28 Miután ezeket elmondta, továbbhaladt Jeruzsálem felé. 29 Amikor közeledett Bétfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt mondta nekik: 30 Menjetek a szemben fekvő faluba, és amikor beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember: oldjátok el, és vezessétek ide! 31 Ha pedig valaki megkérdezi tőletek: Miért oldjátok el? – mondjátok ezt: Az Úrnak van szüksége rá. 32 Amikor a küldöttek elmentek, mindent úgy találtak, ahogyan megmondta nekik. 33 Miközben eloldották a szamárcsikót, gazdái ezt kérdezték tőlük: Miért oldjátok el a szamárcsikót? 34 Ők így feleltek: Mert az Úrnak van szüksége rá. 35 Azután elvezették Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették felsőruhájukat, és felültették rá Jézust. 36 Amint ment tovább, az emberek az útra terítették felsőruhájukat. 37 Mikor pedig már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak, 38 és ezt kiáltották: Áldott a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!
39 A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: Mester, utasítsd rendre a tanítványaidat! 40 De ő így válaszolt: Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani. 41 Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, 42 és így szólt: Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemed elől. 43 Mert jönnek majd rád napok, amikor ellenségeid ostromfalat emelnek körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak, 44 földre tipornak téged és fiaidat, akik falaid között laknak, és kő kövön nem marad benned, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét. (Lukács 19,28-44).
Szól az Úr, gyülekezetet, egyházat gyűjt magának az Úr, míg végül jön az Úr.
Minden, amit eddig Jézus élettörténetén keresztül Lukács elbeszélt, minden, amit Lukács evangéliumának Igéjén keresztül velünk megcselekedett eddig az Úr, azért volt, hogy templommá legyünk, „Jeruzsálemmé” legyünk, gyülekezetté, ahol hűségesen, kitartóan és éberen várják Jézus Krisztus eljövetelét, bevonulását.
Az egyház, a gyülekezet nem jótevők közössége, nem „nyugalom szigete”, nem az állam lelki rendfenntartó hatalmi ága. A gyülekezet Jézus Krisztus érkezésére váró közösség. Minden más jellegzetessége csak ebből következik, ennek fényében értelmezhető.
„Áldott a király, aki az Úr nevében jön!”
Ezért van templomunk, ezért vannak istentiszteleti időpontjaink, ezért van liturgia, lelkészi palástok, Úrvacsora, ének, orgona és gitár, dob, mikrofon, szószék és padfűtés. Hogy egy szívvel, egy akarattal, Istent dicsőítve kiáltsuk Jézus Krisztus érkezésének a pillanatában: „Áldott a király, aki az Úr nevében jön!”
Jézus megérkezett annak idején Jeruzsálembe. Sok prédikációt olvastam, hallottam már arról, hogy Jézus milyen alázatos, hogy nem lovon, hanem szamáron érkezik. Ige is van, amire hivatkozunk ilyenkor: „Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán” (Zakariás 9,9). De én azt hiszem, túlhangsúlyozzuk itt az Ő alázatosságát. És elfelejtünk beszélni arról, hogy Jézus király. Diadalmas – mondja ugyanez a zakariási ige. Más királyok is rendszerint szamáron közlekedtek Izráelben, a terepviszonyok miatt. Azon a sziklás, hegyes-völgyes terepen a szamarak jobban meg tudtak kapaszkodni, a lovak inkább sík terepen mozognak otthonosan. A királyok szimbolikus állata volt a szamár azon a vidéken. Ha igazán magyarra akarnánk fordítani a jelenetet, szimbólumokkal együtt, akkor azt kellene mondanunk, hogy Jézus bevonult a fővárosba fehér paripán. A paripa hátára terítették a legszebb szőttesüket, vagy bundájukat, és lábai elé, hogy meg ne üsse a nemes állat a lábát a kőben, köpenyeiket, kabátjukat terítették szőnyegként.
Az egész mozdulatból egyetlen érzés sugárzik: odaadom!
Áldott a király, aki az Úr nevében jön! – Odaadom, ami az enyém. Megteszem, ami tőlem telik. Jöjj, Uram, Jézus!
Spontán mozdulat ez az emberektől, akik dicsérik Istent, akik dicsérik Istent Jézus Krisztusban, aki erővel és hatalommal cselekedett sok csodát közöttük. Azonnali mozdulat!
És ez fontos, hogy azonnali. Spontán, azonnali. Nincs idő mérlegelésre, nincs idő tűnődésre. Nem lehet összehívni a tanácsot, mérlegelni, megszavazni, határozatot hozni. Nincs második alkalom, csak a „most” van. Az vagy, amit Jézus Krisztus, a mennyei Király érkezésének pillanatában a lábai elé tudsz tenni.
Jézust persze nem készületlenül éri ez a pillanat. Az Úr mindent tud. Ő pontos menetrend szerint dolgozik. Ő pontosan tölti be az Ige minden egyes betűjét, egyetlen vessző, ióta sem marad el. Csak nekünk meglepetés. Erre mutat rá a hosszú, kissé aprólékos elbeszélés a szamár „rekvirálásáról”.
Szinte, mint a mesében… Amikor a lakatlan szigeten a 100 éves vénasszony azt mondja a legénynek: menj tovább három napot és három éjszakát, akkor ott találsz egy nagy tölgyfát. A tölgyfából váratlanul elő fog törni egy hatalmas szárnyas kígyó. Akkor majd… és elmondja, hogy mit tegyen a fiatal hős a váratlan veszélyben. Mert Jézus élete meg van írva. Örökkévaló tintával van írva a mindenségbe. Úgy, hogy ő azt olyankor, amikor mennyei Atyja megadja neki, olvasni tudja, prófétai látással.
Jézus látja a szamarat, amire fel kell ülnie, a következő faluban. És felkészíti két tanítványát, hogy Isten dicsőségére kérjék el ezt a szamarat. „Amelyen még nem ült ember”: az állat tiszta. Feláldozható Istennek kedves áldozatként. Élő áldozatként. Szent szolgálatra szánt állat. Hibátlan. A „varázsszó” ennyi: „az Úrnak van szüksége rá”. A szónak hatalma van. Mint a földi királyok, Jézus is éppen így jár el. Ha Ő király, akkor az egész ország az Ő tulajdona. Akkor bármit, amivel ideiglenesen az emberek rendelkeznek, visszakérhet, mint saját jogos tulajdonát. Csak ennyit kell mondania: „az Úrnak van szüksége rá” – és az embernek kötelessége odaadni. Ha nehéz is megválni tőle, mert szerettem, annyit mondhatok, mint Jób, hogy „az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve.”
Ha minden igaz, ha nincs hazugság a kérésben, és valóban az Úrnak van szüksége a szamárra, és hívő embernél nevelkedett az az állat, akkor bizalommal, szeretettel és örömmel oda fogja adni. Pontosan ez történik.
Jézus Krisztus jön, királyként jön, és királyi méltóságához anyagi javakra van szüksége. A hívő ember pedig örömmel adja össze a „magáéból” mindazt, amire ehhez a bevonuláshoz szükség van. Mert nem csak vagyona az Úré egészen, hanem ő maga is. Uram, ha szükséged van rám, én odaadom önmagamat is. Bárcsak szükséged volna rám! Bárcsak olyan volnék, mint ez a szamár, amin még nem ült ember, aki nem tette tisztátalanná magát mindenféle emberek zavaros parancsaival. Tisztíts meg engem, Uram, hogy szolgálatodra lehessek, mint ez a szamár…
Ha az emberek levették felsőruhájukat, akkor a méltóságukat is Jézus lába elé vetették mind: önmagukat ajánlották Jézus hatalmába, szeretetébe.
Felismerni Jézus érkezésének a pillanatát. Lábai elé borulni, és azt mondani: itt vagyok, Uram! Áldott légy, hogy eljöttél hozzám, hozzánk, bűnös emberekhez. Légy a mi királyunk, szentelj meg minket, óvj meg minket, üdvözíts minket! – ez a békességre vezető út, ez az üdvösségre vezető út. Az egyetlen megoldás.
*
De ott vannak Jeruzsálemben azok, akik nem adják magukat, semmi pénzért. Farizeusoknak mondja őket itt Lukács összefoglalóan. Nem is az a fontos ebben, hogy milyen kegyesség szerint éltek, hanem az, hogy egy párt. A pártok valójában már nem is kegyességi irányzatok. A pártok úgy szerveződnek, hogy ott pártfegyelem van, ott az embereknek le kell mondaniuk a maguk akaratáról, a maguk meglátásairól, a közös cél érdekében fel kell áldozniuk a maguk igazságát is sokszor, sőt, a maguk hitét. A „farizeusok” itt mozdíthatatlan, összekövült, megcsontosodott közösségi elv köré gyűlt csoportot jelent, „pártot”. Az ilyen szerveződés eleve lehetetlenné teszi, hogy a Jézus Krisztusban közéjük érkező élő Istent felismerjék. Egy elvre épített szervezet képtelen észlelni az egyszeri, vissza nem térő pillanatot.
Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
Így mondja Ady Endre. Egy pártot nem tud csöndesen és váratlanul átölelni az Isten. Csak az embert. Aki küzd, aki imádkozik, akit „elhagytak”, aki képes teljes súlyában átélni, hogy nem egy elv, nem egy absztrakt igazság tart meg, pláne nem az, ha valamiféle erkölcsi-etikai értékek védelmére összekovácsolódik egy közösség. Jézus Krisztus érkezése tart meg. De ehhez ki kell élesednie a fülünknek: „akinek van füle, hallja”. Hogy halljuk, amikor csöndesen és váratlanul átölel az Isten.
Ha csak a pártban bizakodunk, akkor megszólal a pártfegyelem hangja: „Mester, utasítsd rendre a tanítványaidat!” A rendreutasítás hangja: „Vissza a sorba!” És akkor jaj nekünk, ha a csoportnyomás győz Isten öröme felett!
Akkor a kövek fognak kiáltani.
9 Jaj annak, aki a házába tisztességtelen hasznot gyűjt, aki fészkét magasba rakja, hogy megmenekülhessen a fenyegető veszedelemtől! 10 Házad gyalázatára vált, amit kiterveltél. Önmagad ellen vétkeztél, amikor sok népet tönkretettél, 11 mert a kő is igazságért kiált a falból, és a tetőgerenda válaszol neki. 12 Jaj annak, aki vérontással épít várost, és aki álnoksággal emel várat! 13 Hiszen a Seregek Ura így határozott: Amiért a népek fáradoznak, azt tűz pusztítja el, amiért a nemzetek fáradoznak, az semmivé válik. 14 De a föld tele lesz az Úr dicsőségének ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja (Habakuk 2,9-14).
A kő is igazságért kiált a falból, és a tetőgerenda válaszol neki, amikor Isten lerombolja a rablásból, zsarolásból, bűnből épített várat. Jézus Krisztus érkezése ítélet: a hívőknek életre, az ellenszegülőknek halálra.
*
Ezért most már csak arra fontos odafigyelnünk, hogy Jézus Krisztus nem csak akkor, egyszer érkezett meg Jeruzsálembe, hanem azóta is felépíti itt is, ott is az Ő szent városát, a gyülekezeteit. Középen kis kedves, vagy hatalmas, gyönyörű templomaival. És Szentlelke által ma is érkezik közénk. Ha igazán figyelmesek volnánk, én azt hiszem, minden istentiszteleten megérkezne közénk. Főleg olyankor, amikor a liturgiában is elhangzik: „Isten Szentlelke, szállj le mireánk, és vezess el minket szent Igéd és sákramentumod által a Jézus Krisztussal való közösségre. Ámen.”
Jézus Krisztus egészen kicsi kápolnát épít magának olyankor, amikor ketten vagy hárman összegyűlünk az Ő nevében, és olyankor Ő ott van közöttünk. Ő jön, és nekünk tanulnunk kell várni Őt nyitott szívvel. Hogy amikor azt üzeni: „az Úrnak van szüksége rá”, mi azonnal oda tudjuk azt adni neki, bármi is legyen az. Hogy valódi ünnep legyen az Ő érkezése, öröménekkel. Most, és majd az utolsó napon is, amikor Jézus Krisztus a mennyből jön vissza, ugyanígy, ítélni élőket és holtakat.
Áldott légy, aki jössz, Királyunk, Jézus Krisztus!