21 Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak. 22 Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni. 23 Tanítványaihoz fordult, és nekik külön ezt mondta: Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. 24 Mert mondom nektek: sok próféta és király szerette volna látni azt, amit ti láttok, de nem látták, és hallani azt, amit ti hallotok, de nem hallották (Lukács 10,21-24).
Bölcsek és egyszerűek.
„Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől.” Mi ez?
Isten közel jön az emberhez, Isten megszólítja az embert, Isten megbocsátja az ember bűneit, Isten befogadja a maga országába. Mennyei állampolgárságot kap az ember. És mennyei feladatokat ebben az országban. Ehhez pedig mennyei erőket.
Magasztalunk, mennyei Atyánk, mert befogadtál minket a Te országodba. Ahol minden „politika” tiszta, ahol minden vezetőnek tiszták a szándékai, ahol minden cél nemes, ahol minden jó, és minden értünk van. Jó tudni, hogy ez az ország létezik, és ebbe az országba lehet tartozni. Jézus Krisztus által. Aki hisz abban, hogy Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó, az máris „fel van véve”, elkezdheti a munkát.
De a hit olyan egyszerű dolog, hogy az ember egyszerűen képtelen ilyen egyszerű lenni. Az ember bölcs és értelmes. Az ember beiratkozik egyetemekre, és szebbnél szebb tudományokat, tudományrendszereket tanul. Például jogász lesz. Aki szívét-lelkét beleadta hivatásába, és úgy lesz jogász, az még álmában is arról fog gondolkodni, hogy mi törvényes, és mi törvénytelen. Az arról fog gondolkodni, hogy hol vannak még a világban olyan területek, ahol nem érvényesül eléggé a jog, az igazság. Hol lehetne még rendet tenni, igazságot szolgáltatni. Jó ez, hogy ezt teszi, ez a munkája, ez a hivatása. Ha nem volna jog, már feje tetejére állt volna a világ, és nem volna vége az erőszaknak. A jogászok bölcsek és értelmesek. De éppen ezért nem tudnak egyszerűek lenni. Nem tudnak naivak lenni. Nincsenek illúzióik a világról. Ezért nem hisznek „dajkamesékben”, hogy egyszer az oroszlán a báránnyal fog lakni, hogy a visszaeső bűnöző megtérhet, hogy az áldozat láthatatlan védelmet élvez.
Vagy tanár lesz az ember. Elsajátít egy adag információt, egy adag készséget, ami valahol a társadalomban hasznos, és amikor elkezd dolgozni, minden erejét arra fordítja, hogy ezt a tudást továbbadja azoknak, akiket rábíztak. Minden reggel úgy lép ki otthonról, hogy ma lehetőleg maximalizálni kell az átadott tudás mennyiségét, minden elérhető eszközzel. És minden este úgy fekszik le, hogy erről önmaga és Istene előtt számot ad. Aki ebben szerez bölcsességet, az kevés mozdulattal tud nagyon sokat adni. De vajon hall-e még, vagy már annyira megszokta, hogy neki a fegyelmezés, az ellenállók elhallgattatása a munkája, hogy legyenek eredmények?
Vagy politikus. Szoktuk szidni a politikusokat, hogy manipulálnak, hogy nem azért mondanak valamit, mert igaz, hanem azért, mert el akarnak érni vele valamit. Pedig a politika fontos, és fontos, hogy azt a 10 millió, 15 millió, 100 millió embert keretek között tartsa valaki. Érteni kell ahhoz, hogy az emberek abba az irányba mozduljanak, amerre a terveink, elképzeléseink szerint menniük kell. Hogy végül béke, biztonság legyen, épülés, gyarapodás, gazdagodás. Hogy ne szenvedjen senki, és hosszú ideig éljünk azon a földön, amit az előző generációtól örököltünk. Egy ország vezetéséhez nagyon nagy bölcsesség kell. A Biblia nagy része éppen ezzel a politikai értelemben vett bölcsességgel foglalkozik. De kinek az országát építem? Istenét, vagy a magamét? Hogyan tudok különbséget tenni a kettő között? Miben mérem a különbséget?
Klasszikus példák voltak, de most egy abszurd példát is hadd említsek. Itt van a teológus. Jézus szava hatványozottan érvényes a teológusokra: „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a teológusok elől”. Mert nem úgy van az, hogy minél több teológiát tanul az ember, annál közelebb kerül Istenhez. Dehogy! Éppen fordítva van. Minél több logikai összefüggést fedez fel az ember a vallásban, a Szentírásban, annál nehezebben tud közvetlenül, naivan odafordulni Istenhez. Minél inkább betéve tudja valaki az etikai szabályokat, törvényszerűségeket, annál kevésbé van szüksége Istenre ahhoz, hogy jó és rossz között döntsön. Minél többet tud a Szentírás keletkezéstörténetéről, annál több jogot formál arra, hogy az írott Ige egyes szakaszait saját megítélése, válogatás alá vonja. Saját teológiai tudása lesz Isten minden érintésének és megszólalásának a mércéje.
Ha van egy rendszer, egy séma, egy gondolkodási, problémamegoldási paradigma a fejemben, az elfedi, elfedheti Isten megszólalását. Ha tudom, hogy a prédikációnak azt kell hirdetnie, hogy aki hisz, az üdvözül, akkor minden alkalommal arra fogok törekedni, hogy rábírjam a közönségemet arra, hogy higgyen Jézus helyettes áldozatában. Függetlenül attól, hogy az Ige, és az Igén keresztül az Úr miről szól valójában. „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a lelkészek elől.” Mert a lelkészek is kénytelenek ilyen sémával dolgozni. Van egy szakmájuk, egy fix pozíciójuk, a gyülekezet vezetőjeként, a szószéken, a vasárnapi igehirdetés helyzetében, ahol valójában semmi másra nem kell törekedniük, mint hogy minél többen legyenek a templomban. Ehhez keresik a bölcsességet és értelmet, ehhez keresik a módszereket, ehhez öltik magukra a szeretetet, az alázatot, a hitelességet. Milyen könnyű elcsúszni ebben. Azért mozdulok-e, mert az Úrnak akarok tetszeni, hallom-e az Ő kijelentését, vagy bölcs, értelmes, sikeres akarok lenni az Úr egyházának az építésében?
Abban a pillanatban, hogy valamiben kiemelkedő bölcsességet, tudást szereztem, és vagyok valaki, olyan nehéz lesz bejutnom Isten országába, mint annak a gazdag ifjúnak, aki a vagyonában bízott az Úr helyett. De akkor mi a megoldás?
Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek.
„Az egyszerű embereknek.” Olyan sokféleképp értelmezték ezt az idők folyamán.
„Egyszerűvé formálj Belső, lelkiképen, Békességben, csöndességben. :/: Tisztogasd meg szívem: Tisztaságod lássam Lélekben és igazságban. Szívemmel Mindig fel-Szállhassak sasszárnyon: csak Te légy világom!”
Van ilyen bibliafordítás, hogy „a gyermekeknek”, „a kisdedeknek”, de ilyen is van, hogy „az együgyűeknek”. A görög „νήπιος” (népiosz) azt jelenti, kiskorú, éretlen, gyermeki, értelmetlen, tapasztalatlan; együgyű, gyenge. A szó eredetét tekintve olyan embert jelent, aki nem tud beszélni.
Igen, mert a tudósok, a bölcsek, akiket említettem, mind a nyelv, a beszéd, a fogalmi gondolkodás segítségével tájékozódnak a világban. Csűrik-csavarják a szót. Rábeszélnek. A beszéd fegyverével élnek, ezt a harcművészetet tanulják egész életükben. Velük szemben ott áll a kis szerencsétlen, aki nem tud kiállni magáért, aki nem tudja megfogalmazni, amit akar, aki nem tud parancsolni. Igen, mert végső soron a szavak arra valók, hogy másokra rákényszerítsük a magunk akaratát. Ilyen vagy olyan sémában. A bölcs az, akinek érvényesülni tudnak az érvei, a gondolatai, aki, ha megszólal, súlya van a szavainak.
Megkönnyebbülhetünk! Jézus nem azt mondja, hogy tegyél róla, hogy alacsony legyen az IQ-d, mert magas intelligenciával nem juthatsz be a mennyek országába. Annyit mond csak, hogy légy egy kicsit gyermeki. Tekintsd magadat tapasztalatlannak. Ne a már kialakult sémáid szerint értelmezd a világot. Ne aszerint skatulyázz, értékelj, ítélj. Mert most valami új kezd kibontakozni a világban. „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múlton tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni – talán nem tudjátok? Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok.” (Ézs 43,18-19). Isten újat teremt, ami a régi tapasztalatokba nem fér bele. Légy „együgyű” egy kicsit, koncentrálj az első megérzésre. Próbáld meg annak venni a dolgokat, amik. Mint a csecsemő, akinek tejet adnak, és ő egy pillanatig sem gondolkodik azon, hogy annak mi az összetétele, hogy az jó lesz-e neki, hogy léteznek-e másféle táplálékok. Éhes vagyok, enni adnak, és én ezt azonnal elfogadom.
Jézus azonnal, ugyanezekben a szavaiban be is mutatja, hogy ez pontosan mit jelent. Úgy kezdődik, hogy „Magasztallak, Atyám”. Így állunk meg mi is az Úr előtt: Magasztallak, Atyám. Te nagy vagy, Te mindenható vagy, és én a Te kezedben vagyok. Szeretlek, Rád bízom magam, és boldog vagyok, ha Te cselekszel. Bármit cselekszel, nekem az a boldogság. Az az örömöm, ha megértem akaratodat, és Neked igazat adhatok. Az nekem a boldogság, ha sikerül engedelmeskednem Neked. Abból élek, ha ajándékot adsz nekem.
A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet (Péld 9,10).
Olyan bölcsességre és értelemre van szükségünk, ami az Úr félelméből az Úr magasztalásából indul el. Aki minden sejtjében átérzi gyermekiségét. Ezért is szólítja Jézus Atyjának, és ezért szólítjuk mi is Atyánknak a világ Teremtő, Mindenható Istenét. Őmellette együgyűek vagyunk, éretlenek, befejezetlenek, tökéletlenek. És jó ez így, mert ha így kezdünk beszélgetni Vele, akkor Ő elkezd válaszolni kérdéseinkre, kételyeinkre, hiányainkra. Akkor lesz kijelentés. Akkor lesz növekedés, beteljesedés.
A másik nagyon fontos eleme ennek a rövid fohásznak: „Igen, Atyám, mert így láttad jónak.”
„Magasztallak, Atyám” – „Igen, Atyám”. Bármit mond a mi Urunk, azonnal igennel válaszol a gyermek. Mert még nincs tapasztalata arról, hogy ez hogy szokott lenni. Még nincs ítélete arról, hogy ez neki, az ő céljainak megfelel-e, vagy sem. Még nem tudja, hogy lehetséges-e megcsinálni, amit az Atya parancsolt. Nem gondolkodik rajta, nem mérlegel, hanem cselekszik.
Csak az kaphat kijelentést az Úrtól, aki kész ilyen naivan, együgyűen, azonnal, gondolkodás nélkül cselekedni az Isten akaratát. Így hallgatni a prédikációkat. A tökéletlen, töredékes prédikációkat is ezzel az alapérzéssel kell hallgatni, hogy megszólaljon belőle Isten Igéje.
Persze, visszakérdezni, tisztázni szabad. Értelmezni szabad. Hogy valóban a mennyei Atyánk akaratát kezdjük el cselekedni, ne valami véletlenül előállt téveszmét, rögeszmét.
Milyen lehetetlen állítás volt ez: „az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell vettetnie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia” (9,22). Aki itt gondolkodóba esik, százféle érvet is hoz, amiért ennek nem szabad, nem lehet így megtörténnie. Csak az menekül meg, aki egyszerűen elkezdi magasztalni a mennyei Atyát azért, amit, és ahogyan cselekedett. És egyszerűen azt válaszolja, hogy „ámen”, „igen, Atyám, mert így láttad jónak.”
És ha már van hitünk, akkor a sok munkával szerzett bölcsességünk, tudásunk is megtalálja helyét az életünkben. Akkor nem fogjuk már azt érezni, hogy a jog, az igazságszolgáltatás valami istenellenes dolog volna. Akkor nem fogjuk feleslegesnek érezni az iskolai tananyagot, mert annak is fontos helye lesz a Teremtő Istent magasztaló világban. Akkor nem fogjuk feleslegesnek érezni a politikát, mert mi más volna Isten Országának az építése, mint tiszta politika. Akkor a teológia minden egyes felfedezése, összefüggése isteni fényben fog ragyogni. Akkor a „népegyházi keretek” Isten Lelkének fognak otthont adni.
Ezt tanuljuk meg: magasztalni a mi mennyei Atyánkat, és minden kifogás nélkül rámondani, hogy „igen, Atyám, mert így láttad jónak”. És Jézus akkor ezt ígéri nekünk: „Bizony, bizony, mondom nektek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára” (Jn 1,51).