1 A karmesternek: Húros hangszerre. Dávidé.
2 Hallgasd meg panaszomat, Istenem, figyelj imádságomra!
3 A föld széléről kiáltok hozzád, mert elepedt a szívem.
Vezess el engem a kősziklára, mert az igen magas nekem!
4 Hiszen te vagy menedékem, erős bástyám az ellenség ellen.
5 Hadd lakjam mindenkor sátradban, hadd meneküljek szárnyad oltalmába! (Szela.)
6 Mert hallottad, Istenem, amit megfogadtam, a nevedet félőkkel együtt adtál nekem örökséget.
7 Adj napokat a király napjaihoz, évei nemzedékekre terjedjenek!
8 Ülhessen trónján mindenkor Isten előtt, szeretet és hűség oltalmazza őt!
9 Akkor állandóan éneklek nevedről, naponként teljesítem, amit megfogadtam (Zsoltárok 61).
Van egy segélyhívó szám Dávid kezében. Az Úr adta Dávid kezébe ezt a lehetőséget. Mint mesében a varázssípot: ha gondban leszel, csak fújd meg háromszor, és ott termek. Szövetséget kötött az Úr Dáviddal királysága idejére, azaz egész életére: ha gondban leszel uralkodói terheid közben, csak hívj segítségül… a nyomorúság idején… én megszabadítalak, és te dicsőítesz engem.
Nem minden kötelezettség nélkül kapta ezt a lehetőséget Dávid: le kellett másolnia Isten törvényét magának azokról a tekercsekről, amit a léviták a Szent Templomban őriztek. Minden nap olvasnia kellett Dávidnak a törvényt. Nehogy eltérjen attól uralkodása közben.
Nem akármilyen törvény volt ez. A Tízparancsolatot maga az élő Isten hirdette ki hangos szóval a lángoló-füstölgő Sinai hegy tetejéről. Az egész nép ott állt Isten színe előtt, és hallotta a parancsolatokat. Amiket azután az Úr bele is vésett azokba a kőtáblákba, amiket Mózes faragott ki, és vitt oda hozzá. Azután Mózesnek az Úr lediktálta az apróbb részleteket is, hosszan, oldalakon (vagy métereken) keresztül.
18 Amikor elfoglalja királyi trónját, másoltassa le magának egy könyvbe ezt a törvényt, amely a lévita papoknál található. 19 Tartsa azt magánál, és olvassa azt egész életében, hogy megtanulja félni az Urat, az ő Istenét, s hogy megtartsa ennek a törvénynek minden igéjét, és teljesítse mindezeket a rendelkezéseket. 20 Ne legyen gőgös a szíve testvéreivel szemben, és ne térjen el ettől a parancsolattól se jobbra, se balra, hogy hosszú ideig uralkodhasson ő is meg a fiai is Izráelben (5Móz 17,18-20).
Így függ össze a törvény megtartása, és az, hogy az ország királya hosszú ideig uralkodhasson a saját országában.
Így van ez mind a mai napig, velünk is. „Én vagyok az út, az igazság és az élet” – mondja a mi Urunk, Jézus Krisztus. Az út, azaz az élet rendje, ahogy megtaláljuk, mikor mi a helyes. Az igazság, ahogy „jogilag”, ítéleteket alkotva ránézünk erre a világra, és a körülöttünk élőkre. Önmagunkra. És nem hazudunk. És az élet. Mert minden törvény azért adatott, hogy életet mentsen. Hogy határt szabjon a halálnak.
Olvassuk, naponként Isten törvényét, amit Jézus Krisztusban, a testté lett Igében adott nekünk. A Szentírást, amiben Róla van szó, minden lapján, az elsőtől az utolsóig. És akkor tudjuk, kihez kiáltunk. És Ő meghallgat. Odafigyel. Figyelmesen végighallgat, és felemel magához. Biztonságos sziklára állít. Jézus Krisztus feltámadása erejével ajándékoz meg. Minden helyzetben. Ezért „hosszú ideig”, örökké az Úrtól nekünk rendelt helyünkön maradhatunk. Mert Ő elment, hogy helyet készítsen nekünk. És az Ő Atyja házában, a mi Atyánk házában sok hajlék van, amit örökségül kapunk...
Hosszú ideig uralkodhatunk, de ez a „hosszú idő” most, ebben az életben még nem azt jelenti, hogy zavartalanul. Most valami olyasmi történt, ami miatt Dávidnak a föld széléről kell kiáltania. Onnan, ahol a part szakad. Ahonnan nincs tovább. Ahol elfogynak az ötletek, a lehetőségek. Ahonnan semmiféle motiváció, coaching és „lelkigondozás” nem tud kituszkolni. Itt aztán tényleg vége. Nincs tovább.
2 Hallgasd meg panaszomat, Istenem, figyelj imádságomra!
3 A föld széléről kiáltok hozzád, mert elepedt a szívem.
Hagyján, hogy Dávid reménytelen helyzetbe került, de még Istenhez sem tud odajutni: Vezess el engem a kősziklára, mert az igen magas nekem!
Talán Absolon története illik ehhez a helyzethez. Dávid menekülni kénytelen Jeruzsálem városából. És kénytelen otthagyni a szent Szövetségládát, Isten szent hajlékát, ahová kétségbeesésében mindig fordulhatott. A föld széléről kénytelen kiáltani… Még a szíve is elepedt, elgyengült, elvesztette minden erejét, tartását. A szív pedig nem csak az érzéseket jelenti, hanem minden akaraterejét, stratégiáját, gondolatát. „Elepedt a szívem”, és ez azt jelenti, hogy egészen összezuhant, a remény minden maradéka nélkül.
Volt már velünk is olyan, hogy egyszerűen elvesztettük minden erőnket, és nem tudtuk, hogyan tovább? Így kiált Dávid… Mert még emlékszik a fogadalmára: Uram, én minden nap olvasom a Te Igédet. Én minden nap igyekszem teljesíteni a Te akaratodat. És akkor, ha kiáltok, Te meghallgatsz! Tudom, mert megígérted!
És akkor nem számít, ha én gyenge vagyok, mert Ő visz tovább. Fel a „magas kősziklára”. Nem én megyek fel Istenhez, hanem Ő száll alá, sasszárnyon. Isten emberré lesz, és oltalmunk lesz minden bajban. El egész a föld határáig, széléig. El egész a poklok pokláig is, hogy minket kihúzzon onnét!
Ilyen hatalmas kiáltás ez, még hatalmasabb szabadítással. Dávid becsavarja magát az Igébe, a „törvénybe”, és az írott, kívülről megtanult Ige lesz számára oltalmat, rejtekhelyet nyújtó szent Sátorrá. Így rejtőzünk mi el az Újszövetség lapjai közé, Jézus Krisztus élő Igéjébe. Őbenne van a mi Szentélyünk, akármi is történik körülöttünk.
Szeretet és hűség. Gyűlölet és árulás helyett. Milyen nagy szükségünk van erre a kettőre: szeretetre és hűségre.
És beszéljünk most a mi „királyainkról”. Mert van fölöttünk valaki, aki Isten színe előtt éli az életét. Aki imádkozik értünk, aki szeretettel és hűséggel gondol ránk. Aki küzd értünk. Most álljuk körbe őket, közösen, imádságban. Lélekben, ha nem foghatjuk is meg egymás kezét. És kezdjük el mondani a zsoltár szavait:
7 Adj napokat a király napjaihoz, évei nemzedékekre terjedjenek!
8 Ülhessen trónján mindenkor Isten előtt, szeretet és hűség oltalmazza őt!
Nem Dávid mondja magáról, hogy „a király”. Miért beszélne így magáról? A körülötte állók. Azok, akik szeretik őt és hűségesek hozzá. És velük együtt persze Dávid is imádkozik. Én azt hiszem, hogy az üdvözültek serege is körbeállja ilyenkor azokat, akik „az istenfélőkkel együtt kaptak örökséget”. És énekelve-imádkozva erősítik őket: „Ülhessenek trónjukon mindenkor Isten előtt, szeretet és hűség oltalmazza őket!” Jézus Krisztus ott ül mindenkor trónján Isten előtt, az Ő szeretete és hűsége oltalmaz mindnyájunkat. Ő vezeti ezt az imádkozó közösséget.
Ezért Ő adja az erőt, hogy el nem múló szeretettel és hűséggel bánjak azzal, amit Ő bízott rám.
Akkor állandóan éneklek nevedről, naponként teljesítem, amit megfogadtam.
Csak így van esélyem rá. Innen, a föld széléről, kiáltva...