1 Miután befejezte minden beszédét, amelyet a nép füle hallatára mondott, bement Kapernaumba. 2 Egy századosnak volt egy szolgája, akit nagyon kedvelt, s aki most beteg volt, és haldoklott. 3 Amint hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte őt, hogy jöjjön el, és mentse meg a szolgáját. 4 Amikor odaértek Jézushoz, sürgetve kérték: Méltó arra, hogy megtedd ezt neki, 5 mert szereti népünket, ő építtette a zsinagógát is nekünk. 6 Jézus pedig elindult velük. Amikor már közel járt a házhoz, a százados eléje küldte barátait, és ezt üzente neki: Uram, ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj. 7 Ezért magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám. 8 Mert én is hatalom alá rendelt ember vagyok, és nekem is vannak alárendelt katonáim. Ha szólok az egyiknek: Menj el – akkor az elmegy; és a másiknak: Jöjj ide – akkor az idejön; és ha azt mondom a szolgámnak: Tedd meg ezt – akkor az megteszi. 9 Amikor Jézus ezt meghallotta, elcsodálkozott rajta, és hátrafordulva így szólt az őt követő sokasághoz: Mondom nektek, Izráelben sem találtam ekkora hitet. 10 Amikor a küldöttek visszatértek a házba, a szolgát egészségesen találták (Lukács 7,1-10).
Miután befejezte Jézus az ellenségszeretetről a beszédét, azonnal be is mutatja, hogy ez mit jelent. Szeresd ellenségedet. Ellenséged az, aki közvetlenül melletted lakik, aki uralkodni akar rajtad, aki egy idegen hatalom képviselője. Az idegen „hatalom alá rendelt ember” az ellenség.
Furcsa együttélés volt ez ott Kapernaumban. Kefar Nachum „Náhum tanyája”. Innen származott Péter, András, Jakab, János, Máté, és Jézus is itt lakott akkoriban. Itt volt a határátkelőhely Fülöp és Heródes Antipász területei között. Ezért lehetett itt vámszedő Máté. És ezért állomásozott itt egy százfős római katonaság, és annak az élén a centurio, a „százados”.
Ez a centurio egy eléggé fura ember lehetett. Saját költségén zsinagógát építtetett a helybéli zsidóknak. Szerette a szolgáját. De mégiscsak ellenség volt. Ha Rómából azt a parancsot kapta volna, hogy felégetni az egész települést, lakóit pedig rabszolgának küldeni Rómába, szó nélkül engedelmeskedett volna, és maradéktalanul teljesítette volna a parancsot. De most a békés együttélés parancsát kapta, tehát ezt teljesítette maradéktalanul. Zsinagógát építtetett, és gondoskodott a szolgáiról.
És akkor találkozik ezzel a problémával, hogy halálos beteg lesz a szolga. Annak rendje és módja szerint gondolkodik a centurio. Ki segíthet? Jézus segíthet itt. Jézusnak van hatalma a halál és a betegség fölött. Hogyan tudom rábírni, hogy segítsen? Meg kell keresni a feletteseit. Melyik néphez tartozik Jézus? A zsidókhoz. Akkor a lakóhelye szerint illetékes zsidók vezetőivel kell tárgyalnom, ők majd utasítják Jézust, és Jézus jönni fog, és legyőzi a halált és a betegséget. Én pedig, mint római centurio, jogosult vagyok a zsidók véneit erre kérni, ők egyrészt alávetett nép, és alapból kötelesek ezt megtenni nekem, de mivel nem akarom feszíteni a húrt, vannak egyéb jogalapjaim is, hogy őket utasítsam: zsinagógát építettem nekik pusztán nagyvonalúságból, jóindulatból, tehát ők most tartoznak nekem azzal, hogy Jézust utasítsák. Én is hatalom alá rendelt ember vagyok, de nekem is megvannak az eszközeim, hogy végrehajtassam az utasításaimat. Oda tudok hatni.
A zsidók vénei pedig beállítanak Jézushoz ezzel a kényszerrel, hogy „méltó arra, hogy megtedd neki”, „kötelességed megtenni neki, mert…”
Jézus rangjából az a válasz fakadt volna, hogy „Kicsoda ő Isten Fiához képest, hogy utasítani merészel?” „Majd ha idejön, és leborul előttem, ha a lábamat csókolja, és megvallja, hogy szolgám és fiam, és mindenben engedelmes lesz nekem, majd akkor elindulok. Addig ne is várjon semmit. Mit képzel az ilyen ellenség? Leigázni minket, aztán kihasználni, és aztán persze, ha baj van, akkor is csak követelni tud az ilyen! Nem kapja meg! Előbb térjen meg, aztán talán beszélünk! Hogy zsinagógát építtetett? Ha ők nem uralkodnának rajtunk, és nem vinnék el az egész vagyonunkat adóba, magunk is megépíthettük volna”.
Jézus viszont szemléltetni akarja azt a tanítást, amit előbb adott tanítványainak. Aki kér tőled, annak adj. A százados kér, Jézus pedig ad. Aki elveszi tőled, attól ne követeld vissza. Aki parancsol, annak a kétszeresét teljesítsd. Nem azért indul el Jézus, mert valami félelmetes nagy hitet talál a századosban, nem is azért, mert méltónak találja őt. Hanem ezért, hogy szemléltesse, hogyan tud Isten országa elterjedni az egész világban.
Kapernaum a határátlépések városa, és most Jézus itt átlép egy határt. És figyeljük meg, hogy van a történetben, a százados viselkedésében egy változás, amikor Jézus közeledik a százados házához. „Elközelített Isten Országa”. Jézus közeledik, és a százados mintha nem volna korábbi utasításaival konzisztens. Jézus közeledik, mint a tornádó, és a százados megérez valamit Isten közeledéséből, félelmetes közeledéséből. Szinte, mintha érezné, hogy ha ilyen magas lovon, az utasítás, a parancsnok helyzetében fogadja Jézust, akkor Isten hatalma elsöpri őt. Jézus közeledik, Isten jelenléte közeledik az ő házához, és ő érzi, hogy itt nem állhat ki Jézus ellen, mint férfi a férfi ellen, hogy úgy, ahogy szokta, parancsolóan meghódolásra késztesse a hozzá érkezőt. Akkor sem, ha most az egész város ura. Most valaki olyan érkezik, aki nagyobb nála. És taktikát vált.
Én is hatalom alá rendelt ember vagyok, gondolja a százados, az egész Római Birodalom áll a hátam mögött, de most valaki olyan jön hozzám, aki nagyobb hatalom alá van rendelve. A mindenható Isten hatalma alá. Tehát alázatosan gyorsan összegyűjti a saját barátait, és most már másféle fogadtatásra készül. Ki vagyok én, hogy parancsoljak Neked, Isten Fia? Parancsolj Te! Add át a parancsodat küldötteimnek, barátaimnak, és ők majd elhozzák azt hozzám, és végrehajtjuk. És akkor meggyógyul a szolgám, anélkül, hogy neked személyesen jelen kellene lenned. Hiszen én is úgy tartom itt fenn a rendet, hogy a császár nincs személyesen jelen. Mi is végrehajthatjuk úgy a Te isteni parancsodat, hogy Te nem vagy itt személyesen. Megbízható, hűséges katonák vagyunk, erre esküdtünk fel.
Jézus továbbadott parancsa pedig működik, a halálos beteg szolga meggyógyul.
Van ennek az eseménynek néhány fontos következménye a mai gyülekezeteinkre nézve. Az első és legfontosabb, hogy mi is arra kaptunk elhívást, hogy Jézus parancsát továbbadjuk, kihirdessük, és ezáltal gyógyítsunk, feltámasszunk embereket, helyrehozzunk reménytelen állapotokat. Isten Igéjének hirdetése, amit a prédikációkban a lelkészek csinálnak, ezt a feladatot jelenti elsősorban. A Szentlélek segítségül hívásával olvasni, felolvasni, megérteni a Bibliában ránk maradt szavakat, ebből adatik Jézus élő, ma, hozzánk szóló konkrét szava, és ezt visszük, hirdetjük ki a gyülekezetben, ezt fogadjuk be hittel, és gyógyulunk, felkészülünk az örök életre.
Ezzel szemben a mai pszichológiára alapozott gyülekezetek egy sor másféle folyamattal operálnak. A „közösség” és a „kapcsolódás” a fő kulcsszavaik. Mint amikor az óvodában egy csoport gyerek feloldódik a közös tapsban, ritmikus versmondásban, éneklésben, táncszerű mozdulatokban. Amikor a simogatás, a mosoly, az érintés, a közelség építi a közösséget. Az empatikus meghallgatás, „lelkigondozás”, hogy van kinek elsírni a bánatunkat, nem maradunk olyankor egyedül, hanem a közösség segít feldolgozni a traumákat. A közös játék, a kirándulások, a közös élmények, filmklubok és szeretetvendégségek. Hogy süteményt sütünk egymásnak.
A mai gyülekezetben alaptétel, hogy nem vagyunk idegenek egymás számára, hanem „testvéri közösséget” alkotunk. Odamegyünk, beengedjük egymást az intimszféráinkba, otthonunkba, lelkünkbe. Elvárás sokszor, hogy meséljük el egymásnak az élettörténetünket, „nyíljunk meg”, mert a megnyílás, és még inkább, ha „korábbi bűnös életünkről” mesélünk, ez a belépőkártya, a fizetendő belépődíj egy ilyen intim közösségbe. Ahol mindenki mindenkiről mindent tudni vél és tudni akar. Öleljétek meg egymást!
Az igazság pedig az, hogy Jézus nem ilyen misszióra tanított minket. A tíz lepráshoz sem ment oda Jézus, hogy megölelje őket. Távolról jöttek oda hozzá, és Jézus úgy adta nekik a gyógyulást. A választóvonal szigorú a tiszta és tisztátalan között. Nem kell, hogy közéjük keveredjen, elkapja a betegséget tőlük Jézus azért, hogy ők cserébe tisztává váljanak. Itt, a zsidók és a rómaiak közt is megmarad az éles határvonal. Még Lukács evangéliumában is, ami pedig már messze maga mögött hagyta a zsidó előírásokat. A zsidó közösség megmarad zsidónak, a római század megmarad római katonaságnak, Jézus parancsoló szava mégis képes áttörni ezen az emberileg átléphetetlen határvonalon. Az ember Jézus, aki kötve van egy adott néphez, kultúrához, és a kultúrából fakadó előírásokhoz, nem léphet át a római százados világába. De szava, Isten Igéje, ami valójában Ő maga, igen. Jézus úgy nem lép be a százados házába, hogy Szentlelke és Igéje által mégis belép hozzá.
Ebben a történetben csodálatosan előtérbe kerül Jézus kettős természete, hogy ő ember és Isten egyben. Emberként fájdalmas leereszkedés lett volna neki bemenni a százados házába, szentül tisztán megőrzött életét belemeríteni a rómaiak romlott világába, légkörébe. Jézus megtette volna ezt alázatból, szeretetből, ezzel a gondolattal indul el a százados háza felé. Ez az alázat alapfeltétele az igehirdetésnek! „Magamat sem tartottam méltónak, hogy elmenjek hozzád” – vallja meg később a százados. De először még Jézust nem tartotta méltónak arra, hogy személyesen könyörögjön neki. Leereszkedni egy zsidóhoz? Egy alávetett ember segítségét kérni? Nem, ezt nem lehet. De Isten segítségét kérni már szabad. De akkor meg ez az igazság, amit a százados mond, hogy „ki vagyok én, hogy Isten színe elé járulhatnék?” Átléphetetlen határok, földi értelemben. Isten Igéje mégis átlépi ezeket, pontosan úgy, ahogy a Rómából kiadott parancsok nem ismertek akkoriban földrajzi és népek közti határokat.
Isten Igéje, Jézus Krisztus élő parancsa ma sem ismer határokat. Nem állhatja útját semmiféle karantén, semmiféle távolságtartás, sem betegség miatt, sem kulturális különbség. De nem is követeli meg Isten Igéje, hogy túl közel, intim közelségbe kerüljünk egymással. Nem kell feltétlenül fizikailag megölelnünk egymást, a szeretet másmilyen is lehet. Ilyen is, de másféle is. Isten Igéje elsősorban parancs, hatalom, amit végre kell hajtani, hogy gyógyuljon a világ, hogy épüljön Isten tökéletes országa, ami az Ő akarata szerint csupa szeretet, békesség és öröm, örök élet.