Amikor imádkozunk, nem az a cél, hogy teológiailag helyes igazságokat mondjunk ki Isten előtt. A személyes, belső szobánkban mondott imádságainknak szabad teológiailag inkorrektnek lenni, szabad "tévtanításnak" lenni. Az imádság nem tanítás, hogy téves lehetne, hanem az ember kiönti a szívét Isten előtt, úgy, ahogy van. Álljon itt egy versbe szedett imádság, példának. Úgy, ahogy megszületett, szívből. Köszönöm Leventének, hogy rendelkezésemre bocsátotta, és hozzájárult, hogy itt közzétegyem.
Miért?
Miért érzem úgy,
hogy a végzet
engem elragad?
Istenem, miért
vetetted lelkemre
láncodat?
Hová lett békém,
mit szívembe
adott az Úr?
Miért kóborlok
magányos ebként
szótlanul?
Miért lettem hűtlen,
miért fájnak bűnöm
égő lángjai?
Ki szórja rám
sötét és szörnyű
átkait?
Hol lesz a forrás,
mely végül
mégis enyhet ad?
Ki lesz, ki megszán,
s jó szót szól hozzám,
és talán innom ad?
Aggódó szemmel
ki nézi most a
sorsomat?
Szelíd kezével
ki az, ki jóra
elvezet?
Ki örül velem,
ha élettel újra
megtelek?
(Takács Levente)