1 Örüljetek az Úrnak, ti, igazak!
Az igaz emberekhez illik a dicséret.
2 Adjatok hálát az Úrnak citeraszóval,
tízhúrú lanttal zengjetek neki!
3 Énekeljetek neki új éneket,
szépen zengjenek hangszereitek!
4 Mert az Úr igéje igaz,
mindent hűségesen cselekszik.
5 Szereti az igaz ítéletet,
az Úr szeretetével tele van a föld.
6 Az Úr igéje alkotta az eget,
egész seregét szájának lehelete.
7 Gáttal torlaszolta el a tenger vizét,
mederbe zárta hullámait.
8 Féljen az Úrtól az egész föld,
rettegjen tőle a világ minden lakója,
9 mert amit ő mondott, meglett,
és amit parancsolt, előállott.
10 Semmivé teszi az Úr a nemzetek tervét,
meghiúsítja a népek szándékait.
11 De az Úr terve örökké megmarad,
szívének szándéka nemzedékről nemzedékre.
12 Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr,
az a nép, amelyet örökségül választott.
13 Letekint a mennyből az Úr,
és lát minden embert.
14 Lakóhelyéből rátekint
a föld minden lakójára.
15 Ő formálta mindnyájuk szívét,
ismeri minden tettüket.
16 Nem a nagy sereg segíti győzelemre a királyt,
nem a nagy erő menti meg a hőst.
17 Csalódik, aki lovaktól vár segítséget,
mert nagy erejük nem ment meg.
18 De az Úr szeme ügyel az istenfélőkre,
akik szeretetében bíznak.
19 Megmenti őket a haláltól,
éhínség idején is megtartja életüket.
20 Lelkünk az Urat várja,
ő a mi segítségünk és pajzsunk.
21 Benne van szívünk öröme,
mert szent nevében bízunk.
22 Maradjon velünk, Uram, szereteted,
mert mi is benned reménykedünk!
(Zsoltárok 33)
Segítséget várunk – mondja a zsoltár. Reménykedünk – mondja a zsoltár. Bízunk. Segítséget és pajzsot keresünk, védelmet. Halál ellen és éhínség ellen. Csupa pozitív szó: segítség, reménység, bizalom, ami mégis arra utal, hogy bajban van az, aki így énekel. Nagy bajban van. Király lehet, aki arra gondol, hogy nagy sereget kellett volna gyűjteni valahogy, arra gondol, hogy nagy erő kellene, hősök, fegyverek. Ha volna katonai erőnk, minden másképp volna, akkor nem kellene a haláltól, az éhínségtől rettegnünk.
A zsoltáros fél. Talán ostromlott városban van, amit neki kellene megvédenie. Olvashatjuk ezt a zsoltárt úgy, hogy ostromlott város az életünk: mindenfelől akadályozzák a munkánkat, annyian keserítik meg az életünket, szinte nem tudunk már az élet olyan területére elbújni, ahol nyugodtan alkothatnánk, mert mindenhová beszivárgott az ellenség keze és lelkülete. A halál fenyeget, és a testi-lelki-spirituális éhínség. Egyéni, gyülekezeti szinten, munkahelyen és családban. Segítség nélkül, reménytelenül, kiben bízhatnánk még, amikor a legjobb barátaink, a legközelebbi családtagjaink is elárulnak, és ellenünk dolgoznak?
Az embernek összeszorul a torka, és legszívesebben elbújna valami sötét zugba, ahol még békén hagyják. Elég volt a gyalázatból, a támadásokból, a fenyegetésekből. Csak egy kis helyet adjon valaki, ahol eltűnhetek a világ elől. Sokszor az élet elől is elbújna az ember, a föld alá valahová, csak ne találjanak rá, akik zaklatják, üldözik.
De az Úr nem beszél erről az imádkozó emberrel. A megoldással kezdi:
Örüljetek az Úrnak, ti, igazak!
Igazad van velük szemben? Akkor az Isten parancsa, hogy örülj! Igaz ember vagy, aki mindig azt nézi, hogy hogyan tehetne jót másokkal? Akkor örülj! „Az Úrban” – mondja a héber szöveg. Igen, aki az Úrra tekint, ahányszor megszólal, ahányszor cselekszik, annak van oka örülni. Az Úrnak magának. Vagy „az Úrban”, hogy Ővele közösségben élheti az életét. Van-e jogunk elszomorodni holmi halandók áskálódása miatt, ha az Úrral közösségben, az Ő szent jelenlétében éljük az életünket? Nem hibátlanul, nem bűntelenül, nem tökéletesen, de mégiscsak az Ő jelenlétében, mint igaz emberek.
Örüljetek az Úrnak, ti igazak!
De, biztosan van nekem jogom örülni az Úrnak? Hiszen most mondja a barátom, hogy nálam kiállhatatlanabb ember a világon nincs. A munkatársaim is összesúgnak mögöttem, hogy ez ilyen meg olyan. Most vették ki a kezemből a munkámat, mert ők jobbak nálam. Nem is szóltak előre, mert tudták, hogy én milyen makacs vagyok, és nem tudok semmit elengedni, nincs bennem elég alázat. És valóban nincs, mert úgy fáj, és nem tudok hálát adni érte… Nem illik hozzám, hogy lássanak imádkozni, lássanak szenteskedni. Legjobb lesz beülni egy kocsmába, elvegyülni a többi bűnös ember között.
És az Úr szól: „Az igaz emberekhez illik a dicséret.”
Az igaz embernek jól áll a dicséret. Az igaz ember szép, amikor Urát magasztalja. Illendő, hogy az igaz ember magasztalja Istenét. Nem baj, nem bűn, hanem ez a természetes, ez az az ünnepi ruha, amit az igaz embernek hordania kell. Nem baj, ha mások látják. Nem baj, ha látják azok, akik megszólnak érte. Az Úr parancsa, hogy büszkén viseljük az Ő nevét. Imádságban, énekszóban is, és továbbra is, életünk minden mozdulatában. Akárminek is akarnak megcimkézni az irigyek. Illik, szabad, lehet, jó, fontos, az Úr maga bátorít erre.
Bár most a halál kerülget minden oldalról, de az Úr szólt:
Adjatok hálát az Úrnak citeraszóval,
tízhúrú lanttal zengjetek neki!
Énekeljetek neki új éneket,
szépen zengjenek hangszereitek!
Hogyan harcol a hívő ember élet-halál küzdelemben? Úgy, hogy hálát ad az Úrnak, énekkel, hangszerekkel, imádsággal. Mert ez prófétai szolgálat. Ahogy az Úr elrendezte a mennyei és a víz alatti világot teremtő Igéjével, úgy adja nekünk az éneklés szolgálatát, hogy a káoszt, a halálerőket visszaparancsoljuk a maguk határai közé. Bízunk az Úr ígéreteiben. Nem csak egyszerűen hiszünk abban, hogy van Isten, aki a világot megteremtette, hanem hangos énekszóval hirdetjük ki a világban Isten mindenható hatalmát, és azt, hogy Ő Gondviselő Isten, akinek gondja van az Ő választottaira.
Amikor háborúk, háborúságok idején énekelni kezdünk az Úr parancsára, akkor a győzelem felé tettünk egy lépést. Mert ha emberi eszközöket igénybe is vesz az Úr a szabadításhoz, de a szabadítás, a békesség, a biztonság az Ő terve, az Ő akarata. És Neki van hatalma rendet teremteni minden emberi erőviszonyok közepette.
Húsvéti örömmel énekelhetünk akár egy temetésen is, mert Urunk Jézus Krisztus legyőzte a legnagyobb ellenségünket, a halált, hogy nekünk feltámadást adjon, örök életet, ahol már nincs többet éhínség, nincs bánat, nincs fájdalom. Tudjuk, hisszük: „Benne van szívünk öröme, mert szent nevében bízunk.” Ezért bátran énekelhetünk, mert még ilyenkor is illik hozzánk, Urunk saját, magának kiválasztott népéhez a dicséret. Mégis meglepetés volt hallani egy temetés végén Händel örömteli, győzelmi dallamát. Örömteli meglepetés.
1. Győzelmet vettél, ó, Feltámadott!
Dicsőséggel fényes a diadalod!
Magas égből szállt le angyali követ,
Hogy elhengerítse a nehéz követ.
Győzelmet vettél, ó, Feltámadott!
Dicsőséggel fényes a diadalod!
2. Lásd, ott az Jézus, az Üdvözítő!
Ne kételkedj többé: ő jelent meg, ő!
Ujjongj, Isten népe, Hirdesd szüntelen,
Jézusé a végső, döntő győzelem!
Győzelmet vettél, ó, Feltámadott!
Dicsőséggel fényes a diadalod!
3. Mért félne szívem? Él az én Uram,
Békesség Királya, Benne nyugta van,
ő a diadalmam, pajzsom, életem,
Szívemben már nincsen semmi félelem.
Győzelmet vettél, ó, Feltámadott!
Dicsőséggel fényes a diadalod!
A Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye 25 gyülekezetének 250 énekes egyháztagja előadásában: