1 A karmesternek: Dávid zsoltáréneke.
2 Téged illet a dicséret,
ó, Isten, a Sionon!
Neked teljesítik a fogadalmakat.
3 Te hallgatod meg az imádságot,
hozzád fordul minden ember.
4 Erőt vettek rajtunk a bűnök,
de te megbocsátod vétkeinket.
5 Boldog, akit kiválasztasz, és közeledbe engedsz,
hogy udvaraidban lakozzék.
Hadd teljünk be házad javaival,
templomod szentségével!
6 Félelmet keltve, de igazságosan válaszolsz nekünk,
szabadító Istenünk!
Benned bízik mindenki a föld széléig
és a messzi tengereken,
7 aki hegyeket hoztál létre erőddel,
és hatalmat öltöttél magadra,
8 lecsillapítottad a tengerek zúgását,
hullámaik zúgását,
a nemzetek háborgását.
9 Ezért félnek jeleidtől még a föld határain lakók is.
Kelet és nyugat tájait ujjongásra indítod.
10 Gondoskodsz a földről, megöntözöd,
nagyon meggazdagítod,
Isten patakja tele van vízzel.
Gabonával látod el az embereket, így gondoskodsz a földről.
11 Barázdáit megitatod, göröngyeit elegyengeted,
záporesővel porhanyítod, növényzetét megáldod.
12 Megkoronázod az évet javaiddal,
és nyomaidon bőség fakad.
13 Legelők sarjadnak a pusztán,
ujjongás övezi a halmokat.
14 Nyájak lepik el a legelőket,
a völgyeket gabona borítja,
ujjonganak és énekelnek
(Zsoltárok 65).
Termékenység-istenek. Voltak, és vannak mind a mai napig. Az emberiség mindig hajlamos volt bevetni mindenféle praktikákat, hogy többet teremjen a föld, hogy több gyereke szülessen. Az ókorban elég brutális szokások uralkodtak ezen a téren. Ma inkább vegyszerekhez, mindenféle technológiához nyúlunk. „Fenntarthatóan”…
A vallásról meg azt gondoljuk, hogy az valami érzés. Hogy az arra való, hogy az ember lenyugodjon. Pedig a Szentírás másképp gondolkodik erről. Tegnap lelkészszentelésen jártam. A lelkészek nagyon szép esküben ígérték meg, hogy a Szentírást fogják követni, tanulmányozni, hirdetni.
Hát, a Szentírás pedig egy kerttel kezdődik, egy kert áll az epicentrumában, és egy kerttel zárul. Az Édenkert a teremtés első pillanata. Termő gyümölcsfákkal, ehető növényekkel, négy folyóval, amely az élet fája mellől ered. Az embert pedig Isten „művelni és őrizni” helyezte bele a kertbe. „Uralkodni”, a másik történet szerint. Vigyázni rá, hogy gyarapodjon, biztonságban legyen.
De az ember hűtlen uralkodó volt, hűtlen sáfára az Édenkertnek, és beengedte a bűnt, a halált, a szenvedést. És azóta vannak aszályok és árvizek. Azóta rágja a levéltetű és a lisztharmat a növényeket, és a dióburok-fúrólégy. Hadd idézzek a Szentírásból, nehogy valaki azt higgye, hogy nem onnét vettem: „ Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! Tövist és bogáncsot hajtson neked, és a mező növényét egyed!” (1Móz 3,17-18) És a testi fájdalom, a betegségek is ekkor lépnek be az ember életébe: „Az asszonynak ezt mondta: Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked” (16).
Kerttel kezdődik a Szentírás, és kerttel végződik is: „Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, és az Isten és a Bárány trónjából ered. A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak” (Jelenések 22,1-2).
És ez a zsoltár, a 65., itt van valahol félúton. Dávid, Isten Szentlelkétől indítva, imádkozik. Szinte visszafelé tekeri az idő kerekét, vissza, a bűneset előttre. Bűnök bocsánatáról tud, Isten közelségéről, vissza az édenkerti állapotba, mikor még Isten ott járt-kelt az alkonyati szélben az ember mellett.
És termésről. Gabonáról, gyümölcsről, legelőkről és juhnyájakról. Mert ha Isten megbocsátja az ember bűnét, ha ismét közel kerülhet az ember Istenhez, akkor kiárad az áldás, és az ismét meglátszik az ember környezetén is, a kertjén. Már nem tövist és bogáncsot terem, hanem éltető növényeket.
„Klímavédelem”, a zsoltáros módján.
„Téged illet a dicséret” – mondja. És ilyenkor megáll Isten szentélyében, Isten színe előtt, és imádkozik, énekel, mondja, amit mondani tud Isten dicsőségére, az emberi gondolatok és emberi nyelv töredékes eszközével. És közben figyel. Éberen figyel, hogy Isten mit válaszol. Így vagyunk, amikor megszólítunk valakit, amikor megírunk egy levelet, és várjuk a választ. Így áll a zsoltáros is feszült figyelemmel, így magasztalja Istenünket.
De nem egyszerűen passzívan, kívülállóként, mint aki nem kockáztat semmit. Hanem fogadalmat tesz. Teljesíti a fogadalmát. Kockára teszi önmagát minden egyes imádságában, kérésében. Minden szavában, amit Isten előtt kimond, teljes önmagával jelen van.
És Isten válaszában mindig ott van az ítélet. Ez a helyzet. Igen, tudom, kegyelmet hirdetünk Jézus Krisztus nevében, mert ott van a világtörténelem epicentruma, a Gecsemáné kert, amikor Jézus Krisztus harcolt értünk a Sátánnal, és győzött. Tudom, hogy Ő tette magát kockára, és megjárta a halált, a poklot, az emberiség bűnéért. De a kegyelem előtt mindig ott van Isten világos és tiszta ítélete: ezt tetted, és ilyen ítéletet érdemelnél!
És Jézus Krisztusért nekünk jogunk van, nekünk kötelességünk bűnbocsánatért imádkozni.
Erőt vettek rajtunk a bűnök,
de te megbocsátod vétkeinket.
Azért is, mert míg ítélet alatt vagyunk, addig a környezetünk is szenved, pusztul. Szenvednek körülöttünk a fák, az állatok, és embertársaink. Értük is kötelességünk bűnbocsánatért könyörögni. És elfogadni Isten bocsánatát: Erőt vettek rajtunk a bűnök, de te megbocsátod vétkeinket.
És akkor tisztán, igaz emberként állhatunk ismét Isten közelében. Hogy áldást nyerjünk Tőle. Erőt arra, az Ő Szent Lelke által, hogy ne vétkezzünk. Hogy ne arra hajoljunk, amerre a szemünknek, a legjobb tudásunknak és a gyenge akaratunknak kívánatosnak tűnik. Akkor újra meg fogja adni termését a föld.
Furcsa szokás volt a középkorban, és régebben. Amikor ellenség támadt egy országra, akkor böjtöt, imádságot hirdettek az egész országban. Nem csak „ketten vagy hárman” gyűltek össze imádkozni egy országért, hanem mindenki. Ninive városában még a marhák is böjtöltek, amikor megtudták, mekkora a baj, és milyen közel van Isten ítélete. Egész gyülekezetekben, egész egyházakban hirdetni böjtöt és imádságot, hogy annál nagyobb komolysággal és szentséggel járuljunk Urunkhoz könyörögni: állítsd meg az ellenséget, állítsd meg a pusztítást, ami úgy terjed, mint valami tűzvész, és semmi más nem állíthatja meg, csak Te, mindenható Urunk!
Jézus Krisztus lecsillapította a háborgó tengert. Mert Neki hatalma van a viharokon. Neki hatalma van a háborúkon is. Urunk, Jézus Krisztus, segíts, mert elveszünk! Csillapítsd le a népek háborgását!
Erről is szól ez a zsoltár. Mert ahol háború van, ott nincs vetés, nincs aratás. Ott csak sírás van és fogcsikorgatás.
Csodálatos az ígéret: már itt, ebben az életben, és majd az örökkévalóságban:
Gondoskodsz a földről, megöntözöd,
nagyon meggazdagítod,
Isten patakja tele van vízzel.
Gabonával látod el az embereket, így gondoskodsz a földről.
Barázdáit megitatod, göröngyeit elegyengeted,
záporesővel porhanyítod, növényzetét megáldod.
Megkoronázod az évet javaiddal,
és nyomaidon bőség fakad.
Legelők sarjadnak a pusztán,
ujjongás övezi a halmokat.
Nyájak lepik el a legelőket,
a völgyeket gabona borítja,
ujjonganak és énekelnek.
Ujjongani és énekelni fogunk. Bár mielőbb eljönne ez a pillanat, az egész világon!