23. Hogy szól ez a hitvallás?
Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében.
És Jézus Krisztusban, az ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban,
aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt,
megfeszítették, meghalt és eltemették.
Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe,
ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.
Hiszek Szentlélekben.
Hiszem az egyetemes keresztyén anyaszentegyházat, a szentek közösségét,
a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.
Látom a szemeim előtt az embert, aki mondja ezt a hitvallást. Összekulcsolja a kezét, lesütött szemmel áll, vagy fegyelmezetten, fejét lehajtva ül. Bűnbánattal. És mondja: „Hiszek egy Istenben…”
Mint aki bűnvalló imádságot mond!
Valahogy összekapcsolódott a világunkban a hitvallás és a bűnvallás. A nyilvános hitvallásnak valamiért bűnvalló jellege lett. A napokban vásároltam egy régi szentképet. Azt a jelenetet ábrázolja, amikor az asszonyok Jézushoz viszik a gyermekeiket, hogy áldja meg őket. Egy házaspár árulta, saját lakásában, a szüleik hagyatékából maradt rájuk. Mikor hoztam volna el, megkérdezték tőlem, nem akarom-e becsomagolni valamibe? Mégiscsak, ne lássák, hogy én Jézus képével együtt mutatkozom! „A hit magánügy”, meg ne botránkoztassak vele senkit, és legyen bűntudatom, ha a hitemet nyilvánosságra hozom. A hitvallás összekapcsolódik a bűntudattal!
A másik, amiért így maradtunk, összekulcsolt kézzel, lehajtott fejjel, lesütött szemmel, én azt hiszem, még a katolikus gyakorlatból származik. Amikor a kötött szövegek elmondását büntetésként szabták ki a gyónás során. Vétkeztél? Mondj el 10 Hiszekegyet! És ez felidézi bennem a hittan órákat, amikor ilyen-olyan fegyelmezési eszközökkel verték belém a szövegeket, hogy soha el ne felejtsem. Büntetés kötődik a szövegek megtanulásához, tehát elmondásukkor bűntudatot érzek: összekulcsolom a kezemet, lehajtom a fejemet, és várom a büntetést.
De, figyeljük meg a szöveget! Tényleg ilyen jelentése van? Hiszen még csak nem is imádság! Igaz, hogy a közmegvetés beszorította ezt a szöveget az ember-Isten kommunikáció keretei közé, a belső szobába, ahol senki sem hallhatja, de eredetileg nem ott volt a helye. Ha imádság volna, ha magánügy volna, akkor így szólna: „Istenem! Én hiszek Tebenned, aki egyetlen Isten vagy, mindenható Atyám, az egész menny és a föld Teremtője. És hiszek a Te egyszülött Fiadban, aki az én Uram, és hiszem, hogy Ő a Te Szent Lelkedtől fogant, …” Nem így van, mert nem imádság ez, hanem hitvallás. Ember mondja embernek.
Mégsem közönséges ember-ember kommunikáció ez, azért ezt érezzük rajta. Van valamiféle imádság-jellege. Mi ez az imádság-jelleg? Képzeljük el, hogy két ember beszélget. Egy harmadikról. Kétféleképp tehetik ezt. Vagy így: „Tudok a Béláról!” Vagy pedig így: „Bízom a Bélában!” A különbség az, hogy kettőnk közösségében tudom-e a harmadikat, vagy pedig kívülállóként gondolok rá? Közénk tartozik-e, szeretem-e, tisztelem-e? Számítok-e rá, hogy ugyanezt a beszélgetést vele együtt is folytathatjuk tovább, vagy akár tudatosan, akár tudat alatt kizárom őt az életemből, és mint kívülállóról, távollévőről teszek kijelentéseket, és egyáltalán nem örülnék neki, ha hirtelen betoppanna.
A hitvallás Isten jelenlétében tett kijelentés Róla. És Isten ezeket a Róla tett kijelentéseket meg szokta erősíteni Szent Lelke által. Amikor Róla így, az Ő jelenlétét tudatosítva kezdünk beszélni, akkor előbb-utóbb Ő is bekapcsolódik ebbe a beszélgetésbe.
Az imádság érzése tehát jogos. Tisztelettel beszélünk, mert a szó legszorosabb értelmében Isten színe előtt, az Ő jelenlétében beszélgetünk, amikor hitvallást mondunk. Mintha egy királyi trónteremben beszélgetnénk barátainkkal, miközben a király ott van, jön-megy, teszi a dolgát, de közben figyel is ránk, mint figyelmes házigazda.
Ezért is mondjuk a végén ezt a szót, ami imádságra jellemző: „ámen”. Én így tudom, így hiszem, erre építem az életemet, de Uram, jöjj, és Te egészítsd ki, erősítsd meg, amit mondtam Rólad, mert minden szavamat hallottad, amit az előbb Rólad mondtam.
Találjuk meg újra a hitvallás természetes helyét az életünkben!