1 Volt egy ember Rámátajim-Cófímból, Efraim hegyvidékéről, akinek Elkáná volt a neve; efrátai volt, Jeróhámnak a fia, aki Elíhú fia, aki Tóhú fia, aki Cúf fia volt. 2 Két felesége volt; az egyiknek Anna, a másiknak Peninná volt a neve. Peninnának voltak gyermekei, de Annának nem voltak gyermekei. 3 Ez az ember évenként fölment városából Sílóba, hogy imádkozzon, és áldozzon a Seregek Urának. Ott pedig Éli két fia, Hofní és Fineás voltak az Úr papjai. 4 Amikor eljött az a nap, amelyen Elkáná áldozni szokott, egy-egy részt adott feleségének, Peninnának meg mindegyik fiának és lányának. 5 Annának is csak egy részt adott, pedig Annát nagyon szerette, de az Úr bezárta a méhét. 6 Vetélytársa is sokat bosszantotta őt, hogy felingerelje, mivel az Úr bezárta a méhét. 7 Így történt ez évről évre: valahányszor fölment az Úr házába, ezzel bosszantotta őt. Ő meg csak sírt, és nem evett semmit. 8 Akkor ezt mondta neki a férje, Elkáná: Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Miért vagy úgy elkeseredve? Nem érek én többet neked tíz fiúnál? 9 Egyszer Anna fölkelt, miután ettek és ittak Sílóban. Éli pap meg ott ült egy széken az Úr templomának az ajtófélfájánál. 10 Az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az Úrhoz, és keservesen sírt. 11 Azután ezt a fogadalmat tette: Seregek Ura! Ha részvéttel tekintesz szolgálóleányod nyomorúságára, gondod lesz rám, és nem feledkezel meg szolgálóleányodról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálóleányodnak, akkor egész életére az Úrnak adom, és nem éri borotva a fejét! 12 Mivel hosszasan imádkozott az Úr színe előtt, Éli figyelte az asszony száját. 13 Anna ugyanis magában beszélt: csak az ajka mozgott, de nem hallatszott a hangja. Éli ezért azt gondolta, hogy részeg, 14 és ezt mondta neki: Meddig motyogsz még itt részegen? Józanodj ki végre! 15 Anna azonban így válaszolt: Nem, uram! Bánatos lelkű asszony vagyok. Nem ittam bort vagy részegítő italt, hanem a lelkemet öntöttem ki az Úr előtt. 16 Ne tartsd szolgálóleányodat elvetemült asszonynak, mert nagy bánatom és szomorúságom miatt beszéltem ilyen sokáig. 17 Éli erre így válaszolt: Menj el békességgel! Izráel Istene teljesítse kérésedet, amivel hozzá folyamodtál! 18 Ő pedig ezt mondta: Nézz jóindulattal szolgálóleányodra! Azután elment az asszony a maga útjára, evett, és nem volt többé szomorú az arca (1Sámuel 1,1-18).
Imádság és lelkigondozás...
De mi a lelkigondozás? Én azt hiszem, olyasmi, amit Éli csinál itt ebben a történetben, Sámuel születésének a történetében.
Éli pap ott ült egy széken az Úr templomának az ajtófélfájánál. Ott ülni, ahol az emberek belépnek az Úrhoz. Csak úgy, kötelességből. Éli figyelte az asszony száját. Figyelni. Azokat, akik az Úr közelébe mennek. Aztán ügyetlenkedni valamit. „Éli ezért azt gondolta, hogy részeg, és ezt mondta neki: Meddig motyogsz még itt részegen? Józanodj ki végre!”
Valahogy így néznek ki a mi szolgálataink. Ott ülünk, egy szent hely bejáratánál, ahová emberek jönnek imádkozni, súlyos, megoldhatatlan gondjaikkal jönnek, hogy az Úr elé tegyék őket, és segítséget találjanak. Mi pedig annyit látunk az egészből, mint a pünkösdi bámészkodók az első keresztyén gyülekezetből: „Édes bortól részegedtek meg!”
De az az ember sem hívőbb, aki segítségért jön: Anna beszél, mondja, mondja, kiönti a lelkét, és nincs vége-hossza a bánatának. Ha Éli nincs ott, sose vigasztalódna meg.
A lelkigondozás ez az ügyetlen, Isten felé tett mozdulat, az Ő jelenlétében.
És Isten végül megáldja találkozásukat! Mert az Úr nevében bíznak. Anna is, Éli is. Anna az Úr előtt önti ki panaszát, nem Éli előtt. Éli pedig javítja tévedését, és rájön, hogy nem a maga ítéletét kell ráöntenie az Úrhoz érkezőre, hanem az Úr áldását kell hirdetnie: „Menj el békességgel! Izráel Istene teljesítse kérésedet, amivel hozzá folyamodtál!”
A lelkigondozás egy olyan segítő beszélgetés, ahol az Úr építi azt is, aki segítséget kér, és azt is, aki a segítséget látszólag nyújtja. Itt nincs kisebb és nagyobb. Nincs tudós és tudatlan. Nincs páciens és terapeuta. Istennek vannak gyermekei, akiket Ő maga táplál. Áldásával, Szent Lelkével, vezetésével, megnyíló Igéjével. Élettel.
A lelkigondozás éppen ezért két ember közös kiáltása Istenhez. Imádság. Imádsággal kezdődik és imádságból adatik a megoldás. Hogy ne nézzük kölcsönösen elvetemült embernek egymást, amikor szent emberekhez fordulunk segítségért... Csak az Úr szent, akihez az utat meg kell találnunk. Aki az Út. Akkor adatik a vigasztalás, és többet nem lesz szomorú az arcunk.