38 Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. 39 Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. 40 Mártát pedig teljesen lefoglalta a sok munka. Ezért odajött, és így szólt: Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Mondd hát neki, hogy segítsen! 41 Az Úr azonban így felelt neki: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, 42 pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle (Lukács 10,38-42).
Lukács folytatja az egyszerűség gondolatának a szemléltetését. „Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak” (21). Milyenek Jézus jó tanítványai? Kik a szolgálatra alkalmas gyülekezeti tagok? Akik a Szentlélek által egyszerűen tudják magasztalni a mennyei Atyát, és ebből következnek cselekedeteik.
Először az „irgalmas samaritánus” történetéből láttuk, hogy Isten magasztalása nem emelhet minket olyan magasságokba, tisztaságokba, amik megakadályozzák, hogy lehajoljunk egy elesett, porban heverő emberhez. Elképzelem, ahogy Lukács gyülekezetében a történet végére értek, és abban a pillanatban, szinte az ámennel egyidőben, helyeslőleg felcsattan egy tiszteletreméltó asszonyság, szegény kis pápaszemes, folyton a Biblia fölött görnyedő férje fölé hajol, és elkiáltja magát: „Nem megmondtam? Az számít, amit az ember a két kezével tesz! Te mikor söpörtél össze a konyhában utoljára?!”
Ideje tehát ezeknek a tisztes asszonyoknak is szemléltetni, külön, Jézus Igéjének a rájuk vonatkozó részét.
Márta. A neve azt jelenti: úrnő. Mária, keserűség. Állítólag ezt jelenti a neve, hogy keserűség. Vagy mirhát? A történeten mindkettő átsugárzik. A megfáradt, keserű, megváltást kereső ember, akinek egész élete Jézus Krisztus után kiált. Nem is csoda, ha a lábához telepedik, amikor megtörténik az a csoda, hogy az Úr éppen az ő házuk vendége lesz. És ebből a hallgatásból valami szent illat árad, a napkeleti bölcsek is aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak az újszülött királynak. Ott van körülöttük, érezhetően a Szentlélek, ahogy Mária csendben, figyelmesen hallgatja Jézus szavait.
„Leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét”. Márta házában istentisztelet volt. Ezt csináljuk mind a mai napig, amikor istentiszteletre jövünk össze. Szándékosan mondom így, ilyen régiesen: istentiszteletre jövünk össze. Mert a hely, az időpont Istentől rendelt alkalom. Az istentisztelet volna anélkül is, hogy mi ott volnánk. Megtörténne. Ha nem jönnénk össze az üdvtörténet egy adott pontjára, akkor az egész egyszerűen ugyanúgy megtörténne, csak mi maradnánk ki belőle. Jézus elmondaná újjáteremtő, gyógyító Igéit, mi pedig kimaradnánk belőle. Ezért sietünk az Istentől rendelt helyre, Istentől rendelt időben, hogy leüljünk az Úr lábához, és hallgassuk az Ő Igéjét. Nem aggodalmaskodunk rajta, hogy tökéletes-e az egyház, hogy amikor belépek egy templom ajtaján, akkor most a népegyházba vagy a hitvalló egyházba érkeztem-e meg, még csak a teológia helyességével sem foglalkozunk túl sokat, vagy az emberek, a „szentek” viselkedésével. Leülünk az Úr lábához, és hallgatjuk Igéjét. Ilyen egyszerű ez. Csak az egészen primitív emberek képesek rá, és azok, akik már túljutottak a saját okosságuk, és saját hasznosságuk istenítésén, és újra egyszerűek tudnak lenni. És akkor jön a Szentlélek. Most is, ugyanúgy, mint Lukács gyülekezetében. Lukács gyülekezetében sem testben volt már jelen az Úr, hanem Igéje által, a történetek által. Olvasták, magyarázták az Igét, imádkoztak és énekeltek, megtörték a kenyeret, szétosztották a bort, és az Úr jelen volt Szentlelke által. Mint szent illat, betöltötte a termet, az emberek szívét, életét, és formálta, alakította a közösséget, egyházat épített.
Mindeközben Márta… darabokra szakadt a sok szolgálatban! Azt sem tudta, hol a feje! Ő a házigazda, neki kell gondoskodnia a nemes vendégek teljeskörű ellátásáról. És ez nem volt egyszerű. Már a belépésnél figyelni kellett a vendégfogadási szokásokra. Kéz- és lábmosás járt a vendégnek, a fejére olajat is öntöttek. Étellel-itallal kínálták, mert hosszú útról is jött, és szeretetüket is ki akarták fejezni. Nem kell ezt itt nálunk magyarázni. Tudjuk, milyen az, amikor úgy igazán, a régi szokások szerint vendéget hívunk. Már napokkal előtte nekilátunk takarítani, ablakot pucolni, füvet nyírni. Aztán jöhet a főzés. Pogácsa, húsleves, külön a zöldség és a leveshús, házilag készített cérnametélt, szálanként kézzel szeletelve, vagy csigatészta, egyenként felcsavarva, mellé torma, persze azt is illik magunknak reszelni, mert a vendéglátásnak elengedhetetlen tartozékai ezek a titkos könnyek, aztán jön a második fogás, valami egyben sült hús, szósszal, generációk óta őrzött titkos recept szerint, kétféle körettel és házi savanyúsággal. Aztán jöhet a rántotthús, krumplipüré, savanyú uborka. És végül az almáspite, hókifli, madártej, eperlekváros linzer (az eperlekvár is házi!). Utolsó utániként az elmaradhatatlan torta, tejszínhabbal és valami finom, külön erre az alkalomra tartogatott desszertborral. Kávé, tea, gyümölcslé, ásványvíz, az asztalon még kint marad a keksz, aprósütemény, ha valaki éhes maradt volna. Illik háziszőttes abrosszal teríteni, és minden fogáshoz természetesen új teríték, az ősi készletből, amit csak ilyenkor veszünk elő, amikor vendégünkben magát az Urat tiszteljük meg. A kertből frissen szedett virágcsokor a vázában, és a gyerekeknek is külön valamilyen szerep, amit közben el kell játszaniuk. Énekelnek, verset mondanak, zongoráznak, ők is vigyáznak az ünnepi ruhájukra, és mindezt valaki meg is tanítja nekik. Húsvétkor hímestojások, Karácsonykor minden évben pontosan ugyanaz a díszítés.
Szóval, a ház asszonya valami vitathatatlan, kőbe vésett liturgia szerint haladt, pontról pontra, amiből nem lehet kilépni, mert a liturgiák azért liturgiák, hogy ellentmondást nem tűrően strukturálják a szent alkalmakat.
És mi történik? Márta megharagszik Jézusra. Én itt majd megszakadok, és ti ott csak ültök, és nem csináltok semmit! Hát Máriának nincs keze, amivel megfoghatná a munka végét? És Uram, még te sem állsz ki az igazság mellett, nem szólsz rá Máriára, hogy most már aztán igazán mehetne az asszonyok dolgára?
„Boldog, aki nem botránkozik meg énbennem” (Lk 7,23) – mondja Jézus egy másik alkalommal. Boldog, aki nem haragszik meg rám. De Márta haragszik Jézusra, mert nem segít neki. „Nem törődsz azzal, hogy Mária itt, a szemed előtt szegi meg az illem és a szeretet minden parancsolatát?” „Máriának kötelessége volna önként részt venni a házimunkában!” És Márta lelkiismeretfurdalást akar kelteni Jézusban: „Nem törődsz azzal, hogy Mária nem szeret engem? Szólj rá, parancsold meg neki, hogy szeressen!” És az emberben ilyenkor általában fel szokott ébredni az együttérzés, ránéz az agyonhajszolt, hullafáradt háziasszonyra, és az egész világot elítéli: ilyenek ezek, mind lusták, szeretetlenek, de majd én az ő pártjára állok! Majd nekem lesz lelkiismeretfurdalásom helyettük is, ha ezek ilyenek, hogy egészen magára hagyják szerencsétlen asszonyt!
És így, ezek a szegény, szerencsétlen, agyonhajszolt asszonyok a gyengeségükkel, elesettségükkel végül az egész világban szánalmat ébresztenek, és az egész világ lelkiismeretesen felsorakozik mögéjük, és vezényszóra, hajszálpontosan végzik azt az ősi liturgiát, ami a csontjukba van rekesztve.
Ennek akarta alárendelni Márta Jézust is. És Jézus itt állítja meg ezt az igyekezetet. Milyen liturgia az, amelyik nem hagy teret az igehirdetésnek? Milyen ősi szent szokás lehet az, amelyik az Úr elől szakítja el az embereket? Milyen az a lelkiismeret, amelyik valamit fontosabbnak tart, mint az Úr jelenlétét, és az Ő szavait?
Persze, hogy részekre szakítja az embert a sok apró teendő, ha nincs ott a Szentlélek, ami összefogná! Sok apróság köti le a figyelmedet, Márta – mondja Jézus, mert az egy igazán fontosról nem veszel tudomást! Az egy igazán fontos pedig az, hogy teljes szívünkből, teljes lelkünkből, teljes erőnkből és teljes elménkből jelen legyünk Isten számára, Jézus Krisztus számára, Jézus Krisztus megszólaló Igéje számára azon az istentiszteleten, aminek a technikai előkészítésében talán segítettünk valamit.
Amikor belemerülünk a hagyomány ilyen apró részleteibe, akkor soha, egyetlen pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy mi a célja ezeknek a gyakorlati, kétkezi mozdulatoknak. Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy mit kereteznek a liturgia mozdulatai, mi köré vonják a szent határt: az Úr Jézus Krisztus köztünk megszólaló Igéje köré, aminek egész életünket átadjuk.
És akkor, ha Ő lesz az előkészületeinknek is középpontja, akkor rá fogunk jönni, hogy mire van szükség, mire nincs szükség azokból a szokásokból, amire olyan gondosan megtanítottak minket elődeink. Akkor nem fogunk darabokra szakadni, mert Ő, az Egyetlen, egész életünket egyben tartja, megőrzi. Megszenteli. Akkor a konyhai munka is áldás és öröm lesz. Akkor nem kötelezően fogunk önként segíteni, hanem valóban szívből leszünk jelen, egymás számára is.
De előbb, mindenekelőtt, Isten országát kell keresnünk Jézus Krisztus lábainál, az Ő Igéjét hallgatva.