37 Amikor ezekről beszélt, egy farizeus arra kérte őt, hogy ebédeljen nála. Jézus bement, és asztalhoz telepedett. 38 A farizeus pedig elcsodálkozott, amikor látta, hogy ebéd előtt nem mosdott meg. 39 Az Úr azonban ezt mondta neki: Ti farizeusok a pohár és a tál külsejét megtisztítjátok, de belül telve vagytok rablásvággyal és gonoszsággal. 40 Esztelenek! Aki megalkotta a külsőt, nem az alkotta-e meg a belsőt is? 41 Azt adjátok oda alamizsnául, ami belül van, és minden tiszta lesz nektek. 42 De jaj nektek, farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és minden veteményből, de elhanyagoljátok az igazságos ítéletet és az Isten szeretetét, pedig ezeket kellene cselekedni és amazokat sem elhanyagolni! 43 Jaj nektek, farizeusok, mert szeretitek a főhelyet a zsinagógában és a köszöntéseket a tereken! 44 Jaj nektek, mert olyanok vagytok, mint a jeltelen sírok: az emberek mit sem sejtve járnak felettük! 45 Ekkor megszólalt egy törvénytudó, és ezt mondta neki: Mester, amikor ezt mondod, minket is megsértesz. 46 De ő így válaszolt: Jaj nektek is, törvénytudók, mert megterhelitek az embereket elhordozhatatlan terhekkel, de magatok egyetlen ujjal sem érintitek azokat! 47 Jaj nektek, mert síremlékeket építetek a prófétáknak, pedig atyáitok ölték meg őket! 48 Tehát egyetértetek atyáitok tetteivel, és helyeslitek azokat, hiszen azok megölték őket, ti pedig síremlékeiket építitek. 49 Ezért mondta az Isten bölcsessége is: Küldök hozzájuk prófétákat és apostolokat, és közülük némelyeket megölnek, másokat pedig üldöznek, 50 hogy számot adjon ez a nemzedék minden próféta véréért, amelyet kiontottak a világ kezdete óta, 51 Ábel vérétől Zekarjá véréig, akit az áldozati oltár és a templom között öltek meg. Bizony mondom nektek, számot kell adnia ennek a nemzedéknek. 52 Jaj nektek, törvénytudók, mert elvettétek az ismeret kulcsát: ti nem mentek be, és azokat is megakadályoztátok, akik be akarnak menni! 53 Amikor kiment onnan, az írástudók és a farizeusok hevesen támadni és mindenféléről faggatni kezdték őt, 54 és csak azt lesték, hogy beszédében valamin rajtakaphassák. (Lukács 11,37-54)
Világíts! Ragyogj! Sugározzon át rajtad Isten dicsősége, szeretete, gyógyító ereje! – mondja Jézus. „Aki lámpást gyújt, nem teszi rejtett helyre, sem véka alá, hanem a lámpatartóra, hogy a belépők lássák a világosságot” (33). Imádkozz, kérd a Szentlélek erejét, és járj Isten jelenlétével az emberek között. Lásd meg az emberekben azt, akinek Isten látja a másik embert. Légy olyan, mint aki drágaköveket keres. Aki talál egy sáros rögöt valahol a földben, de tudja, hogy gyémánt van benne.
Amikor Jézus ezekről beszél, akkor hívja meg egy farizeus, hogy ebédeljen nála. Az Ige kérdése pontosan ez: te, aki hallottad Isten Igéjét a Szentlélek világosságáról, a mi ítéleteinkről, hogyan tudod ezt a gyakorlatban megvalósítani? Én, aki hallgatom Jézus szavait a bennem lévő világosságról, honnan vehetem észre, ha a világosságom sötétséggé lett?
Vizsgáljuk meg azért most magunkat, a pohár belsejét, mennyi bennünk a farizeus. Olyanok vagyunk-e, mint a kőbe rejtett gyémánt, vagy olyanok, mint a belül rohadó krumpli? Különösen is akkor vizsgáljuk meg magunkat, ha olyan szerepben vagyunk, akinek feladata is megkülönböztetni hívő és hitetlen ember, hívő és hitetlen magatartás között. A farizeusok és törvénytudók itt azokat az embereket jelölik, akik a nép tisztaságáért feleltek. Mi sem csak önmagunk tisztaságáért vagyunk felelősek legtöbbször.
A történet szépen kezdődik: Jézus meghívást kap ebédre. Nem is kell itt azonnal rosszindulatra gondolni. Inkább arra gondoljunk, hogy barátságot akarnak Jézussal kötni, szövetséget akarnak kötni. Keresik a kapcsolódási pontokat, az együttműködési lehetőséget. Valahogy úgy, ahogy Péter később kezet adott Pálnak: enyém a zsidók missziója, tiéd a pogányoké. Miféle munkamegosztás lehetséges Jézus mozgalma és a farizeusok között?
„Beszéd közben egy farizeus arra kérte őt, hogy ebédeljen nála.” Beszéd közben a farizeus úgy döntött, szeretné Jézust kategorizálni a maga értékrendje szerint, ezért meghívta Őt ebédre. Jézus pedig elfogadta a meghívást, mert Ő meg abban akarta a farizeust megpróbálni, hogy hallotta-e, értette-e az előbb elhangzott Igét. Cselekszi-e, amire olyan áhítattal mondta rá az áment. Két szándék, egyetlen találkozás.
Óhatatlan, hogy egy adott pillanatban ki ne derüljön az ellentét. Jézus pedig nem rejtegeti sokáig a lényeget. Kézmosás nélkül ül az asztalhoz. Tudva, akarva ül kézmosás nélkül asztalhoz. Bár én sejtek némi játszmát előtte. Ahogy Von der Leyen csak egy kanapén kapott helyet Törökországban. A farizeus házában is volt szigorú protokoll, ami kifejezte a vendéglátó és a meghívottak státuszát, egymáshoz való viszonyát. Én a főhelyre ülök, nekem hoznak vizet, hogy megmosakodjam, de te csak egy csavargó vagy, ti igénytelenek vagytok, eszembe sem jut vizet hozni, hogy kezet moshass.
Egy másik történet pontosan ezt meséli el, a 7. fejezetből: „Egy farizeus arra kérte Jézust, hogy egyék nála. Ő bement a farizeus házába, és asztalhoz telepedett. Egy bűnös asszony pedig, aki abban a városban élt, megtudva, hogy Jézus a farizeus házának vendége, olajat vitt magával egy alabástromtartóban, megállt mögötte, a lábánál sírva, és könnyeivel kezdte öntözni a lábát, és hajával törölte meg; csókolgatta a lábát, és megkente olajjal. […] Majd az asszony felé fordulva [Jézus] ezt mondta Simonnak: Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet a lábam megmosására, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg. Te nem csókoltál meg, ő pedig mióta bejöttem, nem szűnt meg csókolni a lábamat. Te nem kented meg olajjal a fejemet, ő pedig drága olajjal kente meg a lábamat.” (Lk 7,36-46)
És nem Jézus botránkozik meg a farizeus magatartásán, hogy „Miféle vendéglátás ez, hogy még vizet sem adnak, hogy kezet moshassak?!” Jézus csöndben, alázatosan elfogadja a méltatlan helyzetet. Ezzel szemben éppen a farizeus „csodálkozik”, és összesúg a vendégek háta mögött: „Nézd! Ez mosdatlanul étkezik! Döbbenet!”
Az ítélet megszületett, a farizeus már beskatulyázta Jézust, már csak a végrehajtás lépései vannak hátra. Kiiktatni, elhatárolódni tőle, eltörölni a föld színéről. Az ilyennek nem szabad tanítania, tisztátalanságával csak megfertőzi a népet.
Jézus pedig kemény szavakkal szólal meg. Amilyen szelíden megbocsát Zákeusnak, mellette a rablónak a kereszten, a házasságtörő asszonynak, éppen olyan kemény most a farizeusokkal szemben. Engedjük meg, hogy Jézus kemény, ítélő szava köztünk is megszólalhasson. Rajtad keresztül nekem, és rajtam keresztül neked. Mert ahogy megcsiklandozni sem tudjuk saját magunkat, úgy a magunknak hirdetett ítéletnek sincs igazi ereje. A bennünk élő farizeusnak szüksége van a testvérre, aki az Úr színe elé visz minket, és imádságos lélekkel, a Szentlélek világosságával keményen nekünk szegezi a másik akaratot, Isten ítélő akaratát.
Lukács tudatosan fogalmaz, amikor azt mondja, „Az Úr azonban ezt mondta neki”. Nem az ember Jézus, a meghívott partner szólal meg ebben a helyzetben, hanem Isten ítélete. Erre nekünk is oda kell figyelnünk, amikor méltatlan helyzetbe hoznak minket. Nem a saját indulatainknak, a jogos felháborodásunknak kell ilyenkor utat engedni. Az igazi kérdés, hogy mi az Úr szava az adott helyzetben? Még az sem biztos, hogy a Szentírást lehet egy az egyben idézni. Nem biztos, hogy pontosan így, ilyen egyenesen kell az ítéletet az ellenfél szemébe vágni. De az sem biztos, hogy ma már az Úr nem szólal meg, és mindig mindent el kell tűrnünk. Gyakran van szava az Úrnak egy feszült helyzetben, a mi feladatunk pedig fegyelmezetten kiszakadni az adok-kapok körforgásából, feltekinteni az égre, és azt mondani, ami az Úr szava az adott pillanatban.
Mit mond nekünk az Úr, amikor vendégül látunk valakit, és úgy alakítjuk a protokollt, hogy éreztessük vele függő helyzetét, netalán azt, hogy mi tiszták vagyunk, ő pedig tisztátalan? Mit mond nekünk az Úr, amikor minket hívnak meg valahová, és az első pillanattól kezdve úgy bánnak velünk, mint egy kutyával?
„Ti farizeusok a pohár és a tál külsejét megtisztítjátok, de belül telve vagytok rablásvággyal és gonoszsággal.” A pohár és a tál külseje… a felszín, a viselkedés, a törvények betartása a fontos. Mert jön az ellenőrzés, és mindennek rendben kell lenni. Mindennek, ami látható, ami mérhető, ami észlelhető. Makulátlan fehér ing, nyakkendő, vasalt nadrág. Mindent le kell papírozni. A farizeusok is komoly küldetésüknek érezték a folytonos ellenőrzést. És ők is úgy éltek, hogy bármikor jön egy ellenőrzés, számot tudjanak adni minden fillérről, minden törvényről, minden látható és ellenőrizhető előírás betartásáról. Empirikus tökéletesség.
Ez a folytonos és ösztönös ellenőrzés indította őket arra is, hogy figyeljék, Jézus mos-e kezet étkezés előtt. Ha pedig megsérti a törvényt, akkor azonnal botránkoznak, akkor azonnal kiközösítik. Nem elhamarkodott Jézusnak az ítélete fölöttük? Honnan lehet azt tudni, hogy ez a viselkedés már elkerülhetetlenül magában foglalja a gonoszságot? Onnan, hogy Isten Lelke belelát ezeknek az embereknek a rejtett területeire. A titkos vágyaikba, a tudatalattijukba, a zárt ajtók mögé, a fürdőszobába és a ház legkisebb helyiségébe. Onnan, hogy az ellenőrzés célja soha nem a szentség, a tisztaság, hanem saját méltóságuk igazolása, és a másik ember megalázása. A tisztaságból versenyt csinálnak, de csak a mások előtt látható, mérhető területeken. Hogy nekik több joguk legyen a vezető pozíciókhoz, a közvagyonhoz, a másiknak pedig lehetőleg semmi hozzáférése ne legyen. Megfigyelés, feljelentés, árulók keresése, kiközösítés. Hatalmi eszközök. Rablásvágy és gonoszság – így foglalja össze az Úr. Míg külsőleg „nem lehet őket megfogni”, egyetlen konkrét törvényt sem sértenek meg.
De mégsem igaz, hogy nem sértenek meg egyetlen törvényt sem. Erre világít rá Jézus. „Jaj nektek” – mondja: Isten ítélete alatt vagytok. El fogtok kárhozni. Ti, akik tisztának és tökéletesnek hiszitek magatokat a külső felülvizsgálataitok alapján, megfeledkeztek arról, hogy Isten előtt is meg kellene állni, nem csak az emberek előtt.
„De jaj nektek, farizeusok, mert leadóztok a mentából, a kaporból és minden zöldségből, de behunyt szemmel elmentek Isten ítélete és Isten szeretete mellett.” Isten szól hozzád, és te úgy alakítod ezt az ebédmeghívást is, hogy Isten szava meg ne szólalhasson Vendéged által. Mielőtt egyetlen szót szólhatna, lehetetlen helyzetbe hozod! Jézus azért jött ma hozzád, hogy ítéletet mondjon az életed fölött, a motivációid fölött, az életed célja és értelme fölött. Isten azért jött ma hozzád, mert látja, mi van a lelked mélyén. Olyan helyeken is, ahonnan még te is elfordítod a fejedet. Te pedig elmész mellette, elhanyagolod, sőt, elzárod a lehetőségét is, hogy Isten beleszóljon ítéletével az életedbe.
Miért is viselkedsz így? Azért, mert számodra az ítélet egyenlő az örök kiközösítéssel. Te így csinálod: meglátod, hogy nem mosdott meg ebéd előtt, és onnantól számodra ez az ember egy senki. Többet nem állsz szóba vele. Valakiről valamit hallottál? Akkor számodra ő többé nem több egy kísértetnél, aki már meghalt, csak még elfelejtett befeküdni a koporsóba. Járkáló halott. Ezt nem akarod magadnak. Ezért rettegsz annyira Isten ítéletétől. Mert nem tudod, hogy Isten ítélete mentő ítélet. Istennek azért van ítélete fölötted, hogy szeretetét adhassa neked. Hogy el ne vessz. De te nem ismered az irgalmat, ezért Istentől is félsz. Inkább elítéled Istent, próbálod kontrollálni Istent, a végsőkig, csak nehogy meg kelljen hallanod Tőle, hogy bűnt követsz el. Mert olyan vagy, mint Júdás, aki, amikor észreveszi, hogy bűnt követett el, egyből az ítéletet is végrehajtja magán. Pedig Jézus megbocsátott volna neki!
Mert elfordítod a fejedet Isten kegyelme és szeretete elől. Hallani sem akarsz róla. Mint a tékozló fiú bátyja. Ha visszatért az öcsém, hát büntessük meg rendesen, hajtsuk be rajta a tartozását, aztán legyen itt béres, ha jólesik neki, de én többé nem tekintem családtagnak! Még mit nem! Farizeus vagy, tehát nem irgalmazol másnak, és Istenről sem tudod elképzelni, hogy irgalmazna neked. Jaj neked, mert nem tudod elfogadni, hogy úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ehelyett beleakaszkodsz egy kézmosásba, hogy más hibájával saját magadat igazold.
Jaj neked, mert elvárod, kiköveteled a tiszteletet. Pedig úgy viselkedsz az emberekkel, hogy megvetésnél egyebet nem vált ki belőlük. Jaj neked, mert bizalmat követelsz az emberektől, pedig mérgező ember vagy.
A tisztaság embereiről volt eddig szó. A papokról, a látványosan hívő emberekről, akik a szentség, az életszentség példaképei a társadalomban. Azokról, akik kívül tisztának mutatják magukat, hogy „hitelesek” legyenek, de Isten előtt nem állnak meg soha. Talán azt sem tudják, hogy kell, annyira belemerültek a jelentgetésekbe.
„Ekkor megszólalt egy törvénytudó, és ezt mondta neki: Mester, amikor ezt mondod, minket is megsértesz.” Hát igen. Akkor megszólalt egy politikus, egy parlamenti képviselő, és ezt mondta: Azonnal vegyétek le ezt a cikket, mert amikor róluk írjátok ezeket, a mi jó hírünket is megsértitek. Igen, valóban, Jézus szavai kimerítik a rágalmazás jogi tényállását.
226. § (1) Aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást
a) aljas indokból vagy célból,
b) nagy nyilvánosság előtt, vagy
c) jelentős érdeksérelmet okozva
követik el.
Legyünk pontosak, és idézzük a valóság bizonyítására vonatkozó passzust is:
229. § (1) A 226-228. §-ban meghatározott bűncselekmény miatt nem büntethető az elkövető, ha a becsület csorbítására alkalmas tény valónak bizonyul.
(2) A valóság bizonyításának akkor van helye, ha a tény állítását, híresztelését, illetve az arra közvetlenül utaló kifejezés használatát a közérdek vagy bárkinek a jogos érdeke indokolta.
Már azt is nehéz igazolni, hogy közérdek, vagy bárkinek jogos érdeke feszegetni valamit, ami egy ember „privát szférájába” tartozik, a vallás, a hit ma éppen ide van száműzve. De az ember istenkapcsolatának valóságát bizonyítani, ezt a láthatatlan szálat, mérhető eszközökkel, már egészen lehetetlen feladat.
Jézus szavai már akkoriban is átlépték a társadalmi kereteket. Nem véletlen, hogy amikor kiment onnan, az írástudók és farizeusok hevesen támadni kezdték őt. Azóta már egyszerűbb a dolguk, mert itt van a BTK idevágó paragrafusa.
De Isten ítélete ellen nem véd meg a BTK. Nagy felelősség törvényhozónak lenni – mondja az Úr. Mert nincs, aki a törvényhozót felelősségre vonja. Csak Isten maga. Megáll-e a parlamenti képviselő Isten színe előtt, hogy Őelőtte, mint igaz Bíró előtt adjon számot saját életéről? Vagy csak az egyszerű embereken hajtja be az adósságokat, ő maga pedig fel van mentve? Megáll-e a család vezéregyénisége Isten színe előtt, hogy Őelőtte, mint igaz Bíró előtt adjon számot saját életéről?...
Külön téma a síremlékek építése. De tegyük hozzá a keresztállítást is. Az államhatalom mindenkori üzenete: emlékezzünk hősi halottainkra. A közösségért életünket adni mindig is nemes tett volt. Akár úgy, hogy egy háborús helyzetben, egy vészhelyzetben valaki élete árán megmenti a közösséget. Akár úgy, hogy éveket, évtizedeket szolgál valahol úgy, hogy lemond önmagáról. Életét áldozza valaki másért. És igen, Jézus Krisztus, a mi Urunk, életét adta értünk. Ezt ábrázoljuk ki azóta is minden keresztállítással. De a hősök tisztelete elfajulhat. Amikor a hatalomgyakorlás eszközeként állítanak emlékműveket. Amikor ezek az emlékművek már csak arra szolgálnak, hogy önkéntes áldozatokat toborozzanak saját hatalmuk megőrzéséhez. „Én feláldozlak téged, hogy én jobban éljek.” És erről ünnepélyes keretek közt, Himnusz és zászló, dobpergés kíséretében megemlékezem. Mint Németország, amikor egy véres háborúban feláldozott egy egész generációt. Akik pedig mentek a halálba, dicsőségesnek érezték a küldetést. Jaj nektek, akik mások áldozataira azért emlékeztek, hogy újabb embereket áldozzatok be saját céljaitokra. Jaj nektek, akik azért emlegetitek a „krisztuskövetést”, hogy kifoszthassátok a hívő embert.
Isten ezért küldi a prófétákat. Mert csak az Isten Lelkével élő próféta, az Isten világosságával látó próféta tud különbséget tenni áldozat és áldozat között. Mi az, amire rááldozhatjuk az életünket, mi az, ami életmentő áldozat, ami Isten akarata szerinti lemondás, és mi az, ami csak a gonosz hatalmát hízlalná. Aki pedig áldozatokat toboroz magának, az azonnal megérzi, ha Isten perzselő tekintetébe került a szándéka. Az ki nem állhatja a „látókat”, a prófétákat. Akik szinte akaratuk ellenére, óhatatlanul is lerántják a leplet a hátsó szándékokról. Nem is töprengenek ilyenkor sokat a próféták sorsán.
„Ezért mondta az Isten bölcsessége is: Küldök hozzájuk prófétákat és apostolokat, és közülük némelyeket megölnek, másokat pedig üldöznek, hogy számot adjon ez a nemzedék minden próféta véréért, amelyet kiontottak a világ kezdete óta, Ábel vérétől Zekarjá véréig, akit az áldozati oltár és a templom között öltek meg. Bizony mondom nektek, számot kell adnia ennek a nemzedéknek.”
Az igazság az, hogy az Úr Lelke néha arra használ fel minket, hogy leleplezze a hamisságot, de a hamisság leleplezése mindig áldozattal jár. Nem lehet egyszerre Isten ítéletét is hirdetni, és ugyanakkor udvarias, másoknak mindig igazat adó kapcsolatban is megmaradni. Jézust most elítéli ez a díszes társaság. De Isten bölcsessége számol ezzel. Ahogy számolt a korábbi próféták megölésével is. Mert a farizeus és a halálos bűnökön tájékozódó törvénytudó csak a sírig lát el. Azt hiszi, minden el van rendezve, ha megölték az ellenfelet. De Isten bölcsessége éppen ezt használja fel ítéletül. Számot kell adnia ennek a módszernek, ennek a stratégiának, ami nemzedékről nemzedékre öröklődik. Számot kell adnia a feltámadott Jézus Krisztus előtt. Számot kell adnia a próféták jelenlétében, akiknek örök életük van.
Nem mész be az üdvösségre, ha Isten előtt nem adsz számot! Térj meg! – mondja az Úr. Súlyosabb ítéletben lesz részed, ha nem térsz meg, mert nem csak a magad üdvösségét tetted lehetetlenné, hanem pozíciódnál fogva másokat is neked kellett volna üdvösségre vezetned! Közösséget kellene vállalnod a rád bízottakkal, nem ellenségeknek tekinteni őket.
Isten Igéje megszólított minket, és most meg kell vizsgálnunk magunkat, vajon az Úr ítélete nem akarja-e bennünk is eltörölni a kis farizeust, aki szorgalmasan dolgozik most is. Az Úr most alakít át minket belülről rohadó krumpliból kőbe rejtett gyémánttá!
Urunk, Istenünk! Segíts, hogy megállhassunk a Te világosságodban, ítélj minket, és ajándékozz meg új élettel, hogy áldozataink a Te akaratod szerint történjenek. Hogy Neked ajándékozzuk, ami bennünk sötét, hogy Te megszenteld világosságoddal. Hogy tanuljunk szívből szeretni.