1 Tibériusz császár uralkodásának tizenötödik évében, amikor Júdea helytartója Poncius Pilátus volt, Galilea negyedes fejedelme Heródes, Iturea és Trakhónitisz tartományának negyedes fejedelme Heródes testvére, Fülöp, Abiléné negyedes fejedelme pedig Liszániász volt, 2 Annás és Kajafás főpapok idején szólt az Úr Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában. 3 Ő pedig bejárta a Jordán egész környékét, és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára, 4 ahogyan meg van írva Ézsaiás próféta beszédeinek könyvében: „Kiáltó szava hangzik a pusztában: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit! 5 Minden völgyet töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el, legyen a görbe út egyenessé, a göröngyös simává: 6 és meglátja minden halandó az Isten szabadítását.” 7 A sokaságnak tehát, amely kiment hozzá, hogy megkeresztelkedjék, ezt mondta: Ti viperafajzatok! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől? 8 Teremjetek hát megtéréshez méltó gyümölcsöket, és ne kezdjétek azt mondogatni magatokban: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek, hogy Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak. 9 A fejsze pedig már a fák gyökerén van: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik és tűzre vettetik. 10 A sokaság pedig megkérdezte tőle: Akkor hát mit tegyünk? 11 János így válaszolt nekik: Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék! 12 Vámszedők is mentek hozzá, hogy keresztelje meg őket. Ezek szintén megkérdezték tőle: Mester, mit tegyünk? 13 Nekik ezt mondta: Semmivel se hajtsatok be többet a megszabottnál! 14 Megkérdezték tőle a katonák is: Mi pedig mit tegyünk? Nekik ezt felelte: Senkit ne bántalmazzatok, senkit meg ne zsaroljatok, hanem elégedjetek meg a zsoldotokkal! 15 Mivel a nép reménykedve várakozott, és szívükben mind azt fontolgatták, vajon nem János-e a Krisztus, 16 János így válaszolt mindenkinek: Én vízzel keresztellek titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, és én arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam: Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket, 17 kezében szórólapát lesz, és megtisztítja szérűjét: csűrébe hordja gabonáját, a pelyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel. 18 Sok másra is buzdította őket, és hirdette az evangéliumot a népnek. 19 Amikor pedig megintette Heródes negyedes fejedelmet Heródiásért, a testvére feleségéért, és minden gonosz tettéért, Heródes 20 mindezt még azzal tetézte, hogy börtönbe csukatta Jánost (Lukács 3,1-20).
Mit kezdjünk ezzel az igeszakasszal? Ma már nem divat Isten haragjáról beszélni, hiszen kegyelem alatt vagyunk, az evangélium „jó hír”, pozitív gondolatokat kell sugározni, és egyébként is az az elmélet terjed széltében-hosszában, hogy a fenyegetés agressziót szül, és ezért mindenfajta törvény, ítélkezés tilos! Rendesen el szokták látni a baját annak a megátalkodott tévelygőnek, aki ítélkezni merészel!
És, hogy teljes legyen a kép, sokszor Keresztelő Jánost is egy laza mozdulattal nagyívben áthajítják az Ószövetségbe. Így már tiszta a terep, lehet pacifizmust, meggyőződéses bambaságot hirdetni. Pénzt ne merj kérni, fegyvert ne merj fogni, mert elkárhozol! Fogadj be mindenkit a nappalidba, és az éléskamrádba is. Nem?! Szóba sem állok veled, tisztátalan vagy az én különleges szelídségemhez, szentségemhez!
Jaj, mit is mondtam… Bocsánatot kérek, bűnbánatot tartok, kedves Testvérem, nem mondtam rád azt, hogy fenyegetőzöl, vagy hogy ítélkeznél, tényleg nem mondtam ilyet, csak ne bánts!
Talán jobb lesz, ha odaülünk nagyra becsült Teofilosz mellé, és meghallgatjuk Lukács válaszát az ő kérdésére. Valahogy így szólhatott Teofilosz kérdése: „És ti akkor kivonultok a pusztába, sáskát és vadmézet esztek, tilos dolgoznotok? Ha mindenkinek olyan szentnek kell lennie, mint Jézus volt, hogy feláldozta magát, akkor ki kell vonulnunk a társadalomból. Akkor katonáink sem lehetnek, és nem szedhetünk vámot. Így összedől az egész társadalmi rendünk, megszűnik az államhatalom. Akkor káosz lesz. Könnyű úgy szentnek lenni, ha a piszkos munkát a kívülállókra hagyjátok! Még amikor egymás közt van peres ügyetek, akkor is pogány rendőrt hívtok, világi bíróságokra futkostok feljelentéseket tenni. Az épületeiteket abból az adóból újítjátok fel, amit úgy gyűjtöttek be a NAV végrehajtói! Álszentség, Lukács, amit mondasz! Állam nélkül nincs vallásos élet. Politika nélkül nem létezik hit.”
És akkor Lukács megszólal, és a felnőtt, felelős állampolgár kérdéseit foglalja össze ebben a nagyon rövid szakaszban.
A felelős embernek, a lelkiismeretes embernek vannak fórumai, ahol el kell számolnia cselekedeteivel. Ez különbözteti meg a nagykorú embert a kiskorútól, hogy cselekszik, és aktív cselekedeteiért felelősséget vállal. A vallás nem wellness fürdő, ahol vasárnap délelőtt elengedi magát az ember, és újra átélheti a méhen belüli gondtalanságot. „A vallási közösség olyan világnézethez kapcsolódó tevékenységet folytat, amely természetfelettire irányul, rendszerbe foglalt hitelvekkel rendelkezik, tanai a valóság egészére vonatkoznak, valamint sajátos magatartáskövetelményekkel az emberi személyiség egészét átfogja (a továbbiakban: vallási tevékenység).” (2011. évi CCVI. törvény 7/A. § (2))
A vallás hétköznap is van. Munkahelyen is, és otthon is. A vallás államalkotó tényező. Ezért is született törvény „a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról”. És fordítva is igaz: az állam vallásalkotó tényező. Ez a válasz arra, ha megnézzük az Igét, és megkérdezzük, hogy hogy kerül Pilátus a krédóba.
„Tibériusz császár uralkodásának tizenötödik évében, amikor Júdea helytartója Poncius Pilátus volt, Galilea negyedes fejedelme Heródes, Iturea és Trakhónitisz tartományának negyedes fejedelme Heródes testvére, Fülöp, Abiléné negyedes fejedelme pedig Liszániász volt, Annás és Kajafás főpapok idején”
Tibériusz, Poncius Pilátus, Heródes, Fülöp, Liszániász, Annás, Kajafás – hét főember. A földi hatalom kikerülhetetlen teljessége. Ne hamarkodjuk el a dolgot, és ne mondjuk, hogy a hívő ember ezeken felül tud emelkedni, vagy hogy a hívő embert nem érinti a politika. A politika a nyers erő, ami alól senki sem tudja kivonni magát. A politika olyan eszközöket használ – ellentétben a helyesen végzett evangéliumhirdetéssel – ami minden emberen működik. A jó evangéliumhirdetés nem működik mindenkin. A jó prédikáció meghagyja az ember szabadságát, és azt várja, hogy a hívő ember Isten Szentlelke által önként és Istenben gyönyörködve váljon engedelmessé. Isten iránt engedelmessé, nem valami földi hatalom iránt. A politika nemigen foglalkozik az alattvalók személyes kívánságaival. A csalogatás, a rábeszélés, a manipuláció, az információk visszatartása, a dezinformáció szelídebb eszközeitől egészen a pénzügyi zsaroláson át a nyers fegyverekig mindent bevet, hogy elérje célját. A politika minden közegben működik. Tehát van okunk félni. A hívő embernek is van oka félni.
A hét főember említése önmagában is felébresztette a korabeli hallgató félelmét. Gondoljunk csak hét mai meghatározó politikusra, vállalatvezetőre, akitől függ a következő évi fizetésünk, a hitelünk kamatai, vagy a gyülekezetünknek megítélt, létfenntartásához szükséges támogatás. Mondhatom-e azt, hogy Jézus Krisztus megszabadított tőlük? Biztos, hogy nem. Benne élünk a világban, és ezt Lukács sem tagadja. Még Keresztelő János sem, aki pedig egyes egyedül kivonult a pusztába. Ő nem azt kéri, hogy kivonuljunk utána a pusztába, hanem inkább ő is visszatér a társadalomban élő emberek közé. Legfeljebb furcsán tér vissza, Isten intő szavával. De közénk, hétköznapi emberek közé tér vissza.
Készítsük az Úr útját! És, mielőtt az Isten színe előtt vállalt felelősségünkre rátér, tulajdonképp erre a hét főemberre emlékeztetve ébreszti fel hallgatóiban a félelmet, és a félelem által a lelkiismeretet, amely számadással tartozik ebben a földi világban.
A lelkiismeret mindig nevelés eredménye. Ezért szerepel itt, a hívő ember életútjának felnőtt szakasza elején a lelkiismeret számonkérése. Az egyenes út az őszinteség, a lelkiismeretesség, amikor nem kell mást mondanom, mint ami történik. Amikor vállalom azt is, hogy mindent megtettem, ami a kötelességem volt, de egyenes gerinccel tudok állni akkor is, amikor a körülmények, vagy saját gyengeségem lehetetlenné tették, hogy teljesítsem vállalásomat, kötelességemet. Vállalom a következményeket.
Csak akkor van esélyem az Úrral szemtől szembe találkozni, ha embertársamnak a szemébe tudok nézni. Ha felettesemnek őszintén a szemébe tudok nézni, mert nem akartam megcsalni, rászedni, meglopni. Csak akkor van esélyem az Úrral személyesen találkozni és elnyerni az üdvösséget, ha ezen a földi világon, az adott országban tisztességes állampolgárként élek.
És, ha a közönséges, földi lelkiismeretet számításba vettük, tekinthetünk feljebb. „Ki figyelmeztetett titeket?” Tudatában vagyunk-e, hogy egy jól működő állam ugyanazért a rendért, törvényért dolgozik, amit az Úr adott nekünk? A Tízparancsolat mindenütt ugyanaz. Ószövetségben és Újszövetségben, vallásos államban és még az ateizmusban is. Mert egész egyszerűen nem élhet együtt másképp egymás mellett annyi ember, csak ha van egy közös tekintély, egy Isten, akit feltétel nélkül elismernek, ha van egy rendszeresített idő, amikor Isten előtt elrendezik a konfliktusaikat, ha tisztelik azokat, akik megteremtették számukra a létfeltételeket, ha vigyáznak egymásra, és egymás tulajdonára. Ha a valóságról beszélnek, és az alapján keresik a megoldásokat. Még két kutya sem élhet együtt másképp, köztük is a Tízparancsolat érvényes, különben rövid idő alatt egyszerűen tönkreteszik egymást. És még ők is képesek a Tízparancsolatot megtartani, ha meg vannak nevelve!
Megnyugodhatunk tehát, a hitet nem lehet túlzásba vinni.
Néhány példával érzékelteti Lukács, hogy mennyire normális dolog keresztyénnek lenni, ha az ember „extrém módon” műveli. Nem kell mindenemet odaadnom a másiknak, akinek nincsen, hanem csak azt, amiből több van a szükségesnél: akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs. Nem ezt csináljuk ma is? Vannak ruháink, amire nincs szükségünk, és elvisszük a szeretetszolgálatokhoz dobozokban. Vagy van ételünk, amire nincs szükségünk, és adunk azoknak a szomszédoknak, akiknek aznapra talán nem jutott. Természetes, hogy megtesszük. Sőt, állami, intézményes formában is megtesszük, mert ez fontos, szükséges, természetes.
És jönnek az etikai „határesetek”, például a katonák, akiknek lelkiismereti problémát okoz az, hogy embert kell ölniük. Nem szabad ezt szépíteni, a katonának, a rendőrnek az a feladata, hogy erőszakot alkalmazzon. Azért kapta a fegyvert, hogy akár embert is öljön vele. És ők úgy vannak szervezve, hogy a kapott parancsot gondolkodás nélkül végre kell hajtaniuk. Bízniuk kell abban, hogy az állami vezetők, a maguk eszközeivel megfelelően tájékozódtak, és pontosan tudják, hogy ki az ellenség, és mit kell tenni ahhoz, hogy az országot megvédjék. Ez a bizalom szükséges. De ezen belül is van a lelkiismeretnek szerepe. A katonáknak, pénzbehajtóknak még jobban oda kell figyelniük a lelkiismeretük hangjára, nehogy a kapott hatalommal visszaéljenek. Csak annyit, amennyi a szeretteink védelmében szükséges. Csak annyit, amennyi az életmentéshez kell. Hogy béke legyen, hogy lehetséges legyen a gyümölcstermés. Hogy a többieknek legyen tere, ideje alkotni, ajándékot készíteni, egymásnak és a kívülállóknak. Hogy minden romboló erőt megállítsanak. Addig is, míg itt, ezen a világon élünk, ahol bármikor felébredhet valami halálos mozgolódás, amit csak erővel lehet megállítani.
Ez az erő is, és a behajtott adó is része az útkészítésnek. Éppen ezért, bárki bárhol is van, bármilyen is a munkája, mindig eszébe kell jusson, hogy az Úr útját készíti. Nem kizárólag a szívünkbe érkezik az Úr, nem csak valamiféle lélektani békés pillanatokat kell magunkban előidéznünk, hanem az Úr az országba, erre a világra érkezik meg. Mint királyok Királya, uraknak Ura. Felkeresi majd a mindenkori Tibériuszokat, Poncius Pilátusokat, Heródeseket, Fülöpöket, Liszániászokat, Annásokat, Kajafásokat és Teofiloszokat. És ítélni fog, hogy milyen országot teremtettünk az Ő világában.
Ne meneküljünk az eljövendő harag elől, folyton, hanem kezdjünk el tiszta lelkiismeretünk szerint cselekedni. Ott, ahol vagyunk. És az Úr velünk lesz, megtisztít minket.
János vízzel keresztelte meg a felnőtt embereket, akik rászánták magukat erre a változtatásra. Hogy ne a múltjukkal foglalkozzanak, hanem tiszta lappal újrakezdhessék, és a jövőbe tudjanak nézni. Abba a jövőbe, ahol már közeledik az Úr.
Használjuk ki megtérésre napi félelmeinket, aggódásainkat, szorongásunkat! Tisztítsuk meg lelkiismeretünket, addig is, míg az Úr meg nem érkezik, és nagyobb csodákat ránk nem bíz…