1 Dávid tanítókölteménye. Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett. 2 Boldog az az ember, akinek az Úr nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság. 3 Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett. 4 Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint a nyári hőségben. (Szela.) 5 Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem. (Szela.) 6 Ezért hozzád imádkozzék minden hívő, amíg megtalálhat. Ha nagy vizek áradnak is, nem érik el őt. 7 Te vagy az oltalmam, megóvsz a bajtól, körülveszel a szabadulás örömével. (Szela.) 8 Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem. 9 Ne legyetek olyan oktalanok, mint a ló vagy az öszvér, amelynek kantárral és zablával kell fékezni szilajságát, másképpen nem közelít hozzád. 10 Sok fájdalom éri a bűnöst, de aki bízik az Úrban, azt ő szeretettel veszi körül. 11 Örüljetek az Úrnak, ujjongjatok, ti, igazak! Vigadjatok mind, ti, igaz szívűek! (Zsoltárok 32)
Tegnap jegyet vettem a bolondok hajójára. Eddig ugyanis jegy nélkül utaztam rajta, és én erről nem is tudtam! Hieronymus Bosch kiállítását néztem meg a Szépművészeti Múzeumban. Az ő egyik festménye viseli ezt a címet, hogy Bolondok hajója.
Hieronymus Bosch: Bolondok hajója
Egy hajóban egy tálból cseresznyézik szerzetes és apáca, próféta koccintana az udvari bolonddal, ha az nem a hátát fordítaná felé. Mindenféle emberek, akik kőkorsóval is agyonverik egymást egy üveg borért. Az alkoholmérgezés tünetei is láthatóak. Ezen a hajón nagy dicsőségre emelik azokat, akik életükkel fizetnek mások jólétéért. Abszurd, hogy azok próbálják őket menteni az elsüllyedéstől, akik már belevesztek a mocsárba. Saját vérük árán is akár, mint felmutatott szent áldozat: életemet adnám értük, de ők még csak észre sem veszik! Krisztus pedig olyan jelentéktelen az életükben, hogy egy közönséges kifogott hal képében egészen a kép szélére sodródott.
Tükör. Szükségünk van a tükörre, különben nem vesszük észre, hogy a halál felé sodródunk. Lehetne egyszerűen a Tízparancsolatot is felolvasni, és egyenként lemérni magunkat rajta, vajon nem szegtem-e meg Isten parancsolatát?
- Imádom-e azt az Istent, aki minden életnek forrása? Vagy ahelyett, hogy ezer szállal kapaszkodnék Őbelé, elkezdtem elvágni magamat az élettől, és mindenféle olyan dolgokhoz kötöttem oda magam, ami öl, butít, nyomorba dönt?
- Az élő Istent keresem-e, Őt várom-e, vagy meguntam a várakozást, és megcsináltam magamnak Istent agyagból, fából, kőből, pénzből, gondolatból, eszméből, törvénykönyvből és életérzésből? És ha majd jön az élő Isten, már nem lesz Neki helye, hogy örök életet adjon nekem, mert nekem tele van a szívem és a tenyerem a végessel, a mulandóval, a halandóval?
- Érzem-e az Úr nevében, abban a szóban, hogy Jézus Krisztus, hogy megszólítottam Őt, aki lát és hall engem? Tudom-e, hogy az Ő jelenlétébe kerültem, amikor kimondtam a szent nevét? Vagy csak üres szó, és nem jelent nekem semmit? És ha majd szükségem lesz Rá, az üres szóval már nem tudom Őt megszólítani többet?
- Abba tudom-e hagyni a fontoskodást, hogy legyen egy nap a héten, amikor az Úr cselekszik velem? Vagy örökké csak az én ügyeimmel legyen tele a világ, és a csodának, a feltámadásnak, a bűnbocsánatnak, a gyógyulásnak, a békülésnek nincs helye?
- Átérzem-e Isten teremtő erejét és jelenlétét mindabban, amit az előző generáció létrehozott? Vagy az öregekkel együtt Isten eddigi munkáját is szemétbe akarom dobni, az egész örökségemet?
- Tudok-e vigyázni arra az életre, ami az Úrtól van? Vagy elpusztítom, mert bár életet teremteni nem tudok, de legalább a halál ura legyek!
- Meg tudok-e maradni hűségesen abban a közösségben, családi és házassági kötelékben, amit az Úr adott nekem, hogy éltessen és tápláljon? Vagy kiszakítom magamat, és elvérzek valahol az összetört kapcsolatok törmelékei közt?
- Tiszteletben tartom-e, hogy Isten mindennek és mindenkinek kijelölte a helyét, a tárgyaknak tulajdonosa van, az embereknek otthona? Vagy ha megtetszik valami, valaki nekem, akkor gátlástalanul elveszem, mert erőszakkal megtehetem? És azt hiszem, hogy attól az enyém lesz. Pedig elpusztul, mint a leszakított virág.
- Ha történnek dolgok, és igazságot kell szolgáltatni, elfogadom-e hálával Isten ítéletét, ami visszavezet az életre? Vagy kicsinyes céljaimért, önző vágyaimért mindenféle meséket költök, az igaz embert bűnösnek mondom, a bűnöst igaznak, hogy ha Istent nem is, de legalább a földön a nevében ítélkező bírót megtévesszem?
- Tudok-e örömmel élni, szolgálni azon a helyen, ahová az Úr állított, hálát tudok-e adni a saját identitásomért? Vagy egy más ember identitásával szeretnék élni, mert kellenek a sikerei most már, hogy a hozzá tartozó szenvedéseket ő már letudta. Őt kitúrni, hogy a helyére kerülhessek, ahol aztán idegen leszek életem végéig?
Bolondok hajója vagyunk, mert annyi mindent fonákul csinálunk. Tudjuk, mi kellene az élethez, mi mégis a halált, a nyomorúságot választjuk. Kell a tükör, különben nem látjuk meg magunkat soha, hogy mi minden visz minket a kárhozatba.
Vannak, persze makacs emberek, akik soha nem néznének tükörbe, ha valami nem kényszerítené őket rá. Különösen is azok, akik szeretnek hazudni maguknak. Akik mindig tisztának és igaznak hazudják magukat önmaguk és mások előtt is. Megszokták. Sőt, már az emberek is megszokták, hogy őket mindig tisztának kell mondani, mert esetleg hatalmuk van, és bosszút állnának. Veszélyes dolog a hatalom, veszélyes volt Dávidnak lenni, és sétálgatni a palotája tetején, mert próféta legyen a talpán, aki mer egy ilyen nagy embert tükör elé állítani.
Ezért az Úristen is Dávid segítségére sietett: Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett. Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint a nyári hőségben – vallja meg a zsoltárban. Az embereket be lehet csapni, de Istent nem. És Ő megígérte, hogy ránehezedik a keze a bűnösre, hogy legyen visszajelzés. Ha azt érezzük, hogy mázsás betonkereszteket kell cipelnünk a halál árnyékának a völgyén, merüljön fel bennünk, hogy lehet ám, hogy nem mint igaz ember vagyunk egyszerűen megkísértve, hogy próbát álljunk ki, és erősödjön a hitünk. Az is lehet, hogy a bűneink miatt kaptuk az átkot, a büntetést, hogy észhez térjünk, hogy rohanjunk tükörbe nézni, hogy számba vegyük a bűneinket, hogy egyenként megvalljuk a bűneinket a mi Urunk, Istenünk előtt. Egyenesbe kell jönni Istennel.
Ma hányszor kellett jajgatnod? Egész nap! Próbáld meg, hogy tükörbe nézel. Nem ülsz-e te is ott a bolondok hajóján valahol, ami vágyait, képzelődéseit követve a halál felé visz?
Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem.
Dávid nem tudta ezt. Ezért tanítóköltemény, amit énekel. Dávid azt hitte, ha bűnével az Isten színe elé áll, akkor azonnal meg kell halnia. Boldog tapasztalata volt, hogy Isten megbocsát. Elhatározta. Kemény elhatározása lehetett: egy életem, egy halálom, én Isten színe elé állok, és lesz, ami lesz, meghalni is jobb Őelőtte, mint élni nélküle! És Dávid odaállt Isten színe elé, leplezetlenül, őszintén, és töredelmesen megvallotta vétkét. Hűtlenségét. „Hűtlen voltam, Uram. Te óvni szerettél volna engem, életre vezető törvényt adtál nekem, én mégis a halált választottam. És nem csak magamnak okoztam bajt, hanem Téged is bosszantottalak. Mert az én életem sem a sajátom, hanem a Tiéd, nem tehetek vele akármit. Most már tégy velem a Te akaratod szerint. Mert Te vagy az én Uram, ha hűtlen voltam is.”
Isten pedig megbocsátott neki. Tudjuk, Jézus Krisztus áldozatáért bocsátott meg neki. Ahogy nekünk is megbocsát Jézus Krisztusért. Nekünk is van erről tanításunk.
Ezért hozzád imádkozzék minden hívő, amíg megtalálhat.
Ne halogassuk. Az Úr büntet, hogy keressük őt. És ha megtérünk Őhozzá, akkor leveszi rólunk a büntetését. És akkor már egészen másképp fognak történni a dolgok körülöttünk. Akkor már a természeti katasztrófák, a háborúk, mindenféle csapások ellen is megoltalmaz az Úr. Az Igaz embert. Aki bármit tett is, meg tud állni őszintén az Úr előtt.
Ha nagy vizek áradnak is, nem érik el őt. Te vagy az oltalmam, megóvsz a bajtól, körülveszel a szabadulás örömével.
Ez már egy másik hajó, amelyik soha el nem süllyed, mert Jézus Krisztus kormányozza, és ha kell, a viharra is ráparancsol, hogy hallgasson el.
Ha ilyen ígéreteink vannak, miért kell még mindig ostorral, csapásokkal kergetni a bűnös embert Isten irgalmához? Ne legyünk bolondok, menjünk magunktól Ahhoz, Aki a legjobban szeret minket, Aki a legjobbat akarja nekünk. Van törvényünk, amiből Isten vezetését megismerhetjük. És kapjuk a Szentlélek ajándékát is, hogy Urunk valóban tanítson minket, melyik úton kell járnunk, még a határhelyzetekben is.
Sok fájdalom éri a bűnöst, de aki bízik az Úrban, azt ő szeretettel veszi körül.
Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett.
Boldog az az ember, akinek az Úr nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság.
Ezért van okunk örülni. Szent és tiszta örömmel. Olyan tisztán, ahogy az angyalok magasztalják Istent.
Örüljetek az Úrnak, ujjongjatok, ti, igazak! Vigadjatok mind, ti, igaz szívűek!