1 Azután föltekintettem, és négy szarvat láttam. 2 Azt kérdeztem a velem beszélő angyaltól: Mik ezek? Ő pedig így felelt nekem: Ezek a szarvak szórták szét Júdát, Izráelt és Jeruzsálemet. 3 Azután az Úr négy kovácsot mutatott nekem. 4 Ezt kérdeztem: Mit akarnak ezek csinálni? Így felelt: Ezek a szarvak úgy szétszórták Júdát, hogy még a fejét sem merte fölemelni senki. De eljöttek ezek, hogy megrémítsék a népeket, és letörjék a szarvukat, mert szarvukkal támadtak Júda országára, és szétszórták.
5 Azután föltekintettem, és egy férfit láttam, mérőzsinórral a kezében. 6 Megkérdeztem: Hová mégy? Ő így válaszolt nekem: Megmérem Jeruzsálemet, hogy lássam, milyen széles és milyen hosszú. 7 Ekkor előlépett a velem beszélő angyal, majd egy másik angyal lépett oda hozzá, 8 akinek ezt mondta: Fuss oda ehhez az ifjúhoz, és mondd meg neki, hogy falak nélküli város lesz Jeruzsálem, olyan sok ember és állat lesz benne! 9 Én magam oltalmazom mindenfelől – így szól az Úr –, mint egy tüzes fal, és ott leszek benne dicsőségesen.
10 Jaj! Jaj! Fussatok ki az északi országból – így szól az Úr –, hiszen szétszórtalak benneteket a négy égtáj felé! – így szól az Úr. 11 Jaj! Menekülj, Sion, aki Babilóniában laksz! 12 Mert a Seregek Ura, aki a maga dicsőségére küldött el engem, ezt mondja azokról a népekről, amelyeknek ti zsákmányul estetek: Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja! 13 Majd én fölemelem a kezemet ellenük, és saját szolgáik zsákmányává lesznek! Akkor megtudjátok, hogy a Seregek Ura küldött engem.
14 Ujjongj, örülj, Sion leánya, mert jövök már, és veled fogok lakni – így szól az Úr. 15 A többi nép is csatlakozik az Úrhoz azon a napon, és az ő népévé lesznek, ő pedig köztetek fog lakni. Akkor megtudjátok, hogy a Seregek Ura küldött engem hozzátok. 16 Az Úr birtokba veszi Júdát, mint tulajdonát a szent földön, és továbbra is Jeruzsálem lesz a választottja.
17 Csendesedjék el mindenki az Úr előtt, mert elindult szent lakhelyéről! (Zakariás 2,1-17)
Szűnnek a világbirodalmak erői, megmagyarázhatatlan módon, üzeni a látomás. És amikor a próféta feltekint, és egy szorgalmas férfit lát maga előtt. Minden elismerésem ennek az újabb mesterembernek. Talán a város főépítésze lehet, aki maga elé teszi a fehér lapot, és fölrajzolja rá a tökéletes város körvonalait, egy négyzetet. Annak idején minden szent és tökéletes város négyzet alakú volt. Az a kérdése csak, hogy pontosan mekkorák lesznek a négyzet oldalai. Ezért kimegy, és mérni kezdi... Emberi dimenziókban, az adott keretek és lehetőségek közt gondolkodik.
És akkor, megszólal az Úr akarata a mennyből: ne véges dimenziókban gondolkodjatok, amikor Isten városát tervezitek! Isten városa végtelen nagy! Ne földi védművekben gondolkodjatok, várfalakban és várárkokban, mert Isten védelme egészen más.
Jó, ha erről nem feledkezünk meg. Ugyanis, abban a pillanatban, amikor Isten városát, az Egyházat ilyen földi erők védelmébe kezdjük helyezni, végzetesen behatároljuk magunkat. Krisztus Egyházát nem lehet fegyverrel megvédeni. Krisztus Egyházát nem lehet kőfalakkal körülvenni, és nyilazni az ellenséget, ha közeledni próbál. Krisztus Egyháza valami egészen más erőben bízik, amikor a védelméről van szó.
Mint Isten választott népe, amikor Mózes vezetésével kimenekültek Egyiptomból. A tűz és felhőoszlop megállt az izraeli tábor mögött, elzárva az egyiptomiak útját, hogy egész éjjel ne tudják őket megtámadni. Azután a kettéválasztott tenger állt falként jobbról és balról Isten népének védelmére. Tűzfal és vízfal oltalmazta őket, így nem kellett fegyverrel védelmezniük. Így született meg Isten népe, fegyvertelenül, Isten oltalma alatt (2Móz 14,19-22).
És végül, a Jelenések könyvében is szó van erről a városról: „Aki velem beszélt, annál volt egy arany mérővessző, hogy megmérje a várost, annak kapuit és falát: a város négyszögletű volt, és a hossza annyi, mint a szélessége; és megmérte a várost a mérővesszővel: tizenkétezer futam, hossza, szélessége és magassága egyenlő” (Jelenések 21,15-16). Tizenkétezer: ami a korabeli szimbolika szerint a teljességet jelenti. Ennél hosszabb, szélesebb és magasabb már nem is lehetne. Akkora, hogy minden és mindenki bőven belefér. És itt is arról van szó, hogy az Úr dicsősége beragyogja a várost, és az Ő dicsősége a város védelme. Nem csak egy részét, hanem az egészet beragyogja Isten dicsősége. „Nem láttam templomot a városban, mert a mindenható Úr Isten és a Bárány annak a temploma. És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világosította meg, és lámpása a Bárány: a népek az ő világosságában fognak járni, és a föld királyai oda viszik be dicsőségüket. Kapuit nem zárják be nappal, éjszaka pedig nem lesz. A népek oda viszik be kincseiket és gazdagságukat, tisztátalanok pedig nem jutnak be oda, sem olyanok, akik utálatosságot vagy hazugságot cselekszenek: hanem csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe” (Jelenések 21,22-27).
Ezt a várost várjuk, ennek építése kezdődött meg ugyanabban az időben, amikor a négy „kovács” elkezdte lebontani a világbirodalmak hatalmát, a „szarvakat”.
Ember és állat lesz ebben a városban. Mert az Édenkertben is ember és állat élt együtt, az állatokat Isten az ember számára teremtette. Így teljes az emberi élet, hogy mindazok vele lehetnek, akiket szeret: emberek, és az emberben olyan őszintén bízó, hűséges állatok. Az Úr dicsőségében nekik is menedékük lesz.
Erről is szól az adventi énekünk:
1. A sötétség szűnni kezd már,
Az a csillag eljő hozzánk,
Véget ér a gyász, a sóhajtás.
2. Ahol az a csillag kigyúl,
A többi mind elhalványul,
Őelőtte minden térdre hull.
3. Ahol annak fénye árad,
A halálból élet támad,
A gonosznak híre sem marad.
4. Ébredj föl hát, aki alszol,
Támadjál föl a halálból
S fölragyog majd néked a Krisztus.