Mi Atyánk – 7.
„… mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma...” (Mt 6,11)
Amikor Isten megteremtette az embert, táplálkozó embert teremtett. „Majd ezt mondta Isten: Nektek adok minden maghozó növényt az egész föld színén, és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van: legyen mindez a ti eledeletek!” (1Móz 1,29) és „Ültetett az Úristen egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el az embert, akit formált. Sarjasztott az Úristen a földből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót; az élet fáját is a kert közepén...” (1Móz 2,8-9)
Amikor Isten kihozta népét Egyiptomból, akkor is kulcskérdés volt a táplálkozás, a víz és a kenyér. Mert mit ér a szabadság, ha éhen és szomjan hal az ember a sivatagban? Ha nincs mit enni, az ember még Istenét is képes megtagadni! Nagy próbatétel ez... „És zúgolódni kezdett Izráel fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen a pusztában. Mert azt mondták nekik Izráel fiai: Bárcsak meghaltunk volna az Úr kezétől Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk, és jóllakásig ehettünk kenyeret! Hát azért hoztatok ki bennünket ebbe a pusztába, hogy ezt az egész gyülekezetet éhhalálra juttassátok? Az Úr azonban így szólt Mózeshez: Majd én hullatok nektek kenyeret az égből. Menjen ki a nép, és szedjen naponként egy napra valót! …
Így történt, hogy még azon az estén fürjek szálltak oda, és ellepték a tábort, reggelre pedig harmat borította a földet a tábor körül. Amikor fölszikkadt a lehullott harmat, apró szemcsék borították a pusztát: mintha apró dara lett volna a földön. Amikor meglátták ezt Izráel fiai, azt kérdezték egymástól: Mi ez? Nem tudták ugyanis, hogy mi az. De Mózes megmondta nekik: Ez az a kenyér, amelyet az Úr adott nektek eledelül.” (2Móz 16,2-5.13-15).
Isten Illést is táplálta, amikor Illés hűségesen kitartott az Úr mellett, és emiatt elveszítette egzisztenciáját. „A hollók hordtak neki kenyeret és húst reggel, kenyeret és húst este, a patakból pedig ihatott” (1Kir 17,6). A sareptai özvegynél sem fogyott ki a lisztesfazék és az olajoskorsó, míg Illés ott lakott náluk (1Kir 17,8-16). Az Úr nem feledkezik meg az Övéiről, számon tartja az embert. Nem csak elviekben, nem csak lelkileg és az üdvösségre, hanem itt, ezen a világon, kenyérről gondoskodik az embernek.
Jézus Krisztus így összegzi nekünk évezredek tapasztalatait és az elsőkézből vett mennyei üzenetet: „Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek” (Mt 6,31-33).
És amikor imádkozunk az Úri imádsággal, akkor az első néhány kérés éppen arról szól, hogy Isten országát keressük. Igen, a Te országodat keressük, a Te akaratodat várjuk, ezért szinte menetrendszerű, hogy elesünk attól a kenyértől, amit a hitetlenek osztanak egymás között, mint zsákmányt. És ezért annál fontosabb ez a könyörgésünk: Uram, én igyekszem menni arra, amerre Te hívsz, én kiléptem a pusztába, de most rá vagyok szorulva, naponként rá vagyok szorulva a Te gondoskodásodra. Kérlek, ma is add meg a mai kenyéradagomat! Tőled várom, Uram, a kenyeret, mindent, ami az életemhez szükséges, nehogy gonosz emberektől, gonosz lelkektől kezdjek függni, és az ő akaratukat legyen kénytelen cselekedni.
És hogy ez nem lehetetlen, Jézus megmutatta. „Amikor esteledett, odamentek hozzá tanítványai, és ezt mondták: Lakatlan ez a hely, és későre jár. Bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek a falvakba, és vegyenek élelmet maguknak. Jézus azonban ezt mondta nekik: Nem kell elmenniük: ti adjatok nekik enni! Ők így válaszoltak: Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk. Ő pedig ezt mondta: Hozzátok nekem ide azokat! Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, azután vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. Miután valamennyien ettek és jóllaktak, összeszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral. Aki pedig evett, mintegy ötezer férfi volt, az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva” (Mt 14,15-21).
Aki Isten országát keresi, annak adatik kenyér. Akkor is, ha nincs! És ez nem valami spirituális tanítás, nem valami legenda vagy mese, ezt Jézus Krisztus konkrétan szemléltette, 5-10 000 éhes ember szeme láttára. Ha Isten hív ki a pusztába, akkor ott lesz kenyér, ahogy az Egyiptomból kivonuló népnek is volt, ahogy a Jézust követő népnek is volt. Ha pedig nincs kenyér, akkor elég nekünk az Úr kegyelme... Erre is van példa.
Így történt Illéssel: „Amikor Aháb elmondta Jezábelnek mindazt, amit Illés tett, és hogy a prófétákat megölte karddal, Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt! Illés megijedt, felkerekedett és ment, hogy mentse az életét, és elérkezett a júdai Beérsebába. Legényét ott hagyta, ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaért egy rekettyebokorhoz, és leült alá. Azt kívánta, bárcsak meghalna, és így szólt: Elég most már, Uram! Vedd el az életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél! Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt. De egyszer csak egy angyal érintette meg, és ezt mondta neki: Kelj föl, egyél! Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél ott van egy forró kövön sült lángos és egy korsó víz. Evett, ivott, majd újra lefeküdt. Az Úr angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted! Ő fölkelt, evett és ivott, majd annak az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig” (1Kir 19,1-8).
És így töltött negyven napot Jézus Krisztus a pusztában, miközben kísértette az ördög. „Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré! Ő így válaszolt: Meg van írva: »Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.«” (Mt 4,1-4)
Nem csak kenyérrel él az ember, és a világtörténelemben, az üdvtörténet során olykor-olykor előfordultak ilyen rendkívüli esetek, hogy az Úr megadta, hogy 40 napig ne kelljen ennie egy-egy választottjának. De a mi mindennapi imádságunk ez: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma is”. Szükségünk van a kenyérre, és egyáltalán nem természetes, hogy van kenyerünk.
Itt is érdemes komolyan venni a többesszámot: a mi kenyerünkről van szó. Együtt dolgozunk azért, hogy legyen kenyerünk, és együtt esszük meg – ki-ki a maga szükségletei szerint. Az őskeresztyén gyülekezetek még minden este összegyűltek, és „megtörték a kenyeret”. És ez nem csak egy vallásos rítus volt. Nem csak az Úrvacsorára akart ez a mozdulat emlékeztetni. „Mivel a kenyér egy, mi is mindannyian egy test vagyunk, mert mindannyian az egy kenyérből részesedünk” (1Kor 10,17). „Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá. Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben” (ApCsel 2,44-46).
Isten együtt imádkozó népe kenyér-közösség. Isten népe között megvalósul az a csoda, amit az Úr az Édenkertben álmodott meg, hogy gyümölcsök teremnek, gabona terem, és abból az Ő népe bőségesen részesedik. Nem véletlen, hogy az Ígéret földjének állandó neve a „tejjel-mézzel folyó föld”. Minden azért van, hogy legyen mindig elég kenyér, hogy örömünk teljes legyen. Nem véletlen, hogy Urunk az Ő áldása formájában akar megjelenni közöttünk az Úrvacsorában: a szőlő termését osztja szét a kehelyben, és a legalapvetőbb táplálékunkat, a kenyeret osztja szét közöttünk. Hogy komolyan vegyük: Ő úgy adja nekünk a mi mindennapi kenyerünket, hogy valahol mi is ott állunk ennek szolgálatában. És ennek a szolgálatnak a mentén illeszkedik egybe az Úr Jézus Krisztus teste, aki az Egyház.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk a mai napra is, Urunk, és vezess minket arra a helyünkre, ahol a Te kenyéráldásod eszközei lehetünk!
