27 Amikor ezt mondta, a sokaságból egy asszony hangosan így szólt hozzá: Boldog az anyaméh, amely téged hordozott, és boldog az emlő, amely téged táplált! 28 Erre ő így felelt: De még boldogabbak azok, akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják. 29 Amikor pedig egyre nagyobb sokaság gyülekezett hozzá, ő így kezdett beszélni: Ez a nemzedék gonosz nemzedék: jelt követel, de nem adatik neki más jel, mint Jónás próféta jele. 30 Mert amiképpen Jónás jel volt a niniveiek számára, úgy lesz az Emberfia is jellé ennek a nemzedéknek. 31 Dél királynője feltámad majd az ítéletkor e nemzedék férfiaival együtt, és elítéli őket, mert ő eljött a föld végső határáról, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét, de íme, nagyobb van itt Salamonnál. 32 Ninive lakói feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítélik, mert ők megtértek Jónás prédikálására, de íme, nagyobb van itt Jónásnál (Lukács 11,27-32).
Lukács evangéliumának liturgikus keretei vannak. Az elején Zakariás megy be a jeruzsálemi templom legszentebb helyéhez legközelebb eső illatáldozati oltárhoz. A nép kint imádkozik, istentisztelet van, talán esti áldozat. Az utolsó sora pedig ez: „mindig a templomban voltak, és áldották Istent.” „Templomtól templomig túra” Lukács evangéliuma, lelki zarándokút. Egy nagy istentisztelet, aminek a középpontjában Jézus Krisztus megfeszítése, halála, feltámadása és megjelenése áll. Sok szempontból hasonlít Lukácsnak az evangéliumában leírt istentisztelete a jeruzsálemi áldozatokra. Vagy más vallások áldozataira. Ünnepélyes keretek közt megölnek valakit. Egy embert, egy bárányt, egy disznót. Önmagunkról mondunk le… Milyen egyformák a vallások!
Abban is egyformák a vallások, hogy vannak a beavatottak, akik már kiálltak valamiféle próbát, akiknek aktív szerepet engednek a vezetők. Jackie Chan legyőzte a fabábut a shaolin kolostorban, a konfirmandus válaszolt a káté kérdésre. Aki kiállta a próbát, az már teljesértékű tagja a közösségnek. A legtöbb vallás így folytatja, hogy a többiek értéktelenek, lenézendők. Nem elég tiszták, nem elég szentek. „Nem járták végig a megszentelődés útját”. Tehát a döntésekbe sem szólhatnak bele.
Így álltak ott a Jeruzsálemi Templom legbelső udvarán a papok, akik végezték az áldozati szertartást. Volt egy másik, kevésbé szent udvar, ahová a hívő, tiszta zsidó felnőtt férfiak léphettek be. Ők voltak az egész rendszer nyertesei. És akkor voltak a még külsőbb udvarok: az asszonyok udvara, egészen kint pedig a pogányok udvara. Hát nem, az asszonyok soha nem is lesznek képesek elérni azt a szentséget, amit egy felnőtt zsidó férfi elérhet! A pogányok meg aztán! Örülhetnek, ha engedjük a küszöböt megcsókolni nekik! A hívő pogányok, természetesen. Akik ugyanúgy imádkoztak, ugyanúgy adakoztak, akik zsinagógákat építtettek a hívő zsidóknak, hogy nekik legyen hol imádkozni. És az asszonyok, akik egymás után szülték a gyerekeket, ezeknek az üdvösség lehetősége hitük szerint az volt, hogy szülnek majd egy híres, nagy embert, és akkor a fiuk révén ők is bejutnak valahogy az üdvösségbe, hogy ott azután tovább szolgálhassák uraikat.
Egy ilyen asszony kiált fel Jézus előtt: „Boldog az az anyaméh, amely téged hordozott, és boldogok azok az emlők, amelyek tápláltak!” Boldog Mária, hogy ilyen híres fia lehet, de én nem szültem ilyen fiakat, csak három lányom van, én már nem lehetek boldog. Nekem senkim nincs az üdvözülők közt, aki bemehetne a belső udvarra, ahol az áldozatot bemutatják, nekem csak az árnyékvilág jutott, ki vagyok rekesztve onnét.
Pál apostol is ezt a rendet ismeri:
8 Azt akarom tehát, hogy a férfiak mindenütt bűntől tiszta kezeket felemelve imádkozzanak harag és kételkedés nélkül. 9 Ugyanígy az asszonyok is tisztességes öltözetben, szemérmesen és mértékletesen ékesítsék magukat, ne hajfonatokkal és arannyal, gyöngyökkel vagy drága ruhával, 10 hanem azzal, ami azokhoz az asszonyokhoz illik, akik istenfélőnek vallják magukat: jó cselekedetekkel. 11 Az asszony csendben tanuljon, teljes alázatossággal. 12 A tanítást azonban az asszonynak nem engedem meg, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendben. 13 Mert Ádám teremtetett először, Éva csak azután, 14 és nem Ádámot vezette tévútra a kísértő, hanem az asszonyt, és ő esett bűnbe. 15 Mégis megtartatik a gyermekszüléskor, ha megmarad józanul a hitben, a szeretetben és a szent életben (1Tim 2,8,15).
A férfi imádkozzék, a férfi Isten színe elé állhat, a férfi bemehet a belső udvarba, az asszony viszont viselkedjen jól. A férfi uralkodjék, az asszonyon is, a férfinak legyen akarata, a férfi hallja Isten beszédét és megtartja, megtartatja másokkal, az asszony pedig néma csendben van, engedelmeskedik a férfinak, Isten beszédét nem hallja, nem is hallhatja, mert csak az előszobába engedik be. Mivel pedig nem hallja Isten beszédét, ezért nem is taníthatja, hanem csendben van. „Hajnalkám, te ezt nem tudhatod.” (Familia Kft., 1991). Mert mintha az eredendő bűn csak az asszonyokat érintené, a férfiak nem estek volna bűnbe. Mégis életben maradhat szülés közben… De ha elvetél, ha belehal a szülésbe, akkor a beavatottak, a szentek bátran és meggyőződésesen mutogathatnak rá, hogy nem volt elég hívő, nem volt benne elég szeretet, valamivel biztosan tisztátalanná tette magát, és utolérte Isten ítélete.
Kinek a révén juthat be egy szegény asszony az üdvösségbe, Isten színe elé? Jogos a kérdés, mert ha a földi világban nem jogképesek az asszonyok, és egy férfi nevét kell hordaniuk, akkor nyilván a mennyben is így van, és csak egy férfi kíséretében léphetnek be a mennyország kapuján. Nem logikus? Boldog az az asszony, aki egész életét, mindenét odaáldozta, hogy Jézust felnevelje, mert az ő révén legalább reménykedhet az örök életben! – mondja ez az asszony, akinek egész életében tanították a viszonzás nélküli önfeláldozás asszonyi szerepét.
Mert nem csak az áldozati bárány volt áldozat abban a kultúrában. A bárány hallgatása jelkép. Mindazok jelképe, akik hallgatásra és engedelmességre vannak ítélve egy társadalomban, és valamiféle külső és még külsőbb udvarba vannak Isten színe elől száműzve.
Jézus válaszol. „De még boldogabbak azok, akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják.”
És valóban. Jézus nem a Szentek Szentjében szólal meg. Ahogy annak idején Mózes bement a Szent Sátorba, megállt a szövetségláda előtt, és Isten hangja közvetlenül szólt hozzá. Jézus nem ott áll, ahol Zakariás látta az angyalt, az illatáldozati oltártól jobb felől. Nem bent, az áldozati oltárnál, hogy csak a szentek, a papok hallhassák. „Történt egyszer, hogy valahol imádkozott…” Itt, a „valahol” történik ez, hogy Isten szava Jézus beszédén keresztül szól a néphez. Nincsenek megszentelődési körök, nincsenek udvarok, kapuk, beavatási szertartások. Jézus szól, és Isten szavát hallgatják a körben állók. Akinek van füle, hallja.
Még boldogabbak azok, akik észreveszik, hogy Isten szava mostantól ki van hangosítva a Szentek Szentjéből, és nincs szükség arra, hogy hívő férfit szüljön egy nő, hogy egy felnőtt férfi jogán nyerjen bebocsátást a szentek közösségébe.
„Még boldogabbak azok a nők, akik észreveszik, hogy Isten szól hozzájuk.” Hogy mostantól nem csak annyit jelentenek a világon, mint egy darab termőföld, amibe elvetik a magot, és ha kimerült, akkor új területet kell felszántani. Még boldogabbak azok a nők, akik hallják Isten szavát, és megtartják, olyankor is, amikor a férjük, az apjuk, netalán a fiuk valami egészen mást parancsol nekik. Milyen abszurd: Jézus arra bátorítja a nőket, hogy merjenek ellentmondani a saját fiaiknak! Mert mégiscsak emberek ők is, Isten képmása. Isten beszéde az első. A legboldogabbak azok a nők, akik félretéve évezredes beidegződéseiket, kényelmes igazodásukat, odaállnak Isten színe elé, és magukat kitéve a veszélynek, hallani kezdik Isten beszédét. „De még boldogabbak azok, akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják.” Boldogok, akiken kívülről is látszik Isten beszéde. Boldogok azok a nők, akik mernek kiállni Isten akarata mellett akkor is, ha ezért büntetéseket fognak elszenvedni, ha ezért még az asszonyok udvarából is kitiltják őket. Ha ezért Belzebub szövetségesének mondják őket, mert Isten Lelke akarattal ajándékozta meg őket. Gyógyító, ördögűző, konfliktusokat is vállaló akarattal. Mert Isten soha nem mondta, hogy a „női princípium” passzív kell, hogy legyen, és bele kell egyezzen minden durvaságba, ha azt egy férfi csinálja. Isten azt mondta, hogy hallgassunk az Ő szavára, és legyünk felelős őrizői a ránk bízott világnak. Aktívan és tudatosan. Nőként sem mentesül a felelősség alól senki.
Dél királynője, nem véletlenül van itt szóba hozva. Egy pogány nő, aki uralkodik. Mégpedig úgy uralkodik, hogy hallgatja Isten beszédét, és megtartja. Salamontól jön bölcsességet tanulni, mert Isten szerint akar bölcs lenni. Isten nevében uralkodó „dél királynője”. Légy te is olyan, mint dél királynője, mondja Jézus!
„De még boldogabbak azok” a nők, akik belépnek Isten színe elé, hallgatják Isten bölcsességét, Isten Igéjét a Szentírásból, akik megtanulják azt magyarázni, értelmezni, életükre alkalmazni, a rájuk bízottak életére alkalmazni. Akik megtanulnak Igét hirdetni, akiknek a szavait Isten csodái kísérik. Akik így, az Ige gondos olvasásából, magyarázatából megértik, hogy Jézus Krisztus az áldozat. És többé nincs szükség arra, hogy egyiptomi mintára a fáraó üdvösségéért beáldozzák az egész népet. Nem a fáraó révén üdvözül a nép, nem is az asszonyok áldozata révén üdvözül a férfi, hanem Isten mindenkit egyenként számontart, nevén szólít. Még a pogányokat is. Az ellenségeinket is. „Ninive” lakosságát.
Istennek az a rendezőelve, hogy ki az, aki az Ő szavát hallani akarja. És nem úgy tesz, mint ahogy a vallások, hogy csak a beavatottak kapják meg az esélyt, hogy hallják Isten szavát. Istennél nincs „beavatási szertartás”. Csak egy Mi Atyánk van. Amit az ember saját szavaival is elmondhat. Amit maga a Lélek ad, hogy az ember kimondhatatlan fohászkodásokkal elmondja. Talán egy „Jaj, Istenem!” is elég. És akkor kitöltetik a Szentlélek, és az ember hallani kezd. Mint a mesében, aki evett a varázslatos halból, és érteni kezdte az állatok nyelvét. Kitöltetik a Lélek, mindenkire, aki „jól” sóhajt… Lehet „rosszul” sóhajtani? Nem lehet. És az ember hallani kezdi Isten beszédét. És nincs az a fal, az a rítus, az az ítélet, amivel távol lehetne tartani Isten választottaitól az Ő szavát.
Még valami.
Semmiféle családért, férfiért hozott önfeláldozás nem fog a mennyországba vinni egyetlen asszonyt sem. Akkor sem, ha a lemondást, a vezeklést vallásos érzések kísérik, és ha valóban viszonzást nem váró szeretet és örök megbocsájtás van benne. Mindenki úgy áldozza fel magát, ahogy kellemesnek érzi, de tudnia kell, hogy ez Isten szemében nem teszi az embert értékesebbé, szentebbé. Ez is csak egy önjutalmazó rendszer: jólesik jónak érezni magam, hogy én mennyit adtam, a másik meg még egy köszönömre se méltatott! Nem üdvözít az ilyen szeretet.
Egyedül Jézus Krisztus áldozata üdvözít. Egyedül az üdvözít, ha az Ő szavát hallom, nem az, ha önmagamat állítom egyre nagyobb „beavatási” próbák elé. Vagy ha hagyom, hogy más állítson egyre durvább „próbák” elé, hogy egész életem azzal teljen, hogy bizonyítom, érdemes vagyok-e még a másik ember figyelmére. A házasság nem beavatási szertartások útján jön létre, hanem a kölcsönös tiszteletből fakad. Isten útját tiszteljük egymásban. Azt a szót, amit egész életében követ a társunk. Mert ha egymásnak vagyunk rendelve, akkor szép lesz ez a két út egymás mellett.
Nem azok a boldogok, akik feláldozzák magukat társuk, gyerekeik oltárán, hanem azok, akik hallják Isten beszédét, hogy a Bárány már feláldoztatott értük is. És miénk az élet, az örök élet. Saját akaratunk lehet, kiteljesedhetünk Isten tenyerén, az Ő Lelkének aktív vezetésével. Isten szava nem járulékosan, valaki más nevén szólítja meg a nőket, hanem saját jogon. Isten szeretete közvetlenül érinti meg a nőket is. Nem kell félniük a nőknek az angyaloktól, vagy Istentől. Nyíltan, őszintén, leplezetlenül állhatunk meg mindnyájan Isten előtt. Nem a férfiak óvják meg a nőket a mennyei világtól, hanem Jézus Krisztus védelmében vagyunk mindnyájan.
Nem valami modern gondolat ez, hanem maga Jézus Krisztus üzeni nekünk, mert ez Isten eredeti teremtési rendje.