1 Ezután városról városra és faluról falura járt, és hirdette az Isten országának evangéliumát. Vele volt a tizenkettő 2 és néhány asszony, akiket gonosz lelkektől szabadított meg, és betegségekből gyógyított meg: Mária, akit Magdalainak neveztek, akiből hét ördög ment ki, 3 Johanna, Kúzának, Heródes egyik főemberének felesége, és Zsuzsanna, de sok más asszony is, akik vagyonukból támogatták őket (Lukács 8,1-3).
Még mindig iránymutató szempont, ennél a rövidke igeszakasznál is, hogy Lukács „nagyra becsült Teofilosz”-nak írja evangéliumát, aki a gyülekezet alapítói között lehet, egy vagyonos, köztiszteletben álló ember. Milyen legyen a gyülekezet? A lelkész hogyan viszonyuljon az egyes élethelyzetekben? Valahogy belénk égett ez, hogy „szegénység”. A szerzetesi fogadalmak is arról szólnak, hogy „tisztaság, szegénység, engedelmesség”. Erénynek tartják a szegénységet, a szentség jelének. A remetékre hivatkoznak, és magára Jézusra, aki kiküldte tanítványait egy szál saruban, hogy még pénzt sem vihettek magukkal. A gazdag ifjúra hivatkoznak, akinek Jézus azt mondta, hogy ossza szét a vagyonát.
Most viszont, az evangéliumnak rögtön az elején, meg kell tudnunk, hogy nem ilyen egyszerű ez a kép, hogy egyedül a szegénység volna a jó életállapot. Jézus városról városra, faluról falura járt, és hirdette az Isten országának evangéliumát, vele volt a tizenkettő, aki otthagyta a halászatot, a vámszedő asztalt, megfosztották így magukat minden kereseti forrástól, de mégsem volt szabad koldulniuk! Nem csak a gazdagságukat nem használhatták Isten országának erőszakos terjesztésére, de a szegénységükkel sem zsarolhattak meg senkit. Jézus közössége nem „kolduló rend” volt.
Ez pedig azt jelenti, hogy stabil anyagi bázissal kellett rendelkezniük, ha ilyen kiterjedt missziót akartak folytatni. És ez még inkább így van a mai gyülekezetekben. Az a gyülekezet vegye magára a kívülállók terhét, amelyik már meg tud állni a saját lábán. Vannak gazdagok, akik támogatják a gyülekezetedet, akik elkötelezettek, és rendszeres jövedelmet biztosítanak, mindennel ellátnak úgy, hogy felesleg is marad? Akkor indíts missziót, erődhöz mérten.
Az igeszakasz első üzenete, hogy a lelkész becsülje meg a vagyonos embereket, mert ezek Isten akarata szerint szerves alkotórészei egy egészséges hívő közösségnek.
*
A másik figyelemre méltó dolog ebben az igeszakaszban, hogy itt a vagyonos emberek nők. Már az előző szakaszban feltűnt, hogy Jézus tanítványai között nők is voltak. Ezzel Jézus egészen szembe ment a kor szokásaival, ahol nem tekintették tárgyalópartnernek a nőt, nem is foglalkoztak a nők gondolataival, szándékaival, egyszerűen úgy terelték őket, mint valami állatokat. A „méhének gyümölcsén” kívül nemigen volt más szerepük a társadalomban. Valamiféle termőföldnek tekintették őket, amibe a férfi beleveti a magot, és akkor kikelhet belőle az örökös. És addig is, míg ilyen haszna nincs, ellátta a ház körüli teendőket, rabszolgaként. Még a hűtlenség szerepében tűntek fel néha, akik csábításukkal uralmuk alá hajtják a kísérthető férfiakat. De tiszteletre méltó teljes jogú emberként aligha. Még ahol a nők dicséretéről is olvasunk, ott is van általában valami megalázó. És ebből a szemléletből Pál sem tudott kinőni. Számtalan helyen árulkodnak erről az életvezetési tanácsai.
Amikor Jézus eljött, hogy megváltsa az emberiséget, a nőket is megváltotta, és visszaadta emberi méltóságukat. Jézus soha nem tesz külön megjegyzést, külön kitételeket a nőkre, mintha rájuk valami más vonatkozna, mint a férfiakra. Ahogy tanítványul elfogadja őket, elhívja őket, és ugyanúgy beszél velük is, mint a férfi tanítványaival, úgy a vagyonukat is elfogadja, támogatásként. És név szerint tiszteli, megbecsüli őket, amikor adnak. Saját „leánykori” nevük szerint ismeri őket, nem csak valamiféle torzított formában, mint valaki tartozékát, toldalékát, akinek saját neve sincs, csak onnan sejtjük, hogy egy másik emberről volna szó, hogy ott a neve végén, hogy „né”. Mária, Johanna, Zsuzsanna, konkrét személyiségek, akiknek saját vagyonuk van, saját akaratuk van, és saját hitük van. És hitükből, hűségükből fakadóan saját jogon adnak pénzt, élelmiszert, ruházatot, szállást, minden egyebet Jézus missziójára, Isten országának ügyére. És ezt a szándékukat nem kérdőjelezheti meg valamiféle férfi akarata, aki fölöttük állna, aki megtiltaná nekik a Jézussal való közösséget, mintha az már túlzás volna. Nem féltékenykedik rájuk senki, nem kell megosztaniuk Isten iránti szeretetüket, hogy Jézust csak félig szerethetik, vagy csak akkor szerethetik, ha a férjüknek ez nem tűnik fel. Ezek a nők nincsenek arra kötelezve, hogy férjüket Istenként tiszteljék, és Jézus elé helyezzék döntéseikben, érzéseikben. Ezek a nők Jézus mellett szabadok. Szabadok a hűségre, az adakozásra, Jézus határtalan követésére. És szabadok a férjük iránti szeretetre és tiszteletre is.
*
Van itt egy kifejezés, amit a korábbi új fordításhoz képest a revideált fordítás már másképp mond: „vagyonukból támogatták őket”. Tetszik ez a megoldás, mert ez kifejezi a támogatók viszonyulását Jézus közösségéhez. A korábbi változat így szólt, hogy „szolgáltak neki vagyonukból”. „διηκόνουν αὐτοῖς ἐκ τῶν ὑπαρχόντων αὐταῖς” A „διακονέω” (diakoneó) szó van itt ebben, amit a magyar „diakónia” szóból ismerhetünk. Szeretetszolgálat. El szoktuk mondani, hogy ez eredetileg a rabszolgák, a nők asztal körüli szolgálatát jelentette, az ételek, italok hordását, a rendelkezésre állást. De később másra is használni kezdték ezt a szót, abból az alapjelentésből kiindulva, hogy egy másik ember kedvéért megteszek valamit, hogy adok magamból, hogy a másiknak jobb legyen. A szegények megsegítése, a közösségért vállalt önkéntes munka is diakónia. A diakónus már egy informális, sőt formális tisztség is lett a gyülekezetben. Olyan emberek, akik a többiek anyagi, emberi szükségleteiről gondoskodnak. Meglátogatni, nem hagyni magára, ellátni mindennel, amire az élethez szüksége van. Nemes feladatok. Ez már tényleg nem szolgálat, hanem támogatás, jótékonyság, amit csak a leggazdagabbak, a legerényesebbek engedhetnek meg maguknak, és ezért a társadalomban köztiszteletben részesülnek. Hatalmas különbség, hogy kényszerből, alárendelt szerepből „szolgál”-e valaki, vagy önként, nemes emberként beáll egy ügy mögé, és önmagából ad, vagyonából nem az utolsó két garast, hanem egy nélkülözhető rendszeres jövedelmet ad a gyülekezet számára.
Vigyáznia kell a lelkésznek, hogy ne az özvegyasszonyok utolsó két garasát akarja bevasalni, mert akkor rosszabb azoknál a farizeusoknál, akik felemésztik az özvegyek házát. Ezekkel a gazdag emberekkel kell kapcsolatot tartani, nekik kell Igét hirdetnie, Isten országának a valóságos, érezhető, szabadító eljövetelét hirdetnie, hogy stabil anyagi alapokat teremtsen a közösségnek. Tiszteletteljes kapcsolat van így közöttük. Kölcsönösen. Jézus szereti, megbecsüli és tiszteli ezeket a támogatókat, teljes emberi méltóságukban. Hiszen azért jött, hogy visszaadja az embernek a megbecsülést. Az istenképűséget.
*
És akkor itt külön szólni kell azokról a gazdagokról, akik nem tértek meg, de mégis jönnek a gyülekezetbe, adakoznak, és cserébe elvárnak. Az ügyvédről, a végrehajtóról, aki a gyülekezet számára templomra való vagyont „szerez”. A körülöttük élő „pogányok” kárára. Akár a hívő ember kárára is. És eközben nem ismer korlátokat. Aki úgy gondolja, pénzéért cserébe mindenkinek azt kell tennie, amit parancsol. Akit nem lehet kitenni a gyülekezetből, mert akkor féktelen bosszút áll, úgy hogy kő kövön nem marad. De ha bent van, akkor csak bomlasztja a közösséget. Máté felállt a vámszedő asztaltól, és úgy követte Jézust. Zákeus visszaadta minden rablott vagyonát. Jaj nekünk, ha aktív vámszedők támogatnak minket, akik a duplán, sokszorosan kizsarolt vámból juttatnak a gyülekezetnek, és cserébe arrogánsan ők mondják meg, mit mondhat és mit tehet, mit nem tehet meg egy lelkész. Mit tehet és mit nem tehet meg Isten.
Az asszonyok itt hálából adnak. Ezért ír Lukács arról, hogy a magdalai Máriából hét ördög ment ki. Hatalmas szabadulás! Ki tudja, mi minden tartotta őt fogva! És én ide sorolnám, a hálához azt is, hogy Kuzáról ír Lukács, Heródes főemberéről. Van, aki azt mondja, azért, mert a felesége biztos Kuzának a hatalmas vagyonából tudott adni. Én ezt kizártnak tartom. Inkább azt tudom elképzelni, hogy Kuza a feleségével nem bánt jól. Heródeshez hasonlóan ők is ott voltak azokon a féktelen, embertelen partikon, ahol sportot űztek abból, hogy a feleségeiket megalázzák, borzalmas helyzetekbe hozzák. Ez egy kultúra, ami mind a mai napig nem halt ki, és ma a pornóban éli virágkorát. És Kuza felesége megszabadult ebből a borzalomból. Jézus mellett oltalmat talált. És volt még neki saját vagyona. Nyilván Heródes főembere feleségül sem vette volna, ha nem kapott volna vele együtt hatalmas vagyont is. Nem tudjuk, hogy történt, de Johanna most Jézus mellett végre szabad volt, élhette szent és tiszta életét, és ez a szabadulás olyan hálával töltötte el, hogy szívesen adott a vagyonából, bármire is volt szüksége Jézusnak.
Figyeljünk oda a gazdag emberek fogságában élő nőkre – üzeni nekünk ez az igeszakasz. Imádkozzunk a szabadulásukért. Akkor is, ha úgy tűnik, hogy mindenük megvan, és ők egész nap csak hizlalják magukat a férjük vagyonából. Soha nem tudhatjuk, miféle szenvedésnek vannak kitéve, miközben minden erejükkel azon kell dolgozniuk, hogy kívánatosak maradjanak a férjük számára, el ne dobja őket, és a külvilág felé pedig megőrizzék a becsületüket – ami valójában már régen elveszett a hálószoba falai között. Imádkozzunk értük, hogy visszanyerjék emberi mivoltukat, emberi méltóságukat. És az Úr előtt testvérként megállva mi legyünk az elsők, akik őket embernek látják, mert Jézus már sokkal korábban nevükön szólította őket, hogy kimentse őket az életre.
*
Szabadult, hívő, hűséges gazdag emberek Jézus gyülekezetének a támogatói. Ez az egyházépítés legfőbb alapelve, amiben soha nem szabad se jobbra, se balra eltérni. Sem gazdagságuk miatt nem szabad az ilyen emberek támogatását elutasítani, de a hitetlen, gonosz emberek támogatását sem szabad elfogadni, bármilyen rosszul is áll egy gyülekezet anyagi helyzete. Mert nem egyszerű pénzügyi támogatásról van szó. Hanem valójában áldozatról. Az anyagiakkal együtt az adakozó az egész lelkét adja, önmagát. Így erősíti meg azt a szent közösséget, ami az Úrasztala körül gyökerezik. Erre a közösségre írja Pál: Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez? Vagy mi azonosság van Krisztus és Beliál között? Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között? Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek. Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket, Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr.” (2Kor 6,14-18).
Aki támogat, óhatatlanul is igát tesz a nyakunkba, a közösség nyakába. De ha az Úrnak rendelte alá az életét, akkor csak azt a gyönyörűséges igát kapjuk, ami már amúgy is a miénk. Akkor tud együtt dobbanni a szívünk. Akkor könnyű elfogadni a támogatót is a támogatásával együtt. Akkor épül Isten országa.