1 A karmesternek: Dávid zsoltára.
Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem.
2 Tudod, ha leülök vagy ha felállok,
messziről is észreveszed szándékomat.
3 Szemmel tartod járásomat és pihenésemet,
gondod van minden utamra.
4 Még nyelvemen sincs a szó,
te már pontosan tudod, Uram.
5 Minden oldalról körülfogtál,
kezedet rajtam tartod.
6 Csodálatos nekem ez a tudás,
igen magas, nem tudom felfogni.
7 Hova menjek lelked elől?
Orcád elől hova fussak?
8 Ha a mennybe szállnék, ott vagy,
ha a holtak hazájában feküdnék le,
te ott is jelen vagy.
9 Ha a hajnal szárnyaira kelnék,
és a tenger túlsó végén laknék,
10 kezed ott is elérne,
jobbod megragadna engem.
11 Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség,
és éjszakává lesz körülöttem a világosság:
12 a sötétség nem lenne elég sötét neked,
az éjszaka világos lenne, mint a nappal,
a sötétség pedig olyan, mint a világosság.
13 Te alkottad veséimet,
te formáltál anyám méhében.
14 Magasztallak téged, mert félelmetes vagy és csodálatos;
csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt.
15 Csontjaim nem voltak rejtve előtted,
amikor titkon formálódtam,
mintha a föld mélyén képződtem volna.
16 Alaktalan testemet már látták szemeid;
könyvedben minden meg volt írva,
a napok is, amelyeket nekem szántál,
bár még egy sem volt meg belőlük.
17 Mily drágák nekem szándékaid, Istenem,
mily hatalmas azoknak száma!
18 Számolgatom, de több a homokszemeknél,
és a végén is csak nálad vagyok.
19 Bár megölnéd, Istenem, a bűnöst,
és távoznának tőlem a vérontó emberek!
20 Akik csalárdul beszélnek rólad,
ellenségeid, hazugul mondják ki nevedet.
21 Ne gyűlöljem-e gyűlölőidet, Uram?
Ne utáljam-e támadóidat?
22 Határtalan gyűlölettel gyűlölöm őket,
hiszen nekem is ellenségeimmé lettek.
23 Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet!
Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat!
24 Nézd meg, nem járok-e téves úton,
és vezess az örökkévalóság útján!
(Zsoltárok 139)