„Imádkozzatok és buzgón kérjetek!”
Bűnös voltunkért, Uram, ó ne vess meg!
Tiszta szívet és Szentlelket adj nékünk,
Hallgass meg Fiad nevébe', ha kérünk.
„Keressetek buzgón és megtaláltok!” –
Téged keresünk, Uram: hogy bűn s átok
Erőt ne vegyen mi rajtunk, légy nékünk
Égi utunk, igazságunk, életünk!
„Zörgessetek buzgón Isten ajtaján!” –
Elfáradtunk, Uram, e világ zaján;
Ó, nyisd meg az égi béke szép honát,
Add, hogy zenghessünk örök halleluját!
A református énekeskönyvünk 475. éneke. (Új énekeskönyv 334.)
Victor János írta, a legidősebb. „Vasárnapi iskoláknak”. Olyan helyre, ami egyszerre templom, és egyszerre iskola. Érezni rajta egyszerre az imádságot, és az információközlés, a tanítás szándékát. Így kellene most is, nem így különválasztani, hogy „tudományos munka” ↔ „istentisztelet”, mintha ezek szemben állnának egymással. Összefonódik a kettő, és így a jó.
Van egy Ige: „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik” (Máté 7,7-8).
Fontos ez, mert aki nem tud kérni, az követel, az sínylődik, az rátámad a másikra, és kitépi a kezéből, az ordít, mint a fába szorult féreg. Kérjetek, és adatik nektek! Valaki azt mondta, hogy a felnőtté válás legfontosabb pillanata, amikor a csecsemő felfedezi, hogy nem csak sírni, ordítani, üvölteni lehet, hanem van mellette valaki, aki szereti, aki figyel rá, aki hallja őt, akinek emberi szavakkal meg lehet fogalmazni a kérést, és az gondoskodik. „Kérjetek, és adatik nektek”. Isten is szeret, figyel ránk, hall bennünket, Neki emberi szavakkal meg lehet fogalmazni a kérésünket, és Ő gondoskodik.
És ha magunkra haragítottuk? Mert ez is megtörténik, hogy Istent magunkra haragítottuk a bűneinkkel, és Ő szándékosan nem válaszol... És akkor tanulnunk kell, az Igéből, a vasárnapi iskolában, hogy nincs akkor sem minden veszve! Jézus Krisztus, a mi „pártfogónk” (pártfogók vannak a börtönből szabadultak mellett is), segít nekünk visszatalálni oda, hogy ismét szabad legyen kérnünk, és Urunk meghallgasson. Ő a mediátor, a közvetítő, Ő teszi le az óvadékot, Ő képviseli a peres ügyeinket, és kiharcolja a felmentő ítéletet Isten színe előtt. Mert elpusztulnánk, ha nem volna Istenünk, akihez kéréseinkkel fordulni lehet, aki szeret minket és gondoskodik rólunk.
Keressetek, és találtok. Van. Nem reménytelen a keresésünk. Nem reménytelen a keresésünk, ha lakást keresünk, ha állást keresünk, ha keressük a hivatásunkat, a helyünket a világban: van helyed a világban! Keresd a helyedet a világban – és rájössz, hogy Jézus Krisztusban van a te helyed a világban. Ő a mi „égi utunk, igazságunk, életünk”. Őbenne adatik megoldás. Őbenne adatik továbblépés minden zsákutcából. Őt keressük, hogy magunkra találjunk ebben a világban.
Zörgessetek, és megnyittatik nektek. Nem törvényszerű ez. Amikor Jézus megszületni készült erre a világra, Betlehemben sok ajtón hiába zörgettek. Zörgettek azért, mert népszámlálásra érkeztek, szükségük volt a szállásra. Zörgettek azért, mert Dávid házából származtak, családtagok voltak. Zörgettek azért, mert későre járt, és a vendégszeretet kötelező volt ilyenkor. Zörgettek azért is, mert Mária várandós volt, és a pici élet megkövetelte volna az ajtónyitást. Zörgettek azért, mert Mária Isten Fiát hordta a szíve alatt. De az ajtók nem nyíltak meg. Nem törvényszerű, hogy minden ajtó megnyíljon pusztán azért, mert valaki jogosan, végszükségében zörget rajta.
Az ígéret nekünk szól, Isten gyermekeinek: zörgessetek Isten ajtaján – és megnyittatik nektek. Jézus Krisztus elhordozta, hogy számára zárva maradtak az ajtók, hogy nekünk megnyíljon egy ajtó, ahol Ő maga vár minket terített asztalához. Hogy sok csalódás után végre otthonra találjunk Nála. Hogy kint hagyhassuk örökre a gondjainkat, és bent önfeledten és boldogan énekelhessünk.
Az Ige, Isten szava megszólít, mi pedig imádságban válaszolunk rá. Imádkozva olvassuk a Szentírást, és a Szentírás Igéi elevenednek meg az imádságainkban. Így született ez az ének, és így tanít minket imádkozni.
Hallgassuk meg Mekis Péter előadásában: