33. Miért nevezik Krisztust „Isten egyszülött Fiának”, ha mi is Isten gyermekei vagyunk?
Azért, mert egyedül Krisztus örökkévaló és természet szerinti Fia Istennek;
mi pedig – Krisztusért, kegyelem által – Isten fogadott gyermekei vagyunk.
Felfoghatatlan csoda ez, hogy a Mindenható, Teremtő Isten, aki mindenütt jelen van, mindent lát, mindent megtehet, és mégis láthatatlan, aki az idők kezdete előtt öröktől fogva létezett, aki maga a létezés, a történelem egy adott pillanatában emberi testben megszületett. „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. … Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1,1.14).
Amikor Jézus néhány éven át a világ egy jelentéktelen kis szegény népe között járt, zavarba ejtő dolgokat tett. Ember is volt, de egy-egy pillanatra felragyogott egy-egy ember szemében az Ő istensége is. Ha nem a zsidó, monoteista hit elvei szerint nevelkedtek volna, minden további nélkül azonnal Istenként kezdték volna tisztelni: Te vagy Isten! Téged imádunk! Ilyen egyszerűen. Amikor feltámasztotta Lázárt. Vagy amikor bűnöket bocsátott meg, vagy lecsendesítette a viharos tengert. Jézus Isten. De mégsem mondhatták Istennek, mert ez a szó a láthatatlan, mennyben lakozó egy Isten számára volt lefoglalva. A korlátozott emberi gondolkodás megtiltotta, hogy a fogalmat ugyanakkor az emberré lett Istenre is alkalmazzák. Ráadásul az sem igaz, hogy Isten ettől eltűnt volna a mennyekből, megszűnt volna mindenütt jelenvalónak lenni. Még az a különös dolog is előfordult, hogy a mennyben lakó Isten megszólította az emberré lett Istent: „Ez az én szeretett Fiam” (Mt 3,17; 17,5). Tehát az Atya szólni tud a Fiúhoz. Mindketten Istenek. Isten mégis egy. „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30) – mondja Jézus.
Ne is gondolkodjunk rajta túl sokat. Imádjuk az Atya, Fiú, Szentlélek, Szentháromság egy Istent, és az nekünk elég.
Az pedig, hogy mi is Isten gyermekei vagyunk, egy egészen más történet. Isten minket, teremtményeit, úgy szeret, mint egy édesapa a saját gyermekeit. Isten úgy szeretne velünk közösségbe kerülni, ahogy egy családfő közösségben van egész családjával. Asztalközösségben, munkaközösségben, imaközösségben. Ezért, hogy emberként valahogy közösségbe tudjunk vele kerülni Ő maga lett emberré. Jézus Krisztus úgy szeret minket, mint testvéreit, és Őérte az Ő mennyei Atyjának is fogadott gyermekei vagyunk. Jézus Krisztus életét adta értünk, és megvásárolt minket, hogy mi, akik hiszünk Őbenne, családtagjai lehessünk. Akik részesülnek az Ő „örökségéből”, országának javaiból és védelméből. Ez pedig már maga az örök élet, az üdvösség.
„Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: »Abbá, Atyám!« Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk” (Róm 8,14-17).