Töredezett világban élünk. Mintha felemelték volna a világ nagy tükrét, és elejtették volna. Aztán régészek, vagy inkább szorgalmas és becsületes anyukák összeszedték volna minden darabkáját, és apránként összeragasztották volna.
Amikor házasságról kezdenék beszélni, akkor mindjárt az anyakönyvvezető jut eszünkbe, a polgármesteri hivatal, és esetleg a házassági szerződés. Örökösödés, és jogok, részesedés a közös vagyonból válás esetén. És van a templomi esküvő is. Esetleg. Talán csak a nagyszülők akarják. Talán külön felekezetekből van a pár, és össze kell szervezni, hogy mindegyik egyházból legyen egy pap, hogy senki se maradjon hoppon.
Aztán majd töprengeni fognak az első Húsvét, Karácsony alkalmával, hogy melyik templomba menjenek együtt. Hogy egyikük vehet Úrvacsorát, de a másikuk talán nem is áldozhat, mert annyira azért nincs beavatva.
Erre mondom, hogy töredezett ez a világ, és nehéz a házasságról beszélni.
Ezért a házasságok is lehetnek ilyenek, és lehetnek olyanok. A „hetedik mennyországtól” a „pokol legmélyebb bugyráig” a teljes spektrumot megélheti benne az ember.
Elölről kell kezdeni a házasság „definícióját”.
Nem a test felől indulva, a pszichológiai harmónia felé. Hanem a lelki-spirituális egységtől kell kezdeni, ebből kell továbblépni az érzések harmóniája felé, és végül fel kell épülnie a két test egységének is.
Látok néha öreg házaspárokat sétálni. 80 évesek. Talán 18-20 éves korukban házasodtak. Lehúztak együtt 60 évet. Egyszerre lépnek, egyszerre dőlnek jobbra, balra. Egyszerre veszik a levegőt. Ugyanarra gondolnak. És nem bántják egymást. Ritkaság, de van ilyen. Egy testté lettek. Egész életükben együtt harcoltak, felneveltek 2-3-4... gyereket, talán el is veszítették valamelyiküket. Közös öröm, közös bánat. Két ember, egy élet. Isten egymásnak rendelte őket.
Mi képes létrehozni ezt az egységet? Nem az egyikük akarata, a másik rovására. Mert akkor valami iszonyatos, torz szörnyeteg lesz az „egy testből”. Az egyikük egója túl lesz hizlalva, a másikuk pedig szép lassan elsorvad bele. És ketten együtt valami borzalmat fognak művelni.
Csak a Szentlélek képes egészségesen egymásra hangolni két embert. A házasság a Lélekben való egység legerősebb próbája. Mert ott az ember nem menekülhet el, nem hagyhatja ott az egészet. Nem csak órákra, „munkanapokra” kell kibírni, hogy amikor hétvégére hazamegyünk, akkor ledobjuk magunkról az egészet.
Ezért a házasság definícióját azzal kezdem, hogy egység az Úr Asztala körül. Valakinek viselnie kell azt a brutális feszültséget, azt a sok apró és nagyobb bűnt, amit a két ember szüntelenül elkövet egymás ellen: csak Krisztus folyamatos közvetítésével lehetséges a házasság! A jó és működő házasság az Úr Asztala köré szerveződik, hogy Krisztus áldozatának erejéből éljen.
Éppen ezért a házasság legbelső magja az Ige, ami az Úrvacsorát kíséri. És az Ige körül a két ember imádsága. Külön-külön is, és együtt is. Egyre inkább egy szívvel és egy lélekkel.
A házasság a bűnvallás és a bűnbocsánat gyakorlásának elsődleges színtere. Mert ahol elrendezetlen bűnök vannak, ahol mindent csak elhallgatnak, szőnyeg alá söpörnek, ott lehetetlenné válik a közös imádság. Akkor többet nincs szó „hármas kötélről” a két ember közt, amiben az első maga az Úr megtartó ereje.
Nagy parancsolat ez, hogy a házastársak imádkozzanak együtt. Minden nap. Például este. Vagy reggel. Is. Csak így lehetséges megtartani a házastársi fogadalmat. Ha egyikük kiszáll az imaközösségből, elkezd lehetetlenné válni az együttélés, és hamarosan mindenféle akadályok fognak megjelenni.
Nem egyszerűen eltűrni, elszenvedni kell a másik embert, hanem imaközösségre törekedni. Például úgy, hogy minden este közösen elmondják az Úri Imádságot. „Mi Atyánk!” Ketten vagyunk ez a „mi”, akiknek egy mennyei Édesapja van. Nem a nő szülei, nem a férfi szülei mondják meg, hogy mi legyen, hanem a „mi Atyánk, aki a mennyekben vagy”.
Sok mondanivalója van ennek a kis, megszokott, „sablonos” imádságnak, éppen a házasságra is. Mondjuk el együtt minden egyes sorát, minden egyes szavát. Hogy megőrizzen minket abban az egységben, amiről azt írja a Szentírás, hogy „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté” (1Móz 2,24).