1 A karmesternek: A „Ne veszíts el” kezdetű ének dallamára. Dávid bizonyságtétele abból az időből, amikor Saul embereket küldött, hogy tartsák szemmel a házát, és öljék meg.
2 Ments meg ellenségeimtől, Istenem, – védj meg támadóimtól!
3 Ments meg a gonosztevőktől, – szabadíts meg a vérszomjas emberektől!
4 Mert ólálkodnak körülöttem, – életemre törnek a hatalmasok,
pedig se bűnöm, se vétkem, ó, Uram! – 5 Bár nincs semmi bűnöm, sietnek, hogy rám rontsanak.
Serkenj föl, jöjj ide, láss meg! – 6 Hiszen te vagy, Uram, a Seregek Istene, Izráel Istene!
Ébredj föl, büntesd meg e népeket, – ne kegyelmezz az alávaló gonoszoknak! (Szela.)
7 Esténként visszatérnek, – morognak, mint a kutyák, – csatangolnak a városban.
8 Szájuk tajtékzik, – ajkuk között mintha kardok volnának.
Azt gondolják, nem hallja őket senki.
9 De te, Uram, nevetsz rajtuk, – csúffá teszed e népeket.
10 Te vagy az én erőm, rád figyelek, – Isten az én erős váram.
11 Szeretetével jön felém Istenem. – Még megengedi Isten, hogy lássam ellenségeim (vesztét).
12 Ne öld meg őket, hogy népem ne felejtsen! – Tedd őket bujdosókká hatalmaddal, taszítsd el őket,
Uram, mi pajzsunk! 13 Szájuk vétke – ajkuk beszéde, ejtse őket csapdába gőgjük,
hiszen csupa átok és hazugság, amit beszélnek! – 14 Végezz velük haragodban! Végezz velük, hogy ne legyenek!
Hadd tudják meg, hogy Isten – uralkodik Jákóbon – az egész földön! (Szela.)
15 Esténként visszatérnek, – morognak, mint a kutyák, – csatangolnak a városban.
16 Ennivaló után kóborolnak, – és ha nem laknak jól, vonítanak.
17 Én pedig hatalmadról énekelek, – magasztalom minden reggel hűségedet.
Mert erős váram vagy, – menedékem, mikor bajba jutok.
18 Te vagy az én erőm, rólad zeng énekem. – Erős váram az Isten,
az én hűséges Istenem!
(Zsoltárok 59)
Refrénje van ennek a zsoltárnak is:
„Te vagy az én erőm, rád figyelek, – Isten az én erős váram.” (10)
„Te vagy az én erőm, rólad zeng énekem. – Erős váram az Isten, az én hűséges Istenem!” (18)
„Erős vár a mi Istenünk”. Meg is szólalhat bennünk Luther éneke. Van olyan helyzet, amikor Isten látványosan megment a bajból. De olyan is akad, amikor benne hagy a helyzetben, és mégis megerősít. Ebben a zsoltárban ezzel a „körülményektől független” biztonsággal találkozunk. Persze, a mi biztonságunk soha nem független a körülményektől. Nagyon is ki vagyunk téve mindenféle ellenség támadásának. Sérülünk, maradandó sérüléseket is összeszedünk, akár bele is halhatunk, ha olyanok a körülmények. De itt most nem a világ körülményei változnak meg, hanem Isten oltalmazó jelenlétével gazdagodnak a körülmények.
Mert mit is olvasunk: „Esténként visszatérnek, morognak, mint a kutyák, csatangolnak a városban” (7). Mint kóbor kutyák. Mint farkasok. Falkában dolgoznak. Összehangoltan megfigyelik az áldozatot. Becserkészik, majd előbb kisebb támadásokkal bemérik az ellenfél védekezőképességét, és ha tiszta a terep, akkor lerohanják, szétmarcangolják. Félelmetes egy ilyen falka! Ember embernek farkasa…
Azután történik valami, szól az Úr, megjelenik az Úr, oltalmazó pajzsként, várként, védelmi erőként, és ezek a kutyák szánni való árva, éhes állatkákká változnak.
„Esténként visszatérnek, – morognak, mint a kutyák, – csatangolnak a városban.
Ennivaló után kóborolnak, – és ha nem laknak jól, vonítanak” (15-16).
Mi történt időközben?
„Szeretetével jön felém Istenem. – Még megengedi Isten, hogy lássam ellenségeim” (11).
A mi fordításunkban van még itt egy szó: „vesztét”. Én elhagytam. Mert ugyanazzal a bátorítással találkozunk, amivel egy korábbi zsoltárban is találkoztunk már (Zsoltárok 54,9). Mivel Isten ereje van velem, már nem kell félelmemben, rettegésemben lehunynom a szememet ellenségem láttára: ellenségem szemébe tudok nézni. Szánalommal tudok ellenségemre nézni. Kegyelemmel és irgalommal tudok ellenségemre nézni. És még imádkozni is tudok érte: „Atyám, bocsáss meg nekik…” Megengedi Isten, hogy lássam ellenségeim. És most már nem kell rejtőznöm előlük, mert talán még az is megadatik, hogy én adhatok eledelt nekik, hogy ne vonítsanak nyomorúságukban.
Szeretetével jön felém Istenem. Milyen ismerős kép ez az Újszövetségből.
Szeretetével jön felénk Jézus Krisztus. Nem mi megyünk fel a mennybe, hanem Ő jött el közénk. Szeretetével jön felém Istenem – mondhatta Simeon és Anna, mikor Mária és József karján a kis Jézussal jöttek felé. Most már békében nyughatom, mert „az üdvösséget” küldte el Isten. Semmi sem változott a körülményekben, mégis minden más lett attól a pillanattól.
Szeretetével jön felém Istenem – mondhatta a házasságtörő asszony (Jn 8,1-11). Mint kóbor kutyák falkája, üldözték őt a vádlói. Jézus pedig Isten szeretetével jött felé, és valami olyan láthatatlan védőpajzzsal vette körül, hogy elakad a lélegzetünk, ha igazán belegondolunk. Nem volt verekedés, még csak érvelés, per sem volt. A kóbor kutyák elillantak, átvedlettek szerencsétlen, étel után kajtató koldusokká.
Szeretetével jön felém Istenem – mondhatta a naini ifjú özvegy édesanyja (Lk 7,11-17). Halottas menet ment kifelé a városból. Hordágyon, halotti leplekbe csavarva vitték a fiút. Mögötte sírva, kétségbeesetten ment az édesanya. Körülötte a gyászoló rokonok, szomszédok, ismerődök. Egyszerre egy másik menettel találkoztak. Ez befelé ment a városba. Jézus Krisztus ment az élen. A világosság, a feltámadás és az élet. Isten. „Szeretetével jön felém Istenem!” Jézus odalépett az asszonyhoz, megérintette a hordágyat, és megszólította az ifjút: „Ifjú, neked mondom, kelj fel!”
Szeretetével jön majd felénk Istenünk, az utolsó napon. „És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. A trónon ülő ezt mondta: Íme, újjáteremtek mindent” (Jel 21,1-5).
Ezért már most énekelünk. „Erős vár a mi Istenünk, jó fegyverünk és pajzsunk.” „Jézus a mi oltalmunk, erősségünk, ha ránk szakad minden baj, mégse félünk…”