50 Volt egy József nevű ember, Arimátiából, a júdeaiak egyik városából, a nagytanács tagja, derék és igaz férfiú, 51 aki nem értett egyet a többiek döntésével és eljárásával, mert várta az Isten országát. 52 Ő elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. 53 Azután levette, gyolcsba göngyölte, és elhelyezte egy sziklába vágott sírboltban, amelyben még soha senki sem feküdt. 54 Az ünnepi előkészület napja volt, és hamarosan kezdődött a szombat. 55 Elkísérték őt az asszonyok, akik együtt jöttek Jézussal Galileából, és megnézték a sírboltot meg azt is, hogyan helyezték el Jézus testét. 56 Azután visszatértek, illatszereket és drága keneteket készítettek. Szombaton azonban pihentek a parancsolat szerint (Lukács 23,50-56).
Sokféleképp lehetne ezt az igeszakaszt magyarázni. Szólhatnánk József hitvalló bátorságáról, és ez fontos üzenet ma is. Kiállni az igaz ember mellett akkor is, ha a Nagytanács ítélte halálra, és az egész nép egy akarattal kiáltott rá „Feszítsd meg!”-et. Bár mindenkinek ilyen jelleme volna, ilyen gerince!
Szólhatunk Pilátusról is. Aki tehetetlen volt, amikor Jézus mellett kellett volna dönteni, de most cserébe engedékeny. Bizony, vannak pillanatok, amikor egy kemény, ellenséges vezetéstől is ezt-azt ki lehet eszközölni. Nem volt ritkaság, hogy pénzt kértek azért, hogy a rokonoknak kiadják a kivégzettek holttestét. József gazdag ember volt. Nem csak onnan tudjuk ezt, hogy a nagytanács tagja volt, hanem onnan is, hogy Jeruzsálemben volt az elkészített saját sírhelye, amibe még soha senkit nem temettek. Ez luxusnak számított akkoriban. Hallgat róla a Szentírás, de könnyen meglehet, hogy József tudta egyedül kifizetni ezt az összeget. Talán Nikodémus pénze is kellett hozzá. Üzenet lehet ez is, hogy „Ha tehát a hamis mammonon nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazit?” (Lk 16,11) Mi a fontosabb: az Úr testét szép, új helyre temetni, megadva neki a végtisztességet, vagy ragaszkodni a magunk elveihez, hogy még Pilátust sem vesztegetjük meg soha, mert az nem szép dolog? Hány hitvalló keresztyén embert váltottak ki annak idején török fogságból váltságdíjért! Senki sem gondolta, hogy meg kéne várni, míg a pasa megtér, és magától, az evangélium öröméért szabadon engedi.
Aztán szólhatunk az asszonyok hűségéről, hogy Galileától fogva ott vannak Jézus mellett, pedig nekik aztán tényleg nem ígért senki pénzt, pozíciót, dicsőséget. Péter csillogó szemmel várta, hogy majd trónszékekbe ülve fogja a 12 apostol ítélni Izráel 12 törzsét (Lk 22,30). Mátyást is azért választatja meg Júdás helyére, hogy „az őt megillető helyre jusson”. De az asszonyok egyszerűen csak követték Jézust. Egészen az utolsó pillanatig. Akkor is, amikor már semmit nem reméltek Tőle. Odamentek, hogy tudják, hová temetik. Hogy aztán megtegyenek minden tőlük telhetőt az Ő tiszteletére, halála után is. Példamutató ez az önzetlen hűség. Illatszereket és drága keneteket készítettek. Mintha csak az illatokkal a Szentlélek jelenlétét akarnák hívni, és a drága kenetekkel gyógyítani akarnák, ami gyógyíthatatlan. Életet és lelket vinni oda, ahol már az életnek és léleknek nyoma sincs. Milyen fontos a mi gyógyító szolgálatunk is! Hány és hány emberéletet lehet megmenteni csak azáltal, hogy nem mondunk le róluk, hanem visszük, visszük nekik hűségesen az élet illatát, a gyógyulás kenetét! Vegyünk példát róluk is!
József, az alkalmas pillanat és az asszonyok. Három szép üzenet.
Most mégis a legutolsó mondat fogott meg, Lukács evangéliuma 23. fejezetének utolsó mondata: Szombaton azonban pihentek a parancsolat szerint.
Pihentek a római katonák. Mert az öldöklésben is szünetet kell tartani. Pihentek a gúnyolódó főpapok, farizeusok – bár talán ők félszemmel mégiscsak a várost lesték, hogy pihen-e mindenki, és nem kell-e büntetni valakit. Pihent József és Nikodémus, és pihentek az asszonyok.
Mert az Úr parancsolata szerint semmit sem volt szabad csinálni azon a napon.
Félelmetes ez a parancsolat, ha jobban belegondolunk. József kapkodva ugyan, de mégiscsak el tudta végezni, amit Jézus temetése kapcsán szeretett volna. De az asszonyok ott maradtak, dolgavégezetlenül. Ők úgy érezték, hogy nem tudták leróni végtisztességüket. Nem tudtak Jézustól elbúcsúzni rendesen. És akkor kegyetlenül lecsap rájuk Isten törvénye: menj haza és pihenj békével!
De lehet békével pihenni, ha az, akit a legjobban szerettem, ott fekszik egy sírgödörben? Nem azt parancsolja-e minden porcikánk ilyenkor, hogy menni, tenni valamit, még megpróbálni valamit, imádkozni érte, könyörögni a Mindenható Mennyei Istenhez, hogy adja Őt vissza, ne engedje a halálát! Vagy ha nem, akkor virágot vinni, és tehetetlenül sírni, hátha megnyílik az ég, és sikerül visszaforgatni az idő kerekét!
Szombaton azonban pihentek a parancsolat szerint.
És „pihent” a parancsolat szerint Jézus is. Úgy, ahogy volt. Ott, ahol alászállt a poklokra, egy tapodtat sem mozdult tovább. Egy álló napon át. Mert az állatot ki szabad húzni a gödörből szombaton, el szabad oldozni, hogy inni menjen, de a mi megváltásunkért Neki ez nem adatott meg. Az egész teremtett világ feszülten, mozdulatlanul, ugrásra készen várt azon a szombaton.
És arra árad ki Isten kegyelme, aki nem hamarkodja el ezt a dolgot. Milyen nehéz nekünk várni! Mint Saulnak annak idején...
„5 De a filiszteusok is összegyűltek, hogy harcba bocsátkozzanak Izráellel: harmincezer harci kocsi, hatezer lovas és oly sok nép, mint a tengerpart homokja. Felvonultak és tábort ütöttek Mikmásznál, Bét-Áventől keletre. 6 Amikor látták az izráeliek, hogy bajban vannak, mert megszorongatták a hadinépet, barlangokban, üregekben, kősziklák között, sziklahasadékokban és vermekben rejtőzött el a nép, 7 és voltak héberek, akik átkeltek a Jordánon Gád és Gileád földjére. Saul pedig még Gilgálban volt, és az egész hadinép remegve sorakozott mögéje. 8 Azután várt hét napig: addig az időpontig, amit Sámuel megadott. De Sámuel nem érkezett meg Gilgálba, a nép pedig széledezni kezdett mellőle. 9 Akkor ezt mondta Saul: Hozzátok ide az égőáldozatot és a békeáldozatot! És bemutatta az égőáldozatot. 10 Alig végzett az égőáldozattal, amikor megérkezett Sámuel. Saul eléje ment, hogy áldással köszöntse őt. 11 De Sámuel megkérdezte: Mit tettél? Saul így felelt: Amikor láttam, hogy a nép széledezni kezd mellőlem, te pedig nem érkeztél meg a megbeszélt időre, a filiszteusok pedig már összegyűltek Mikmászban, 12 azt gondoltam, hogy mindjárt rám törnek a filiszteusok Gilgálban, és én még nem esedeztem az Úrhoz. Összeszedtem hát a bátorságom, és bemutattam az égőáldozatot. 13 Akkor ezt mondta Sámuel Saulnak: Ostobaságot követtél el! Nem teljesítetted Istenednek, az Úrnak a parancsát, amelyet parancsolt neked, pedig most véglegesen megerősítette volna az Úr Izráelben a királyságodat. 14 Most azonban nem lesz a királyságod maradandó. Keresett magának az Úr valakit, aki a szíve szerint való, és őt tette népe fejedelmévé az Úr, mert te nem teljesítetted, amit megparancsolt neked az Úr” (1Sám 13,5-14).
Várni, mert az Úr parancsolata szerint semmit sem szabad tenni azon a napon. Várni, amikor sarkunkban van az ellenség. Várni, amikor már-már kezd szétfoszlani minden előre felépített erőfeszítésünk. Várni, amikor én is meg tudnám csinálni, sokkal jobban, adott esetben, mint az, akit az Úr kijelölt.
Benne maradni egy feszült helyzetben, és semmit nem tenni, míg az Úr nem cselekszik.
Ezt tették ezek az asszonyok. És ezzel példát mutattak minden igehirdetőnek. Mitől fog talpra állni, megerősödni az élő Igében Krisztus egyháza? Ha az igehirdetők tudnak így várni az Isten parancsolata szerint: mi mindent megtettünk, ami tőlünk telt. A legapróbb részletekig megforgattuk a szívünkben az igeszakaszt, megnéztük eredeti nyelveken, és átolvastuk a kommentárokat, a történeti és elvi tudnivalókat. Az utolsó pillanatig benne voltunk az események sűrűjében. Átéreztünk mindent, és szívünket-lelkünket, minden erőnket odaszántuk Jézus Krisztusért. És azt látjuk, hogy reménytelen, lehetetlen, nincs tovább. És akkor várunk. Ez az a nap, amikor az Úr harcol értünk, mi pedig maradjunk veszteg! (2Móz 14,14)
Csodákra tanít minket Lukács evangéliuma, és a csoda egyik fontos előfeltétele, hogy szigorúan, következetesen megtartsuk a szombat parancsolatát. Amikor az Ő segítségét, feltámasztó, üdvözítő erejét várjuk, amikor az Ő szavát várjuk, akkor ne akarjuk jobban tudni: maradjunk veszteg!
És ha erre nincs erőnk – mert olyan sokszor nincs erőnk, és elbuknánk, mint Saul, akkor imádkozzunk azért, hogy az Úr állítson akadályokat elénk, alakítsa úgy a körülményeket, hogy ne legyen alkalmunk kísértésbe esni. Máskor pedig adjon erőt, hogy kiálljuk a próbát, ahogy Urunk is kiállta a próbát, és nem hagyta cserben azokat, akik a lelki sötétségbe jutottak.
Segíts meg, Urunk, a várakozás óráiban. Amikor mások nyomorúságát is felvállalva várjuk a Te szabadításodat. Ajándékozz meg, Urunk, minket élő Igéddel, gyógyító, megoldást adó szavaddal. Ami nem a mi jellemünkből, nem a mi leleményességünkből és hűségünkből táplálkozik, hanem mindenestül Tetőled van. Áldunk, Urunk, hogy igénybe veszed a mi szolgálatunkat, miközben a Te hatalmaddal újjászülöd ezt a világot.