1 Miközben megszámlálhatatlan sokaság gyűlt össze, úgyhogy majd letaposták egymást, beszélni kezdett, de először csak a tanítványaihoz: Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól!
2 Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék. 3 Ezért tehát amit a sötétségben mondtatok, azt napvilágnál fogják hallani, és amit fülbe súgva mondtatok a belső szobában, azt a háztetőkről fogják hirdetni.
4 Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak. 5 Megmondom nektek, kitől féljetek: attól féljetek, akinek azonfelül, hogy megöl, arra is van hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony mondom nektek: tőle féljetek!
6 Ugye, öt verebet adnak két fillérért, de Isten egyről sem feledkezik meg közülük. 7 Nektek pedig még a hajatok szála is mind számon van tartva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!
8 Mondom nektek: ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt. 9 Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom az Isten angyalai előtt.
10 Ha valaki az Emberfia ellen szól valamit, annak megbocsáttatik, de aki a Szentlelket káromolja, annak nem bocsáttatik meg.
11 Amikor a zsinagógákba, a hatóság és a felsőbbség elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, 12 mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell. (Lukács 12,1-12)
„Óvakodjatok a farizeusok kovászától” – mondja Urunk. Mert nekünk kell kovásszá lennünk. „Mihez hasonlítsam az Isten országát? Hasonló a kovászhoz, amelyet fogott egy asszony, és belekevert három mérce lisztbe, míg végül az egész megkelt” (Lukács 13,20-21).
Mit jelent a kovász képe? A kovász az az erő, ami a lisztet átalakítja, a szemcséket egymáshoz tapasztja, és tésztává teszi. A kovász teszi a nyersanyagot kenyérré, táplálékká. Amikor a farizeusok kovászáról, vagy Isten országának kovászáról van szó, akkor a közösség- és társadalomszervező erőkről beszél Jézus.
Így lehetne másképp mondani: Jézus a hívő, megtért, Szentlélekkel betelt tanítványoknak mondja, hogy ti, megtért emberek, óvakodjatok a farizeusok társadalomszervező erőitől és módszereitől. Mert ha megtért ember vagy is, nem mindegy, hogy miféle erők kötnek benneteket egymáshoz!
Az első 6 osztályt ukrán iskolában jártam. Beültem a padba, kis elsősként, és ahogy szólították felelni a gyerekeket, próbáltam kitalálni, van-e köztük magyar. Volt, akiről egyértelmű volt, hogy nem. Másoknál találgattam, mert olyan magyaros neve volt. Végül, évek múlva, talán ötödikben, az utcán megláttam az egyik osztálytársamat, hogy nagymamájával magyarul beszélgetett. Megörültem neki, és úgy döntöttem, megszólítom őt az iskolában. Hetekig, hónapokig készültem rá, míg végül dadogva sikerült két-három szót mondanom neki, mire ő gyorsan elfordult és soha többet nem állt szóba velem.
A nyelv is a „kovász”, a kötőanyag része, ami kézbe veszi, átformálja, egymáshoz köti az embert, ami szeretet- és sorsközösséget formál. És milyen érdekes, hogy ahogy a kovásznál is, ahol elindul egyfajta érés, átalakulás, ott párhuzamosan egy másik már nem tud lezajlani. Kizárják ezek egymást.
Óvakodjatok a farizeusok kovászától – mondja Urunk. Mert a farizeusoknak nem csak egyéni kegyességük volt, hitük egyáltalán nem magánügy volt, hanem erőteljes társadalomformáló erő. Mégpedig ilyen kizárólagos, hogy Isten országának a kovásza túl gyengének bizonyult volna mellette, ha nem védik magukat a tanítványok, az apostolok. Óvni kell Isten országát, óvni kell a Szentlelket, Aki bennünket átformál, hogy szentek közössége legyünk. Óvni kell szent tereinket, istentiszteleteinket, beszélgetéseinket az Ige körül.
De miféle erő, miféle stratégia a farizeusok kovásza? Erről is szól ez a mostani igeszakaszunk.
Először is, nagy csődületekre épít. Valamiféle hírverésre, valamiféle indulatok mentén összegyűlt nagy tömeg, „megszámlálhatatlan sokaság …, úgyhogy majd letaposták egymást”. Erre van szüksége a farizeusok stratégiájának. Ugyanez a tömeg kiáltott „feszítsd meg”-et Nagypénteken. Azt sem tudták, miről van szó, tülekedtek, könyököltek, teljesen szervezetlenül, ahogy az egy tüntetésen lenni szokott. Valaki az élére áll egy ilyen tömegnek, és ügyes retorikai fogásokkal oda vezeti őket, ahová akarja. Mert a tömegben feszültség van, és ez a feszültség ki akar törni valahol, ha mást nem, legalább egymást tapossák.
Hogyan is gyűlt össze ez a tömeg? Az előző szakaszból tudjuk meg: Jézus szól a farizeusok bűne ellen. Keményen szemükbe mondja a bűneiket. „Amikor kiment onnan, az írástudók és a farizeusok hevesen támadni és mindenféléről faggatni kezdték őt, és csak azt lesték, hogy beszédében valamin rajtakaphassák.” (11,53-54) És erre összegyűlik a nagy tömeg. Egymás hegyén-hátán törtetnek előre, hogy lássák, mikor fognak ezek egymásnak esni, történik-e valami izgalmas. Ki nyeri ezt a mérkőzést? Cirkusz van, és a nép szórakozni akar. Vért akar látni és győztest. Ősi ösztön ez.
Jézus tehát nem hozzájuk szól, mert ez a farizeusok közönsége. A farizeusok győzni akarnak, Jézust valamin rajta akarják kapni, hogy bevádolhassák, minél nagyobb tömeg előtt, és így növeljék saját tekintélyüket.
Érdekes az ilyen nagy tömeg dinamikája. Minél nagyobb a tömeg, annál egyszerűbb üzeneteket képes befogadni. 500 vagy 1000 fő fölött gyakorlatilag csak tőmondatokban lehet beszélni, ha azt akarjuk, hogy célba is érjen, és a tömeg a maga primitív, elemi reakciójával „megértse”, és kezdje cselekedni. Egy nagy tömegben a reakciók gyakorlatilag a rajongásra és haragra korlátozódnak. Tetszik a szónok, vagy el kell törölni a föld színéről. Igen vagy nem. És ilyenkor magának a tömegnek van véleménye, az egyes ember elvész benne, a csoportnyomás miatt, a tömegpszichózis miatt.
Ezért, minden együttérzésem a farizeusoké, akik erre a tömegbázisra építik a hatalmukat. Mert ilyenkor, egy ilyen nagy tömeg előtt elmondott beszédben mindennek tökéletesnek kell lennie. Egyetlen sötét folt, és a tömeg elfordul a szónoktól, és kifejezi nemtetszését. A farizeusok rá vannak kényszerülve, „alkalmazott kovászuknál fogva”, hogy képmutatóak legyenek. Reklámarcoknak kell lenniük. Kirakatembereknek. Soha semmi nem derülhet ki róluk, ami nem illik az összképbe.
A tanítványok már-már beállnának a vitába a farizeusokkal. Hiszen a színpad be van rendezve, a kihívás elhangzott, a tanítványok pedig biztosak lehetnek benne, hogy a jó ügy oldalán állnak, „ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?!”
Jézus mégis figyelmezteti őket: Óvakodjatok a farizeusok kovászától. Nem ez a jó út.
Mert a képmutatás vége mindig lelepleződés. Isten országában egyvalami lepleződhet le, és ez Isten dicsősége. Egyetlen titok van, a Szentlélek ereje. Hogy Isten emberré lett a Jézus Krisztusban, és vérével megváltott minket. Minden más titok, bűn, tévedés ki fog derülni, és alulmaradunk a gyakorlottabb farizeusokkal szemben, akik sokkal profibbak a bűneik takargatásában. Minden összeesküvés lelepleződik, kiderül, és az ellenség szétveri. Csak az örök szövetség marad meg, azok egysége, akik Krisztusban vannak az Ő Lelke által.
Óvakodj attól a stratégiától, mondja Jézus, ahol sok titkot, sőt, ahol sötét titkokat kell őrizni, ahol fülbe súgva kell szervezkedni. Az övéi nyíltan járnak a világban. Ami szívük mélyén van, a megbízójuk nevét, Jézus Krisztus nevét a háztetőkről hirdetik.
Félelmetes… A szívemet kitárom a világ előtt, mert úgyis kiderülne, hogy egész életemben, testestől-lelkestől az én Uramnak, a Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok… Ha van titkom, amit fülbe súgva mondok, akkor ez legyen az. Ha pedig kiderül, annál nagyobb az örömöm.
De nem mindenkinek adatik az meg, hogy ellen tudna állni a farizeusok stratégiájának. Mert ott van az emberi félelem. Sokféle jogos félelme lehet az embernek. A hatalmon lévők pedig sokféle eszközzel tudnak félelmet kelteni az egyszerű emberben is, de egymásban is. Néha olyan természetesnek érezzük a félelem érzését, hogy nem is vesszük észre, hogy ez irányít, ez hajt minket. Úgy vagyunk vele, hogy az Úr jó, az Úr karjaiban mindig megnyugvást tudunk találni, az emberek pedig ártalmasak, tőlük félünk. Ennek viszont az lesz a következménye, hogy sorozatosan figyelmen kívül hagyjuk az Úr akaratát, és az embereknek pedig maradéktalanul behódolunk. Félelemből. Nehogy elveszítsük a másik embert. Nehogy kirúgjanak. Nehogy csorba essen a társadalmi presztízsünkön. Nehogy élelem, fűtés nélkül maradjunk. Annyi mindennel tudnak zsarolni minket!
Nektek, barátaimnak mondom – mondja Jézus - Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak. – Az Ő barátai vagyunk, ezért megtehetjük, hogy nem félünk azoktól, akik zsarolnak minket. Csakis ezért, mert Ő a barátainak tart minket. A barát az, aki a bajban kimenti az embert. A barát az, akihez hűek maradunk olyankor is, ha abból kárunk származik. A barátot soha nem tagadjuk meg. Maradjunk Jézusnak barátai, és akkor komolyan vehetjük vigasztaló, bátorító szavait: Ne féljetek azoktól, akik zsarolnak, akik megölik az embereket, mert van tovább, és az a fontos, az az örök, ami tovább van.
És Jézus tudja, hogy ha egy kedves Télapónak tartjuk Istent, akkor nem tudunk hűségesek maradni. Ezért figyelmeztet minket: Féljetek! Az a védelem az ilyen nehéz helyzetben, hogy félnetek kell. De nem az emberektől, hanem a mindenható Istentől.
Megmondom nektek, kitől féljetek: attól féljetek, akinek azonfelül, hogy megöl, arra is van hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony mondom nektek: tőle féljetek!
„A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet.” (Példabeszédek 9,10)
Hányszor felmerül a kérdés, hogy szabad-e még ma ítéletet hirdetni, hogy Jézus már eljött és meghalt értünk, hogy kegyelemben vagyunk? Jézus mindenkit hív, mindenkit vár, mindenkinek bűnbocsánatot ad, csak jöjj, és minden rendben lesz. Ne félj, mert a hívő ember nem félhet!
Maga az Úr mondja, hogy van ítélet. Ő maga figyelmeztet, hogy féljünk. Ne magyarázzuk ki valamiféle kegyes gondolkodással, hogy „Istent féljük, nem Istentől félünk”. Egyértelműen fogalmaz az Ige: Istennek van hatalma arra, hogy megöljön minket, és van hatalma arra, hogy az örök kínok helyére vessen. És ha ezt tenné velünk, igaza volna, senkinek sem volna joga ellentmondani Neki.
De Jézus azt is mondja, hogy ez a félelem számunkra hasznos, fontos. Az istenfélelem megóv minket attól, hogy bedaráljon a mindenkori aktuális gépezet. Az istenfélelem megőriz minket Isten országában. Féljünk Isten ítéletétől, mert ez üdvösségünkre van!
De Isten nem ilyen zord, hogy büntetéssel akarna minket vezetni. Miután azt parancsolta nekünk, hogy féljünk, azonnal azt is megparancsolja, hogy ne féljünk. „Ugye, öt verebet adnak két fillérért, de Isten egyről sem feledkezik meg közülük. Nektek pedig még a hajatok szála is mind számon van tartva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!”
Van az a fajta ember, akit megfélemlítéssel semmire sem lehet rávenni, egyszerűen képtelenség beszervezni, nem fog megtörni. Az ilyeneknél jutalmazással szoktak próbálkozni a rendszerek. Ahol ugyanis értékesnek tartanak minket, ahol megbecsülnek, ahol számontartanak, oda húz a szívünk. Erre mondja az Úr, hogy óvakodjatok a farizeusok megbecsülésétől is, mert az is csak érdekből van. Van nektek mennyei Atyátok, aki értékel és megbecsül titeket. Aki még a verebeket is számontartja, az nektek még a hajatok minden szálát is számontartja. Igen, nem feledkezett meg Isten arról a pillanatról, amikor kihullott az első hajszálad, és te megijedtél, hogy már sosem fog visszanőni. Nem feledkezett meg Isten arról a pillanatról, amikor megjelent az arcodon az első ránc, és elveszítetted a fiatalságodat. Ő a kezében tartja ezeket, hogy visszaadhassa. Ő a kezében tartja egész életünket, hogy egykor visszaadhassa azt teljes épségben. Értékesek vagyunk Neki, nem hagy minket elveszni. Megőriz. Az Ő jutalmait, értékelését kell elfogadnunk, és az emberek megbecsülése csak viszonylagos. Ne engedjük magunkat megvásárolni, mert Jézus Krisztus tulajdonai vagyunk.
Mondom nektek: ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom az Isten angyalai előtt. (8-9)
Talán ez ma a legnehezebben teljesíthető Ige. Vallást tenni Jézus Krisztusról az emberek előtt. Urunk figyelmeztet: üdvösség-kárhozat kérdése ez. Pedig ma hajlamosak vagyunk bemenni abba az utcába, hogy a hit magánügy. Legalábbis bizonyos színtereken. Iskolában, munkahelyen, politikában, gazdaságban, orvostudományban. A hívő ember pedig szereti kerülni a konfliktust. És akkor nem „erőlteti rá” a másik emberekre a „nézeteit”. A prédikációk is gyakran ebben erősítik: nem kell mindenütt teologizálni, hanem a hívő ember a kétkezi munkájával, a becsületességével tegyen bizonyságot. A hívő ember szeressen, segítsen, tűrjön, és ebből fogják látni, hogy hívő. Nem kell mindig, mindenhol Jézus Krisztust emlegetni.
Urunk mégsem ezt mondja. Azt mondja, aki valamiféle hamis békesség kedvéért elhallgatja az Ő nevét, annak a nevét Ő sem fogja felolvasni, amikor az üdvözülők névsorát olvassa fel az utolsó napon.
Félj a Teremtő, Gondviselő Istentől, és el ne hallgasd Jézus Krisztus, az Emberfia nevét az emberek elől. Mindkettő feltétele az üdvösségnek.
És még valamire oda kell figyelnünk.
Ha valaki az Emberfia ellen szól valamit, annak megbocsáttatik, de aki a Szentlelket káromolja, annak nem bocsáttatik meg. (10)
Ezt hogy értsük? Azt hiszem, itt, Lukács evangéliumában másképp kell érteni, mint Márknál ugyanezt a gondolatot, mert más kontextusban szerepel. Kemény feltételeket fogalmazott meg Urunk az előbb. Élet-halál harc ez bennünk, hogy ki tudjuk-e mondani az Ő nevét az emberek előtt. És olyan sokszor elbukunk. Ahogy Péter is elbukott, amikor megkérdezték, ismeri-e Jézust. Meg is esküdött rá, hogy nem ismeri. De Péterre akkor még nem töltetett ki a Szentlélek. Erről szól itt ez az igevers. Aki saját gyengeségéből elbukik, és szól valamit az Emberfia ellen, aki nem tud Jézus Krisztusról éles helyzetben bizonyságot tenni, arra van bocsánat. De Lukács evangéliumának ezen a szakaszán, a Szentlélekért mondott – meghallgatott – könyörgés után vagyunk. Akit a Szentlélek vezet, akinek a Szentlélek megadja az erőt a bizonyságtételhez mégis inkább a farizeusokra van tekintettel, arra semmiféle bocsánat nincsen. Ott tudatos döntésről van szó Isten és Jézus Krisztus ellen. Ez a Szentlélek káromlásnak a másik vonatkozása. A bennünk működő Szentlélek tudatos elnyomása, megoltása. Erre nincs bocsánat soha többé. Vigyázzunk magunkra!
Amikor a zsinagógákba, a hatóság és a felsőbbség elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell. (11-12)
Ilyen kemény szembenállás után nem csodálkozhatunk, ha támadni fognak minket mindenfelől. Zsinagógákba, hatóság és felsőbbség elé hurcolnak. Ezek azok az intézményes keretek, amik a farizeusok társadalmát fenntartják. Rendőrség, bíróság, mindenféle hatóságok. Mit mondjunk, hogyan készüljünk fel egy perre? Miféle ügyvédet fogadjunk, aki ki tud menteni minket?
Urunk azt mondja, még szélsőséges esetben, védekezés közben is óvakodni kell a rendszer szokásos módszereitől. Isten országának a stratégiája olyan titkos, hogy azt csak a Szentlélek ismeri. Ne is aggódjunk azon, hogy egy tárgyalás előtt sikerült-e hozzájutnunk, vagy nem. Nem is sikerülhet hozzáférnünk, mert Ő nem adja azt át nekünk. Nyugodtan rábízhatjuk magunkat a Szentlélek vezetésére, ez lesz a mi szüntelen imádságunk. Ő pedig tanítani fog minket, mint hegyi vezető, hogy hová léphetünk, merre vannak a láthatatlan ösvények, amerre az üdvösség felé juthatunk. Ne felejtsük el: nem a per megnyerése, nem a felmentő ítélet a cél, hanem az üdvösség.
Óvakodjunk a farizeusok társadalomszervező erőitől. Ismerjük fel ezeket, és ragaszkodjunk a Szentháromság egy Istenhez. Legyünk hűségesek teremtő, gondviselő Atyánkhoz, akitől félnünk is kell, de aki gyönyörködik is bennünk. Tegyünk vallást Jézus Krisztusról, aki az Emberfia, aki uralkodik mennyen, földön, és a föld alattiakon. És kapaszkodjunk bele a Szentlélek vezetésébe, életünk minden pillanatában. Mert csak így juthatunk üdvösségre, így őrizhetjük meg magunkat Isten országának erőterében.