Az imádság olyan, mint az esküvő. Ünnepélyes, nyilvános esemény. Szépen öltözve, gondosan megtervezve minden lépést, a hangulatot, a meghívottakat. Igen, esküvőknek lenniük kell, és nyilvános eseménynek kell lenniük. De nem volna esküvő, ha nem tartozna hozzá egy hálószoba. Végül is, akárhogy is nézzük, az esküvő mégiscsak arról a hálószobáról mond valamit. Egy helyről, ahová kettejükön kívül senkinek nincs betekintése és beleszólása. Titok.
Az imádság is ilyen, hogy szeretünk hivatkozni Jézus tanítására: „Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van” (Mt 6,6). Azok a házak úgy voltak építve, hogy mindegyiknek volt egy „belső” szobája, egy ablaktalan helyisége. Amiben az élelmiszert is tárolták, tehát kamra volt. De amiben praktikusan a házaséletet is élték, mert ez volt elrejtve a világ szeme elől. Egy zug, egy búvóhely, ahová nem lát be az illetéktelenek szeme. Itt kell megbeszélni mindazt a mi mennyei Atyánkkal, ami senki másra nem tartozik.
És közben van egy nemzeti imádságunk, a Himnusz. Amit például a Puskás Arénában 50 ezer ember énekel együtt. „Isten, áldd meg a magyart!” Hívő és hitetlen, énekelni tudó és énekelni nem tudó, együtt imádkozik. Mi történik itt az imádság intimitásával? Amikor egyenesen az ellenfél szemébe vágjuk, hogy mi Isten áldását kérjük a mieinkre! És ők tisztelettel hallgatnak.
És van a két szélsőség közt a sok-sok fokozat.
Mi Atyánk – egy istentisztelet végén. Amikor egy gyülekezet, szentek közössége, imádkozik azért, hogy valóban Isten neve legyen jelen közöttük és általuk. Imádkoznak kenyérét, békességért és szabadulásért. Együtt. Egymás közt. De mégis nagyon sokan. 2 milliárd ember imádkozik egy együtt.
Vagy lelkigondozás közben. A belső szoba és az egyetlen testvér közt hatalmas a különbség. Elmondani valakinek, és együtt imádkozni. „Bizony mondom nektek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,19-20).
De ez nem jelenti azt, hogy ami itt elhangzott, azt akár rögtön már mindenki tudhatná is. Ami két ember közt elhangzik, annak talán semmi keresnivalója nincs egy bibliakörben. És ami egy bibliakörben elhangzik, azt lehet, hogy nem kell szószékről kihirdetni, vagy megírni az újságban. Más-más a tartalma az imáinknak, amit egy-egy körben elmondhatunk. Mindenkor őszintén szólunk Istenünkhöz, de mindig az adott körnek megfelelő gondolatokat mondjuk el.
Akkor ünnep lesz minden pillanat, amit imádsággal töltünk.