13 A sokaságból így szólt hozzá valaki: Mester, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget! 14 De ő így válaszolt: Ember, ki tett engem bíróvá fölöttetek, hogy megosszam az örökséget?
15 Azután ezt mondta nekik: Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg. 16 Aztán példázatot mondott nekik: Egy gazdag embernek bő termést hozott a földje. 17 Így gondolkozott magában: Mit tegyek? Nincs hova betakarítanom a termésemet. 18 Majd így szólt: Ezt teszem: lebontom a csűreimet, nagyobbakat építek, oda gyűjtöm be minden gabonámat és javamat, 19 és ezt mondom a lelkemnek: Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál! 20 Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál? 21 Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag.
22 Tanítványaihoz pedig így szólt: Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek, 23 mert több az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál. 24 Nézzétek meg a hollókat: nem vetnek, nem is aratnak, nincsen kamrájuk, sem csűrük, Isten mégis táplálja őket. Mennyivel értékesebbek vagytok ti a madaraknál! 25 De aggódásával ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is? 26 Ha tehát a legcsekélyebbre sem vagytok képesek, miért aggódtok a többi miatt? 27 Nézzétek a liliomokat, miként növekednek: nem fáradoznak, nem is fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül bármelyik. 28 Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, Isten így öltözteti, mennyivel inkább titeket, kicsinyhitűek! 29 Ti se kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok! 30 Mert ilyesmikért a világ pogányai törik magukat, a ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre. 31 Inkább keressétek az ő országát, és ezek ráadásként megadatnak majd nektek.
32 Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!
33 Adjátok el vagyonotokat, és adjátok alamizsnául, szerezzetek magatoknak el nem avuló erszényeket, el nem fogyó kincset a mennyben, ahol a tolvaj nem férkőzhet hozzá, a moly sem emészti meg. 34 Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is. (Lukács 12,13-34)
1. Visszatekintés: 12,1-12
A farizeusok kovászának különleges starterkultúrája a pénz. Már eddig is a farizeusok kovászának egyes komponenseiről volt szó Lukács evangéliumának 12. fejezetében. Demonstrációk – „Miközben megszámlálhatatlan sokaság gyűlt össze, úgyhogy majd letaposták egymást” (1), kémkedés, árulás – „amit a sötétségben mondtatok, azt napvilágnál fogják hallani, és amit fülbe súgva mondtatok a belső szobában, azt a háztetőkről fogják hirdetni” (2), megfélemlítés – „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak” (4), jutalmazás, kitüntetések – „ti sok verébnél értékesebbek vagytok” (7), az egyéni hit, bizonyságtétel száműzése a magánszférába – „Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom az Isten angyalai előtt” (9), rágalmazás és koncepciós perek – „Amikor a zsinagógákba, a hatóság és a felsőbbség elé hurcolnak titeket” (11). Ezek ellen adott védelmet a 12. fejezet első fele. Most a farizeusok kiemelt eszköze következik, a pénz, amivel egész társadalmakat lehet átstrukturálni, szinte erőlködés nélkül. Az emberek már a pénzösszeg megemlítésének hatására átállnak egy közös irányba, mintha mágneses erőtérben állnának. (Csak zárójelben említhetem Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása c. darabját, mert azt legalábbis olvasni kell, látni kell. Végig kell élni, ahogy az előadás alatt az ember maga is belesodródik a pénz erőterébe, és már nem is érti, ez miért probléma. A lelkiismerete tanúskodik új döntései, idézőjelbe tett „igazságai” mellett.)
2. Két összeférhetetlenség: a.) a világi végrehajtó hatalommal
A pénz működésének első ilyen terepe mai Igénkben az, amikor nem is a magunk pénzéről van szó, hanem pénzügyekben döntőbírónak kérnek fel. A pozíció kísértése. „A sokaságból így szólt hozzá valaki: Mester, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!”
Miért is ne? Hangadók vagyunk a közösségben. Az Úr elhívott szolgái. Tanításunkkal, Istentől kapott üzeneteinkkel tekintélyt szereztünk mások fölött. A világ világossága vagyunk, a föld sója. Nem véletlen, ha óhatatlanul is felmerül valakiben az ötlet: ez a tekintélyes ember tegyen igazságot peres ügyeinkben. A legmegszokottabb dolog volt annak idején, hogy a helyi rabbitól kérjenek tanácsot, ítéletet, ha maguk közt nem jutottak dűlőre valamiben. Emlékeztesd a testvéremet a kötelességére: ki kell adnia nekem a részemet az örökségből.
És máris az anyagi ügyek, a peres ügyek középpontjába kerültünk! Eszünkbe sem jut, hogy ezzel valami probléma volna. „Mondd a testvéremnek…” és mi tekintélyünkből fakadóan mondjuk. És ha a testvér hallgat ránk, akkor nőhet a mi büszkeségünk is, hogy hamar elintéztünk egy ügyet.
De Jézus keményen elutasít minden ilyen igényt. „De ő így válaszolt: Ember, ki tett engem bíróvá fölöttetek, hogy megosszam az örökséget?” Gondoltuk volna? Miért?
„Ki tett engem bíróvá fölöttetek?”
Más volna, ha azt kérdezné, hogy „Ki tett engem Megváltóvá fölöttetek?” – mert erre azonnal lehetne válaszolni: Jézus mennyei Atyja, aki mindenki füle hallatára kijelentette, hogy „Te vagy az én szeretett Fiam, benne gyönyörködöm.” (Lk 3,22) De bíróvá, az anyagi jellegű viták erőszakot is alkalmazó rendezésére ki jelölte ki Jézust?
Fontos ezt Jézus példáján alaposan megfontolni: mire hívott el téged az Úr? Ha Lukács evangéliuma szerint haladva magadra érvényesnek találod az Igét, és ilyen értelemben vagy Jézus tanítványa, követője, akkor biztosan nem jogász, bíró, ügyész, ügyvéd vagy. Szükség van a jogra, jogorvoslatra, szükség van az igazságszolgáltatásra, de nem lehetsz egyszerre lelkész és bíró. Mert miközben egyik kezeddel Úrvacsorát osztasz, hiszed, „hogy ebben a sákramentumban adja nekünk az Úr Jézus Krisztus, a Szentlélek által, bűneink bocsánatára és lelkünk örök üdvösségére az ő szent testét és vérét”, „hogy e szent vacsora Krisztussal és az ő szent egyházával való közösségnek és a megszentelt életnek jele és pecsétje”, a másik kezeddel például egy válóperben gyülekezeted egyik tagját örökre bűnösnek mondod, és kifosztod a másik nevében.
b.) a segítségnyújtással az egyéni meggazdagodáshoz
Nem lehetsz lelkész és biztosítási ügynök egyszerre. Gondolj csak bele, becsöngetsz egy lakásba, az ügyfél az egyik presbitered, és előveszed a legújabb nyugdíjbiztosítási ajánlatodat. Valóban nagyon kedvezményes, szívből tudod ajánlani neki, semmi csalás, semmi apróbetű. Minden hónapban félre kell tenni a fizetésből 20 000Ft-ot, és olyan előnyös a konstrukció, hogy 30 év múlva, nyugdíjas korában a hozam az ügyfél teljes havi megélhetését biztosítja.
Az ügyfél még búcsúzóul megkér, hogy olvass neki egy szakaszt a Bibliából. Találomra kinyitod a Bibliát, épp itt áll a könyvjelződ, és ezt mondod: „Azután ezt mondta nekik: Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg. Aztán példázatot mondott nekik: Egy gazdag embernek bő termést hozott a földje. Így gondolkozott magában: Mit tegyek? Nincs hova betakarítanom a termésemet. Majd így szólt: Ezt teszem: lebontom a csűreimet, nagyobbakat építek, oda gyűjtöm be minden gabonámat és javamat, és ezt mondom a lelkemnek: Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál! Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál? Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag.” – És oda az üzlet. Vagy megköttetik az üzlet, és oda az Ige ereje. Vagy-vagy. A kettő együtt nem megy.
A tanítványság nem döntőbíráskodás, és nem az egyéni anyagi jólét gyarapítására irányuló tevékenység. Az igehirdetés nem erkölcsrendészet és nem pénzügyi coaching. Tegyük hozzá, nem is pszichológiai terápia. A farizeusi világrend kísértése, ha ilyen ügyekbe akarják az igehirdetőt beszervezni, mert nem ez a feladata.
3. Jézus tanítványa nem egyre többre vágyik anyagilag, hanem szükségképpen elszegényedik
Más vagyonáról beszéltem eddig, de a saját vagyon még problematikusabb. Egy gazdag ember példáját látjuk. Sok vagyona van, bő termést hozott a földje. „Akinek van, annak adatik” – mondhatnánk. A szegény embert pedig még az ág is húzza. A kapzsiságtól óv az Ige. De ez a gazdag ember még csak nem is kapzsi a szó legszorosabb értelmében. Senkitől semmit nem vesz el, hanem csak megtartja magának, ami jogosan az ő tulajdona. „πλεονεξία” (pleonexia), a többre vágyás folyamatos hajtóereje. Az az életérzés, hogy mindig több kell. Óvakodjatok a gazdasági növekedéstől, mondhatnánk. Az Úr így imádkozik: „napi kenyéradagunkat add meg nekünk ma”. A mindig többre vágyó pedig így: „minden nap adj egyre többet”. Egy egész világ rendezkedett be erre a lelkületre: minden nap egyre többet akarok. Akár mások rovására is. Nem „minden nap add meg egyre többeknek a kenyéradagjukat”, nem így, hanem „adj nekem napról napra egyre többet”.
Az Úr pedig azt válaszolja erre, hogy amikor meg kell állnod a végső ítéletben, akkor nem a vagyonod alapján fognak megítélni, hanem a szereteted alapján. Te napról napra a bankszámlád egyenlegét nézed, de az Úr az életedet értékeli ki. A tanítványság nem az egyéni meggazdagodás útja, hanem talán pont az elszegényedésé. „Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt…” (Filippi 2,5-7). Nem véletlen, hogy Jézus a tanítványoknak nem a meggazdagodás veszélyeiről beszél, hanem a szegénység miatti aggódásukat csillapítja.
Találkoztam a napokban egy idős lelkész asszonnyal. Kedvesen, mosolyogva jött oda hozzám istentisztelet után. Nagyon idős már, és gazdasági szempontok szerint már nem sokat ér, a GDP szempontjából a „költség” rovatban szerepel. Mégis azt éreztem, hogy életem egy döntő pillanatát élhettem át egyszerű mosolyán, kedves szavain keresztül. Adott valamit, amit senki más nem tudott volna adni. A szent egyszerűség, őszinteség, az élő Isten jelenléte szinte sugárzott rajta keresztül. Azon tűnődtem, hogy milyen ritka jelenség. Egyszer már korábban is találkoztam valakivel, aki ilyen volt, érezhetően áradt belőle a szentség. Az egész életen át gyakorolt szolgálat, feltétel nélküli szeretet alakította őket ilyenné. Ahogy fiatal koruktól fogva egész életükben odaléptek a másik emberhez, Jézus Krisztus nevében, az Ő erejével, miközben ők maguk is Krisztust tisztelték meg a másikban, a rászorulóban. Aki így éli végig az életét, abból valami mennyei ragyogás árad. Életük mottója lehetne: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.” És olyan kicsivé váltak ezek az emberek, hogy Krisztus maga ragyogott ott, ahol ők végigmentek. Hiszem, hogy ez örökre megtartja az életüket. Ez tartja meg, nem az, hogy egyre nagyobb a fizetésük, egyre nagyobb a bevételük, egyre magasabban vannak a ranglétrán. Ők egész életükben másoknak gyűjtöttek, és Isten szerint gazdagok. „Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is.”
4. A szegénység nem erény, hanem kísértés
De mi nem vagyunk erre a szentségre képesek, mert a szegénység szorongat minket. Hó végére mindig elfogy a pénz. Soha nem elég. Valóban nem elég. Még ezt-azt meg kéne csinálni, fel kéne újítani, hogy legalább rendesnek mondhassuk magunkat. És aggódunk: honnan lesz a következő hónapban, honnan lesz jövőre? Aggódunk, hogy ha lever a betegség a lábunkról, ha beüt valami váratlan kiadás, akkor hogyan lesz? És gürcölünk. Görcsösen gürcölünk, hogy mégis meglegyen a napi betevő. Ha a gazdagság kísértés, akkor a szegénység kétszeresen is az. Az aggódás teljes egészében elterelheti a figyelmünket az Igéről. Ezerféle kísértést tartogat a „megint nem lett elég” állapota. Hogyan lehet ebből kitörni? Ez is a pénz kérdése, hogy nincs. És a „nincs” különféle kényszertevékenységekbe sodor bele, ami már messze Isten országán kívül van. Sátorkészítés. Templomépítés. 12 órában. 24 órában. Minden remény nélkül arra, hogy valaha is sort keríthetnénk az Istentől kapott tulajdonképpeni küldetésünkre, az igehirdetésre.
Egész tömegeket lehet így gyárakba, futószalagok mellé kényszeríteni, hogy olyan termékeket gyártsanak, amire valójában senkinek semmi szüksége nincsen. Csak valakinek a „minden nap adj egyre többet” vágyát elégíti ki. A lelkész ilyen szempontból „közveszélyes munkakerülő”, „haszontalan dolgokkal” foglalkozik, a termelés szemszögéből nézve. Feltámadás? Túlvilág? Örök élet? Egy láthatatlan személy akarata? Ezekből „nem lehet megélni”. „(POLGÁRMESTER) Uraim, a milliárdosnő az egyetlen reménységünk. – (PAP) Isten után. – (POLGÁRMESTER) Isten után. – (TANÁR) De az nem ad pénzt.” (Dürrenmatt, Az öreg hölgy látogatása) A hatalom nem véletlenül dönt úgy, hogy a lelkészt is be kell cserkészni, munkába kell fogni, termeljen pénzt, termeljen emberi erőforrást. Ha nincs pénze, mert abból, amit ez a furcsa 2000 évvel ezelőtti alak kitalált, nem terem pénz, annál könnyebb fogást találni rajta. Sarokba vagyunk szorítva.
Jézus legközelebbi tanítványainak szól ez az Ige. „Tanítványaihoz pedig így szólt: Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek.” A szegénysége miatt aggódónak is bizonyos szempontból ugyanazt mondja, amit az előbb a gazdag embernek: lépj ki az ördögnek ebből a csapdájából, a pénz hatalma alól. A gazdag embert a meggazdagodás vágya kényszeríti. A szegény embert a pénz hiánya. Azt mondja neki az Úr: Ne engedj annak az erőnek, ami a pénz megvonásával akar kényszeríteni! Ne engedj a gazdasági kényszernek! Nézz feljebb! Tekints Istenedre, aki a pénzt is kezében tartja. Dürrenmatt azt mondja, Isten nem ad pénzt. Jézus Krisztus viszont azt mondja, hogy a pénz is Isten hatalmának van alárendelve. Isten adja a pénzt.
5. Isten országának komplex dinamikája az, hogy az igehirdető mégsem hal éhen
„több az élet”
Több az élet annál a zárt logikánál, amit a gazdasági folyamatok ránk kényszerítenek. Hollók és liliomok. Nem a felelőtlenséget hirdeti Jézus ezzel a két képpel, hanem Isten precíz tervezését dicséri a teremtésben. Nézzétek meg a teremtett világot: Isten a hollóknak és a liliomoknak életteret alkotott, szépséget, dicsőséget adott nekik. Mert Isten nem hagyja magukra a teremtményeit ott, ahová helyezte őket. Ha a hollót és a liliomot ilyen jól el tudta helyezni, épp egy igehirdetőnek ne tudná kialakítani az „állását”? Ha te jól hallod Urad hívását, és hűségesen követed azon az úton, ahol Igéjével és Szentlelkével vezet, akkor nem kell aggódnod afelől, hogy a körülményeket ne rendezte volna ennek megfelelően. Noénak volt elég ideje és elég fája megépíteni a bárkát. A pogányok, akiknek nincs ilyen elhívásuk, akik bizonytalanok a maguk hivatását illetően, jogosan aggódnak. De te, aki hallod az Úr hangját, ne aggódj afelől, ami az Úr része ebben a munkában, Isten országának építésében. Nem mindenkinek mondja ezt Jézus, hanem a tanítványainak, akiket személyesen hívott el, hogy kövessék őt.
„A ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre. Inkább keressétek az ő országát, és ezek ráadásként megadatnak majd nektek.” Több az élet, ilyen értelemben. Több az élet annál, amit ti, emberi erővel el tudtok tervezni. Megadatik nekünk. Akár úgy, hogy dolgozunk érte, mert az Úr megadja, hogy dolgozhatunk érte, mint Pálnak a sátorkészítést. Vagy úgy, hogy nincs szükségünk, vagy lehetőségünk dolgozni érte, és valaki más lesz az, aki átadja nekünk, ahogy Pálról is mindig gondoskodott valaki. A mi Atyánk tudja, hogy szükségünk van ezekre, és ez nekünk elég.
6. Az egyház egységében van értelme annak, hogy az igehirdető nem végez gazdasági tevékenységet
Voltak rajongók a világtörténelemben, komoly hitű gondolkodó emberek, akik életük egy pontján szétosztották a vagyonukat. És aztán megfagytak egyedül a nagy orosz télben. Jézus nem erre kér minket. Mert ő nem individuális kegyességben gondolkodik, hanem Isten egységes népében, ahol kinek-kinek más a küldetése. Ezért is fontos, hogy közöttünk ne a nyereségvágy uralkodjon. Mert nem automatikus az, hogy ami nálam termett meg, azt az Úr éppen nekem szánta. Könnyen meglehet, hogy valaki másnak. Az Úr egymásra bízott minket. Lukács evangéliuma az igehirdetők útját írja le, éppen ezért ezt a szakaszt konkrétan így is kell érteni: az Úr az Igehirdetőt a gazdag emberre bízta, és gazdag embert az igehirdetőre, aki utat mutat neki Isten országában.
A gazdag embernek is megvan a maga küldetése, neki is szól majd az Ige, talán épp te viszed majd neki az üzenetet. De most neked szól az Ige, neked, aki naponta megállsz az Úr előtt, hogy szóld a szavát, mert az Úr erre hívott el. Ne aprózd el az erődet mindenféle vagyoni kérdésekkel. Ezért szól a szigorú parancs: add el a vagyonodat, és ha más hasznos ötlet nem jut eszedbe, akár a szegények közt is szétoszthatod, hogy ne húzzanak le téged a földi, anyagi ügyek. Neked a mennyei kincsek őrzésével kell foglalkoznod! Ne az egyház ossza szét a vagyonát, nem erről van itt szó. Hanem arról, hogy a lelkész ne legyen földbirtokos, gyártulajdonos is egyben, a lelkész magánvagyonáról van szó. Pál Timóteusnak írott leveléből pontos képet kapunk arról, hogy mi is az igehirdető feladata, és mi az, amibe már nem kell belekeverednie.
Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tiszta életben. Amíg megérkezem, legyen gondod a Szentírás felolvasására, az igehirdetésre, a tanításra. Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet prófécia által kaptál a vének kézrátételével. Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt. Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is. (1Tim 4,12-16)
Olyan mennyei kincsek őrzésével vagyunk megbízva, amik itt a földön hatnak, már most. És ez a mi láthatatlan munkánk, az imádság, a napi foglalatosság az Igével, a tudás átadása, a Szentlélek különleges ajándékai: a gyógyítás, a békéltetés, a bűnbocsánat mint mennyei erszény. Erőt, életet vinni a világba. Hogy átrendeződjön minden, és a világnak ez a kis darabja már Istenre tekintsen, és ne a pénz legyen a kovász, ami mindent a maga képére formál.
Vessük el magunk között a világ nyers, durva módszereit, ami erővel követeli ki magának az anyagi javakat, a „jussunkat”, és nyissuk meg vagyonunkat az Úr szava előtt. Mert az Úr végső szava ez: Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!
7. Szerződések kötése, megrendelések vállalása egyházi módon
És mi lesz azoknak az akaratával, akik a pénzt adják? Mégiscsak úgy van ez, hogy a megrendelő fizet, aki pedig átveszi a fizetséget, az teljesíti a megrendelést. Hogyan szabaduljunk meg a kényszerítő elvárásoktól, amik halálba hajszolják ezt az egész világot?
Csak ott van valódi elcsendesedés, ahol az Úrnak adjuk a pénzt, és Tőle kapjuk. Isten népe körében nincsenek, nem lehetnek közvetlen megrendelések. (Bonhoeffer gondolkodásának mintájára, ahol ember és embertárs közt a legrövidebb út Krisztuson át vezet.) Akkor vagyunk védve attól, hogy őrületbe kergessen minket a pénz, ha minden pénzt az Úrnak adunk. Ezt jelenti a persely egy gyülekezetben, a megszentelt pénzgyűjtő, és újraelosztó eszköz.
A kívülállóknak is az Úrnak kell adniuk minden pénzt. Az államnak is úgy kell adnia, hogy az Úrnak adja. Mellé odatehetjük, odatehetik a kérést. Az Úrtól kérünk, mindnyájan, egyházon belüliek és egyházon kívüliek. Mi is az Úréi vagyunk, nem ígérhetjük oda magunkat bármire. Az Úrral köt szerződést az, aki Isten népével köt szerződést. Amikor pedig valaki közülünk pénzt kap, akkor az Úrtól kapja a pénzt. Úgy is kell megbecsülnie, úgy is kell elszámolnia vele, mint az Úr vagyonával.
Amikor két ember szerződést köt az Isten országában, mindig közöttük áll Az, Aki ígérte, hogy ha ketten vagy hárman összegyűlünk az Ő nevében, akkor Ő itt van közöttünk. Ő a tanú minden megbízásnál. És Ő a felek Pártfogója, amikor esetenként vitás ügyek keletkeznek. Ő az, aki nem csak ideiglenesen húz demarkációs vonalakat, hanem véglegesen megbékéltet.
Vigyázzunk testvérek közt minden örökösödési pernél, minden válópernél, minden jogvitánál. Hívjuk segítségül a mi egyetlen Pártfogónkat, a Szentlélek Istent, mert úgy tetszett a mi Atyánknak, hogy nekünk adja az országot, tehát már nem is az enyém, nem is az ellenfelemé a vagyon, hanem az Úré mindenestül, és Ő osztja szét azt kinek-kinek úgy, ahogyan akarja, mindenkinek tehetsége, és képességei és szüksége szerint, hogy örökké békesség legyen közöttünk. Mert nincsenek is örökösödési perek és válóperek, sem jogviták Isten országában, mert ellenérdekelt felek sincsenek. Mert mi, akik az Úr asztala körül állunk, hisszük, „hogy ebben a sákramentumban adja nekünk az Úr Jézus Krisztus, a Szentlélek által, bűneink bocsánatára és lelkünk örök üdvösségére az ő szent testét és vérét”, hisszük „hogy e szent vacsora Krisztussal és az ő szent egyházával való közösségnek és a megszentelt életnek jele és pecsétje”. Ahol pedig bűneinknek bocsánata van, ahol közösségünk van egymással, ahol Megváltónkkal van közösségünk, ott más léptékekben történik az elszámolás is, a pénzügyi elszámolás is egymás között. Akkor Őbenne, Krisztusban megtaláltuk az el nem fogyó kincset a mennyben.
Ha így kezeljük a pénzt, akkor eltűnik a pénz kényszerítő ereje, és minden beszélgetésünkben megjelenik az a szó, amit ingyen kaptunk, ingyen adunk tovább, az áldó, a gyógyító, a teremtő Ige. Akkor a pénzügyeket sem kell többet száműzni a profán tevékenységek közé, hanem minden szerződésünk teljesítése igehirdetés, és minden év végi elszámolásunk valójában istentisztelet, elcsendesedés, liturgia.