32 Két gonosztevőt is vittek, hogy vele együtt végezzék ki őket. 33 Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. 34 Jézus pedig így könyörgött: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek (Lukács 23,32-34a)
„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Így imádkozik a mi Urunk a kereszten. Én azt hiszem, Lukács evangéliumának ez a mondat a középpontja, a lényege. Ezért a mondatért foglalta össze Lukács a többi evangélista után Jézus életét újra, és ebből a mondatból indul ki a mi életünk, amikor figyelmesen és hűségesen végigolvastuk Lukács tudósítását.
Erre rímel az evangélium egyik záró szakasza, a teljes evangélium tömör összegzése:
„Majd így szólt hozzájuk: Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban. Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, és így szólt hozzájuk: Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. Ti vagytok erre a tanúk. És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel” (24,44-49).
„Hirdetni kell az Ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve.”
„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” – mondja Urunk a kereszten, és ez az imádság onnan, a keresztről szétsugárzik a világba, bennünket is elér. És Urunk azóta is így könyörög értünk: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. És ezért hallhatjuk mi az evangéliumot. Mi az evangélium? Az, hogy amikor rádöbbensz, mit cselekszel, hogy Isten erejével szemben küzdesz, és ártasz az Övéinek, akkor tudd, hogy mennyei Atyád megbocsát neked. Jöjj közel Őhozzá, fogadj hűséget Neki. Kezdd el tenni a jót az Ő Szentlelke segítségül hívásával, és készen áll számodra az üdvösség útja. Isten megbocsát.
*
Hirdetnünk kell az evangéliumot, mert a mi Urunk elküldött minket, hogy lépjünk az Ő nyomába: „Ti vagytok erre a tanúk.” Így olvastuk Lukács evangéliumát, hogy a mi Urunk nem csak egyszeri, megismételhetetlen, különleges történelmi személy, hanem Ő a mi példaképünk is. Ebben az evangéliumban különösen is sok bátorítást kaptunk arra, hogy mi is hirdessük úgy az evangéliumot, olyan Istentől kapott erővel, ahogy Urunk tette, a mi igehirdetésünk nyomában is számítsunk gyógyulásokra, vigasztalásokra, számítsunk arra, hogy a gonosz erői, a káoszerők vissza fognak szorulni. És megtanultuk azt is, hogy ahol igazán jól sikerül Urunk nyomába lépni, és valóban hatalommal hirdetjük Isten Igéjét, ott a gonosz is támadni fog. Ott a tisztes, becsületes társadalom fel fogja kapni a fejét, és szálka leszünk a szemükben. Mert a világ nehezen viseli, ha kimozdítjuk a megszokott keretei közül, ha például rehabilitálódik egy gadarai megszállott, és a többieknek vissza kellene fogadni őt.
Jézus Krisztus nem titkolta tanítványai előtt, és előlünk sem titkolja, hogy aki Őt követi, annak mindenféle keresztet kell hordoznia. És amikor mi is ott találjuk magunkat két valódi gonosztevő között, mert a becsületes, tisztességes társadalomnak úgy tűnt, hogy leginkább ott van keresnivalónk, akkor jön el annak a pillanata, hogy mi is imádkozzunk ellenségeinkért: „Mindenható Istenem, aki Atyámmá lettél a mi Urunk Jézus Krisztusban, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.”
Nagy küzdelem ez. De értelmetlen volna minden nyomorúság, amit az evangéliumhirdetéssel vállalunk, ha ebben a döntő pillanatban nem bocsánatot, hanem ítéletet hirdetnénk azoknak, akikhez küldettünk. Bocsáss meg nekik, Atyám! Gyakorolni kell ezt. Mert mi nem vagyunk olyan erősek, mint a mi Urunk. Mi elveszítjük béketűrésünket, és kénköves esőt kérünk rájuk. Néha-néha azért megyünk oda nagy együttérzéssel egy zűrös helyre, hogy megmondjuk Istennek, pontosan milyen koordinátákra kellene becsapódnia a ménkőnek.
Add, Urunk, a Te Szent Lelkedet, a békesség Lelkét, a megbocsátás Lelkét, a helyreállító igazság Lelkét. Hogy valóban evangéliumhirdetés legyen a szolgálatunk.
*
Mondhatnánk, hogy á, de hát nekem nem is olyan nehéz bocsánatért imádkoznom! Mert én szelíd vagyok. Én a légynek sem tudnék ártani. Mert gyenge vagyok. Az ellenségeim pedig erősebbek nálam. Lám, most is ők győztek, ott vagyok bűnösök közé sorolva, ők hajtják végre rajtam az ítéletet. Mit tehetnék én ellenük? Hát persze, hogy bocsánatért imádkozom. Hogy a belső lelkivilágom összhangba kerüljön a külső lehetőségekkel. Mint Assisi Ferenc imájában: „Uram, adj türelmet, Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni, Adj bátorságot, hogy megváltoztassam, Amit lehet, és adj bölcsességet, Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”
És az hol marad, hogy Uram, változtasd meg, amihez nekem nincs erőm, hogy helyrehozzam! Mert ezt, ahogy most van, sehogyan sem lehet elfogadni, akkor sem, ha egy mákszemnyit sem tudom megváltoztatni. Az imádság nem csak igazodás a külső körülményekhez. Elsősorban nem az. Az imádság elsősorban Isten erejének segítségül hívása.
Jézus Krisztus azért imádkozik így a kereszten, mert Ő megtehetné, hogy jogos ítéletéből elpusztítja az egész földet. Ahogy halála pillanatában hatalma van arra, hogy elsötétítse a napot három órára, hatalma van arra, hogy földrengések legyenek, hogy halottak támadjanak fel, és menjenek be a városba, és hatalma van arra, hogy a jeruzsálemi templomban a Szentek Szentjét eltakaró szent kárpitot kettéhasítsa. Bánatában? Ki tudja..? Ahogy Izráelben volt ilyen szokás, hogy megszaggatták a ruhájukat az emberek bánatukban. Ki tudja, talán a mennyei Atya is így gyászolta egyszülött Fiát.
Jézus Krisztusnak volt hatalma ott a kereszten ítéletet kérni, és volt hatalma kegyelmet kérni nekünk. Ahogy Pilátus dicsekszik ezzel a hatalmával Jézus előtt: „Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy megfeszíttesselek?” (Jn 19,10).
Érezzük át, micsoda ajándék, micsoda szeretet, hogy a mi Urunk ott, ebben a pillanatban kegyelemért imádkozik nekünk!
*
És az igazság az, hogy mire Lukács evangéliumának megélésében idáig eljutunk, már nekünk is adatik némi hatalom, a Szentlélek által. Ezért lépünk Jézus Krisztus nyomába. Ezért mondunk le minden világi erőről és vagyonról. Ezért vállaljuk, hogy a világi rendezőelvek mentén szerveződő közösségek kiközösítsenek. Ezért maradunk magunkra. Ezért tűrünk, ezért szenvedünk. Hogy mi is részesedjünk a mennyei erőkből, abból az erőből, ami Jézus Krisztust kihozta a halottak közül.
Amikor Jakab és János, a mennydörgés fiai, megkérdezik Jézust, hogy kérjünk-e tüzet arra a falura, amelyik galád módon nem fogadott be minket, akkor Jézusnak nem kellett volna olyan szigorúan rájuk szólnia, ha Isten ereje nem lett volna képes azt a két falut felperzselni. Gondoljunk csak bele ebbe az ígéretbe, amit kaptunk: „Bizony mondom nektek: amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedig feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is. Bizony mondom nektek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám” (Mt 18,18-19). Péter ránézett, ítéletesen Anániásra és Szafirára, és azok holtan estek össze. Pál pedig vaksággal verte meg Elimászt, a varázslót. A Szentlélek által lehet ítéletet is hirdetni.
Amit csak kérünk, megadja nekünk a mi Urunk mennyei Atyja! És most gondoljunk bele, hogy olyan helyzetben vagyunk, hogy ha bántanak, van hatalmunk arra, hogy szenvedést, ítéletet kérjünk az ellenségünknek. Isten jogos ítélete el van készítve minden ellenségünknek, és ezt elkérhetjük. Van erre lehetőség. Így már nem az a helyzet, hogy jaj, hát én olyan gyenge vagyok, mit is árthatnék én az ellenségemnek? Hatalmat kaptunk, még ha nem is azonnal teljesedik be minden ítélet, amiért imádkoztunk.
De, a mi Urunk feddése nekünk is szól: Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek! (Lk 9,55)
Van bennünk Lélek, Isten Szentlelke van bennünk, aki képes ítélni, és képes kegyelmet, gyógyulást, üdvösséget, örömet ajándékozni. Mint minden fegyver, a Lélek kardja is képes sebet ejteni. Elég, ha a Jelenések könyvét elolvassuk, hogy lássuk, hogy Isten ereje nem csak simogatás és ajándék.
És itt kell igazán Jézus Krisztus példáját szemünk előtt tartanunk! És itt kell igazán kérni Isten Lelkének a segítségét, hogy ne csak erejével, igazságával, mindenhatóságával legyen segítségünkre. Ne csak az egy Igaz Isten Lelke legyen, akinek joga van ítélni ezt a világot. Hanem Jézus Krisztus pásztori, megváltó, kegyelmes Lelke legyen egyúttal, Aki a mi akaratunkat is kézbe veszi, hogy imádkozni tudjunk azokért, akik bántanak. Mert ez a hivatásunk, ezért hívott el minket a mi Urunk, az Ő követésére. Legyünk hűek a hivatásunkhoz!
Hirdetni kell Jézus Krisztus nevében a megtérést és a bűnbocsánatot, azoktól kezdve, akivel épp dolgunk van. Onnantól kezdve, ahol épp állunk.
Urunk, add nekünk azt a mennyei erőt, amit megígértél, hogy mi is tiszta szívből tudjunk együtt imádkozni úgy, ahogy Te tanítottal minket: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.