1 Dávidé. Hozzád kiáltok, Uram, én szirtem! Ne fordulj el szótlanul tőlem, hogy ne legyek, ha néma maradnál, a sírba szállókhoz hasonló! 2 Halld meg esedezéseimnek szavát, mikor kiáltok hozzád, és mikor felemelem kezeimet a te szentséged lakhelye felé! 3 Ne számlálj engem a hitetlenek és gonosztevők közé, akik békességgel szólnak felebarátaikhoz, pedig gonoszság van szívükben. 4 Fizess meg nékik az ő cselekedeteik és igyekezetük rosszasága szerint! Kezük munkája szerint fizess meg nékik! Add meg nékik jutalmukat! 5 Minthogy nem figyelnek az Úr cselekedeteire és kezének munkáira, lerontja őket, és föl nem építi őket.
6 Áldott az Úr, hogy meghallgatta esedezéseimnek szavát. 7 Az Úr az én erőm és pajzsom, őbenne bízott szívem, és megsegíttettem. Örvend szívem, és énekemmel dicsérem őt. 8 Az Úr az ő népének ereje, és az ő fölkentjének megtartó erőssége. 9 Tartsd meg a te népedet, és áldd meg a te örökségedet, legeltesd és magasztald fel őket mindörökké! (Zsoltárok 28)
Hozzád kiáltok, Uram!
És ez most nem pszichológia. Imádkozunk, kiáltunk a mi Urunkhoz, és választ várunk Tőle. Mert olyan világban élünk, ahol számunkra megoldhatatlan bajok öntenek el minket. Egyik a másik után. Persze, megalakul az operatív törzs, készítenek cselekvési terveket az ország-világ vezetői. Tegyék is, mert rájuk ez van bízva. De mi azért mégiscsak valljuk be töredelmesen, hogy meghaladja az erőnket, ami történik.
Imádkoztunk már eddig is. Kerestük a mi Istenünket, hálát adtunk Neki életünk minden boldog és boldogtalan pillanatáért. De ez most mégiscsak más. Ha Ő nem válaszol, olyanok leszünk mi is, mint azok, akiket a képernyőkön látunk, hogy zsákokban teszik bele az árkokba.
Hozzád kiáltunk, Urunk, Teremtő, Megváltó, Gondviselő Istenünk, aki Jézus Krisztusban testet öltöttél közöttünk, aki ott vagy most a mennyben, és velünk imádkozol!
„A te szentséged lakhelye felé” – mondja a zsoltár, és közben a Jeruzsálemi Templom szentélyére gondol, a Szentek Szentjére, ahol Isten szövetségládája volt. Az a szövetségláda, ahová Mózes járult a szent sátorban, amikor Istennel beszélni akart. Ahol Isten megszólalt, és Mózes hallotta az Ő hangját, ahogy szól a láda fölé faragot kerúbok közül. „Ott jelenek meg neked, és a födélről beszélek veled, a két kerúb közül, amelyek a bizonyság ládáján vannak: innen beszélek veled mindarról, amit majd általad parancsolok Izráel fiainak.” (2Móz 25,22)
Én kiáltok, talán megfogalmazni sem tudom már, hogy mit is akarok mondani Neked, Uram. Ez az utolsó kiáltásom, mielőtt elmerülnék a sötét gödörben. De Te válaszolj, Uram, hallható szóval. Te válaszolj, Uram, számomra hallható szóval, parancsolj nekem, Uram, nekünk, egész népednek! És válaszolj úgy, hogy az egész teremtett mindenség hallja szavadat, és engedelmeskedjen Neked!
Ezért imádkozom most. És a Szentlélek által már nem egy ládára, egy dobozra tekintek, hanem tudom, hogy az emberré lett Isten Jézus Krisztus hall engem, és Ő fog válaszolni Igéje és Szentlelke által.
Olvasom a zsoltárt, a Szentírásra tekintek, innen várom Uram válaszát, hogy életben tartson.
És formátlan, barbár kiáltásom lassan elmondható gondolatokká formálódik. Ez történik először. Az Úr elsegít engem a kimondott, megfogalmazott kérésig, könyörgésig. Ez az imaharc első nagyon fontos része, hogy a káoszban, vergődésben kirajzolódnak a szavak, amivel megszólítjuk Urunkat.
„Ne számlálj engem a hitetlenek és gonosztevők közé, akik békességgel szólnak felebarátaikhoz, pedig gonoszság van szívükben.”
Minden háború úgy kezdődik, hogy vannak, akik nemes célnak álcáznak valami gonoszságot. Békességgel szólnak felebarátaikhoz, pedig gonoszság van szívükben.
Uram! Olyan ez a világ, hogy bármelyik oldalra is állnék, ilyen embernek kellene lennem: hirdetnem kellene a nemes szándékaimat, miközben valakinek az életére török. Szabadíts meg engem ettől a lelkülettől, Uram! Add meg, hogy tiszta szívvel keressem mindenki javát. Az igen legyen igen, a nem legyen nem, amikor szólok, amikor cselekszem. És amikor megtisztítottad a szándékaimat, Uram, akkor tarts engem számon külön, mint a Te népedet. Ne számlálj engem a hitetlenek és gonosztevők közé, mert Te szabadítottál meg ettől a lelkülettől, ettől a lélektől.
„Fizess meg nékik az ő cselekedeteik és igyekezetük rosszasága szerint! Kezük munkája szerint fizess meg nékik! Add meg nékik jutalmukat!”
Uram, vedd kezedbe az én jogos indulataimat. Ne engedd, hogy jogos haragomat, felháborodásomat elfojtsam, és tehetetlenné váljak. De azt se engedd, hogy elragadjanak indulataim, és olyasmit tegyek, amire Te nem kérsz. Te fizess meg nekik, azoknak, akik Tőled elhatárolódnak, akik Téged a valóság egy elérhetetlen szférájába száműznek, hogy szabadon garázdálkodhassanak. Mutasd meg nekik, hogy Te jelen vagy ezen a világon, és erősebb vagy minden gonosznál.
„Minthogy nem figyelnek az Úr cselekedeteire és kezének munkáira, lerontja őket, és föl nem építi őket.”
Nyisd meg az én szememet, a mi szemünket a Te cselekedeteidre, kezed munkáira, hogy lássuk, mennyi csodával, szeretettel veszel körül minket. Taníts minket, hogy tudjunk hálát adni Neked szabadításodért, hogy le ne rombolj minket, hanem építs, gyógyíts, állíts helyre minket, akik a Te országod, a Te néped vagyunk.
És most kénytelen vagyok megállni egy pillanatra, mert a zsoltárban egy olyan sor következik, ami nem általános igazság, hogy „mindig így szokott történni”. Legyünk becsületesek. Ezt a következő sort csak akkor szabad kimondani, ha az Úr valóban szólt Igéjén és Szentlelkén keresztül.
Én hiszem, hogy szólt hozzám. Meghallgatta imádságomat, és válaszolt. Ezért nem állok itt meg, hanem hittel mondom tovább az imádságot.
Áldott az Úr, hogy meghallgatta esedezéseimnek szavát.
Az Úr az én erőm és pajzsom,
őbenne bízott szívem, és megsegíttettem.
Örvend szívem, és énekemmel dicsérem őt.
Igen, ma énekelni fogok. Előveszem a „fekete” énekeskönyvet, és megkeresem benne azokat az énekeket, amik a legjobban tetszenek. Hogy közben még bővebben átgondoljam, átérezzem az Úr válaszát. Hogy cselekedni is tudjak aszerint, amit hallottam. Örömmel, énekkel, mint akit az Úr megsegített és örökké megőriz.
Az Úr az ő népének ereje,
és az ő fölkentjének megtartó erőssége.
Március 15-e van. Valamiféle megfontolásból évente kétszer is ünnepeljük a forradalom eszméjét ebben az országban. Én most mégis ilyen „királypárti” vagyok, aki egy lélegzettel foglalja imába népét és Istentől rendelt vezetőit. Azokat, akik tudnak krisztusi lélekkel „átlagemberek” lenni, mint csiszolt gyémántok élén egy-egy megcsillanó fénysugár, és azokat, akik tudnak „fölkentek” lenni, felelősséggel és hűséggel hordozni azt a hivatást, ami Jézus Krisztus királyi-főpapi-prófétai hármas tisztéből rájuk vetül.
Tartsd meg a te népedet,
és áldd meg a te örökségedet,
legeltesd és magasztald fel őket mindörökké!
Ámen.