta: Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek, mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse” (Lukács 9,51-56). „Nem tudjátok!” – és Jakab és János nevét látjuk ott is, ahol a tanítványok azt kérik, hogy Jézus mellett üljenek jobb és bal felől a legelőkelőbb helyeken az Isten országában. „Nem tudjátok, mit kértek. Kiihatjátok-e azt a poharat, amelyet én fogok kiinni?” (Máté 20,22).
Ez a jellemző ránk is, nem tudjuk. Fel sem fogjuk, milyen csodálatos, és egyben milyen ára van annak, amikor mennyei Atyánk nevünkön szólít minket, gyönyörködik bennünk, átformál a maga képére, és mi örömmel követni kezdjük az Ő egyszülött Fiát, Jézus Krisztust. Nincs is más öröm, nem is lehet más öröm ezen a világon. Mégsem fogjuk fel először, hogy milyen lélek van bennünk, és ez miféle áldozattal jár. Nem halhatatlanságot, sérthetetlenséget ígér nekünk Atyánk, hanem feltámadást, üdvösséget. És azt, hogy minden egyes lépés, amit addig életünkben Vele megteszünk, már magában hordozza az üdvösség nyomait. Azt, hogy már itt, földi életünkben áradhatnak rajtunk keresztül gyógyító erők.
Tekintsünk fel a mi Urunkra, gyönyörködjünk Őbenne, és töltekezzünk fel az Ő Lelkének gyógyító erőivel.