1 Dávidé. Ítélj meg engem, Uram! Mert én ártatlanságban éltem, és az Úrban bíztam ingadozás nélkül. 2 Próbálj meg, Uram, és kísérts meg, és vizsgáld meg veséimet és szívemet! 3 Mert kegyelmed szemem előtt van, és hűségedben járok-kelek. 4 Nem ültem együtt hivalkodókkal, és alattomosokkal nem barátkoztam. 5 Gyűlölöm a rosszak társaságát, és a gonoszokkal együtt nem ülök. 6 Ártatlanságban mosom kezemet, és oltárodat gyakorlom, Uram! 7 Hogy hallatós szóval dicsérjelek téged, és elbeszéljem minden csodatettedet. 8 Uram, szeretem a te házadban való lakozást, és a te dicsőséged hajlékának helyét. 9 Ne sorozd a bűnösökkel együvé lelkemet, sem életemet a vérszopókkal együvé, 10 akiknek kezében vétek van, és jobbjuk telve vesztegetéssel! 11 Én pedig ártatlanságban élek. Ments meg, és könyörülj rajtam! 12 Lábam megáll igazsággal. Áldom az Urat a gyülekezetekben. (Zsoltárok 26)
Ítélj meg engem, Uram!
Mert én hiszem, hogy nem választható el a Te igazságod a földi igazságtól. Minden földi igazságszolgáltatás, ami ellentétes Isten igazságával, bűnös. És ahányszor olyan helyzetbe kerülünk, hogy Isten akaratával és törvényével ellentétesen döntenek felőlünk, mindig megváltásra szorulunk.
Bár van utolsó ítélet, amikor minden a helyére kerül, és Jézus Krisztus, amikor visszatér, mindenkit megítél cselekedetei szerint – „Ő mindenkinek cselekedetei szerint fog megfizetni: azoknak, akik állhatatosan jót cselekedve törekszenek dicsőségre, megbecsülésre és halhatatlanságra, örök életet ad, azoknak pedig, akik viszálykodók, akik ellenállnak az igazságnak, és a gonoszságnak engednek, haraggal és bosszúállással fizet majd.” (Róm 2,6-8) – bár van utolsó ítélet, a hitünk mégsem elégszik meg ennyivel. Már itt, ezen a világon imádkozunk és teszünk az igazságos, Istennek kedves ítéletekért. Hogy Istennek kedves rendben éljünk.
Ezért van értelme Dávid szavaival felkiáltani: Ítélj meg engem, Uram! Mert én ártatlanságban éltem, és az Úrban bíztam ingadozás nélkül.
Azért fellebbezünk az Úrhoz, hogy a földi igazságszolgáltatásban is megjelenjen az Ő ítélete.
Ezt a fellebbezési lehetőséget az Istennek kedves igazságszolgáltatási rendszer biztosítja. Maga a földi intézmény! Elég baj az, hogy ma ez lehetetlenné vált. Hiába visszük ügyünket a Legfőbb Bíró elé, a földi bíróságokat ez nem fogja érinteni. Ők nem imádkoznak ilyenkor velünk együtt, nem nyitottak Isten korrekciójára. Pedig milyen jó volna… Az ártatlan ember ügye tisztázódhatna. És a bűnös ember is olykor-olykor kegyelemben részesülhetne. Akkor nem válna külön olyan élesen a köztársasági elnök lehetősége az Úr hitben elfogadható kegyelmétől. A földi igyekezne hallani Isten szavát, ítéletét.
Akkor nem kellene ilyen kettős látású világot építenünk, hogy az egyház prédikál Isten igazságáról, ítéletéről, prédikál Isten kegyelméről, de az ember életében ez nem igazán tud megjelenni, mert a világ megoldja Isten nélkül. Ezt nevezzük szekularizációnak, és azt hisszük, hogy ez jó. Pedig rá kéne csodálkoznunk, hogy a szekularizáció egyáltalán nincs rendben. Látjuk ezt Márki-Zay Péter hírhedtté és felkapottá vált elszólásában: Ő katolikus emberként ellenzi a homoszexuálisok házasságát, politikusként pedig támogatná. Mielőtt elítélnénk őt, vegyük észre, hogy mi pontosan ezen elv mentén éljük az életünket, ez a filozófia nem Márki-Zay Pétert minősíti, hanem az abszurd, skizofrén társadalmunkat, amelyik megengedi ugyan az embernek, hogy „higgyen”, templomba járjon, legyen vallásos világképe, de szigorúan és következetesen Isten-mentesíti a közéletet, azaz a közösség életét, a társadalom nyilvános találkozási felületeit. Bár az ember hite azt diktálná, hogy Isten teremtési rendjét tekintsük elérendő tiszta célnak, de állampolgári engedelmességünk viszont arra kötelez, hogy engedjük terjedni a rendellenességeket, sőt, támogassuk azokat. Bár Isten kegyelmet kínál a megtérő embernek, de az elítéltnek mégis le kell töltenie szabadságvesztését, akár életfogytiglan is. Bár Isten jelenlétében, az Ő tanúit meghallgatva tisztázódhatna egy ártatlan ember ügye, a bíróságoknak mégis egyenlő súllyal kell mérlegelniük a különböző tanúkat, és a hazugságnak ugyanolyan bizonyító ereje van, mint az igazságnak. Honnét tudhatná egy bíró?
A levegőbe beszél az egyház, ha a társadalomban elfogadjuk az elvet, hogy az egyház nem szólhat bele, a hitnek ott semmi keresnivalója. És magára marad az Istenhez hűséges ember, és valóban csak az utolsó ítéletnél remélhet kárpótlást, megváltást, ha a földi bíróságok Isten szaváról nem akarnak tudni.
Dávid zsoltára ezért nem csak önmagáért könyörög, hanem az egész földi igazságszolgáltatásért, minden ítéletünkért, kicsiben, családban, egymás közt, és nagyban, országos és világméretekben. Add, Urunk, hogy a hivatalos ügyeinkbe is legyen beleszólásod! Hogy ez a világ, amit annyi féle módon kettéosztottunk, túlvilágra és evilágra, szakrális és profán szférára, ismét egy legyen. Ahol Te vagy minden mindenekben.
A mi Urunkért, Jézus Krisztusért kérünk, aki végigjárta ennek a hasadtságnak minden következményét. Akinek nem volt felmentő ítélet. Akit ártatlanul ítéltek el, de feltámadott, hogy feltámadása erejével gyógyítsa ezt a világot. Hogy tanítson minket a csodára: van megváltás ott is, ahol reménytelennek tűnik a helyzet, ahol valóban reménytelen a helyzet. Urunk, Jézus Krisztus! Adj nekünk feltámadást, az élet minden területén! Hogy igaz emberek lehessünk, akiknek egy, oszthatatlan, teljes, ellentmondásmentes, őszinte élete van, Teelőtted és az emberek előtt.