Mi Atyánk – 3.
„Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy” (Mt 6,9).
A mennyekben... Az ókori ember világképe, és a modern űrrepülés... Felment az ember a világűrbe, és nem találta meg Istent. Tragédia ez. Mert az ókori ember világképétől függetlenül maradt ránk a szemtanúk beszámolója: „Amikor [Jézus] együtt volt velük, megparancsolta nekik: Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg. Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát? Így válaszolt nekik: Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig. Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, akik ezt mondták: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe. Ezután visszatértek Jeruzsálembe az Olajfák hegyéről, amely Jeruzsálem közelében van egy szombatnapi járóföldre” (ApCsel 1,4-12).
És ezek a galileai férfiak ott álltak, az ég felé nézve, mert Jézus Krisztus felment a mennybe, a szemük láttára.
Egyébként Illés is felment annak idején Elizeus szeme láttára a mennybe, igaz ő nem egyszerűen elrugaszkodott a földtől, és felszállt, mint az angyalok, hanem érte tüzes szekér érkezett. „Amikor azután beszélgetve továbbmentek, hirtelen egy tüzes harci kocsi jelent meg tüzes lovakkal, és elválasztotta őket egymástól. Így ment föl Illés forgószélben az égbe. Elizeus látta ezt, és így kiáltozott: Atyám, atyám, Izráel harci kocsija és annak hajtója! Azután nem látta őt többé” (2Kir 2,11-12).
„Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet” (1Móz 1,1). És a mennyről nem nagyon hallunk sokáig. Mert nekünk azzal van dolgunk, ami itt a földön történik. „Nem a ti dolgotok, hogy olyan...” dolgokról „... tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek ...” A menny Isten lakóhelye. Mennyei lényekkel, mennyei törvényekkel. Számunkra elérhetetlen. Időnként azért érkezik hozzánk, emberiséghez, a mennyből egy-egy impulzus. A Szentírás feljegyzi angyalok jelenését. Az Úr angyala kiált Ábrahámnak, hogy fel ne áldozza Izsákot. Ilyen az, amikor a menny világa közbelép az emberiség történelmében. Jákób Bételben álomban látja, hogy Isten angyalai jönnek-mennek a mennyei és a földi világ között. Mert Isten nem hagyta magára ezt a világot, és küldöttei mindenhol ott vannak, ahol fordítani kell a dolgok természetes menetén. Angyalok jelentik be a pásztoroknak a Megváltó születését, és végül a Szentírás utolsó könyvéből azt tanulhatjuk meg, hogy a mennyei események határozzák meg, hogy mi történik idelent a földi világban. Odafönn könyveket nyitnak ki, idelenn pedig azoknak megfelelően peregnek a történelem eseményei. Nagy kegyelme Istennek, hogy János annak idején belepillanthatott a mennyei világba. Így tudhatjuk, hogy nem vezető nélkül robogó vonaton ülünk, hanem mindennek jól elgondolt célja van. „Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál” (Róm 8,28).
Mi Atyánk, aki ott, a számunkra elérhetetlen mennyekben vagy! Ahol minden harc eldől: „Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak” (Ef 6,12).
Amikor imádkozunk, ebbe a számunkra felfoghatatlan magasságba emelkedünk. Isten Szent Lelke által, mert másképp nehezek volnánk, mint a sár, és nem tudnánk a földtől elszakadni. Mi idelenn megszólalunk, vagy ki sem mondjuk gondolatainkat, és mennyei Atyánk odafönn, az elérhetetlen magasságban hallja, figyel ránk, és erősít bennünket ebben a lelki küzdelemben.
Van egy különleges kép a Jelenések könyvében. „A Bárány odament, és átvette a könyvet a trónon ülő jobb kezéből; és amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt – mindegyiknél hárfa volt és aranypohár, tele füstölőszerrel: a szentek imádságai ezek” (5,7-8), „Amikor feltörte a hetedik pecsétet, csend lett a mennyben mintegy fél óráig. És láttam a hét angyalt, akik az Isten előtt álltak, és adatott azoknak hét trombita. Egy másik angyal is odajött, és megállt az oltárnál, kezében aranyfüstölő, és adatott neki sok füstölőszer, hogy a szentek imádságaihoz tegye az aranyoltárra, amely a trón előtt van. És felszállt a füstölőszerek füstje a szentek imádságaival az angyal kezéből Isten elé” (8,1-4).
A mi imádságaink felszállnak Isten színe elé, szent illatként, mint istentiszteleten a füstölőszer. Nagy csoda ez, Isten Szent Lelke cselekszi ezt meg, aki mint madár, hátára veszi a mi imádságainkat, felszáll velük Isten színe elé, ahol Urunk, Jézus Krisztus hozzáteszi a maga „sok füstölőszerét”, a maga tökéletes, mindenre elégséges imádságát, megszenteli a mi imáinkat, és velünk együtt könyörög mennyei Atyánkhoz. Ő mondta: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz...” (Jn 11,41-42)
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy – áldunk, hogy könyörgéseink feljutnak Tehozzád, a számunkra elérhetetlen magasságokba, és megérintik a Te szívedet!
