30. Hisznek-e tehát az egyedül üdvözítő Jézusban azok, akik boldogságukat és üdvösségüket a szenteknél, önmaguknál, vagy máshol keresik?
Nem.
Bár dicsekednek az egyedül üdvözítő és megváltó Jézussal, valójában megtagadják őt.
Mert vagy nem tökéletes megváltó Jézus, vagy azoknak, akik őt igaz hittel elfogadják, mindent őbenne kell megtalálniuk, ami az üdvösségre szükséges.
Boldogságukat és üdvösségüket.
Van a köztudatban egy ki nem mondott gondolat: vagy boldogság, vagy üdvösség, a kettő együtt nem megy! „Itt csak bánat, keserűség, Vagyon fájdalom, betegség; Életünk többnyire ínség, Kedvetlenség: Még erőnk is erőtlenség” (406. ének 5. verse). De majd az üdvösségben! Ott majd Isten kárpótol minket! Vagy fordítva. „De jaj nektek, ti gazdagok, mert megkaptátok vigasztalásotokat! Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok! Jaj, akik most nevettek, mert gyászolni és sírni fogtok!” (Lukács 6,24-25). Mintha a boldogság, az egészség, a rendezett élet már önmagában bűn volna!
Jó a Káté, hogy azt mondja, boldogságunkat is keresni kell, és üdvösségünket is keresni kell. De mi a különbség?
A boldogságról van némi fogalmunk. Ez evilági fogalom, valójában egy lelkiállapot. Akár a pszichológia területére is utalhatnám, hogy foglalkozzanak velük ők, ők a szakemberek, én majd foglalkozom az üdvösséggel. De itt figyelmeztet a Káté, hogy nincs ilyen munkamegosztás. A boldogságunkat, a földi értelemben vett boldogságérzetet is Jézusban találjuk meg. Jézus a tökéletes ellenszer a depresszió ellen.
Ha gyorsan fellapozom a wikipédiát a Boldogság címszónál, érdekes és gazdag leírást kapok. Csak egy bekezdést hadd ragadjak ki, ami most elég lesz nekünk, mert valamilyen értelemben teljes leírását adja a boldogságnak, ennek a megfoghatatlan, egekig magasztalt érzésnek. Kicsit rántsuk most le a földre, mert még kitakarja a Fényt nekünk a végén…
„Martin Seligman amerikai pszichológus megalkotta a "PERMA" betűszót, amely szerinte a boldogság alkotóelemeit reprezentálja: vagyis az emberek akkor boldogok, amikor jelen van a pleasure (élvezetek, mint egy finom étel, forró fürdő stb.), engagement (vagy flow-élmény, az elmélyülés egy élvezetes vagy kielégítő tevékenységben), relationships (szociális kapcsolatok, amelyek a boldogság egyik legmegbízhatóbb fokmérői), meaning (of life, vagyis az élet értelme, valamilyen felsőbb cél vagy küldetés) és végül accomplishments (eredmények, vagyis valami kézzelfogható siker).”
Itt megörülnek a pszichológusok, és azt mondják, de jó, a vallást is lehet használni a boldogságérzet kialakítására! Jön a depressziós ügyfél, és megbötykölik a vallás lelki szerszámaival, kicsit megfarigcsálják vele, készen van. Hiszen milyen jó is a templom szépségében gyönyörködni! Menjetek el, üljetek be egy szépen megépített katedrálisba, hallgassatok meg valami szép Bach muzsikát, kényeztessétek el magatokat. A templomba járás élvezet, tehát boldogságforrás. Pleasure. A hit együtt jár a szolgálattal. Sokan Úrasztala terítőt hímeznek. A legnemesebb tevékenységek egyike. Akinek ügyes a keze, és nem ütközik bele minduntalan a saját ujjaiba, valóságos boldogságot érezhet, miközben elmélyülten dolgozik egy-egy motívumon. (A jó könyveket, pláne a Bibliaolvasást azért nem említem most, mert túlságosan is érintett vagyok.) Engagement. A szociális kapcsolatokról nem is kell itt szólnom. A gyülekezet, a „szentek közössége”, az a hely, ahol párt választunk, ahol barátokat keresünk, de itt kérjük el a megbízható mesteremberek elérhetőségét, és itt is adunk egymásnak visszajelzést munkájukról. Ha igazán áldozatkész egy gyülekezet, akkor az maga a valódi szociális háló, a védelem krízishelyzetben. Relationships. Van-e annál nemesebb értelme az életnek, mint hogy valaki megtalálja a helyét egy gyülekezetben, és hozzájárul a közös örökség megőrzéséhez! Meaning. És végül ott vannak az eredmények: egy-egy szereplés a kórussal, jól látható fotók egy gondosan megrendezett szeretetvendégségről. Megvan a kultúrája ennek a hálaadásnak, templomfelújítások után, de maga a konfirmáció is ilyen „eredmény”, „siker”, a hosszú felkészülést közös ünneplés, és megkönnyebbülés zárja. Accomplishments. Boldogságforrás.
Kimaradt valami?
Ja igen, Jézus Krisztus!
„Hisznek-e tehát az egyedül üdvözítő Jézusban azok, akik boldogságukat…” nem Jézusban keresik?
Hanem a templom építészeti szépségében gyönyörködnek. Az istentiszteleti liturgia és zene tökéletességéért küzdenek. Saját hobbijukat, kedvtelésüket élik ki a gyülekezet keretei között. Közösségi alkalmakat szerveznek, hogy minél több emberrel találkozzanak. Küldetésesen mindenhol a saját szokásaikat, gondolataikat erőszakolják másokra. Belevesznek a tevékenységmániába, a sikerek hajszolásába.
A pszichológiának ez is elég. De a hit rövidlátó, ha ezek mögött nem keresi és nem látja Jézust magát. Ezért aztán az Úristen közbelép. Mert Ő azt szeretné, ha örökkévaló boldogságunk volna, és az nem függene egy szép katedrális műszaki állapotától, ha boldogok tudnánk lenni egy csomó hamisan éneklő ember között is, ha olyankor is velünk maradna az Ő boldogsága, ha 4,5 percenként megbök valaki, hogy éhes, nyűgös, ki kell vinni a szemetet, vagy el kell intézni három telefonhívást, és emiatt évtizedekig sem adatik a flow-élmény, vagy ha nem mehetünk közösségbe egyáltalán, mert olyan élethelyzetbe kerültünk, ha semmi értelme az életünknek, és különben is egy kudarc az egész. Már látom a pszichológusok vészjelzéseit, de kimondom: a depresszió a valódi, élő hit előszobája. Nem véletlen, hogy a nagy igehirdetők közül olyan sokan küzdöttek a depresszióval.
Persze, ez csak akkor működik, ha maga az Úr tartja a kezében ezeket a folyamatokat. Nehogy most módszeresen elkezdjünk megvonni magunktól mindent, és búskomorságba hajszoljuk magunkat! Akkor adatik az élő hit, ha mi megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy az egészséges életfolyamatokat és örömünket fenntartsuk, és ennek ellenére történik az, hogy az Úr bezár minden ajtót az életünkben, – miközben erről gondosan és szelíden tájékoztat Igéje által, – és marad nekünk a vaksötétség. De akkor az is az Ő kezében van, hogy ebben a vaksötétségben hirtelen világítani kezd az Ő fényessége.
Kívülről mit látnak ilyenkor az emberek? Azt, hogy feje tetejére állt az életünk. Hogy szerintük, az ő mércéjük szerint valamit nem csináltunk jól. Két szakadt fanatikust látnak az úton, és mit sem tudnak arról, hogy aznap reggel maga Jézus indította őket útnak ezekkel a szavakkal: „Ne vigyetek magatokkal se aranyat, se ezüstöt, se rézpénzt az övetekben, se tarisznyát az útra, se két felsőruhát, se sarut, se botot” (Mt 10,9-10). Nehogy a pénz vagy a bot ereje hasson. Csak úgy, pusztakézzel hagyatkozzatok Jézus Krisztus jelenlétére és erejére. Ne gyönyörködjetek a templom szépségében, hanem ezúttal csak úgy, minden segédeszköz nélkül, ragyogjon fel előttetek Jézus Krisztus szépsége: „Megfordultam, hogy lássam, milyen hang szólt hozzám, és amikor megfordultam, hét arany gyertyatartót láttam, és a gyertyatartók között az Emberfiához hasonlót: hosszú palástba volt öltözve, mellén aranyövvel körülövezve; feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme, mint a tűz lángja; lába hasonló volt a kemencében izzó aranyérchez; hangja olyan, mint a nagy vizek zúgása; jobb kezében hét csillagot tartott, szájából kétélű éles kard jött ki, és tekintete olyan volt, mint amikor a nap teljes erejével ragyog” (Jel 1,12-16). Pleasure. Sőt, a látomás „eszközére” se legyen ehhez szükség! „Boldogok, akik nem látnak, és hisznek” (Jn 20,29). Boldogok, akik át tudják adni magukat a Szentlélek vezetésének, ezért soha nem lesz vége az elmélyült szolgálatuknak. „És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük. Ekkor így szóltak egymáshoz: Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat? Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe…” (Lk 24,30-33). Engagement. Boldogok, akik teljes magányukban is érzik Urunk jelenlétét, közösségét. „… és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20). Relationships. „Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai. Írd meg tehát mindazt, amit láttál, ami van, és ami ezek után történik majd…” (Jel 1,17-19). Meaning.
A siker pedig már maga az üdvösség. „És semmi nem lesz többé átok alatt a városban, hanem az Isten és a Bárány trónja lesz benne: szolgái imádják őt, és látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon. Éjszaka sem lesz többé, és nem lesz szükségük lámpásra, sem napvilágra, mert az Úr Isten fénylik fölöttük, és uralkodnak örökkön-örökké” (Jel 22,3-5). Mert nem úgy dolgozunk, mint aminek nem lesz eredménye. Pál apostol fogalmazta ezt meg olyan sokszor. Nem a megadás, a teljes lemondás, az elengedés a célunk, hanem sikerért hiszünk. Isten ígéreteinek beteljesedéséért. Majd egyszer, a végső időkben, és ebből a végső sikerből, az üdvösségből már most adatik nekünk egy-egy kis darabka. „Előleg”. „Pecsét”. Apró jelzések, hogy jó úton járunk, csak haladjunk tovább a megkezdett úton. Csodálatos gyógyulások, szabadulások, az Úrvacsora emlékeztető jele, ahol érezni, tapintani lehet Jézus Krisztus üdvözítő jelenlétét. Jézus Krisztus feltámadásából részesülünk. Minden földi sikerünk ennek a gyümölcse kell, hogy legyen. Így jön el Isten Országa közénk, ha Isten ígéretei a mi kezünk által is beteljesednek, mert Szent Lelkével vezet minket ebben a munkában, Ő adja az erőt hozzá. Az Ő sikere a mi sikerünk is, és annál nagyobb boldogság nincs is.
És, amikor megéreztük Jézus Krisztus üdvözítő erejét, ami a földi nyomorúságaink ellenére is betör a végidők felől a mindennapjainkba, akkor az Úr elkezdi visszaadni azokat a dolgokat, amiket alapvető szükségleteinknek szoktunk általában tartani. Talpra állítja az életünket. Mert már tudjuk, hogy Ki áll ezek mögött. Már földi kincsekkel a kezünkben is tudunk Rá tekinteni. És Őt sose felejtjük el, mert aki egyszer látta Őt, az többet nem téveszti Őt szem elől.