54 Miután pedig elfogták őt, elvitték és bekísérték a főpap házába. Péter pedig távolról követte. 55 Mikor az udvar közepén tüzet raktak, és körülülték, Péter is leült közéjük. 56 Amint ott ült a tűz világánál, meglátta őt egy szolgáló, szemügyre vette, és így szólt: Ez is vele volt. 57 Ő azonban letagadta, ezt mondva: Asszony, nem ismerem őt! 58 Röviddel ezután más látta meg, és ezt mondta: Te is közülük való vagy! De Péter így válaszolt: Ember, nem vagyok! 59 Körülbelül egy óra múlva másvalaki is bizonygatta: De bizony, ez is vele volt, hiszen ő is Galileából való. 60 Péter azonban ismét tagadta: Ember, nem tudom, mit beszélsz. És amikor ezt mondta, egyszerre megszólalt a kakas. 61 Ekkor megfordult az Úr, és rátekintett Péterre. Péter pedig visszaemlékezett az Úr szavára, amikor azt mondta neki: Ma, mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem. 62 Azután kiment, és keserves sírásra fakadt.
63 Azok a férfiak, akik őrizték Jézust, gúnyolták, és verték őt, 64 majd eltakarták a szemét, és ezt kérdezték: Ki ütött meg téged? Prófétáld meg! 65 És sok más szidalmat is szórtak rá (Lukács 22,54-65).
Homeosztázis. Van egy ilyen tudományos kifejezésünk arra, hogy egy szervezet, akár valamilyen élő szervezet, akár egy társadalmi szerveződés, dinamikusan igyekszik megőrizni az állapotát, amikor valamiféle külső behatás, valamilyen változás éri. Az egyénileg mért paraméterei valahogy összhangban változnak, hogy maga a szervezet továbbra is önmaga maradjon, működőképes maradjon. Például az ember szervezet reagál a külső hőmérséklet változására, melegben izzadni kezd, hidegben leszabályozza a vérkeringését... Egy család összes tagja megrezdül, amikor valamelyikük megpróbál szakítani valamiféle hagyományukkal. Ha megbillen az egyensúly, valahogy napirendre kell térni. Ez a napirendre térés a homeosztázis.
Ha alaposan megnézzük mai igeszakaszunkat, akkor itt is a homeosztázist figyelhetjük meg. Jézust elfogták, mert Jézus jelenléte, hatalma megzavarta a nép életét. Felkavart valamit, tömegeket mozgatott meg, valamiféle végleges változást kezdett elindítani, ami ellen a társadalom egésze ösztönösen indította be a homeosztázis reakcióját. Először, annak rendje és módja szerint a társadalom védelmére kijelölt főpapok léptek: elfogni a bajkeverőt! Helyreállítani a rendet! Nem véletlen, hogy később Pilátus előtt így vádolják Jézust: „Fellázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig.”
A nép pedig aktívan részt vett ebben az össztársadalmi „gyógyító” akcióban. Legtöbbjük egyszerűen jelen volt, hogy szívvel-lélekkel részt vegyen Jézus elítélésében. Őrizték a lélek egységét népük vezetőivel.
Persze, éjszaka volt, fáztak... Azt mondja erre a tudomány, hogy tudatos homeosztázis, hogy ha az ember fázni kezd, tüzet gyújt. Péter nem csak a külső hidegtől fázott, hanem magányában is. József Attila verséből mindig csak két sort idézünk. Legyen most itt az egész:
Lassan, tűnődve
Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.
Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.
A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.
És a másik is... Mert hosszú volt Péternek az az éjszaka.
Vas-színű égboltban...
Vas-színű égboltban forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó –
Bennem a mult hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam –
Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék –
*
Fáj Péter szíve, szava kihűl, de hát kinek is szólana? Aktivizálódik benne a homeosztázis, és, mert a csillagok nem szelídek, hiába gyűlnek köréje, leül a tűz mellé az emberek közé. Gyógyítani a magányt. Érezni valakit maga körül. Legalább nem egyedül nézni, mi történik. És ez a vágya, hogy valahol, egy tűz körül el ne utasítsák, olyan erősen dolgozik benne, hogy átveszi az ő ítéletüket Jézussal szemben. A közösség úgy döntött, hogy a túlélésért Jézust el kell ítélni, meg kell tagadni, akkor, ősi, szinte a csontjainkba írt szabály szerint, Péter a túlélése érdekében ehhez a közösségi szabályhoz igazodik. Mélyen belénk van ez írva.
Azt mondják, úgy lehet könnyen megőrizni egy közösségen belül a vezető pozíciónkat, ha mindig a homeosztázist támogatjuk. Ugyanis az a természet rendje, hogy míg életképes a közösség, azok maradnak benne a közösségben, akik a megszokott rend visszaállításán dolgoznak, és azokat veti ki a közösség, akik ezt a jól bejáratott rendet megzavarják, akik szembe mennek az árral. Péternek lehetett ehhez természetes érzéke, nem véletlenül került a tanítványok élére. Milyen ügyesen dolgozik a közösség sebének gyógyításán, amikor a kiesett Júdás helyére új apostolt választat. Ezt is ő kezdeményezi: a lehetséges emberi eszközökkel befoltozni a hézagot, hogy minden mehessen tovább annak rendje és módja szerint minél hamarabb. Még a Szentlélek kitöltetését sem várja meg, olyan gördülékenyen, halasztást nem tűrő ösztönösséggel áll neki a feladatnak.
Ebbe az össznépi „gyógyító” folyamatba illeszkednek azok a férfiak, akik őrizték Jézust. Mintha valami sötét lélek mozgatná az egész társaságot, ők is tudják a szerepüket ebben a pontosan koreografált darabban. Kigúnyolni, megsemmisíteni. Valóban démoni lélek mozgatja őket, mert gúnyolódásuk Jézus szíve mélyéig ér, prófétai küldetését veszik célba. Ahogy a főpapok ítélete is Jézus személyének lényegét érinti. Krisztus, Isten Fia.
A tudomány nem magyarázza a homeosztázis okát. Egyszerűen megfigyeli a jelenséget. Hogy – hogy nem, egy egész szervezet egymással szinte összefüggésben sem lévő egységei szinte egyszerre, parancsszóra teszik azt, amit kinek-kinek tennie kell, hogy valami óramű-szerű pontossággal működő rendszer megőrizze a stabilitását.
Miért ne hihetnénk, hogy nagyobb, láthatatlan erők állnak mögötte? „De ez a ti órátok és a sötétség hatalmának ideje” – mondja Urunk, elfogatása pillanatában. A sötétség hatalma foggal-körömmel, tűzzel-vassal küzd Isten hatalma ellen. Az ember, a hívő ember, a legkiválóbb gyülekezeti tagok pedig ilyenkor szeretnék megőrizni a békességet, és engednek a sötétség hatalmának. „Asszony, nem ismerem őt!” „Ember, nem vagyok (közülük való)!” „Ember, nem tudom, mit beszélsz!”
Lukács itt is igazságos férfiakkal és nőkkel szemben. Férfiakat és nőket egyaránt magával ragad a sötétség hatalma. Férfiakban és nőkben egyaránt nem lehet ezekben a sötét órákban bízni. Mind a régi rend helyreállításába álltak bele, és fogalmuk sincs, milyen döntő pillanata ez életüknek.
Egyedül a kakas hirdeti a hajnalhasadást. Új világosság születik a világra. „A régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden” (2Kor 5,17). Ahogy János írja első levelében: „új parancsolatot írok nektek: azt, ami igaz őbenne és tibennetek, hogy múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság” (1Jn 2,8). Új parancsolat. Új egyensúlyi állapot, amire törekedni kéne. Hiába igyekeztek helyreállítani a régit, lám, a kakas inkább enged Isten szavának, mint az emberek görcsös igyekezetének: „Mondom neked, Péter: nem szólal meg a kakas ma, amíg háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem.” A teremtett világ, benne ez az árva kakas enged Jézus Krisztus világot újjáteremtő szavának: tudja, mikor kell megszólalnia. Az ember még ellenáll egy ideig. De Isten rendje az, hogy újjáteremti a világot.
Mi pedig, akik egy-egy kisebb vagy nagyobb közösség vezetésére rendeltettünk, jó, ha ezt tudjuk, és eszerint hozzuk meg döntéseinket. „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát” (2Kor 5,17-18). A békéltetés pedig olyan messze van a homeosztázistól, hogy ég és föld a különbség...