31 Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, 32 de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd a testvéreidet! 33 Ő így válaszolt: Uram, kész vagyok veled menni akár a börtönbe, akár a halálba is! 34 Jézus azonban ezt felelte: Mondom neked, Péter: nem szólal meg a kakas ma, amíg háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem. 35 Azután ezt kérdezte tőlük: Amikor kiküldtelek titeket erszény, tarisznya és saru nélkül, volt-e hiányotok valamiben? Semmiben – válaszolták. 36 Majd ezt mondta nekik: Most azonban, akinek van erszénye, vegye elő, ugyanúgy a tarisznyát is; és akinek nincs kardja, adja el felsőruháját, és vegyen. 37 Mert mondom nektek, hogy be kell teljesednie rajtam annak, ami meg van írva: „És a bűnösök közé sorolták.” Mert ami felőlem megíratott, az most beteljesedik. 38 Erre így szóltak: Uram, íme, van itt két kard. Ő pedig azt felelte: Elég! (Lukács 22,31-38)
„Elég!” „Elég legyen!” – az értetlenségből. Urunk a Róla szóló Igék beteljesedéséről beszél, a tanítványok viszont csak a praktikus mondattöredékeket értik meg. „Akinek nincs kardja, vegyen” – ennyi megy át. És a tanítványok előrukkolnak a két karddal: „Nézd, Uram, nekem már most van kardom! Ügyes vagyok, hogy kitaláltam, amire gondoltál?” Jézus pedig rájuk nézett, sóhajtott magában, és azt mondta, hogy elég. Elég a szájbarágásból, a kiskorúságból, az elemi tanítások folytonos újrakezdéséből. A felkészítési idő lejárt, ettől a pillanattól kezdve élesben kell küzdeni. „Elég!” „Elég! – Mert nincs több válasz, és ne legyen több kérdés. Most már legyetek készek számot adni arról, amit az elmúlt három évben tanultatok.”
Igen, ettől a pillanattól fogva megváltozik valami. Eddig: Jézus kiküldte tanítványait erszény, tarisznya, saru nélkül. Természetesen kardok és fegyverek nélkül. Gyalogosan. Védtelenül. Mint bárányokat a farkasok közé. És valami láthatatlan védőburok volt a tanítványok körül, ami megvédte őket. Mindenük megvolt, amire csak a szolgálathoz szükségük volt. Jézus ereje kísérte őket. Jézus Krisztus nevének kiejtése mindenre elégséges erő volt. Még a Sátán is villámként hullott alá az égből.
A tanítványok pedig telve vannak örömmel, lelkesedéssel, győzelmi érzésekkel. És Péter válaszából is látszik, úgy érezték, hogy igazán erősek. Hűségesek, hívők. Hogy odaszentelték magukat az ügynek, és semmi sem térítheti el őket. A börtönbe is, a halálba is követlek! Így érezte Péter, és így érezték a többiek is. Mert én nem vagyok olyan, mint ez a Júdás! Én különb vagyok! Én hívő ember vagyok! Én igaz ember vagyok, aki nem tér le a hűség útjáról!
És akkor jön a Sátán, akinek emberemlékezet óta az a dolga, hogy letesztelje az embereket. Megvizsgál, gyenge pontokat keres, réseket keres a védelemben. Mint Jób történetében. Jób igaz ember volt, és mindenki azt várta, hogy Isten megáldja ezért. Hogy gazdag lesz, sok gyermeke lesz, azokat tisztességben fel tudja nevelni. És akkor Isten egyszer csak Jób történetén keresztül tanítani akarja az emberiséget: ha nem kapsz meg mindent, ha tragédiák érnek, akkor is képes vagy hűséges maradni hozzám? Vagy csak az áldások, az ajándékok, a békesség, az öröm kedvéért vagy hűséges? Isten maga a fontos neked, vagy csak a Tőle jövő ajándékok?
Péter tudja ezt. Péter bibliaolvasó ember, ismeri Jób könyvének tanítását. Ezért is fogadja meg: ha börtönbe, vagy halálba is kell mennem, akkor sem leszek hűtlen Hozzád. Jézus a fontos neki, nem a jólét, nem a biztonság. Mindent kész elhagyni Jézusért. És ezt ő egészen komolyan gondolja.
Egyvalamit nem vesz számításba. Hogy minden hűsége, minden állhatatossága, minden bizonyságtétele és igehirdető-gyógyító ereje Jézus Krisztusban van elrejtve. Ha pedig Jézust elfogják, ha „a bűnösök közé sorolják”, ha beteljesedik Rajta Isten Igéje, akkor ez az erő válik semmivé.
Ezzel valami különös dolgot mondtam. Miközben hisszük, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, és bármit megtehet mennyei erejével, mégis azt állítom, hogy Nagypéntekre erről a mennyei erőről lemondott. Amikor a mi bűneinket magára vette, olyan átok alá került, ami lehetetlenné tette, hogy mennyei Atyjával olyan közvetlen, tiszta kapcsolatban maradjon, amilyenben egész életében volt. Jézus Krisztusnak ezen a ponton el kellett indulnia az Istentől való elhagyattatás útján; az átok alá került, Istentől elszakadt ember útján, amelynek a vége a 22. zsoltár kiáltása: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”
A sötétség órája ez. A teremtett világ is elsötétedik déli tizenkettőtől három óráig. Hogyne veszítenék el a tanítványok a lelkierejüket? De Péter erről még semmit sem tud. Még nem tud különbséget tenni a benne munkálkodó mennyei erő és a saját ereje között. Ahogy, állítólag, egy csecsemő sem tudja még különválasztani önmagát édesanyjától. A születés, az önállósodás fájdalmas napjai következnek. Átállás a földi Jézus-központúságról a mennyei Jézus-központúságra, a Szentlélek-központúságra.
Erről beszél Jézus: „Amikor kiküldtelek titeket erszény, tarisznya és saru nélkül, volt-e hiányotok valamiben? Semmiben – válaszolták. Majd ezt mondta nekik: Most azonban, akinek van erszénye, vegye elő, ugyanúgy a tarisznyát is; és akinek nincs kardja, adja el felsőruháját, és vegyen.”
Az én erőm nem lesz veletek az elkövetkezendő napokban. A saját erőtökre kell támaszkodnotok. De aki kardot ránt, kard által vész el: a saját erőtök csődöt fog mondani. A pénzetek nem lesz elég semmire, a tarisznya kiürül, és az öt kenyér és két hal nem lesz elég, hogy megvendégeljétek az 5000 embert, de még magatoknak sem lesz elég. Nyomorúságos idők jönnek.
Megpróbálja a Sátán a tanítványokat, megrostálja őket. A próba lényege, hogy ha a szolgálat nem hoz dicsőséget, nem hoz eredményeket, sőt ha elveszítik Jézust, Mesterüket, akkor is kitartanak mellette, és hiszik-e, hogy mégsem veszítették Őt el? Hogyha ott látják Jézust függni a kereszten, az átkozott kivégzőeszközön, van-e elég hitük, hogy továbbra is Őtőle várják az áldást, az életet?
Jézus tudja, hogy Péter el fog bukni ezen a próbán. Vagyis, majdnem el fog bukni. Ahogy annak idején a vízre ki tudott lépni Péter, és tett néhány lépést Jézus felé, de azután a hullámokra és a viharra figyelt, és süllyedni kezdett. És akkor mélyen, legbelül, Péter ösztönös, tudatalatti reflexeivel Jézushoz kiáltott: Uram, ments meg! Hitetlenül is hívőn... Most is pontosan így történt. A sötétben, a kétségbeesésben, magát mentve, Péter megfeledkezett önmagáról, fogadalmáról, és letagadta, hogy ismeri Jézust. De pont, mielőtt végleg elmerült volna a hitetlenség mocsarában, tekintete találkozott Jézuséval, és ebben a pillantásban benne volt Péter egész ragaszkodása, segélykérése, egész élete: Uram, megtagadtalak! Ments meg! Bocsáss meg!
„Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited” – mondja Urunk Péternek. Igen, Ő könyörgött Péterért, és Ő könyörög ma is értünk, hogy amikor a saját erőnk, a saját figyelmünk, a saját tűrőképességünk sorban csődöt mond, legyen bennünk valami legbelső mag, valaki, akit nevezzünk új embernek, aki végül mégis töretlenül, kitartóan és elválaszthatatlanul ragaszkodik Jézus Krisztushoz. Hűtlenségünk, tagadásunk, állhatatlanságunk és minden bűnünk ellenére.
Nagy csoda ez. Jézus Krisztus imádkozik értünk, hogy el ne fogyatkozzék a hitünk, ha hitetlenné, hűtlenné is válnánk. Ő imádkozik értünk, hogy ha csalódnánk is a hívő életben, ha csalódnánk is abban az életútban, amit Isten kijelöl nekünk, akkor se veszítsük el hitünket, ami az üdvösségünk feltétele. Sola fide: egyedül hit által van üdvösségünk. Ezért könyörög mennyei Atyjához a mi Urunk, hogy el ne fogyatkozzék a mi üdvözítő hitünk.
A mi üdvösségünk, a mi hitünk Őbenne van elrejtve, az Ő könyörgésében, aki nem hagy minket elveszni. Aki tanítgat, hogy ne a pénzt, a tarisznyát, a fegyvereket tartsuk fő eszközünknek, hanem az imádságot. Ő könyörög értünk, hogy legyen türelmünk várni a Szentlélek kitöltetésére. És Ő könyörög értünk, hogy ne a magunk erejére támaszkodjunk, hanem bízzunk Őbenne, hogy nem hagy magunkra, hogy nem hagy átok alatt, mert már minden átkot elhordozott helyettünk.
Erősítsük egymást, ha újra megtaláltuk önmagunkat Őbenne, Jézus Krisztusban a Szentlélek által. Mi is könyörögjünk egymásért, amikor testvéreink mennek át az önállósodásnak, újjászületésnek ezen a nehéz szakaszán. Vegyük elő a kardot, de ne a földi fegyvereket, hanem Isten Igéjének kétélű kardját, hogy méltó fegyvereink legyenek ebben a harcban. Hogy soha ne maradjunk sötétségben.