1 Dávid zsoltára. Emlékeztetőül.
2 Uram, ne feddj meg felindulásodban,
ne ostorozz lángoló haragodban!
3 Mert nyilaid belém hatoltak,
és rám nehezedett kezed.
4 Nincs ép hely testemen haragod miatt,
nincs sértetlen csontom vétkem miatt.
5 Mert bűneim összecsaptak fejem fölött,
súlyos teherként nehezednek rám.
6 Megbűzhödtek, elgennyesedtek sebeim oktalanságom miatt.
7 Elcsüggedtem, meggörnyedtem nagyon,
úgy járkálok egész nap, mint aki gyászol.
8 Derekam égő fájdalommal van tele,
nincs ép hely testemen.
9 Kimerültem, végképp összetörtem,
szívem gyötrelmében kiáltozom.
10 Uram, előtted van minden kívánságom,
nincs rejtve előtted sóhajtásom.
11 Szívem hevesen dobog, erőm elhagyott,
szemem világa sincs már velem.
12 Szeretteim és barátaim félreállnak, mert csapás ért,
rokonaim is elhúzódnak tőlem.
13 Tőrt vetettek, akik életemre törnek,
akik vesztemet akarják, arról beszélnek, hogyan ártsanak nekem,
és csalárd terveken gondolkoznak mindennap.
14 De én meg sem hallom, mintha süket volnék,
olyan vagyok, mint egy néma, aki nem nyitja ki száját.
15 Olyan vagyok, mint aki nem hall,
és szájában nincs ellenvetés.
16 Mert benned reménykedem, Uram,
te majd megfelelsz nekik, Uram, Istenem!
17 Bárcsak ne nevetnének rajtam, ha lábam meginog – gondoltam –,
ne lennének dölyfösek velem szemben!
18 Hiszen már közel vagyok az eleséshez,
szüntelenül gyötör a fájdalom.
19 Bizony, megvallom bűnömet,
bánkódom vétkeim miatt.
20 De ellenségeim életerősek,
sokan vannak, akik ok nélkül gyűlölnek.
21 Rosszal fizetnek nekem a jóért,
rám támadnak, pedig én jóra törekszem.
22 Ne hagyj el engem, Uram, Istenem,
ne légy távol tőlem!
23 Siess segítségemre,
Uram, szabadítóm!
(Zsoltárok 38)
Emlékszem, amikor az érettségit írtunk irodalomból, ilyen kérdéseket kellett feltenni egy verssel kapcsolatban, hogy milyen lelkiállapotról tanúskodik a vers, milyen lelkiállapotban lehetett a költő, hogy ilyen verset írt. Érzésekről volt szó, majd felállítottunk valamiféle kordiagnózist: a költő saját korának gyermeke, aki együttérez a világfájdalommal, és ezt művészi formában megénekli, nekünk is. Végül már nekem is fáj. Ezt aztán az esztétikai élvezet magasságaiba emeljük, és lépünk tovább a következő versre.
És itt van ez a zsoltár, amire azt mondom, hogy a „költő” lelkiállapota nem fontos. Erre utalhat az „emlékeztetőül” megjegyzés az elején. Sok fájdalomról és betegségről van itt szó, de kérlek, ne úgy hallgass engem, hogy most panaszkodom neked a betegségeimről, hanem ezt a zsoltárt Neked készítettem, kedves barátom, emlékeztetőül, mert szükséged lehet rá. Fontos vagy nekem, ezért megosztok Veled valamit, amit senki másnak soha nem mondtam el, különösen olyankor nem mondtam el, amikor ilyen élesen gyötört, ahogy ebben a zsoltárban szó lesz róla. Emlékeztetőül, hogy megjártam a poklok poklát, de odalenn a sötétben van vészkijárat: soha ne felejtsd el! Persze, értem, hogy most nehéz neked, és ha nem a magad bajára gondolsz, hanem az én életemmel foglalkozol, akkor megkönnyebbülsz egy kicsit, de hidd el, hogy én most jól vagyok. Megharcoltam a magam harcait, egy gyönyörű ország királya lehetek, békesség van a határaimon belül. Most elmondok Neked egy titkot arról az útról, ami ehhez a békességhez vezetett, hogy Neked is békességed lehessen. Szedd össze minden erődet, és most figyelj oda arra, aki Te vagy ebben a zsoltárban.
Úgy mondom, hogy velem együtt mondhasd, mert tudom, hogy most ezekre a szavakra van szükséged. Tudom, hogy ebben a sötétségben már nincs olyan fény, amiben a saját gondolatainkat szavakká lehetne formálni, ezért készen adom neked ezeket a sorokat. Énbennem is mennyei erő formálta meg annak idején, Jézus Krisztus ereje, aki alászállt velünk a poklokra, hogy a sötétség is nappali világossággá legyen nekünk, a fájdalom éltető Igévé.
„Uram, ne feddj meg felindulásodban, ne ostorozz lángoló haragodban!”
Istenünknek, Jó Istenünknek van haragja. Ha vétkezünk ellene, Ő dühös ránk, jogosan dühös. Isten nem valamiféle szenvtelen, érzelemmentes absztrakció, hanem érző, gondolkodó, cselekvő személy. Igen, létezik az, hogy Ő haragszik, és akkor belőlünk elszáll minden erő, és mi egész egyszerűen képtelenek vagyunk szólni Őhozzá. Jó, hogy itt van nekünk a zsoltár szava, jó, hogy a mi haragvó Istenünk utat nyitott nekünk, erőt ad nekünk, hogy mi, a vétkesek, megtegyük felé az első lépést.
„Uram, ne feddj meg felindulásodban, ne ostorozz lángoló haragodban!”
Mennyivel egyszerűbb volna egyszerűen haragudni Istenre! Rossznak tartani Őt! Mert hát „rosszat tesz nekünk”. „Mert nyilaid belém hatoltak, és rám nehezedett kezed. Nincs ép hely testemen haragod miatt, nincs sértetlen csontom vétkem miatt. Mert bűneim összecsaptak fejem fölött, súlyos teherként nehezednek rám. Megbűzhödtek, elgennyesedtek sebeim oktalanságom miatt. Elcsüggedtem, meggörnyedtem nagyon, úgy járkálok egész nap, mint aki gyászol. Derekam égő fájdalommal van tele, nincs ép hely testemen. Kimerültem, végképp összetörtem, szívem gyötrelmében kiáltozom.”
Vétkeim miatt!
Igen, mások is elkövetnek, ennél durvább dolgokat is, őket mégsem bünteti Isten érte. Miért csak engem? Nem gondolhatom azt, hogy a betegség nem valamiféle karma következménye, hanem a hideg légkondiban ültem, azért fáztam meg? Mindent meg lehet magyarázni józan, racionális okokkal! Babonaság mindent egy láthatatlan lényre fogni! Ha orvoshoz megyek, gyógyszert fog írni, és nem a bűneimet fogja kérdezni!
És különben is, a bűnös embert kiközösítik, elítélik, a beteg embert ezzel szemben körülveszik gondoskodással, törődéssel, a beteg embernek a segítségére sietnek. Egyáltalán nem éri meg összekötni ezt a kettőt! – Vitatkozom a zsoltár szavaival… Egy kicsit. De mégis bízom az én Uramban, hogy szeretettel nyújtja át nekem a szent szavakat.
„Vétkeim miatt. Mert bűneim összecsaptak fejem fölött, súlyos teherként nehezednek rám.” – Mennyire kellenek ezek a mentő szavak, mert bennünk ezt semmi nem mondja ki, inkább megtiltja nekünk, hogy beszéljünk a bűneinkről. „Oktalanságom miatt.”
Vedd fontolóra, érezd át, és jusson eszedbe, miféle bűnöd lehet, kedves Barátom, mert az orvos is csak akkor tud segíteni, ha az Úr levette rólad büntető kezét.
Persze, vannak Jóbok a világon. Neked is vannak olyan szakaszai az életednek, amik megtévesztésig hasonlítanak arra, amikor az Úr ver „nem bottal”, mégsem a bűneidre akar téged emlékeztetni, és az elszámolás kötelességére. Talán Te is úgy szenvedsz most, mint Jób, hogy egyszerűen a hűséged a kérdés, és Isten duplán kárpótolni fog azért, mert elvégeztél valami küldetést, ami szenvedéssel járt. De gondolj bele, hogy lehetséges az is, hogy a bűnöd miatt kapod a verést. Ez is egy lehetőség. Megfontolandó lehetőség.
Igen, van ilyen. Isten ma is ilyen Isten, hogy meg lehet Őt haragítani, és akkor határt szab az emberi bűnnek, büntetéssel. Átokkal, betegséggel, bajjal. És, még az is lehet, hogy csak az Övéit bünteti így, hogy visszavezesse az egyenes útra. Mert hűséget esküdtél Neki egyszer. Megígérted, hogy megtartod a parancsolatait. És Ő megígérte, hogy óvni, védelmezni fog Téged, és elvezet a teljes boldogságig, az üdvösségig. Mások nem ígértek Neki semmit, és őket nem is óvja így. De Te megegyeztél Vele, és aztán kihátráltál a megegyezésből. Elfelejtetted, nem tartottad fontosnak, úgy érezted, hogy neked jár Isten gondviselése és szeretete. Most Isten emlékeztet a kötelességedre.
Nem jó így neked. Kívánságod van. Egyszerű kívánságok, amik az élethez kellenek. Hogy az légy, akinek lenned kell. Olyan kívánságok, amiket az Úr is meg akar adni. Olyan kívánságok, ami csak akkor teljesülhet, ha Isten tenyerén vagy, ha Isten Szentlelke jár át, és kiteljesíti az életedet. Ezért szabad előhozakodni a kívánságaiddal ilyen kényes pillanatban is, amikor az Úr a bűneid miatt büntet.
„Uram, előtted van minden kívánságom, nincs rejtve előtted sóhajtásom.”
Jó kívánságok ezek, az Úrtól való kívánságok.
Bár a helyzet, a lehetőségek nem arra utalnak, hogy ezek a kívánságok bármikor is teljesülhetnének. Legalább szemed volna észrevenni a kiskapukat, a megoldásokat. De belefáradtál abba, hogy nézed a sötétséget, és próbálsz felfedezni benne valami kis világosságot. Már nem nézel, elfelejtettél nézni, és nem is volnál képes rá. És azok, akikben bíztál, azok is próbálnak megbékéltetni a helyzeteddel: fogadd el. Az ellenségek pedig már osztozkodnak a vagyonodon, mintha már nem is élnél. Hát szabad még egyáltalán reménykedni? Szabad még sóhajtani az Úr előtt?
Igen, szabad: „Uram, előtted van minden kívánságom, nincs rejtve előtted sóhajtásom.”
A megoldás ezzel a sóhajtással kezdődik. Vedd komolyan az Ige szavát: ne hallgass barátra és ellenségre, ha le akar írni téged. Ha bűneid miatt büntet Isten, akkor azért teszi, mert szeret, és szent életre akar tanítani, meg akar menteni. Ne az emberi helyzetértékeléseket, diagnózisokat, értelmezéseket és tanácsokat vedd komolyan. Még csak meg se halld, amit mondanak! Nem kell válaszolnod nekik, nem kell az ő gondolkodásuk, az ő sémáik mentén megvédened magadat. Nem is lehet, mert az Úr gondolatai más összefüggésben vannak.
„Mert benned reménykedem, Uram, te majd megfelelsz nekik, Uram, Istenem!”
Ők is megjárják majd a maguk útjait. Én sem ismerem Isten gondolatát, amit róluk gondolt, ahogy ők sem ismerik azt, amit velem tervez. Uram, te majd megfelelsz nekik, Te majd beszélgetsz velük, ahogy Velem is beszélgetsz, és elmondod, mi a terved velem a következő napra. Aztán majd megadod, hogy megismerjük egymást úgy, mintha soha nem találkoztunk volna előtte. Mert én is újjá lettem, és ők is újjá lesznek.
„Bizony, megvallom bűnömet, bánkódom vétkeim miatt.”
Még mielőtt késő lenne. Még mielőtt ellenségeim teljesen tönkretennének. Ellenségek támadásában, jogosnak tűnő ítéletében is nézz az Úrra! Őrá először, Jézus Krisztusra, aki a kereszten is tudott ellenségeiért imádkozni, és csak azután az emberekre. Mielőtt ellenségeid szemébe néznél, erőre van szükséged. Mennyei erőre. Arra van szükséged, hogy Jézus Krisztus dicsősége tükröződjön valahogy az arcodon. Ha győzni akarsz, és ha azt akarod, hogy győzelmed Isten dicsőségére szolgáljon, az Ő országa építésére. Ha békét akarsz azon a helyen, ahol az Úr őrállóvá tett. Akkor mielőtt emberre nézel, az Úrra kell tekintened, és az komoly és őszinte bűnvallással jár. Nem azokat a bűnöket kell megvallanod, amiket rendszerint jólesik megvallani, hanem azokat, amikre Ő mutat rá. Rossz lesz, kellemetlen lesz, mint a sebfertőtlenítés, mint a műtét. És a konkrét bűneid nem is tartoznak másra, csak az Úrra. Mondd el Neki. Nem mintha Ő már ne tudná mindet. De elszámolással tartozol Neki, mert hűséget esküdtél Neki, és megszegted a szavadat. Ezért kell szóban, beszélgetésben rendezni a bűneidet Őelőtte.
„De ellenségeim életerősek, sokan vannak, akik ok nélkül gyűlölnek. Rosszal fizetnek nekem a jóért, rám támadnak, pedig én jóra törekszem.”
Ha ok nélkül gyűlölnek, ha a jóért fizetnek rosszal, ha te jóra törekszel, és úgy támadnak rád, azért már nem tartozol felelősséggel. Igen, ezt a panaszodat nyugodtan vidd az Úr elé, és Ő cselekedni fog.
„Ne hagyj el engem, Uram, Istenem, ne légy távol tőlem! Siess segítségemre, Uram, szabadítóm!”
Szabad kérnünk a mi Urunkat, hogy segítsen. Ne csak körülményektől független belső békességet adjon, hanem valódi szabadítást. Minden igazságtalanságból, minden ellenségtől, támadástól, minden véres háborúból és nyomorúságból. Mert Ő a mi Szabadító Istenünk, bármilyen bajban is vagyunk. Az egész Szentírás az első lapjától az utolsóig a szabadító Istenről szól. A Jézus név azt jelenti, hogy Szabadító. Jézus Krisztus azt jelenti, hogy Szabadító Királyom! Hogyne kérhetném akkor Tőle, hogy szabadítson meg, bármi is fenyeget?
Siess segítségemre, Uram, Jézusom!