4 Amikor pedig nagy sokaság gyűlt össze, és városról városra sokan csatlakoztak hozzá, egy példázatot mondott nekik: 5 Kiment a magvető vetni. Vetés közben némely mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy megették az égi madarak. 6 Némelyik a köves helyre esett, és alighogy kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet. 7 Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották. 8 Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott. Amikor ezeket elmondta, így kiáltott: Akinek van füle a hallásra, hallja! 9 Megkérdezték tőle a tanítványai, hogy mit jelent ez a példázat. 10 Ő ezt mondta: Nektek megadatott, hogy ismerjétek az Isten országának titkait, de a többieknek példázatokban adatik, hogy akik látnak, ne lássanak, és akik hallanak, ne értsenek. 11 A példázat pedig ezt jelenti: A mag az Isten igéje. 12 Akiknél az útfélre esett, azok meghallották az igét, de azután jön az ördög, és kiragadja a szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek. 13 Akiknél a köves helyre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük: ezek hisznek egy ideig, de a megpróbáltatás idején elbuknak. 14 A tövisek közé esett mag: ezek azok, akik hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják őket, és nem érlelnek termést. 15 A jó földbe esett mag: ezek pedig azok, akik igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal (Lukács 8,4-15).
Hogyan vonj be új embereket a hívők közösségébe? Hogyan születik meg a hit az ember szívében?
Két kérdés. Az egyik a lelkész szemszögéből van, a másik a megtérő ember szemszögéből. Itt ketten dolgoznak egy csodán.
Hogyan értelmezhetjük Jézus példázatát?
Útfél.
A védtelen ember helye. Teljesen nyílt terep. Rálátnak a ragadozók, megtámadják az Igét abban a pillanatban, amikor hirdetik! Szétkárogják az Igét, hogy megszólalni sem lehet igazán.
Nem véletlen, hogy Jézus félrevonja a megtérő embereket, ha tömeg közepén áll is, megteremti velük az intim közösséget. A hit titokban születik, a madarak és a cipőtalpak elől elrejtve.
Ezért nem lehet vitákkal evangelizálni. Nem apologetikai pankrációkat kell tartani. Mert ott pro és kontra érvek egyszerre hangzanak el, és nem jutunk el az életig. Csak a felszínen mozgunk. Készenléti állapotban. Valamiféle páncélba zárva. A magnak ki kell bomlania, hogy csírázni tudjon.
Ahhoz, hogy az Igének „érvei” legyenek, el kell kezdenie bennünk meggyökerezni, kihajtani. Ez idő, erre oda kell szánnunk magunkat. De ha ott az ellenfél, aki folyton a saját akaratát erőlteti keresztül, akkor nem tudunk teljes szívvel az Igénél maradni. Akkor már eleve ellehetetlenítjük a folyamatot. El sem indul az az új élet, amit az Ige csodálatosan, minden logikát és realitást átlépve elkezdene megteremteni bennünk.
Hosszú időre van szüksége az Igének, míg látszólag nem történik semmi. És addig nem szabad bolygatni, nem szabad terhelni, tesztelni a hitet. Hagyni kell, mint mélyen a földbe rejtett búzaszemet.
Köves hely.
Ez az a helyzet, amikor a mag, az újjászületett ember, egymagában küzd az életben maradásért. De az Igének a növekedéshez, és az ellenálláshoz (perzselő nap), folytonos mennyei erő-utánpótlásra van szüksége. Ezt a hívő ember önmaga nem tudja előteremteni. Ehhez mélyre eresztett gyökerek kellenek.
Mibe kapaszkodunk?
Jézus Krisztusba először, és elsősorban. És közvetve is csakis Őbelé. De Ő a mennyben van, mi pedig a földön, ezért szükségünk van olyan kapaszkodókra, amik nehézség idején kézzelfoghatóak.
Ilyen az írott Ige, a Biblia szövege. Az írott Ige előnye, hogy nem változik. Akárhogy is változik meg az életem, akármilyen kísértésnek is vagyok kitéve, ami le van írva, „kőbe van vésve”, az nem változik meg. Biztos pont. Gyökér, amit nem lehet ide-oda tologatni.
A megtörtént események, különösen az üdvesemények. Jézus Krisztus meghalt és feltámadott. Ez sem változik meg soha. Elvégeztetett. Ebbe is bele lehet kapaszkodni. Jézus Krisztus feltámadása teljesen más megvilágításba helyezi a világ értelmezését. Jézus halála és feltámadása „hermeneutikai fordulópont”. Nem a halálunkra készülünk, hanem az örök életre Ővele. Nem az „apokalipszisre” készülünk, hanem az Apokalipszisre. Nem a világ végső drasztikus megsemmisülésére készülünk, ahol kínok és rettegések közt fogunk mind meghalni, hanem a végső lelepleződésre, Jézus Krisztus visszatérésére. Ő, aki most a mennyei Atya jobbján van, és titokban kormányozza a világot, elő fog lépni, hogy mindenki meglássa Őt. Azok is, akik hisznek benne, és igyekeznek hűségesek lenni hozzá, és azok is, akik tagadják Őt, vagy akik nem is foglalkoznak Vele. Egészen más így élni. Egészen másképp látjuk az eseményeket, másképp reagálunk rá, mert Jézus Krisztus meghalt és feltámadott, hogy örök üdvösséget hozzon nekünk. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Hogy el ne vesszünk. Hogy örökké éljünk. A megtörtént események, az apró kis jelek, amik Jézus Krisztus feltámadására utalnak, és maga a feltámadás eseménye kapaszkodó, gyökér. Ezt ünnepeljük minden vasárnap. Ezért megyünk vasárnap templomba, de ha nem mehetünk, akkor is emlékezzünk meg Jézus Krisztus feltámadásáról azon a napon. Mert ez a megtartó erő, az Ő feltámadásának a ténye.
Kapaszkodót jelentenek az előttünk járók. Az Ige nem holt nyelv, hanem élő nyelv. A holt nyelvek jellemzője, hogy adottak régi írott szövegek, amit tudományos eszközökkel lehet kutatni, vizsgálni, lehet értelmezni így vagy úgy. De ezek alapvetően örökké tárgyak maradnak. Az Ige nem vizsgálandó tárgy, nem az „egzegézis tárgya”, mint holt nyelv, hanem élő, beszélt nyelv. Akármennyire is valljuk a sola scriptura elvet, mégiscsak akkor kerülünk az Ige hatalma alá, ha élő prédikációban találkozunk vele. Én elég sokat tanultam óhéber, ógörög nyelvet, ha kinyitom a Bibliát, valószínűleg hellyel-közzel megértem, hogy mi van odaírva, ha másképp nem, hát a segédletekkel. De soha nem tudnék megszólalni ezeken a nyelveken, mert nem hallottam élő embert így beszélni. Az élő beszédben benne van az egész ember, aki megszólal, minden szónak valamilyen tapasztalati alapja van. Egy Istenbe, Krisztusba belegyökerezett ember szólal meg Róla, amikor Igét hirdet. És én ehhez az élő beszédhez csatlakozom, és én is beszélni tanulok ilyenkor, amikor hallgatom őt. Az absztrakt szavak, a kánaáni beszéd elkezd jelentést nyerni, és egy egész világot veszek át, amikor az Ige nyelvén megtanulok megszólalni. Az ember egy adott nyelven él. Ahhoz, hogy az egyházban éljünk, meg kell tanulnunk beszélni az egyház nyelvét. Azoktól, akik már belegyökereztek, és ki tudják fejezni magukat ebben a közegben. Gyökér, megtartó erő, ha beszélgethetek az előttünk járókkal, és így közösségbe kerülhetek velük, a szentek közösségébe.
És itt következik a szolgálat, az elköteleződés, mint kapaszkodó. Ha van feladatom, ha tudom, hogy várnak rám, ha felelős vagyok másokért, akkor az megtartó erő. Erőt ad a küzdelemhez, ha tudom, hogy nem csak rólam van szó, hanem másokért is teszem. Ha az előbbiek már ott vannak az életemben, akkor megjelenhet a szolgálat is, ami nem csak viszi az erőt, de adja is. Ha az előbbiek már ott vannak. De erre nagyon figyelni kell, mert itt fontos ez a sorrendiség. Ha Krisztussal közösségem van. Ha megszokássá vált az életemben, hogy kinyitom a Bibliát, naponként. Ha már ösztönösen is tudom a feltámadás felől érezni a világot. Ha megtanultam az előttünk járóktól az egyház nyelvét, és mozdulatait, ami a Szentlélek közösségétől van áthatva. Akkor vállalhatok szolgálatot. Akkor áldott lesz a szolgálatom is, megtartó erővé válik.
Tövisek közé.
Óhatatlan, hogy egy szántóföldön gyomok is nőjenek. Az Úristen nem ad nekünk gyomirtót. Amikor járunk-kelünk a világban, akkor nem csak az Isten Igéje szól hozzánk, hanem másféle lelkek másféle hatásai is érnek minket. És nem csak gondolati, akarati szinten, hanem bizony spirituális értelemben is. Mint ahogy a Szentlélek is egészen valóságos, jelenlévő személy, úgy másfajta lelkek is léteznek, akiket adott esetben ugyanúgy beengedünk, behívunk az életünkbe. Amikor az okkultizmusról óvnak prédikációk, akkor pontosan ettől akarnak minket megvédeni. Ismerős a népmese. Eltéved a szegényember, és az ördög kínálja fel neki a segítségét, hogy hazataláljon a sűrű erdőből. Csak egyet kér, ami van a házánál, de ő nem tud róla. Ez pedig a most fogant gyermeke. Hogy-hogy nem, végül mégiscsak Jézus Krisztus az, aki megmenti őket ebből a csapdából. Őt jelképezi a „kenyér”, amit az ablakba kitesznek.
Behívjuk, beengedjük előbb-utóbb mind az ellenséget, mert segítséget várunk tőle. Vagy az ellenség legyőz, erővel, és úgy lép be. Akárhogy is, itt van a nyakunkon, egy ellenséges lélek, amelyik szinte érezhetően mindig a Szentlélek munkájának akar keresztbe tenni. Sorban jönnek a „véletlenek”, és valahogy mindig úgy esik, hogy azt támadják ezek az erők, amit a Szentlélek akar. Krisztust. Az istentiszteletet. Leülök imádkozni, és pont akkor! Szinte megfojtanak mindent, ami Isten terve, Isten akarata volna. Mindent, ami szeretetből fakad, ami önzetlenségből, jó szándékból indul Jézus Krisztus nevében. Csak az Ő nevében ne merészelj szeretni! „Mintha összebeszéltek volna.” Ilyenek a spirituális értelemben vett tövisek az Ige magvetése körül.
Tehetünk-e valamit ez ellen, vagy annyi az esélyünk, hogy kétségbeesve vergődünk a tövisek között?
Ismét meg kell jegyeznünk, hogy Lukács evangéliuma lelkészeknek szól. Pontosan ettől olyan félelmetesen fontos ez az igeszakasz: a hívő ember, aki most küzd az Ige növekedéséért a saját életében, alig tehet valamit a tövisek ellen. Nem elég, ha a lelkész a templomban hirdeti az Igét, ha beszél az embereknek Krisztus feltámadásáról, ha közben az ember, amikor hazamegy, elpusztul az ellenséges lelkek támadásaitól. Valamiképp védelmet kell adni a tövisek ellen. Elő kell készíteni a talajt. Nem egyszerűen visszaküldeni a megtérő, hívő embert a régi világába, és ráparancsolni, hogy engedelmeskedjen nekik, és tűrjön el mindent. Hanem lélekben felkészíteni, hogy elszakadjon azoktól a démoni hatásoktól, amiknek addig ott, saját környezetében alá volt vetve. A Szentlélek védőpajzsával kell hazaküldeni. Imádkozni a szabadulásáért, Jézus Krisztus nevében, aki életét adta az ő szabadulásáért. Ettől sokszor a föld is megrendül a hitéért küzdő ember körül. Súlyos dolgok kezdenek történni. Veszélyes dolgok. Nehéz az ördög karmai közül megszabadulni. Végső esetekben, ki kell menekíteni a megtérő embert a halálos veszélyből. Mert ilyen is lehet. Ez is a lelkész feladata, ezt megszervezni. Nem hagyhatjuk magára a megtérő embert. Itt valóságos embermentésről van szó.
Jó talaj.
A magvető azért veti a magot, hogy az termést hozzon. Eddig csak az akadályokról volt szó. De nem az akadályokra kell nézni, hogy miért nem működik az igehirdetés manapság. Az igehirdetés ma is működik. Ez az alapfeltétel. Ma is vannak emberek, akik kimennek a földekre, és elvetik azt a magot, amiből mi a kenyeret esszük. Ma is megküzdenek a termelők az időjárással, a gyomokkal, a talaj minőségével. De ma is eszünk kenyeret. Küzdünk, mert van eredmény. Lesznek olyanok, akik hallják az Igét, akiknek sikerült bekapcsolódni a gyülekezetbe, akiknek sikerült megvédeni az életét, és ők tovább fogják adni az élet Igéjét. Egy búzakalászon soha nincs 100 búzaszem. Itt már egyértelműen arról van szó, hogy a hívő ember hány másikat tud Jézus Krisztus közösségébe, Isten országába, az örök életbe bevonni saját beszédével, saját életével, bizonyságtételével. Száz másik ember. Ha ennyit sikerült Isten jelenlétébe vonnunk, és megismertetni Jézus Krisztus megváltó erejével, akkor már teljesítettük küldetésünket. Ha harmincat, akkor is. Akkor hálával és örömmel pihenhetünk meg. De, emlékezzünk rá, hogy Ábrahámnak csak egyetlen fia volt, Izsák, akinek a hitet tovább tudta adni. És mégis annyi hívő ember számít „utódjának”, mint a föld pora, vagy mint égen a csillag. Sokszor egyetlen ember is elég.
Tegyük meg, amit Isten Lelkének vezetésével meg tudunk tenni, de vigasztalódjunk meg ebből az Igéből, ha nem sikerült mindenkit megszólítanunk. Maga Jézus mondja, hogy nem fog minden elvetett mag termést hozni. Legyen ez az Ő titka, hogy kit készít elő az igehirdetésre úgy, hogy jó földdé váljon az élete. Mi csak adjunk hálát minden egyes csodáért, ami történik közöttünk.