1 Dávid zsoltára. Az Úré a föld s annak teljessége, a föld kereksége s annak lakosai. 2 Mert ő alapította azt a tengereken, és a folyókon megerősítette. 3 Kicsoda megy fel az Úr hegyére? És kicsoda áll meg az ő szent helyén? 4 Az ártatlan kezű és tiszta szívű, aki nem adja lelkét hiábavalóságra, és nem esküszik meg csalárdságra. 5 Áldást nyer az Úrtól, és igazságot az üdvösség Istenétől. 6 Ilyen az őt keresők nemzetsége, a Jákób nemzetsége, akik a te orcádat keresik. Szela.
7 Ti, kapuk, emeljétek fel fejeiteket, és emelkedjetek fel ti, örökkévaló ajtók, hadd menjen be a dicsőség királya! 8 Kicsoda ez a dicsőség királya? Az erős és hatalmas Úr, az erős hadakozó Úr. 9 Ti, kapuk, emeljétek fel fejeiteket, és emelkedjetek fel, örökkévaló ajtók, hadd menjen be a dicsőség királya! 10 Kicsoda ez a dicsőség királya? A Seregek Ura, ő a dicsőség királya. Szela. (Zsoltárok 24)
Istentisztelet. Szent helyen.
Mert az Úré a föld s annak teljessége, a föld kereksége s annak lakosai. A teremtés jogán az Övé. Mégis van egy hely, ahol az Úr különösen is jelen van. Ahol kapcsolatba lép az emberrel. Ahová rendszeresen hívja az embert, mert találkozni akar ott az emberrel.
Az Úr kiűzte az embert az Édenkertből, de már az első pillanatban ott látjuk Kaint és Ábelt, hogy oltárt építenek az Úrnak, és áldozatot mutatnak be Neki. Mert beszélnek Vele. És az Úr válaszol Ábelnek. Kainnak nem válaszol, de felháborodásából, irigységéből láthatjuk, hogy elvileg neki is válaszolhatott volna. Ott van aztán Noé, aki szintén oltárt épít az Úrnak. És ott van Bábel tornya, ami szintén egy istennek készült volna. Csakhogy ők „hiábavalóságra adták lelküket”, egy másik istennek építették a tornyot, ezért kudarcba fulladt próbálkozásuk. Ábrahám, Izsák, Jákób is oltárt épít az Úrnak. Szent helyeken tisztelik Őt, és kijelentéseket vesznek az Úrtól: „Megáldalak és áldás leszel.” Mózes találkozik az Úrral az égő csipkebokorban, és aztán egész életét annak szenteli, hogy népét megtanítsa megjelenni az Úr színe előtt.
Bár az Úré az egész föld, és annak minden lakosa, kinek jut ki az a megtiszteltetés, hogy találkozzon az Úrral? Ez itt ebben a zsoltárban a kérdés. Kicsoda megy fel az Úr hegyére? És kicsoda áll meg az ő szent helyén?
Készülhetünk rá, mert meghívást kaptunk, hogy menjünk fel, álljunk a Teremtő, Mindenható Isten színe elé, hogy beszélgessünk Vele.
Az ártatlan kezű és tiszta szívű – mondja a zsoltár. Aki szándékosan árt embertársának, akinek gonosz szándékok vannak a szívében, az átkot fog nyerni az Isten színe előtt. Ahogy Júdás is átkot nyert, amikor Jézus Krisztust elárulta. Aki nem az Úrhoz emeli fel lelkét, hanem valamiféle bálványoknak szolgáltatja ki magát, az csak haragban részesülhet az Úrtól. Aki azért megy az Isten színe elé, hogy beépített ember legyen, és híreket vigyen az ellenségnek, az semmi jóra ne számítson. Az nem érdemel mást, mint halált, örök kárhozatot.
Az ártatlan kezű és tiszta szívű léphet bátran az Úr szent színe elé, és akkor áldást nyer, igazságot az üdvösség Istenétől. Mert a szent helyre, a templomba az üdvösség Istenéhez megyünk. Tiszta szívvel és ártatlan kézzel.
És amikor ott vagyunk a szent helyen, az istentiszteleten, akkor érkezik az Úr.
A Jeruzsálemi Templom várfalakkal volt körülvéve. A mi templomaink is a kor szokásai szerint valamelyest meg vannak erősítve. Van valamiféle védelem, hogy ne kerülhessen a szent hely akárki kezébe. Annyiféle ellenség leselkedik a mi gyülekezeteinkre, egyházunkra, épületeinkre, nem lehet csak úgy kiszolgáltatni embert, helyet, szentséget bárkinek és bárminek. Ősi kapuk védik azokat, akik bent vannak, és várják az Urat. Jól van ez így. Kellenek a védelmi vonalak. A tévtanokat is ki kell zárni, nehogy belülről rágjanak meg minket, mint valami féreg.
Csak nehogy a bezárkózásunkkal magát az Urat is kizárjuk! Tud erről a veszélyről a Szentírás. Ahogy az Úr Jézus Krisztussal is megtörtént, hogy a korabeli zsidó vezérkar elhárítása ellenségnek, betolakodónak észlelte, és „hatástalanította” a „veszélyt”. Védekezünk, félünk, bezárkózunk. Kopogtat valaki az egyház ősi kapuján, valami furcsa indíttatásból, és 1000 esetből egyszer, 10 000 esetből egyszer, 1 000 000 esetből egyszer az Úr küldte azt az embert.
Egy prófétát talán. Vagy egy hívő embert, aki az Úr jelenlétében megvívta élete nagy csatáit, és most szeretne bizonyságot tenni. Beszélni az élő Isten szeretetéről, erejéről, hatalmáról. Hogy miközben beszél róla, maga az Úr jelenjen meg közöttük.
Emeljétek fel a fejeteket, nyissatok ajtót, ha az Úr áll odakinn, és zörget! Hogy valódi istentisztelet legyen, ahol Ő szólal meg. Ahol megmutatja kezét-lábát, hogy valóban feltámadott a halálból. Ahol megszólíthat bennünket, hogy „Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!” (Jn 20,27)
Erős és hatalmas Urunk van, aki meggyógyít minden betegséget, megvált a sírtól. Erős, „hadakozó” Urunk van, aki egyetlen szavával kiűzi az ördögöket ebből a világból. Úgy hogy villámként hullik alá a Sátán, hogy ne árthasson többet. Urunk Jézus Krisztus legyőzte a Sátánt a kereszten, megvívta egyszer s mindenkorra a harcát a sötétség erőivel, hogy nekünk szabadítást szerezzen. Most nyissunk kaput, nyissunk ajtót előtte! Hadd legyen valódi istentiszteletünk az Ő jelenlétében. Hogy áldást nyerjünk, és áldássá váljunk ebben az egész teremtett világban.