1 Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. 2 Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Kviriniusz volt a helytartó. 3 Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. 4 Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, 5 hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. 6 És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, 7 és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.
8 Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. 9 És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. 10 Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: 11 üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. 12 A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban. 13 És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: 14 Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat. 15 Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg azt, ami ott történt, amit az Úr tudtunkra adott. 16 Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket. 17 Amikor meglátták őt, elmondták mindazt, amit erről a kisgyermekről az angyalok hirdettek, 18 és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik. 19 Mária pedig mindezeket a beszédeket megjegyezte, és szívében forgatta. 20 A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva Istent mindazért, amit hallottak és láttak, úgy, ahogyan ő megüzente nekik (Lukács 2,1-20).
Teofilosz, a nagyra becsült, figyelmesen hallgatta Lukács szavait. Először egy szent rendbe tartozó papról, Zakariásról, aztán egy királyi családból származó emberről, Józsefről szólt a történet. Mondhatta, hogy „Aha, értem! Szóval ez a ti vallásotok az ősi izráeli papi és uralkodói hagyományokon nyugszik.” Majd biztosan feltehette a kérdést: „Ha egy ilyen főpap és király született valahol, arról nekünk, római vezetőknek biztosan tudnunk kellett volna! Miért nem tudunk róla? Hiszen több népszámlálást is tartottunk akkoriban!”
Lukács pedig folytatja, a római világ felől. Hol is van Jézus a római történész, politikus látásmódja szerint? Történt pedig, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki. „Dogmát”, ahogy azt akkoriban nevezték. Augusztusz császár szeretett volna leltárt készíteni birodalma népeiről. Emlékszel, Teofilosz, amikor Quiriniusz volt arrafelé a helytartó. Ez az első népszámláláskor volt.
Karácsony van, a békesség ünnepe, és nekem most úgy esik jól, ha azt mondom, nem csak a katonai kiadások miatt hívták össze a népet, az adó miatt, hanem úgy gondolom, Augusztusz népe javára is igyekezett döntéseket hozni, építkezni, fejleszteni a birodalom távolabbi területeit. Erre is kellett a pénz, és kellett tudnia, hogy melyik városban hányan élnek, mire van szükségük. Valahogy fel kellett mérnie az országot, ahogy ma is készítenek statisztikákat.
Csakhogy Augusztusznak téves, vagy hiányos információk álltak rendelkezésre, amikor a népszámlálás kivitelezéséről döntöttek. Nem volt településenkénti lakosság nyilvántartás, hanem valahogyan hozzáfértek a zsidók nemzetségtáblázataihoz, és az ezeken szereplő neveket akarták a hatóság elé idézni, hogy senki ki ne maradjon, senki ki ne tudja vonni magát az állami ellenőrzés alól. Odafenn, Rómában pedig azt hihették, hogy a nemzetségtáblázatokon szereplő helységnév egyben lakhely is. Vagy, mivel más adat nem állt rendelkezésre, ezt volt kényelmes hinniük.
Miért nem tudtak a római vezetésben Jézus születéséről? Mert téves statisztikák, félreértelmezett adatok alapján vezették az országot. Lukács, amikor egy nagyra becsült római vezetőnek foglalja össze az evangéliumot, minden együttérzését beveti, hogy ne a zsidók ősi ellenségeként mutassa be a rómaiakat, hanem úgy ír róluk, hogy ő is egy közülük. Teljes együttérzéssel. Augusztusz azért nem vette észre Jézus születését, mert téves adatok alapján tájékozódott.
Ti, nagyra becsült vezetőink, tudjátok, Jézus egy olyan helyen született meg ezen a földön, ahová nektek nincs rálátásotok, ahová nem ér el a kezetek. Mert még ha az egész földet össze is írjátok, az Úristen még annál is többet lát, pontosabban ismeri az eseményeket. Tudjátok, a zsidó pásztorok nincsenek rajta a nemzetségtáblázatokon, ők tisztátalanoknak számítanak, még csak nem is tanúskodhatnak a bíróságokon. Őket nem tudtátok a népszámláláskor figyelembe venni. De képzeld el, Teofilosz, az Úristen először őket kereste fel üdvözítő üzenetével!
– Hogyhogy éppen őket? Nem mi, nemes emberek vagyunk Neki a legfontosabbak?
Tudod, Teofilosz, a te nemességedet azon lehet lemérni, hogy mennyire tudod megóvni a hozzád tartozó kicsiket. Hogy figyelsz-e egy népszámláláskor arra, hogy várandós édesanyáknak kell-e esőben-fagyban 100 km-eket gyalogolniuk, és ha valahová odarendeled őket, akkor biztosítasz-e nekik tiszta szállást, orvosi ellátást, hogy biztonságban meg tudják szülni gyermeküket. A te nemességedet azon lehet lemérni, hogy a neked dolgozó pásztoroknak milyen életük van. Kapnak-e nyugdíjat idős korukban, vagy kiteszik őket még a kórházakból is, mert nincsen számukra hely. Mert az Úristen őket kérdezi először, hozzájuk küldi angyalát először!
Mert amikor az Isten emberré lett, akkor nem a protokolláris képmutatásra volt kíváncsi, hanem, hogy mi van a szíved mélyén. Ezért úgy tetszett neki betölteni az Írást, ami azt kívánta meg, hogy Betlehemben szülessen meg a Megváltó, hogy egy kiközösített asszonytól születik meg. A „pásztorok birodalmában”.
A pásztorok „templomában”, egy ősi barlangban, ahol állataik menedéket szoktak találni a zord időben. Mert az Isten menedék. És mivel a pásztorok fogadták Őt be, ezért az angyalok is a pásztorok népéhez érkeznek meg, dicsőségesen: És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.
Így van ez mind a mai napig, Teofilosz. Aki befogadja Őt, annak templommá válik a háza, a szállása, még ha az csak egy barlang is. Ha csak saját beteg, fájdalmas teste is ez a templom: és akkor ott felragyog Isten dicsősége, és megjelenik az örök békesség azoknak az embereknek.
– De miért éppen a pásztoroknak adatott ez az ajándék? Miért nem nekünk, nemes embereknek, akik annyi mindent teszünk ezért az országért?
Mert ők nem „dogmák” alapján tájékozódnak, hanem kint állnak az esőben. Az eső, a hideg, az éjszakai őrködés fáradtsága, a farkasok és az oroszlánok támadása a valóság. Nemesnek tűnő gondolatoknak makacs cáfolata lehet sokszor a valóság. A birodalmakat tervező gondolat, legyen az akármilyen nemes is, nem feltétlenül éli át, amit kitalált. Az Úr azokhoz érkezik meg, akik benne élnek a valóságban, akik odafigyelnek még állataikra is. Akik úgy hoznak döntéseket, hogy a következményeknek önmagukat is kiteszik. Akik beállnak abba az esőbe, amit saját szavuk idézett meg. Hűsítő nyári zápor, vagy ruhánkra is ráfagyó téli eső? Áldás vagy átok, amit vezetőként megidézünk? Az Úr azoknál talál szállást, akik nem áldoznak embert egy nagy eszme, egy birodalom dicsősége kedvéért, hanem akik utánamennek a századik bárány után is, ha az elveszett, mert elszámolással tartoznak uruknak. Uruknak, Istenüknek.
Teofilosz! Hozzád is megérkezhet az Úr, ha most bemész a dolgozószobádba, és végiggondolod, hány ember panaszát utasítottad el az elmúlt időszakban, mert nem volt erőd elhordozni őket, mert akkor a birodalom dicsősége szenvedett volna csorbát.
– De hát én nem tudom a világ minden baját megoldani! Ezt nem várhatja tőlem az Isten!
Nem fogod tudni megoldani ezeket a nyomorúságokat. Sok nyomorult ember van a városodban, akik rád vannak bízva, szegények, betegek, éhezők, kis tehetetlen csecsemők és idős özvegyek. Rablók és kifosztottak. Eddig behunytad a szemedet előttük, mert még látni is sok lett volna neked őket. Úgy érezted, elég, ha néhány embernek örömöt, gazdagságot, boldogságot teremtesz, ez lehet életcélod, ezt az Úristen is méltányolja. De ezentúl nem hunyhatod be a szemed.
– De én abba belehalok! Nem vehetek magamra ekkora felelősséget!
Igen, akkor fájdalmasan rád fog szakadni a rád bízottak nyomorúsága. Az ő sorsuk a te ítéleted, és mégsem tehetsz értük semmit. Mert nincsen számukra helyed a te szállásodon. Tényleg, valóban nincsen hely. Nem hazugság, nem önzés, nem tudod megadni nekik, amire égetően szükségük lehetne. Mert e világ fejedelme, a Sátán évezredek óta hamis statisztikák alapján építi ezt a világot, és emberek milliói szorulnak ki az életből. És mikor elvállaltad ezt a tisztséget, már akkor tudtad, hogy lehetetlen feladatot vállaltál, hogy jólétet teremts az egész városnak.
Ezért van szükséged Neked, nagyra becsült Teofilosz, a földre jött Istenre, a Megváltóra, Megtartóra, az Úr Jézus Krisztusra, aki kiment téged ebből a tehetetlen nyomorúságból, hogy szeretnél gondoskodni népedről, de mégsem tudsz.
Ő megszületett, és már ott van, azok között, akiket neked nem sikerült ellátnod élelemmel, szállással, akiket a te orvosaid nem tudtak meggyógyítani. Az Úr elhordozza azt, ami a te vállaidról lehullik, mert túl nagy teher volna neked, egyszerű embernek.
Nem kell ezentúl behunynod a szemed, mert Ő vezet ki a bajból, Ő hirdet örömet, békességet, üdvösséget mindenkinek, azoknak is, akiket nem sikerült megszámolni. Az Úr nem csak megszámlál, hanem gondviselő szeretetével számon is tart.
Menj el, nézd meg a pásztorokat, hogyan történik mindaz, amiről az Úr beszél. A jel pedig mindig éppen az lesz a számodra, amit látsz. Időről időre az Ige szava szerint a nép között találsz egy legkisebbet, akinek a jelenlétén keresztül mégis felragyog Isten mentő szeretete. Kijelentést kapsz róla, hogy mégis befogadta őt Isten, és helyet készített neki a te házadban. És rajta keresztül egész házad népét megáldja az Úr.