1 A karmesternek: Dávid zsoltára.
2 Boldog az, akinek gondja van a nincstelenre, ha bajba kerül, megmenti az Úr.
3 Az Úr megőrzi, és életben tartja, boldog lesz a földön, nem engedi át ellenségei dühének.
4 Az Úr enyhülést ad betegágyán, jobbulást ad neki, valahányszor betegen fekszik.
5 Ezt mondom: Uram, légy kegyelmes hozzám! Gyógyíts meg engem, mert vétkeztem ellened!
6 Ellenségeim rosszat mondanak rólam: Mikor hal már meg, mikor vész ki a neve?
7 Aki eljön meglátogatni, hiábavalóságot beszél, szívében összegyűjt minden rosszat, azután kimegy az utcára, és kibeszéli.
8 Mindazok, akik gyűlölnek, egymás közt sugdolóznak, és rosszat gondolnak rólam:
9 Gyógyíthatatlan betegség támadta meg, nem kel föl többé onnan, ahol fekszik!
10 Még a legjobb barátom is, akiben megbíztam, aki velem együtt evett, az is ellenem támadt.
11 De te, Uram, légy kegyelmes, segíts fel engem, hadd fizessek meg nekik!
12 Abból tudom meg, hogy kedvelsz, ha nem ujjonghat rajtam ellenségem,
13 engem pedig megtartasz, mert feddhetetlen vagyok, és színed elé állítasz örökre.
14 Áldott az Úr, Izráel Istene öröktől fogva mindörökké. Ámen, ámen.
(Zsoltárok 40)
Hangzik a tanítás, a bölcsesség:
Boldog az, akinek gondja van a nincstelenre, ha bajba kerül, megmenti az Úr.
Az Úr megőrzi, és életben tartja, boldog lesz a földön, nem engedi át ellenségei dühének.
Az Úr enyhülést ad betegágyán, jobbulást ad neki, valahányszor betegen fekszik.
Legyen gondod a nincstelenre, mert akkor Istennek is gondja lesz rád! „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)
És a becsületes ember körülnéz, és készít egy látleletet a világról. Tényleg boldog mindenki, aki hajléktalanokat gondoz? Tényleg megmenti az Úr minden bajból azt, aki a szegényekkel törődik? Nem inkább úgy van-e, hogy aki megpróbál jó lenni valakivel, azt kihasználják? Aki ártalmatlannak, jó szándékúnak tűnik, azon töltik ki az ellenségek a dühüket? Gátlástalanul. Míg végül belebetegszik az ember abba, hogy szívét-lelkét is kiteszi, és semmi hála és köszönet, csak a támadások, az irigység, a fúrás, a gáncsoskodás.
De, pontosan így van. Nem tagadja ezt a zsoltár sem. Mindössze arról van szó, hogy az imádkozó ember nem látleletet, diagnózist készít a világról, hogy aztán bölcs cikkeket írjon belőle mindenféle tudományos folyóiratokban, és szólásszabad újságokban. Az imádkozó ember a saját bőrén érzi, ha baj van, és szinte magától kiált segítségért.
„Boldog az, akinek gondja van a nincstelenre, ha bajba kerül, megmenti az Úr!”
Hallja az ember az Úr Igéjét, és felkiált: Uram, ments meg, ahogy ígérted, mert bajba kerültem! Bajba kerültem, amikor a nincstelenekért próbáltam tenni valamit, amikor közösséget vállaltam velük, amikor együttéreztem velük.
Dühös ellenségeim vannak, de Te ígérted, hogy nem engedsz át, Uram, az ő indulataiknak, hanem megőrzöl, életben tartasz és boldog lehetek azon a földön, ahová Te helyeztél. Uram, őrizd meg az életemet, ahogy ígérted!
Betegen fekszem az ágyamon, nincs erőm felkelni, pedig Te azt ígérted, hogy talpra állítasz, hogy meggyógyítasz. Hogy szemtől szembe, a Te erőddel az ő erejük ellen, lerendezhessük az igazságtalanságokat, hogy békesség és igazság legyen. Gyógyíts meg engem, adj erőt a küzdelemhez, ahogy ígérted!
Az imádság nem helyzetértékelés, nem az élethelyzet ügyes átkeretezése, hogy értelmet találjunk a szenvedésnek, hanem Isten erejének és hatalmának segítségül hívása, amely átalakítja a világot.
És kiáltás közben az ember őszintén elmondhatja, hogy mi nyomja a lelkét.
Először is azt, hogy ő maga sem tökéletes. Isten előtt leveheti az ember a harci felszerelést, a páncélt, amivel védi becsületét, tisztességét, feddhetetlenségét abban a világban, ahol minden, amit mondunk felhasználható ellenünk, és a Vádló fel is használja az első adandó alkalommal.
Isten előtt bátran kimondhatjuk: „Gyógyíts meg engem, mert vétkeztem ellened!” Gyógyíts meg engem, mert vétkeztem ellened. Nem pedig: ölj meg engem, mert vétkeztem ellened. Gyógyíts meg. Mert Isten pontosan ezt szeretné tenni a bűnös emberrel: meggyógyítani. „Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát – így szól az én Uram, az Úr –, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen.” (Ezékiel 18,23) „Mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem” (János 12,47)
Emlékeztetnünk kell magunkat is sokszor, hogy gyógyulást, kegyelmet, igazságot, felemeltetést kérjünk magunknak, mert Urunk is ezt szeretne adni nekünk. Egyszülött Fiát is elküldte értünk, hogy minket megajándékozzon, hogy gyógyulást adjon nekünk, mi mégis túl-alázatoskodjuk a dolgot, és olyan gyakran visszautasítjuk azt az ajándékot, amit a legszentebb szeretetével nyújt nekünk.
Másrészt a halál közelsége mintha megváltoztatná az embereket, és egy oldalra sodorja a barátokat az ellenségekkel.
„Ellenségeim rosszat mondanak rólam: Mikor hal már meg, mikor vész ki a neve?”
Isten akaratát tolmácsolják-e az ellenségek? Egy-egy gyenge pillanatunkban hajlamosak vagyunk elhinni, hogy az erős ember van Isten kegyelmében, aki ezt mondja. Hogy Isten a nevünket törölte ki a tenyeréből, azért ilyen siralmas az életünk. Már-már azt hisszük, hogy az ellenségünk áll a győztes oldalon, és Isten akaratának szurkol. Ha meghalunk, ha a nevünket is elfelejtik, és sűrű moha és bozót növi be a sírunkat, akkor az ellenség békésen hátra dőlhet, hogy „Ugye, megmondtam!” „Isten kijelentette nekem!” Mert ez az esélyes, az ellenségem a valószínűbb kimenetelre fogad.
És akkor ő a nyílt ellenség. A nyílt ellenség még mindig jobb az ilyen barátnál:
„Aki eljön meglátogatni, hiábavalóságot beszél, szívében összegyűjt minden rosszat, azután kimegy az utcára, és kibeszéli. Mindazok, akik gyűlölnek, egymás közt sugdolóznak, és rosszat gondolnak rólam: Gyógyíthatatlan betegség támadta meg, nem kel föl többé onnan, ahol fekszik!”
Különös lelkigondozás ez. Amikor eljön valaki, aztán elmegy az „imaközösségbe”, és nem Isten ígéretei mentén imádkoznak a betegért, hanem kórképekről, diagnózisokról beszélgetnek nagy élvezettel és borzalommal. „Hiábavalóságot” beszélnek. Olyan szavakat, amiből teljesen hiányzik Isten szeretete. Mert van olyan lelkigondozás is, mint Jézusé, amikor azt mondja erővel és hatalommal, hogy „Kelj fel és járj!”, vagy „Talitha kúmi!” – Kelj fel, aki olyan mélyen alszol, hogy elvész a földi tested is! És megtörténik. Élet támad Jézus szavai mentén. És mi is tudunk úgy szólni a Szentlélek által, akinek ilyen ajándéka van a lelkigondozásra. Vannak köztünk olyan lelkigondozók, akik okafogyottá teszik a végleges diagnózisokat, úgy tudnak az Ige segítségével szólni.
Honnan van erejük erre? Onnan, hogy Lélek által ők is ott ülnek a körül az asztal körül, ahol Jézus egyszer ennek a zsoltárnak a szavait idézte:
„Még a legjobb barátom is, akiben megbíztam, aki velem együtt evett, az is ellenem támadt.”
És idézhette Jézus tovább is ezt a zsoltárt. A következő sor egy hajszálnyival más fordítása így szólhatna:
„De te, URam, irgalmazz nekem, állíts lábra (támassz fel!), hadd rendezzem el őket!”
A „hadd fizessek meg nekik” nem valami vérszomjas bosszút takar, mert olyan szóval van kifejezve, amelyik rokon a sálóm: békesség, teljesség, egészség szóval. Hadd rendezzem el úgy a dolgot velük, hogy tartósan békesség legyen. Hogy megszűnjön ez az igazságtalanság, ez a fájdalom, ami az Isten színe előtt is hallatszik. Hadd legyen rendben velük minden, Isten mindent jól elrendező bölcsessége és igazsága szerint. Hadd békéltessem meg őket egymással és Istennel!
És Jézussal együtt mi is így imádkozunk: Uram, irgalmazz nekem, állíts lábra engem, támassz fel még a halálból is, hadd legyek békességben barátaimmal, ellenségeimmel, de legfőképpen Veled!
„Abból tudom meg, hogy gyönyörködsz bennem, ha nem fújja meg győzelmi kürtjét az ellenségem”
Így olvashatjuk a következő sort. A mennyei Atya gyönyörködik Jézus Krisztusban, aki hűségesen végigjárta a Neki rendelt utat, és a legfőbb ellenség nem kürtölhette szét a győzelmét. Jézus Krisztus feltámadásának hírét hirdetjük, Isten kegyelmének a győzelmét. Hogy nem hagy minket sem a betegségben, még a halálból is kiment, és bűn sem tesz tönkre többet minket.
Ez a győzelem már megtörtént. Ebből tudjuk meg, hogy Urunk gyönyörködik bennünk. Ezért mi is gyönyörködünk Őbenne, és Ő megadja szívünk kéréseit.
Nem üres, hiábavaló szavak ezek, ha így imádkozunk, mert kérésünk az Úr ígéreteire támaszkodik, a zsoltár szava, Isten Igéje kel életre bennünk, és jut el Istenhez, hogy lehívja a mennyből az Ő teremtő, újjáteremtő erejét, személyes jelenlétét.
URunk! Irgalmazz nekünk, állíts lábra, támassz fel minket, hadd legyen békesség közöttünk örökké!