13 Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet! 14 Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. 15 És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. 16 Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. 17 Illés ugyanolyan ember volt, mint mi, és amikor buzgón imádkozott azért, hogy ne legyen eső, nem is volt eső a földön három évig és hat hónapig. 18 Aztán ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld meghozta termését (Jakab 5,13-18).
Az imádkozás Isten parancsa. Ha szenvedünk. Ha örömünk van.
Ha betegek vagyunk, Jakab levele körültekintőbben fogalmaz: a gyülekezet ne hagyja magára a beteget, a beteg ne tekintse úgy, hogy előbb meg kell gyógyulnia, és csak azután mehet a gyülekezetbe. Ha beteg valaki közöttünk, akkor Isten a gyülekezet véneinek parancsolja meg, hogy imádkozzanak, és ezt szimbolikus módon is jelezzék a beteg felé.
Ha bűnt követett el valaki közöttünk, Isten bűnbocsánatának erejében kell rendeznünk az ügyet. „Valljátok meg azért egymásnak a bűneiteket”! Az, aki elkövette, annak, aki ellen elkövette. Mert a hosszan őrizgetett, leplezett bűn megbetegít. Imádkozzunk egymásért, hogy meggyógyuljunk! A megbántott ember. A megsértett ember. A becsületében tönkretett ember. A meglopott, becsapott ember. És a bűntudatával gyötrődő ember, és a bűnét eltagadó ember. Ezek mind megbetegszenek, ha nincs Istentől kapott bűnbocsánat, amiből egymással is van erejük megbékélni.
Mondhatjuk, hogy mi nem akarjuk Isten zaklatni mindenféle apró-cseprő dolgokkal, és majd akkor imádkozunk, ha már nem bírjuk tovább. De akkor engedetlenek vagyunk. Mert Isten arra kér minket, hogy örömünkben és bánatunkban, betegségünkben és bűnünkben, gyógyulásunkban és megbocsátásban mindig Őt hívjuk segítségül. Az Ő jelenlétében történjen minden. Az Ő erejével, az Ő értelmezésében. Az Ő dicsőségére.
Isten parancsa, hogy ne mondjunk le az „igaz ember buzgó könyörgésének” nagy erejéről. Isten azt kérte, hogy legyünk az Ő egyháza, aki az Ő erejéből él ezen a világon. Ha szerénységből, vagy lustaságból, vagy kishitűségből, vagy bűneink miatt nem imádkozunk, ha nem hívjuk Őt segítségül, akkor lemondunk arról, hogy az Ő egyháza legyünk. Akkor máris megfosztottuk magunkat az üdvösségtől, és a pokolban kezdünk részesedni.
Isten jó parancsa ez, hogy szüntelenül imádkozzunk. Értünk való parancsa. Isten adja nekünk az Ő Szent Lelkét, és mi onnantól foglyul vagyunk ejtve a Krisztusnak való engedelmességre (2Kor 10,5). És utunk onnantól kezdve olyan, hogy nem tudunk nem imádkozni. Mert nyakig benne vagyunk minden olyan történetben, ahol azokkal együtt sóhajtunk és kiáltunk, akikhez Urunk küldött.
És örömmel, boldogan teljesítjük ezt a parancsot, mert Urunk azt ígérte, hogy
7 Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. 8 Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik. 9 Vagy ki az közületek, aki fiának követ ad, amikor az kenyeret kér tőle, 10 vagy amikor halat kér, kígyót ad neki? 11 Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jót a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérnek tőle? (Mt 7,7-11)