20 Ezután szemmel tartották őt, és kémeket küldtek utána. Azok igazaknak tettették magukat, hogy Jézust egy kérdéssel tőrbe csalják, és átadhassák a hatóságnak és a helytartói hatalomnak. 21 Ezek megkérdezték tőle: Mester, tudjuk, hogy helyesen szólsz és tanítasz, és nem vagy személyválogató, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. 22 Szabad-e a császárnak adót fizetnünk, vagy nem? 23 Ő azonban felismerte álnokságukat, és így szólt hozzájuk: 24 Mutassatok nekem egy dénárt! Kinek a képe és felirata van rajta? Ők ezt felelték: A császáré. 25 Ő pedig így válaszolt nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené! 26 Így tehát nem tudták tőrbe csalni a nép előtt, hanem elcsodálkoztak válaszán, és elhallgattak (Lukács 20,20-26).
Ha legutóbb a világ-hazugsággal kellett szembenéznünk, akkor most a világ-meghasonlással. Pál apostol a pogányokból hívőkké lett Efezus-környékbelieknek ezt mondja:
19 Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. 20 Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, 21 akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, 22 és akiben ti is együtt épültök Isten hajlékává a Lélek által (Ef 2,19-22)
Mi pedig összegyűlünk ökumenikus imahéten istentiszteletre, reformátusok, katolikusok, evangélikusok, görögkatolikusok, és úgy járunk, mint a netről rendelt alkatrészekkel, sehogy sem lehet kitalálni, melyik része hová kellene, hogy passzoljon. Ott vagyunk egymás mellett, mindenki vallja magáról, hogy ő a hívő, és a többiek a pogányok, és kölcsönösen nem illeszkedik egybe semmi.
De nem csak a vallásos életben tapasztaljuk ezt. A legtöbb kérdésben, ahol két ember találkozik, mindjárt két teljesen különböző látásmód is van, amit sehogyan sem lehet összeegyeztetni. Hacsak az akaratosabb le nem gyűri a gyengébbet, akkor nem lesz az egészből semmi. Ezt hívjuk aztán politikának. Így alakulnak ki a pártok, ahol nem az egyéni vélemény, hanem a pártfegyelem határoz meg mindent. És ezek immár nagy szövetségekben, megsokszorozott erőkkel küzdenek egymás ellen. Ezt nevezem világ-meghasonlásnak.
Ilyen állapotban voltak Jézus korában is Jeruzsálem környékén az emberek. A Római Birodalom megszállta az országot. A nép Isten népének vallotta magát. És ezt a kettőt sehogyan sem sikerült összeegyeztetni. Volt, aki azt mondta, hogy vége, hát ezt a vallásos dolgot már el kéne engedni, szépen betagozódni a Római Birodalomba, és akkor élhetünk békén, lehetünk sikeresek, virágzó országunk lesz. Hát nem bolond az, aki valamiféle láthatatlan, egyáltalán nem tapasztalható Isten kedvéért szembemegy a római katonákkal, és hagyja, hogy a gyermekein, a családján álljanak bosszút? Érdemes? Ma már, a modern gondolkodás túllépett ezen a régi, primitív mitológiai gondolkodáson. Csak az elmaradott ember gondolja, hogy egy apuka lesi minden gondolatát valahol az égben. A vitákat a fegyverek döntik el, ezt minden férfi tudja. Béküljünk meg a római hatalommal, és minden rendben lesz. Jó nekünk a „Pax Romana”.
És ott vannak azok, akik mélyen hisznek az Úrban, akik az életüknél is fontosabbnak tartják a hitet, a hűséget Istenhez és a nemzeti tradíciókhoz. Akik akár fegyver és mártíromság árán is készek megvédeni hitüket és szabadságukat. A behódolás legkisebb jele az ő szemükben ajtónyitás a Sátánnak, árulás. Például az, hogy befizetem az adót, amiből fenntartják az elnyomó sereget. Hát nincs igazuk? Ha egy ország egy emberként állna fel, és mondana nemet mindenre, ami római, egyszerűen nem tudnák megvetni az országban a lábukat! De nem mondja ezt az ország. És így ezek a hívő fanatikusok folyton a belső ellenséget keresik. Az ügy érdekében saját családtagjaikat sem kímélik.
Akármikor megtámadnak egy országot, és az nem képes megvédeni magát, ebben a tehetetlen helyzetben ez a két réteg fog kialakulni: kétségbeesett védekezés vagy behódolás. Vegyesen. A keresztyén közösségekkel sincs ez másképp. Az egyik fele a hitelvek következetes megtartásáért küzd, minden támadás ellenében. A másik a békesség következetes megőrzéséért küzd, a szeretet nevében, azon az áron is, hogy feladja önmagát. És végül ez a két csoport pusztítja el egymást, nem is feltétlenül maga a támadás.
Így álltak egymással szemben a korabeli Jeruzsálemben a farizeusok és a szadduceusok. „Fizessünk adót, vagy ne fizessünk adót?” És igazaknak tettették magukat, akik odaléptek Jézushoz, és ezt a kérdést feltették Neki. Hát hogyne lettek volna igazak! Vagy úgy van igazuk, hogy fizessünk adót, és legyen béke. Vagy úgy van igazuk, hogy ne fizessünk, és akkor megszabadulunk Isten átkától. De Jézus bármelyiket is válaszolja, szembekerül a másik párttal, akik halálos bűnnek tartják a válaszát.
…ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, és akiben ti is együtt épültök Isten hajlékává a Lélek által…
Jézus Krisztusban olyan válasz adatik a meghasonlást okozó kérdésekre, ami egybeilleszti az összeegyeztethetetlen igazságainkat. Minden ilyen kérdésre. Az adófizetés kérdése csak egy példa. Jézus Krisztusban ezért nincsenek pártok, hanem egymást szeretetben szolgáló tagjai vannak Krisztus testének.
Mutassatok nekem egy dénárt! Kinek a képe és felirata van rajta? Ők ezt felelték: A császáré. Ő pedig így válaszolt nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!
Akinél nincs római pénz, annak adót sem kell fizetnie belőle. Annak probléma ez, akinél van. Minél több római pénze van valakinek, annál nagyobb adót kell fizetnie, annál nagyobb gondot okoz ez neki. Van nálad valami, ami a császáré – mutat rá Jézus. És te mondod azt, hogy ne fizessünk adót? A császárt lopod meg, ha nem fizetsz adót! Nincs is jogod feltenni ezt a kérdést, mert igaza van a jelenetnek a Brian életéből: „Mit adtak nekünk a rómaiak? – Vízvezetéket, csatornázást, az utakat. Öntözés, gyógyászat, oktatás, bor, népfürdők, közbiztonság. Nagyon jól tudják, hogy kell rendet tartani. Lássuk be, csak ők képesek rá egy ilyen helyen, mint ez…”
Add meg a császárnak, ami a császáré. Ismerd el a császár munkáját, ha a császár munkájából élsz. Isten előtt, amikor őszinte szívvel, hittel megállunk, akkor ezt a nagyon nehéz szembenézést is meg kell tennünk: tartozunk a hitetlen, a pogány embernek, mert Isten rajta keresztül is gondoskodik rólunk. Add meg a császárnak, ami a császáré. Tiszta szívvel, nem fogcsikorgatva. Miért lopnád el, ami az övé?
Most pedig nézz magadra… Kinek a képe van rajtad?
Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik. Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Azután megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen! (1Móz 1,26-28)
Isten a maga képére, uralkodóknak, császároknak teremtett minket!
Azt mondta, teremtsetek békességet a földön. Azt mondta, csak az igazán istenképű ember képes rendet tartani „egy ilyen helyen, mint ez”. Adjátok meg Istennek, ami Istené! Ti magatok, egész életetekkel tartoztok Istennek. Mert nem a magatokéi vagytok, hanem Isten szent tulajdona. Ti is, akik a békesség kedvéért lemondtatok arról a méltóságról, hogy Isten fiai lehettek: adjátok vissza Istennek önmagatokat! Akkor is, ha a császárnak ez nem tetszik.
Mert a földi császárok Pax Romana-ja csak olyan, mint az Apokalipszis fehér lova. Kijön ugyan győzni, és egy ideig béke van, de az erővel szerzett győzelemnek ára van, és azután elszabadul a tűzvörös ló, aki elveszi a világ békességét, jön a fekete ló, a háborús infláció, és a fakó, az éhínség, járványok és a vadállatok. Adjátok meg magatokat Istennek, hogy védelmet szerezzetek arra az időszakra, amikor a földi hatalom fehér lova továbbrohan. Hogy végül részesedjetek abban a „császárságban”, amit az a végső fehér lovas hoz el erre a világra:
És láttam a megnyílt eget: íme, egy fehér ló, és aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz, mert igazságosan ítél és harcol, szeme tűz lángja, és fején sok korona, és ráírva egy név, amelyet senki sem ismer rajta kívül; és véráztatta ruhába volt öltözve. Ez a név adatott neki: az Isten Igéje. A mennyei seregek követték őt fehér lovakon, tiszta fehér gyolcsba öltözve. Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és ő tapossa majd a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját. Ruhájára és derekára ez a név van írva: királyoknak Királya és uraknak Ura (Jelenések 19,11-16).
Csak Ő, Isten tökéletes képmása tudja, hogy kell rendet tartani egy ilyen helyen, mint ez… És mi Neki adjuk oda magunkat élő, szent, Istennek kedves áldozatul, hogy az Ő érkezése pillanatában ne azok közé tartozzunk, akiket Ő megverni jött, és „vasvesszővel pásztorolni”, hanem azok közé, akiknek Urunk ezt a bátorító Igét mondja: „Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok” (Lk 21,28).