1 A karmesternek: Kórah fiaié. Ének magas hangra.
2 Isten a mi oltalmunk és erősségünk, – mindig biztos segítség a nyomorúságban.
3 Azért nem félünk, ha megindul is a föld, – és hegyek omlanak a tenger mélyébe;
4 ha háborognak és tajtékoznak is vizei, – és tombolásától megrendülnek a hegyek. (Szela.)
5 Egy folyó ágai örvendeztetik Isten városát – a Felségesnek szent hajlékait.
6 Isten van benne, nem inog meg, – megsegíti Isten reggelre kelve.
7 Népek háborognak, országok inognak, – ha az Úr mennydörög, megretten a föld.
8 A Seregek Ura velünk van, – Jákób Istene a mi várunk. (Szela.)
9 Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit – aki bámulatos dolgokat művel a földön.
10 Háborúkat szüntet meg a föld kerekségén,
íjat tör össze, lándzsát tördel szét, – harci kocsikat éget el.
11 Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! – Magasztalnak a népek, magasztal a föld.
12 A Seregek Ura velünk van, – Jákób Istene a mi várunk. (Szela.)
Kórah fiainak zsoltára. Kórah fiai a szépségre való fogékonyság lelki ajándékát kapták Isten népének sokféle ajándéka közül. Az esztétika nyelvén tudták Istent magasztalni. Cserébe, úgy tűnik, a fegyverforgatáshoz nem nagyon értettek. Mint egy híres festő, egy zeneszerző, egy építész, aki csodálatos katedrálisokat tud tervezni. De ha jön egy hadsereg, porrá égetik a műtermét, a dolgozószobáját, és ő tehetetlenül nézi a lángokat.
Valahol azt olvastam, hogy a Bibliában két főangyal jelenik meg: Gábriel és Mihály. Mihály az, aki az ítéletet képviseli, a fegyelmet, aki képes a Sátánt is kidobni a mennyből, mint valami biztonsági őr. Gábriel más, ő olyankor van jelen, amikor valami új születik erre a világra. Valahogy így vannak az emberek is: az emberek egy része arra hivatott, hogy fegyvert fogjon, hogy vitába szálljon másokkal. Másik részük pedig egészen védtelen, mert alkotásra születtek. Csendes belsőszobára van szükségük, ahol alkothatnak, ahol időről időre megszületik valami, ami eddig nem volt a világon.
Ének magas hangra. Fiatal lányok hangjára. Szoprán hangra. Olyan ember veszi magára ezt a zsoltárt, mint ruhát, akinek nincs átható, félelmetes mély hangja, hogy már a hangja zengésétől megijedne egy-egy ellenfél. Dallama van a hangjának, szépsége, finomsága. Olyan hang, akire úgy kell odafigyelni, külön, mert magától még megszólalni sincs esélye.
És mégis szól a hitvallás, ezen a valószínűtlen hangon: A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk!
Pedig félelmetes a helyzet. Úgy tűnik, mintha az egész világ készülne összedőlni. Jézus szavai jutnak eszembe, amit az utolsó napokról mondott. „És jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóoszlopai megrendülnek” (Lukács 21,25-26).
És az ószövetségi költő szinte hallja, látja Jézus vigasztalását: „És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok” (27-28).
Amikor pedig megindul a föld, amikor hegyek omlanak a tenger mélyébe, amikor háborognak és tajtékoznak a tenger vizei, és tombolásától megrendülnek a helgyek… Amikor népek háborognak és országok inognak – akkor „Kórah fiai” felemelik a fejüket, az Úrra néznek, és azt mondják: közeledik a megváltásunk! A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk!
Nagy csoda ez. Így látni a jeleket. És ez a csoda úgy kezdődik, hogy soha le sem vesszük az Úrról a szemünket. Már a zsoltár eleje úgy kezdődik, mielőtt a szorongató valóságban egyáltalán szétnézne az imádkozó ember, hogy az égre emeli a tekintetét: Isten a mi oltalmunk és erősségünk, – mindig biztos segítség a nyomorúságban.
Azért… mondhatom azt, hogy látom magam körül a jeleket, és Isten színe elé viszem mindet, mit mond ezekről? Azt mondja, hogy eltöröl valamit, talán Mihály arkangyal is segít végrehajtani valami fölött az ítéletet. De az Övéinek van menedéke. Mint Noénak volt menedéke a bárkában. Mint Lótnak volt menedéke az őt kísérő angyalok határozottságában. Mint az Egyiptomból kivonuló zsidó népnek volt menedéke a Bárány vérének jele alatt.
Vannak korszakok a világtörténelemben, és az üdvtörténetben is, amikor egyeseknek fegyvert kell fogniuk, hogy megvédjék az övéiket. De vannak korszakok, amikor csak az Úrban van menedékünk, és ezt ilyenkor ilyen erőtlen emberek hirdetik ki, akik hallják, látják a túlnanit, belelátnak Isten titkos terveibe. Mint Kr. e. 701-ben Ézsaiás, amikor Szanhérib asszír király körülvette Jeruzsálemet. És végül az Úr csodásan megszabadította őket.
Az ember küzd, de egyszer csak adatik az Úr hangja, és akkor a hívő ember valami mennyei erőt tapasztal meg, valami szent folyót, mint élő vizet, ami soha nem fogy ki. Az élet vizét, ami megörvendeztet egy egész várost, lemos minden bánatot, minden betegséget, aki megfürdik benne, máris nyakig megmerítkezett az üdvösségben.
A világ is hallja az Úr hangját, és ők megrettennek. Mert az Úr cselekszik, mégpedig bámulatos dolgokat! Mert mi tüzet kérnénk az ellenségre. De Ő a fegyvereket veszi célba: íjat tör össze, lándzsát tördel szét, – harci kocsikat éget el. Ahány íjat összetör, ahány lándzsát tördel szét, annyi ember életét menti meg vele.
Az egész zsoltár páros sorokba van rendezve. Csak egy páratlan sora van, ami a legfontosabb: Háborúkat szüntet meg a föld kerekségén.
Megáll a kézben a kard, és mindenféle modern fegyver, ha az Úr szól. Nem csak bent, a szent, fegyelmezett, odaszánt hívő közösség városában, hanem el egész a föld határáig, mindenütt.
Körülnézünk itt, ebben a véres világban, és azt kérdezzük, hogy mikor? Urunk, feltétlenül meg kell várnunk az utolsó ítélet napját, hogy megszűnjön az öldöklés? Adj nekünk, Urunk, kóstolót, előleget, ízelítőt a Te mindent újjáteremtő békességedből! Jöjj már most közénk, feltámadott Urunk, légy a mi királyunk, aki érvényt szerez a törvénynek, és mégsem töri össze a megrepedt nádszálat… Légy szelíd hangoddal a Békesség Fejedelme közöttünk. Szüntesd meg a háborúkat, amik az egész földön vannak.
Istenünk, a Te békességed, amely minden emberi értelmet meghalad, őrizze meg szívünket és gondolatainkat a Krisztus Jézusban, nehogy belesodródjunk valamiféle háborúba, hanem ki tudjunk tartani hűséggel Őbenne, aki a mi menedékünk minden időben. Immánuel – Jézus Krisztus a mi várunk!
Csendesedjünk el, hogy mi is halljuk a mi Istenünket, ahogy megszólít, megerősít, világosságot ad. Hogy az, aki háborúkat szünetet meg, nekünk is kimondja: én vagyok az Isten!