1 A karmesternek: Mély hangra. Dávid zsoltára.
2 Segíts, Uram, mert elfogytak a kegyesek, eltűntek a hívek az emberek közül.
3 Hazug módon beszélnek egymással, sima szájjal, kétszínűen beszélnek.
4 Irtson ki az Úr minden sima szájat és nagyokat mondó nyelvet!
5 Mert ezt mondják: Győzzük nyelvvel, segít rajtunk a szánk, ki lehetne úrrá rajtunk?
6 Most már fölkelek – mondja az Úr – a szegények elnyomása, az elesettek sóhajtása miatt, és szabadulást adok az arra vágyódónak.
7 Az Úr ígéretei tiszták, olyanok, mint a hétszer tisztított ezüst, melyet földbe vájt formába öntöttek.
8 Uram, te megtartod ígéreteidet, minket pedig megoltalmazol ettől a nemzedéktől mindenkor,
9 még ha bűnösök járkálnak is körülöttünk, és az alávalóságot magasztalják is az emberek.
(Zsoltárok 12)
„Mély hangra.” A Károli fordítás szerint „a seminithre”. Többféle megfejtése is van ennek a szónak. Lehet egy nagy, nyúlchúrú hárfaszerű hangszer. Olyan embermagasságú. Mivel pedig embermagasságú, mély hangja volt. A zene titkához tartozik, hogy amikor nagy hangszereken játszanak, akkor más érzéseket hív elő belőlünk. Egy cselló hangja… Vagy mennyire más a zongora hangja egy egyszerű régi billentyűs hangszerhez képest, a maga mély oktávjaival, amikor megszólal rajta Rachmaninov 2. zongoraversenye. ( https://youtu.be/rEGOihjqO9w )
A mély hangnak üzenete van. A mély hang az őszinteség hangja. Az egész testet-lelket átjáró gondolat kifejezése.
Egész testet-lelket átjáró őszinte imádságban szólal meg a zsoltáros. Szívügye Dávidnak, hogy legyenek kegyesek az emberek között. Hogy sokan legyenek, akik szívvel-lélekkel, egész életükkel állnak az Úr előtt, akik egész valójukkal élnek az Úrért. Ők a kegyesek.
Ennek az őszinte kegyességnek az ellentéte a hazugság, ami annyira fáj Dávidnak. Az az életmód, az a megszólalás, amikor csak úgy foghegyről mondják oda a dolgokat. Amikor az előadásmódra koncentrálnak, és elválasztják a szavakat, a közlést a belső gondolataiktól, érzéseiktől.
Egyszer valami megdöbbentő dologra lettem figyelmes. Egy ember mosolyogva, minden gátlás nélkül ment oda ellenfeléhez, ellenségéhez, kezet fogtak, aztán kedélyesen beszélgetni kezdtek. Azt kérdeztem magamban, hogy ennyire szereti az ellenségeit? Hogyan lehet ezt megcsinálni? Hát úgy, hogy az egész csak színjáték volt. Ha őszinte lett volna vele, és azt tette volna, ami a szívében volt, akkor kést döfött volna belé. De most érdekei úgy kívánták, hogy eljátssza az őszinte barátságot. Sima szájjal, kétszínűen.
Életfilozófiájuk az ilyen embereknek: „Győzzük nyelvvel, segít rajtunk a szánk, ki lehetne úrrá rajtunk?” Szóval fehérre festik a feketét, sötétté a világosat, ha kell, a csillagokat is lehazudják az égről, ha érdekük úgy kívánja. És olyan ügyesen csinálják, hogy az emberek hisznek nekik. „Ha elég sokszor mondunk valamit, az emberek igaznak fogják tartani.” „Az emberek azt hiszik el, amitől rettegnek.” Van néhány jól bevált technikájuk, amivel átprogramozzák az emberek gondolkodását, és valóban nem tud úrrá lenni rajtuk az őszinte, igaz ember. Mert nem lehet tudni, mi van bennük. Minden alkalommal más színdarabot adnak elő, hibátlan színdarabot. Ők maguk pedig rejtve maradnak, megfoghatatlanok.
Mi marad az őszinte, igaz embernek? Aki folyton kiteszi magát, önmagát, teljes valóját a világ ítéletének és támadásainak? Az elkeseredés, az a mélységesen mély szomorúság, amitől az ember hangja is mélyebb lesz. Ezért is készült mély hangra ez a zsoltár. A zsoltár már hangszínével is megszólít, kiválaszt. Az őszinte emberek zsoltára. A többiek nem is tudják elénekelni. A lelkében megtisztult ember szoltára, aki mer az Úr ügye miatt elszomorodni. Aki nem módszereket, technikákat alkalmaz görcsösen, hogy megoldja a bajokat, hanem alázattal leborul az Úr előtt, és Tőle várja az irgalmat, a megoldást, a szabadítást.
Segíts, Uram!
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent – mondja a mi Urunk. Nem csak majd az utolsó napon, nem csak haláluk után, hanem már most is. Ebben a pillanatban. „Most már fölkelek – mondja az Úr – a szegények elnyomása, az elesettek sóhajtása miatt, és szabadulást adok az arra vágyódónak.”
Igen, nem a hazugság vagy az elhallgatás rossz önmagában, hanem az, hogy elnyomásra használják. Hogy ezért lesznek győztesek, akik mások elesettségéből gazdagodnak meg. Azért bűn a hazugság, mert elhallgatja, hogy foglyok vannak közöttünk, akiknek szabadulásra volna szükségük.
Az őszinte ember imádsága felébreszti az Úr cselekvését. Igen, Ő megtehetné, hogy a mi tudtunkon kívül lenyúl az égből, és szabadítást ad mindenkinek. De nem ez az Ő akarata, hanem az, hogy az igaz emberek őszintén keressék Őt, és megtanuljanak beszélni Vele, imádkozni. Hogy mi, földi emberek, megtanuljuk hallani az Ő hangját, és engedelmeskedni.
Az Úr ígéretei tiszták, olyanok, mint a hétszer tisztított ezüst, melyet földbe vájt formába öntöttek. Uram, te megtartod ígéreteidet, minket pedig megoltalmazol ettől a nemzedéktől mindenkor, még ha bűnösök járkálnak is körülöttünk, és az alávalóságot magasztalják is az emberek.
Nem a bűnösökről van itt szó elsősorban, nem a hazug emberekről szól a zsoltár, hanem rólunk, akik megállunk az Úr előtt. Hogy mindenkor tudjunk úgy járni a világban, hogy tudjuk, az Úr ígéretei tiszták. Őbenne bízhatunk. Őtőle kell segítséget kérnünk. Nehogy elsodorjon bennünket a világ hazugsága. Még ha bűnösök járkálnak is körülöttünk, és az alávalóságot is tartják az üdvözítő útnak, mi akkor se sodródjunk el. Ne legyünk olyan kegyesek, akik egyszer voltak, aztán nincsenek, eltűntek.
Add, Urunk, hogy őszintén tudjunk megállni Teelőtted, hogy könyörögni tudjunk a kegyesek megmaradásáért. Add, Urunk Szent Lelkedet, hogy el ne essünk ennyi hazugság között. Kérünk, Urunk, nyerj meg még másokat is az őszinteségnek, hogy mindenkor tiszta szívvel járjanak Teelőtted.