41 Szülei évenként elmentek Jeruzsálembe a páska ünnepére. 42 Amikor tizenkét éves lett, szintén felmentek Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint. 43 Miután pedig elteltek az ünnepnapok, és hazafelé indultak, a gyermek Jézus ott maradt Jeruzsálemben. Szülei azonban ezt nem vették észre. 44 Mivel azt hitték, hogy az útitársak között van, elmentek egynapi járóföldre, és csak akkor kezdték keresni a rokonok és az ismerősök között. 45 De mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, és ott keresték tovább. 46 Három nap múlva találták meg a templomban, amint a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezte őket, 47 és mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein (Lukács 2,41-47).
Tanítómesterek körében. Jézus teológiát tanul. Így is lehetne nevezni ezt az igeszakaszt. Szeretnénk úgy értelmezni, hogy a tizenkét éves Jézus odament a tudós rabbik közé, és jól helyretette őket, mert isteni mindentudásával egyszerűen lesöpörte őket az asztalról. Pedig nem szabad. A tanítómesterek körében ült. Már ez is arra utal, hogy mint felnövő, felnőtté váló ember, helyt kapott a teológiával foglalkozók körében. De még fontosabb, hogy hallgatta és kérdezte őket. És ez már üzenet a számunkra: még Jézus Krisztus is, aki pedig Isten Fia, a mennyből szállt alá, hallgatta és kérdezte a tudományban, a Szentírás ismeretében előtte járókat, hogy mennyei Atyjától válaszokat kapjon. Mennyei Atyjától kapta a válaszokat, de a tanítómestereket kérdezte. Ugyanaz a kettősség van meg itt is, mint egy igehirdetés hallásában.
Megvan ennek a technikája ma is. A teológia tanulása nem arról szól, hogy van egy idősebb, tanultabb ember, aki már sok könyvet elolvasott, és egyszerűen bebifláztatja a fiatalabbakkal a tananyagot, a dogmatikai és etikai tételeket, a történelmi és jogi ismereteket, és amikor a fiatalabb már hibátlanul tudja, akkor már ő is örökítheti tovább a tradíciót. A többi tudományban is vannak új felfedezések, ott is van haladás, de a teológia minden újjáteremtés forrása. Ott ez így működik, hogy ülnek egymás társaságában az emberek, „tanítómesterek” és „tanítványok”, és a tanítvány hallgatja és kérdezi a mestert, és végül mindkét oldalon születnek isteni kijelentések: a tanítómester is kap új üzeneteket, és a tanítvány is. Közvetlenül Istentől, mindannyian.
Itt megtörténik, amiről Jézus olyan sokszor bizonyságot tett: „Gyermekek és csecsemők szája által is építed hatalmadat ellenfeleiddel szemben, hogy elnémítsd az ellenséget és a bosszúállót” (Zsoltárok 8,3). „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba” (Lk 18,16-17). „Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak” (Lk 10,21).
A teológia művelése ezt jelenti, hogy körben ülnek tanultabb, a Szentírásban tájékozottabb emberek, és fiatalabb, Isten igazságát és üzenetét szívvel-lélekkel váró emberek, és beszélgetnek egymással. Figyelmesen meghallgatják egymást. Mint igehirdetést hallgatják meg egymást. A teológia az, hogy mi beszélünk Istenről, és Isten beszél rólunk. A Szentlélek által történik a csoda, hogy gyarló, töredékes emberi szavak mentén Isten üzenete hangzik. És amikor valaki hallja, vagy sejti Isten üzenetét, akkor muszáj kérdeznie is a Szentlélek által. Mert nem hagyja őt nyugodni a kérdés, amibe az Úr belehelyezte. Létkérdések kerülnek napvilágra. És ilyenkor a tanítvány olyan kérdéseket tesz fel, amit embernek nem szabad megkérdeznie, és amit embertől nem is lehet megkérdezni, mert senki nem tudhatja rá a választ, egyedül Isten. Nehéz pillanatok lehetnek ezek, ezért az a jó, ha imádkoznak ilyenkor ebben a körben, őrzik a közösséget egymással. És egyszer csak valaki közülük kijelentést kap, választ kap, felülről, Istentől jövő választ kap.
A szorgalmunk itt arra elég, hogy emberileg megtegyük, ami megtehető. Elolvassuk, megtanuljuk, amit régi korok Istentől kijelentésként kaptak. Hogy együttérzéssel, figyelemmel és szeretettel öleljünk magunkhoz mindenkit, aki ebben a körben kérdez, kételkedik, gondolkodik és hitvallást tesz. És végül csak Isten magasztaltatik fel, aki Jézus Krisztus Lelke által megszólal, összeköt, valódi testvéri közösséget formál belőlünk.
Ezeket az új felismeréseket azután le lehet írni. De csak óvatosan. János idejében is működött ilyen teológiai iskola, és már ők észrevették, hogy „De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnák egytől egyig, úgy vélem, maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket” (Jn 21,25).
Nem minden üzenet szól az örökkévalóságnak. Nem kell életünk minden pillanatát lefotózni. De vannak sarokpontok, fontos felismerések, amik azóta születtek, hogy Jézus már testben nincs közöttünk, csak Szent Lelke által. Ezekről nem árt, ha tudunk, ezek fontos felismerések. Jó, ha hittel tudakozódunk a régi és újabb tanítóinknál, mert sok időt megspórolhatunk azzal, ha nem kell végigjárnunk azokat a tévutakat, amiket a régiek már felderítettek számunkra.
Hogyan szól az Úr? – Teológiai tanuló- és munkaközösségekben. Miközben hallgatjuk a régiek felismeréseit, és miközben kérdezünk. A legidegesítőbb, legbántóbb kérdések után szólal meg az Úr a legerősebb üzenetekkel. Azoknál a kérdéseknél, amire nincs, és nem is lehet emberi válaszunk. Amire maga Jézus Krisztus a válasz, az Ő üdvözítő munkája.