Mi Atyánk – 4.
„... szenteltessék meg a Te neved...” (Mt 6,9)
Isten neve. „Atyánk” – így szólítjuk meg Őt. Az Atyát elképzelhetjük ilyennek is, olyannak is, épp ahogy a lelki alkatunk engedi. Isten egyedi neve viszont azt a történetet jelöli, amit Ővele megéltünk, Őt magát, aki jelen van, amikor megszólítjuk.
Így szól a harmadik parancsolat: „Ne mondd ki hiába Istenednek, az ÚRnak a nevét, mert nem hagyja az ÚR büntetés nélkül azt, aki hiába mondja ki a nevét!” (2Móz 20,7) A parancsolatban magában kétszer mondjuk ki az ÚR, Jahve nevét! Nem hiába mondjuk ki, mert most az ÚR van jelen, és Ő beszél, amikor a Tízparancsolatot közli velünk: „Én, az ÚR vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából” (2Móz 20,2).
„Szenteltessék meg”... Ízlelgetjük ezt a régies nyelvtani szerkezetet. Vajon mit jelenthet? Jelenti azt, hogy „ne mondd ki hiába”, elhamarkodottan, tartalom nélkül. Igyekezzünk erre! De vajon ki szenteli meg Isten nevét? „Szentelődjön meg a Te neved” – magától? A mi szívünkben szentelődjön meg Isten neve? Hogy kell ezt érteni? Idézzük most fel a Szentírásból azt a szakaszt, amikor Mózes és népe felkészül a Tízparancsolat hallására.
„Két hónappal azután, hogy Izráel fiai kijöttek Egyiptomból, ugyanazon a napon megérkeztek a Sínai-pusztába. Refídímből útnak indulva megérkeztek a Sínai-pusztába, és tábort ütöttek a pusztában. Ott táborozott Izráel a heggyel szemben. Mózes fölment Istenhez, az Úr pedig így kiáltott hozzá a hegyről: Így szólj Jákób házához, és ezt hirdesd Izráel fiainak: Ti láttátok, mit cselekedtem Egyiptommal, hogyan hordoztalak benneteket sasszárnyakon, és hogyan hoztalak ide benneteket. Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor, bár enyém az egész föld, valamennyi nép közül ti lesztek az én tulajdonom. Papok királysága és szent népem lesztek. Ezeket az igéket kell elmondanod Izráel fiainak.
Ezután lejött Mózes, összehívta a nép véneit, és átadta nekik mindazokat az igéket, amelyeket rábízott az Úr. Az egész nép egy akarattal felelte: Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott. Mózes elvitte a nép válaszát az Úrnak.
Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Íme, eljövök hozzád sűrű felhőben, hogy hallja a nép, amikor beszélek veled, és higgyenek majd neked is mindenkor. És elmondta Mózes a nép válaszát az Úrnak. Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Menj a néphez, és rendeld el, hogy ma és holnap szenteljék meg magukat, és mossák ki a felsőruhájukat! Legyenek készen harmadnapra, mert a harmadik napon leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a Sínai-hegyre. De vonj határt a nép körül, és mondd meg nekik: Vigyázzatok, ne menjetek föl a hegyre, még a szélét se érintsétek! Aki megérinti a hegyet, halállal lakoljon! Nem szabad kézzel hozzányúlni az ilyenhez, akár állat, akár ember: meg kell kövezni, vagy nyíllal lelőni, nem maradhat életben. Majd csak akkor szabad fölmenni a hegyre, ha a kürt hosszabban zeng. Akkor lejött Mózes a hegyről a néphez, elrendelte, hogy a nép szentelje meg magát, és mossák ki felsőruhájukat. Majd ezt mondta a népnek: Legyetek készen harmadnapra! Asszonyhoz ne közeledjetek!
A harmadik napon pedig virradatkor mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a hegyen, és igen erős kürtzengés. Ekkor az egész nép a táborban reszketni kezdett félelmében. Mózes ekkor kivezette a népet a táborból az Isten elé, és ők megálltak a hegy lábánál. Az egész Sínai-hegy füstbe borult, mert leszállt rá tűzben az Úr. Füstje úgy szállt föl, mint az olvasztókemence füstje, és az egész hegy erősen rengett. A kürtzengés egyre csak erősödött. Mózes beszélt, és az Isten mennydörgésben felelt neki. Leszállt tehát az Úr a Sínai-hegyre, a hegy csúcsára. És fölhívta az Úr Mózest a hegy csúcsára, Mózes pedig fölment.
Az Úr ezt mondta Mózesnek: Menj le, és figyelmeztesd a népet, hogy ne törjön előre azért, hogy lássa az Urat, különben sokan elesnek közülük. Még a papok is, akik különben közeledhetnek az Úrhoz, szenteljék meg magukat, hogy rájuk ne rontson az Úr! Mózes azt felelte az Úrnak: Nem jöhet föl a nép a Sínai-hegyre, hiszen te így figyelmeztettél bennünket: Vonj határt a hegy körül, és rendeld el, hogy szenteljék meg azt! De az Úr ezt mondta neki: Indulj, menj le, és jöjj fel Áronnal együtt! De a papok és a nép ne törjön előre, és ne jöjjenek föl az Úrhoz, hogy rájuk ne rontson. Mózes tehát lement a néphez, és megmondta ezt nekik.
Akkor mondta el Isten mindezeket az igéket:...” (2Móz 19,1-20,1)
Isten szent. Nem kell nekünk Ővele semmit sem csinálni, hogy Ő szent legyen. És magunkkal sem tudunk semmit csinálni, hogy szent legyen az Ő neve, amikor gyarló, emberi szájunkkal kimondjuk. Ő szenteli meg, félelmetes, életmentő, felséges jelenlétével azt a pillanatot, amikor elhangzik az Ő neve. Ő szentel meg minket, hogy az Ő jelenlétének teljes tudatában legyünk, amikor kimondjuk az Ő nevét.
Minket Urunk nem Egyiptomból hozott ki. Másik hegyünk van nekünk, ahol Urunk szövetséget között velünk. „És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,14-16). A mi szent hegyünk a Koponya-hely, a „calvariae locus”, a Kálvária, ahol Urunk felemeltetett, hogy aki Őrá tekint, az megmeneküljön az ősi kígyó, a Sátán mardosásától, a bűntől, a betegségtől és a haláltól.
Bár ránk ragyogna Jézus Krisztus jelenléte minden alkalommal, amikor kiejtjük az Ő nevét, amikor látjuk az Őrá emlékeztető szimbólumokat szerte e világban! Bár átragyogna ránk valami abból a dicsőségből, ahogy a három tanítvány, Péter, Jakab és János láthatta Őt a megdicsőülés hegyén...
„Hat nappal ezután Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, és felvitte őket külön egy magas hegyre. És szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a világosság. És íme, megjelent előttük Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, készítek itt három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. Miközben ezt mondta, íme, fényes felhő borította be őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok! Amikor a tanítványok ezt meghallották, arcra borultak, és nagy félelem fogta el őket. Ekkor Jézus odament, megérintette őket, és így szólt hozzájuk: Keljetek fel, és ne féljetek! Amikor pedig föltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül” (Mt 17,1-8).
Szenteltessék meg, mennyei Atyánk, Teremtő Istenünk a Te neved!
Szenteltessék meg, Megváltó Urunk, Jézus Krisztus, a Te neved!
Szenteltessék meg, minket megszentelő, áldó, oltalmazó Szentlélek Isten, a Te neved!
