Kinyitottam a revideált új fordítást, elolvastam. Aztán megnéztem a Károli fordítást. Összehasonlítottam, és nem egyezett. Töprengtem egy ideig, aztán megnéztem a hébert is. Próbáltam egymás mellé tenni a szavakat. Aztán lett belőle valami, ami sem az új fordítással, sem a Károlival nem egyezett. Szeretettel osztom meg most mindenkivel, hátha van benne valami igazság. Magyarázat nélkül, mert végül is az imádság olyan műfaj, amit nem nekünk kell erősen megértenünk és megcselekednünk, hanem az Úr hallja, és cselekszi. Nekünk csak annyit kell tudnunk, hogy elmondtuk, hogy van mire várnunk. Ez erőt ad a várakozásra. Miénk ez az ígéret, Jézus Krisztus által a miénk, aki a mennyben van, aki a mi igazságunk, aki embert és állatot megment...
Zsoltárok 36
A karmesternek: az ÚR szolgájának, Dávidnak.
Kijelentést ad a bűn a gonosznak: „A szívemen belül nem kell tartanom Istentől, hogy szeme elé kerül.” Mert hízelgő az ő szemében, ha rátalál a saját gonoszságára, amivel gyűlölhet. Szájának beszéde rontás és csalárdság, megszűnt bölcs lenni és jót cselekedni. Rontásról gondolkodik ágyában, nem jó útra áll, nem utasítja el a rosszat.
URam, a mennyben van a te irgalmad, a te hűséged a felhőkig ér. Igazságod, mint Isten hegyei, ítéleteid nagy mélység: embert és állatot megmentesz, URam.
Mily drága a te irgalmad, Istenem! Szárnyad árnyékába menekülnek az emberek. Eltelnek házad zsírjával, és gyönyörűséged (Édened) folyójával itatod őket. Mert nálad van az élet forrása, világosságod által látunk világosságot.
Terjeszd ki irgalmadat a téged ismerőkre, és igazságodat a tisztaszívűekre! Ne jöjjön ellenem a kevély lába, és a gonoszok keze ne tegyen engem földönfutóvá.
Amott elhulltak a gonosztevők, eltaszíttattak, és nem tudnak fölkelni.